Nógrád Megyei Hírlap, 2001. február (12. évfolyam, 27-50. szám)
2001-02-14 / 38. szám
2001. február 14. szerda Szeretettel köszöntjük BÁLINT nevű kedves olvasóinkat! A Bálint (Valentin) latin eredetű név, jelentése: erős. Védőszentje Szent Valentinos római vértanú (269). A katolikus liturgikus naptár szerint ez a nap Szent Cirill és Metód napja. A Szalonikiből származó testvérpár a IX. században élt az ószláv liturgia és írás (cirill betűk) megalkotása nyomán lett ismert. A Nap kél: 6.51 órakor, nyugszik: 17.06 órakor. CCYELETES SZERKESZTŐ: RIPORTER: Faragó Zoltán Mihalik Júlia : (32) 416 - 455 195 évvel ezelőtt, 1806. február 14-én született Pozsonyban gróf Batthyány Lajos (képünk) a reformkorszak, majd az 1848-as forradalom jelentős államférfia. A főrendi ellenzék vezéralakja volt. 1848. áprilisában az első magyar minisztérium elnöke lett. Kereste az udvarral való megegyezést, s amikor ez a forradalmi hangulat miatt lehetetlenné vált, visszaadta megbízatását. Windischgraetz tábornagy - mint az országgyűlés békekövetségének tagját - hitehagyóan letartóztatta, majd a haditörvényszék halálra ítélte. 1849. október 6-án a pesti Újépüleben agyonlőtték. Emlékét Budapesten szobra, s a Báthory utcában örökmécses őrzi. 110 éve, 1891-ben született Hamburgban Erich Engel német rendező. Bertolt Brecht művei ősbemutatóit, a koraiaktól kezdve a Háromgarasos operáig (1928) ő rendezte. 430 éve, 1571-ben hunyt el Firenzében Benvenuto Cellini olasz szobrász, ötvös. Fő műve a Medúzát ölő Perzeusz, ismert bronzreliefje a Fontamebleaui nimfa. Saját sírjára márványból faragott feszületet (1562) a madridi Escorialban őrzik. Nagy hírét azonban rendkívül lebilincselő stílusban írt életrajzi regényének köszönheti, ami 1957-ben magyarul is megjelent (Benvenuto Cellini élete miképpen azt ő maga megírta Firenzében). 125 esztendeje, 1876-ban ezen a napon kapott szabadalmat Aalexander Graham Bell a telefonra és ugyanekkor szabadalmaztatta James Gray is a hasonló készülékét. Per is indult köztük, amit elsőbbség jogán Bell nyert meg. Várható időjárás: ELŐREJELZÉS NQGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Észak felől száraz, egyre hidegebb levegő érkezik fölénk. A hideg levegő érkezését sokfelé jelzi erős, olykor viharos szél. Csak kevés helyen fordulhat elő jelentéktelen zápor, később hózápor. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7,8 fok körül lesz. Köztekedésmeteorológia Hidegfronti hatás várható. A biztonságos közlekedést sokfelé zavarhatja az erős, olykor viharos északi szél. Készített«: l. Síiig'Msirj&nü Apuié, 15.30 órától: Bölcsek kövére 2. - A Klump család. Amerikai vígjáték. 17.45 és 20 órától: A sebezhetetlen. Feliratos amerikai film. Apaié IKiimsurm» 16.15,18.15 és 20 órától: Bölcsek kövére 2. - A Klump család. Amerikai vígjáték. MassJtgysmmaflil MMtói» nagyteremben -15.30,17.45 és 20 órától: Segítség, apa lettem! Színes, szinkr. amerikai vígjáték. Új teremben - 15 és 19 órától: Horrorra akadva. Amerikai vígjáték. 17 és 21 órától: Tolvajtempó. Színes amerikai akciófilm. Maitól iKamaira» 18 órától: Tuvalu - Az álomsziget. Amerikai film. 20 órától: Horrorra akadva. Színes amerikai vígjáték. SS II \IIoTi Fogás- Kérem! Felpróbálhatnám azt a ruhát ott, a kirakatban? - kérdezi a gyönyörű fiatal nő az elegáns butik vezetőjétől.- Csak nyugodtan, - feleli a vezető - talán idecsalogat néhány vevőt. Végrendelet Az unokaöcs a súlyos beteg nagybátyjához így szól:- És mondd, kérlek, csináltál végrendeletet? Kire hagyod a va- gyonodat?- Az orvosra, aki meggyógyít. Katonák Kiskatona áll az erőd tetején:- Jönnek az indiánok!- Barátok vagy ellenségek?- Valószínűleg barátok, mert együtt jönnek. Grimaszok A tanítónő észreveszi, hogy Pistike grimaszokat vág:- Édes fiam, ezt nem szabad tenned! Mikor én kislány voltam, ilyenkor azt mondták nekem, ha grimaszokat vágok, úgy marad az arcom. Pistike szemügyre veszi a tanárnőt, majd válaszol:-Sajnos, igazuk lehetett! VEGYES TECHNIKA. A New York-i divatbemutatón a Manuel Fernandez által tervezett modellen vegyes technika, fehér selyem hímzett ruha, rózsaszínű rókaboa és vörös bőrkesztyű látható. epa Február 12-i 80,4 nyerőszámok 1 5 12 17 23 24 29 31 35 39 48 52 57 63 65 66 67 69 72 76 32/416-455 215OS A*r* AjL*v -dj>. iir 4ír ..tlx ’OŰr.'Aij- *XVA£>:.-iXr iLr. »Xv. sJjr ai. ;lít: AÍ* «X» AÍ>. -'A1-»T* “**'*?' ^ 'T,r 'x* *fr. -q,- fpc.Vp: '{ff Ml VÁR MA ÖNRE ? Hírlap-horoszkóp | Rádió* és televízióműsor-ajánlat Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz-en: 0-24 óráig Vízöntő (1.21-11. 20.) Ma, Valentin-napon elhalmozza JEw partnerét ajándékkal, figyelmességgel és kedvességgel. Boldogan, szerelmesen telik el ez a vidám délután. S még egy szép este következik. Halak (II. 21—Dl. 20.) A szerencsecsillaga beragyogja napját. Remek ötletek kerülnek terítékre. Valentin-napon szerezzen örömöt, vidámságot kedvesének. sw Kos (III. 21-IV. 20.) Bolygója pozitív hatására hatalmas energiák szabadulnak fel Önben, amelyeket főként ** szellemi síkon érvényesít. Tegye vidámmá, szórakoztatóvá saját maga és kedvese számára a Valentin-napot. cj Bika (IV. 21-V. 20.) Zárkózottságával elszigetelné ma- gát az emberektől. Öltözzön csinosan, töltődjön fel önbizalommal, s ünnepeljen is, a szerelem, Valentin napján. Lazítson, kommunikáljon. Ä Ikrek (V. 21-VI. 21.) Boldog, kiegyensúlyozott. Nem is képzelte, hogy ennyi örömet tartogat Önnek a mai nap. Tele van ötletekkel, újabb tervekkel, és természetesen mindegyiket szeremé azonnal megvalósítani. ä & Rák (VI. 22-VII. 22.) Átmeneti áldozatot kell hoznia. JsaL Néha nem a mindennapi sürgető teendők a legfonto- *r’Y' sabbak. Mit szeretne tulajdonképpen elérni az életben, és Ön szerint hogyan kellene hozzákezdeni a dologhoz? ^ Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) A híradásokból úgy érezheti# ti, hogy felgyorsult Ön körül a világ. Hivatásában is a gyorsaság és a leleményesség lesz elsőrendű. Ma semmiképp sem szabad halogatni az intéznivalókat. # Szűz (Vili. 24-IX. 23.) Tehetségét mások is elismerik. Rámenősségével és megjelenésével a Vízöntő havában szinte mindenhol sikereket ér el. Használja ki a hátralévő napokat. Mérleg (IX. 24-X. 23.) Ma gondoskodó kedvében van, ezért szívesen lepi meg szeretteit. Különböző aprósá- Ä gokkal feledteti legalább néhány percre a fásult hétköznap egyhangúságát. Az egyensúly és a harmónia műidig fontos volt Önnek. # Skorpió (X. 24-XI. 22.) Családtagjai közül valaki kellemes meglepetéssel szolgál vagy valamilyen örömet szerez Önnek. Ereje teljében van, optimizmusát senki nem képes lerombolni. Új kapcsolatok kialakítására is alkalmas ez — ^ a nap. EpÉ|| Nyilas (XI. 23-XII. 21.) Romantikus hangulatban van. Ha jár valakivel vagy házas, mára kellemes programot tervez kedvesének és magának. Ha magányos, akkor megpróbálja megtalálni az igazi társat. Bak (XII. 22-1.20.) Szívesebben szórakozna vagy utaz- na a mai napon, de sajnos, vannak kötelezettségek, amelyeket véghez kell vinni. Alig várja a pillanatot, amikor átadhatja kedvesének a titkon őrzött ajándékot. Ljc :'g $t> gje, jfe tk g * tk Jg ik 'kk iktk’ká- k k ? # # * * # # * & #■ % * 4 * * * * * * # * # * •jr * # # * # VV * % # # * KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. 4.33 Határok nélkül. 5.00 Reggeli krónika. 5.39 Falurádió. 6.00 Krónika. Sport 6.30 Gazdaság. 7.00 Krónika. Sport 8.00 Krónika. Sport 8.19 Mindennapi tudomány. 9.04 Napközben. 11.04 Slágerfilmek. 11.35 Helen Fielding: Bridgel Jones naplója. 12.02 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12A0Tör- vénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 1320 Dicséretek. 13.30 Református félóra. 14.04 Klasszikusok mindenkinek. 14.35 Irodalmi figyelő. 14.55 Első közlés. 15.05 Szóljon hozzá! 15Ó5 Zöld hírek. 16.00 Délutáni krónika. 16.20 Hasznos tudnivalók. 16.25 Magyar zeneművészek külföldön. 17.05 ..Magyarországról jövök..." (magazin). 18.00 Esti krónika. 19.05 Sportvilág. 19.30 Esti mese. 1939 Jósé Saramago: A kolostor regénye. 20.04 Népdalkörök... 20.30 Határok nélkül. 21.05 „Esti kör”. 21.55 Szóló. 22.00 Késó esti krónika. 22.30 Mérleg. 23.00 Hírek. Kend. 23.04 Nagy mesterek... 5.55 Körzeti magazinok. 9.00 Parlamenti közvetítés. 1830 Nemzetiségi műsor. 23.00 A BBC magyar műsora PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás. 4.32 Hajnali dal lamok. 5.00 Hírek. Időjárás. 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Kívánságreggel. 6.30 Hírek. Időjárás. Sport Közlekedés. 7.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 7.30 Hírek. Időjárás. Sport. Közlekedés. 8.45 Sportreggel. 9.00 Pető- fi-délelött. 9.01 Hírpercek. 9.40 Gordiusz-plusz. 9.50 Apró-cseprő. 10.10 Délelőtti vendég. 10.50 Zöldjelzés. 11.00 Hírek. Időjárás. Sporthírek. 11.11 Vendég: dr. Gáspár Miklós. 11.48 Korkérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. 13.01 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 13.50 Vízállás- jelentés. 14.00 Zeneszerda. 15.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 16.30 Könyvről könyvért 16.40 Korhatár nélkül. 17.00 Háztól házig. 18.01 Kö- lyökrádió. 18.30 Számít a technika. 19.00 Hírek. 19.04 Unikum. 20.00 Váltóhang. 21.00 Hírek. 21.04 Rádiószínház. 2134 Zene. 22.00 Titanik. 23.00 Hírpercek. 23.15 Visszajátszás. 24.00 Éjfél után... 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 8.30 Ezredforduló 8.35 Mindent a szerelemért 9.35 Naprakész magazin 10.10 Zöld híradó 10.20 Mackónadrágban 10.50 Nál(l)atok 11.35 íz-lelő 11.45 Agóra 12.00 Híradó délben 13.00 Hrvatska krónika (horvát nemzetiségi magazin) 13.25 Ecranul nostru (román nemzetiségi magazin) 13.58 Hírek. Időjárás 14.00 Millenniumi filmtár 14.20 Rózsafa bot (magyar film) 15.40 Világvédett lehetne 15.50 Ezredforduló 15.58 Hírek. Időjárás 16.00 Einblicke (18/17.) 16.30 Útmutató 17.00 Az Equator-expedíció (sorozat-4/1.) 17.25 Egérfogó 17.50 Alaphangok 18.00 Híradó hatkor 18.20 Szerelmek Saint-Tropez-ban (18.) 19.15 Világhíradó 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.00 Nem jogerős 20.30 TS-Valencia- Manchester United Bajnokok Ligája labdarúgó-mérkőzés 22.45 Híradó este. Időjárás 22.55 Aktuális 23.15 Théma 23.25 Alaphangok 23.30 Panoráma 24.00 TS - Bajnokok Ligája A napi mérkőzések összefoglalója 0.50 Ezredforduló 8.30 Millenniumi mesék 9.00 Közvetítés a parlament üléséről 12.05 Szerelmek Saint-Tropez-ban (16.) 13.00 Híradó délben 14.00 Aranyfüst 15.30 A kölcsönkapott Föld 16.00 Iskola utca - Szó-köz 17.30 Sorstársak 18.00 Johann Sebastian Bach (tévéfilmsor., 4/4.) 19.30 Tévétoma Norbival 19.35 Esti mese 20.00 Világhíradó 20.15 Híradó este. Sport 20.45 Századfordító magyarok 21.40 Sztalker (szovjet film-2/1.) 23.20 Záróra 0.20 Nikodémusok órája ®»2 5.50 Jó reggelt, 8.35 Gazdagok és szépek 9.00 Csupa-csupa élet 9.30 Gimidili 10.00 Segíts magadon! 10.25 Közvetlen ajánlat 11.15 Reggeli gondolatok 11.20 Magyar történelmi arcképcsarnok 11.25 Magyarország holnap 11.55 Stefanie (német kórházsorozat) 12.45 Spanyol lépcsők (513.) 14.25 Herkules (am. fantáziasor.) 15.10 Szelek szárnyán 16.00 Ramóna (mexikói sor.) 16.25 Acapulco szépe (mexikói sorozat) 16.55 Fiorella (perui sorozat) 17.40 Maria Isabel 18.30 Tények (hírműsor) 19.00 Szerencsekerék 19.40 Gyerekszáj 20.00 Vad angyal (argentin sorozat) 20.30 Egy a szívem, azt neked adom 21.40 Sztár (amerikai romantikus film) 23.15 Jó estét, Magyarország! 23.55 Csiszár.hu 0.55 Esküdt ellenségek (amerikai krimisorozat) DUNA TV 5.30 Indul a nap 8.40 Az első tudományos filmfelvételek 9.35 Arany és kék szavakkal (versműsor) 10.00 Szibériai népmesék 10.10 Az élet szele (10/10.) 11.00 Barátok a strandon (német sor., 13/10.) 11.50 Híradó 12.00 Váltó 12.15 Családi album (ism.) 13.10 Teleenciklopédia 13.25 A dzsungel könyve (36.) 13.50 Heuréka! Megtaláltam! (ismétlés) 14.45 Nyelvőrző (ismétlés) 15.05 Isten hozta szigetünkön! (11.) 15.30 Utazás az ínyencek földjére (fr. sorozat) 16.00 Kalendárium 18.00 Híradó. Sport 18.30 Mesefilmek 18.55 Hej, hej, helyes beszéd! 19.00 Boszorkányt vettem (amerikai vígjáték) 20.15 Kis magyar rocktörténet 20.50 Csajovics (animációs kisfilm) 21.00 Híradó. Sport 21.30 Áldozatból bűnös 22.30 A táncos ideje (orosz film—2/1.) 24.00 Ezredforduló (ism.) 0.05 Híradó. Vers RTL 6.30 Reggeli 9.05 Receptklub (ismétlés) 9.20 Szeretni bolondulásig (ismétlés) 9.45 Titkok és szerelmek 10.35 Top Shop 11.30 Delelő 12.30 Receptklub 12.55 Joker (telefonos viilámjáték) 13.00 Híradó. Déli kiadás 13.20 Kavalkád 13.35 Második csók (23.) 14.05 Helene és a fiúk (141.) 14.35 SeaQuest DSV (33.) A halálnővérek 15.25 Terra Nostra (32.) 16.15 Joker 16.20 Paula és Paulina (23.) 17.05 Joker 17.10 Maria (23.) 18.00 Szeretni bolondulásig 18.30 Híradó. Esti kiadás 18.55 Legyen ön is milliomos! 19.25 Fókusz (közszolgálati magazin) M2, 21.40: Sztalker - Különleges övezetet hagynak hátra távozásuk után a Földet fölkereső jövevények. A terület állítólag fokozottan veszélyes, így senki nem lépheti át a határát. Sok legenda kap szárnyra, és mint minden, ami tilos, a zóna is rendkívüli érdeklődést vált ki. Új foglalkozás születik: a sztalker. így nevezik azt az embert, aki másokat kísér a zónába. A járőrök éberségét kijátszva, most egy írót és egy tudóst akar elvinni a zónába, ahol valóra válhatnak vágyaik. 19.55 Barátok közt 20.25 Csíííz! 21.25 RTL Klub pótszilveszter 23.50 Híradó 0.05 Pont hu 0.30 Öreglányok 1.00 Fókusz (ismétlés) 6.30 Hollywoodi csemegék- A nagy öregek 7.00 Mozi! Mozi! Mozi! 7.30 13. emelet (am. fant. thriller) 9.10 James és az óriás barack (am. rajzfilm) 10.30 Egy kis anatómia Amerikai film) 12.20 Édesek és mostohák (amerikai film) 14.25 10 elveszett év (am. romantikus film) 16.15 Vakrepülés (amerikai-német vígj.) 18.1513. emelet 20.00 Sülve-főve (am.-ném.vígj.) 21.35 Apafej (am. vígj.) 23.05 Au-pair (ném.-ang. vígj.) 0.35 A velencei kurtizán (amerikai filmdráma) 2.25 Hollywoodi forgatókönyv (amerikai vígjáték) 4.10 A végzet hollywoodi asszonyai- Demi Moore 4.40 Tökéletes bérgyilkosok (amerikai krimi) TAR JANI TV 18.05 Hírek 18.10 Háttér - Aranycslllag18.35 Képes recept 19.00 Bencze-show Vendég: Kozmix 19.25 Hatlábú birodalom 19.55 Hírek 20.00 Háttér 20.30 Utószezon (magyar film) NÓGRÁDI HÍRLAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére Salgótarján vonzáskörzetében a Célvonal Kft.(tel.: 30/9433-548,30/9951-279), Balassagyarmat és Pásztó vonzáskörzetében a Karton Kft. (tel.: 30/34-70-864, 32/475-727) juttatja el a lapot. Terjeszti a BUVIHIR Rt. és a kiadó saját terjesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 0781)4984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 895 Ft, negyedévre 2685 Ft, fél évre 5370 Ft, egy évre 10 740 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. ^ a * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. • PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült.