Nógrád Megyei Hírlap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-08 / 6. szám
2001. JANUÁR 8., HÉTFŐ SPORT TÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 7. oldal Szép volt, öregfiúk! X. Jubileumi Nemzetközi Gabora Jótékonysági Teremlabdarúgó Gála Zajos közönségsiker közepette ért véget vasárnap délután a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban a tizedik alkalommal megrendezett Gabora jótékony célú öregfiúk teremlabdarúgó-gála. Az eredeti program az utolsó pillanatban megváltozott, miután a szlovák Inter Bratislava többszöri egyeztetés ellenére nem érkezett meg a kétnapos eseményre, helyettük a Gyöngyös öregfiúkcsapata „ugrott be” nyolcadikként. A torna döntőjének főszereplői: a ferencvárosi Nyilasi harcol Szabóval, a háttérben Hannich, a Rába ETO kapitánya Az első játéknap nyitómérkőzése előtt a lelátón már egy tűt sem lehetett leejteni, amikor Horváth József, a Nógrád Volán Rt. vezér- igazgatója a szervezőbizottság nevében megnyitotta a tornát. A nézők mindjárt egy slágermérkőzés szemtanúi lehettek, hiszen a házigazda SBTC a torna favoritjának kikiáltott ferencvárosi együttes ellen lépett parkettre. A kezdőrúgást Puszta Béla, Salgótarján város polgármestere végezte el. Az első percek tapogatódzó játékkal teltek, s 2-2-ig úgy tűnt, hogy szoros végeredmény lesz várható. Ekkor azonban a közönség ünnepelt kedvence, Nyilasi Tibor kézbe vette a zöld-fehérek karmesteri pálcáját, s vezérletével látványos játékkal állva hagyták a házigazda fekete-fehéreket. A csoport második mérkőzésén az MTK esélyeshez méltó, magabiztos produkcióval verte a két góllal kezdő, majd kissé megilletődő gyöngyösieket. A csoport rangadóján két fővárosi együttes, a Fradi és az MTK szeniorjai csaptak össze. Sokáig úgy tűnt, hogy az FTC ott folytatja, ahol a Stécé ellen abbahagyta, ám többgólos vezetéseket követően játékuk átcsapott némi könnyelműsködésbe, így végül szoros mérkőzésen sikerült a döntőbe jutást kiharcolniuk Ebedliéknek. Az SBTC második meccsén sokkal szervezettebb játékkal rukkolt elő, s a gyöngyösi vendégeknek esélyt sem hagyva gyűjtötték be a győzelemért járó három pontot. A Heves megyeiek vesszőfutása ezzel még koránt sem ért véget, hiszen bár derekasan robotoltak a Fradi klasszisai elleni összecsapáson, a torna egyetlen két számjegyű vereségét így sem kerülhették el, igaz, annyi gólt rúgtak nagynevű ellenfelülmek, mint a másik két gárda összesen. Nem kis tét maradt a csoport zárómérkőzésére, hiszen az egykori salgótarjáni kedvenceknek nem kisebb skalpot kellett a kisdöntőbe jutásért övükre tűzniük, mint a fővárosi kék-fehérekét. Nos, a „bányászfiúk” alaposan kitettek magukért, hiszen szikrázó találkozón nyerni tudtak, így másnap a bronzéremért vívandó csatára készülődhettek. A másik csoport első találkozóján a Rába ETO gyenge védekezésének köszönhetően simán kikapott a csoport egyik esélyesének tartott, 2000-ben ezüstérmes Zalaegerszeg ellen. A Tatabánya-Újpest mérkőzés Schneider utolsó pillanatokban rúgott góljával az újpesti lila-fehérek sikerét hozta, Katona középkezdésből szerzett góljára pedig még a legnagyobb ínyencek is csettint„Pilu” vezérelte tatabányaiak ellen, s a reményt életben tartó, megérdemelt győzelmet arattak. A mérkőzés érdekessége, hogy a Salgótarjánt is megjárt Zsidó Antal mindjárt a találkozó elején betalált a saját és ellenfele hálójába is. Ezt követte az egykori „dózsá- sok” ZTE-vel vívott csörtéje, ahol Tóth Jokkáék” némiképp meglepő, de teljesen megérdemelt győzelmet arattak. A „Zete” és a Tatabánya meccse is tartogatott drámai izgalmakat, hiszen a vesztett helyzetben lévő bányászegyüttes az utolsó két percben tudott fordítani a még mindig aktív Vincze góljaival. A B-csoport négyesének zárómérkőzése előtt érdekes tényre döbbenhettek rá a „számolgató” esélylatolgatók: a Rába-parti csapat veresége esetén csupán az utolsó hely elkerüléséért játszhatott volna vasárnap délelőtt, Hannich és társai azonban mint játékos-pályafutásuk alatt már annyiszor, eza fináléba verekedtél magukat. A vasárnapi helyosztók sora kora reggel a ZTE - Gyöngyös találkozóval vette kezdetét, ahol a sokkal jobb játékosállománnyal rendelkező zalaiak félgőzzel is nyerni tudtak. Az ötödik helyért vívott csatában nem bírt egymással az MTK és a Tatabánya, a hosszú hétméteres- párbajt az idegekkel jobban bíró tatabányai együttes nyerte. Nagyszert játékkal örvendeztették meg szurkolóikat az egykori kedvencek a bronzmérkőzésen, hiszen az SBTC együttese magabiztos játékkal fektette két vállra a számszerűen kissé megcsappant újpestieket, itthon tartva ezzel a torna harmadik helyét. Évek óta szép hagyománya a gálának a sportereklye-árverés. Idén Szojka Ferenc, az Aranycsapat 28-szoros válogatott tagja ajánlotta fel futbaücipőjét a kedvezményezett Somosi Általános Iskolának, a liciten pedig a Bátonyterenyei Vállalkozói Kör az iskola számláját. . A döntő előtt nem mindennapos kétszer 15 perc szemtanúi lehettek a labdarúgás salgótarjáni szerelmesei, hiszen a gála játékosaiból verbuvált alkalmi válogatott soraiban játszó egykori sztárok közel 300 alkalommal léptek pályára egykoron a nemzeti tizenegy színeiben. A „Dream Teamet” Kis Károly, a BSE-Nógrád Volán fiatal szakvezetője dirigálta a jubileumi csapat tagjai ellen, akiket Gabom János a torna eddigi segítőiből hívott össze a „nagy napra”. A mécsesén persze legkevésbé az eredmény volt a fontos, hiszen a legfontosabb, hogy a nézők ismét láthatták a Nógrádból elszármazott Kardos Józsefet, az egykori nagy tarjám kedvencet, Bústi Istvánt és nem utolsósorban a városszerte nagy szeretetnek örvendő, bohém- ságáról közismert Szoó Józsefet, akinek gólját követően szinte felrobbant a csarnok az ovációtól. A gálaválogatottban a sok helyi focista mellett egy ismerős arcot fedezhettünk fel Mocsai Lajos személyében, aki a küzdőtéren is bebizonyította, hogy nem csak kézzel, hanem lábbal is jó barátságban van e játékszerrel. A várva várt döntőt a Ferencváros és a Rába ETO csapatai vívták. A kezdőrúgást Nyilasi Tibor kisebbik fia, BáJmt végezte el. A döntő félórája alatt mindent láthatott a nagyérdemű abból, ami a foci sa- vát-borsát jelenti. A végig sziporkázó két szellemi vezér, Nyilasi Tibor és Hannich Péter csatáját végül a népszerű „Nyíl” és csapata nyerte, így a X. Gabora-gála díjkiosztóján a Ferencváros csapatkapitányaként ő vehette át a győztesnek járó serleget. Az igazi győztesek azonban ismét a lelátót mindkét napon megtöltő focidrukkerek és a kedvezményezett Somosi Általános Iskola nebulói voltak, hiszen mintegy 1,4 millió forinttal gazdagodott Gabom János egykori iskolája. StPKÓ SÁNDOR A Gálavátogatott-Jubileumi válogatott összecsapáson a gólveszétves Gabora Jánost egyszerre két rábás is őrizte ______rotökirmó tipor K ökény József, az SBTC labdarúgéja volt a torna legidősebb játékosa____________■ Helytálltak a „pályakezdő” sasfiókák Kosárlabda NB I/B, férfiak, Piros-csoport, alapszakasz Nagykőrös - KNC-Fekete Sasok 79-70 (26-17, 28-14, 14-23, 11-16) Nagykőrös, 300 néző, vezette: Mocsai, Preniczky. Nagykőrös: Király 6, BALOGH 21/15, Szollár 6, SZÉP 14/3, CSÁNYI 25/3. Csere: Patay 7/3, Mester. Edző: Szép Márton. KNC-Fekete Sasok: LON- GAUER 13/9, UGHY 19/18, Kiss K. 18, Jakab 6, VINCZE 5. Csere: Valaczkay 2, Kis S. 2, Kovács, Németh 5/3. Edző: Kis Sándor. Kipontozódott: Szollár a 35. percben. Az eredmény alakulása. 6. perc: 11-6,16. perc: 43-22, 22. perc: 61-33, 35. perc: 72-61. A tudósítás az OPEL'SKENDERESI támogatásával készült Az ismert változások után - két játékos és a vezető edző távozott a csapattól - megújult, megfiatalított együttessel indultak Nagykőrösre a KNC-Fekete Sasok kosarasai. Már a mérkőzés legelején is lehetett látni, hogy az a néhány nap, amit az új felállásban a fölkészüléssel tudtak tölteni, kevés lesz Kis Sándor tanítványának. A kissé megilletődötten játszó vendégek csak az első percekben tudták tartani magukat. Ugyan sok helyzetet dolgoztak ki, de érthetetlen (vagy érthető) megillető- döttségük miatt a ziccerek sorra kimaradtak. A hibák sorozata a vendéglátókat tette magabiztossá, akik gyorsan elhúztak a salgótarjániaktól. A játék képe állandósult az első két negyedben: kapkodó, bizonytáan, félszeg vendégek, magabiztos, szerencsés ha- záak. A második félidőre Kis Sándor megpróbát rendet tenni a fejekben, ami azonná látszott a pályán is. Higgadtabbak lettek a Sasok támadása, agresszívabb és pontosabb a védekezésük. A ha- madik negyed második felétől gyökeresen megváltozott a játék képe. Az addig is jó teljesítményt nyújtó Vincze, Longauer és Ughy mellé Jakab és Kiss Károly is fölzárkózott a pontgyártásban. Védekezésük is nagyot javult, így a tetemes különbség percről percre csökkent. A negyedik negyed közepén 11 pontra megközelítették vendéglátójukat. Ekkor Kovács, majd pedig Németh is labdát szerzett, de a „rutinos” játékvezetők mindkétszer megálították a kibontakozó támadást. A hátrány még valamelyest csökkent, de teljesen fölzárkózni nem sikerült. A vereség ellenére elmondható, hogy a megfiatalított (az átlagéletkor alig haladja meg a 20 évet!) Fekete Sasok csapata becsülettel helytállt a Nagykőrös otthonában. Rendkívül biztató lehet a jövőre nézve, hogy a helyi tehetségek is képesek már NB l-es színvonalú teljesítményre. Külön öröm vöt Vincze és Longauer érett, okos játéka Kis Sándor. - Az elmúlt fél év munkája nem múlt el nyomtalanul. Az én feladatom lesz tovább vezetni ezt a lelkes, remek csapatot ezen az úton. Biztos vagyok abban, hogy ezekben a játékosokban még nagyon sok örömük lesz a salgótarjáni szurkolóknak. ____________________________________LS, Jegyzőkönyv a-csoport Ferencváros - SBTC 8-2 (2-1) GL: Nyilasi (5), Ebedli, Fischer, Szokolai, ill. Garai, ifj. Szojka. MTK Hungária - Gyöngyös 5-2 (1-2) GL: Handel (2), Kerkápoly (2), Kajdy, ill. Ferencz T„ Török J. Ferencváros - MTK 4- 3 (3-0) GL: Nyilasi (4), ill. Kerkápoly, Kajdy, Kósa. SBTC - Gyöngyös 6-1 (4-0) GL: Garai (2), Stark, Tamásy, Tóth, Cséki, ill. Horváth L. Gyöngyös - Ferencváros 5- 11 (1^4) GL: Török J. (2), Ferencz T., Deli, Szerényi, ill. Zsinka (3), Szokolai (2), Bücs (2), Horváth K. (2) , Fischer, Nyilasi. MTK Hungária - SBTC 4- 5 (2-2) GL: Juhász (öngól), Kajdy, Handel, Cséki (öngól), ill. Lipták, Földi, Garai, Kósa (öngól), Babcsán. A csoport végeredménye: 1. Ferencváros 9 pont, 2. SBTC 6 pont, 3. MTK Hungária 3 pont, 4. Gyöngyös 0 pont. B-CSOPORT Rába ETO - Zalaegerszeg 3- 7 (2-4) GL: Varsányi (öngól), Hajszán, Mörtel, ill. Varsányi (3), Czigány, Halápi, Balázs, Fejérvári. Tatabánya - Újpest 6- 7 (2-4) GL: Vincze (3), Plotár (2), P. Nagy, ill. Katona (3), Steidl (2), Tóth J., Schneider. Rába ETO - Tatabánya 5- 3 (3-0) GL: Zsidó (öngól), Hajszán, Mörtel, Bírta, Szentes, ill. Zsidó, Vincze, Ördögh. Újpest - Zalaegerszeg 4- 2 (2-1) GL: Steidl (2), Tóth J., Gyimesi, ill. Czigány, Varsányi. Zalaegerszeg - Tatabánya 4- 5 (3-2) GL: Balázs, Halápi (2), Schmidt (öngól), ill. Vincze (3), Zsidó, P. Nagy. Rába ETO-Újpest4-3 (1-1) GL: Hannich (2), Hajszán, Szabó, ill. Steidl (2), Balázs T. A csoport végeredménye: 1. Rába ETO 6 pont, 2. Újpest 6 pont, 3. Tatabánya 3 pont, 4. Zalaegerszeg 3 pont. A 7-8. helyért Gyöngyös - ZTE 3-5 (2-4) GL: Török J, Skoda (2), ill. Sándort, Balázs, Halápi, Czigány, Varsányi. Az 5-6. helyért MTK - Tatabánya 1-1 (1-0) hétméteresekkel 4-5 GL: Kajdy, ill. Schmidt. A 3-4. helyért SBTC-Újpest 4-1 (0-0) GL: Garai (2), Stark, Lipták, ill. Kósa. A döntőben Ferencváros - Rába ETO 5- 4 (3-2) GL: Nyilasi (2), Zsinka (2), Bücs, ill. Szentes, Hannich, Preszeller, Szabó. A végeredmény: 1. Ferencváros, 2. Rába ETO, 3. SBTC, 4. Újpest, 5. Tatabánya, 6. MTK Hungária, 7. Zalaegerszeg, 8. Gyöngyös. GÁLAMÉRKŐZÉSEK Gyöngyös - Ragyolc 2-0 (0-0) GL: Ferencz T„ Tóth Gy. Gálaválogatott - Jubileumi válogatott 6-8 (2-4) GL: Básti, Szoó, Mörtel, Hajszán, Kardos, Nyilasi ill. Drajkó (3) , Németh, Oláh, Gabora, Lakatos, Tóth J. (öngól). Legjobb csatár: Vincze István (Tatabánya) Leggyorsabb gól Szokolai László (FTC) 28 mp Legjobb védőjátékos: Kósa László (MTK Hungária) Legjobb kapus: Horváth László (Rába ETO) Gólkirály: Nyilasi Tibor (FTC) 12 gól Legtechnikásabb mezőnyjátékos: Hannich Péter (Rába ETO) Legidősebb játékos: Kökény József (SBTC) 61 éves hettek. A győriek alaposan felpaprikázva léptek pályára a Vincze úttal is felnőttek a feladathoz és az Újpest felett aratott győzelmükkel ígért legtöbbet a becses darabért, 110 ezer forinttal gazdagítva ezzel