Nógrád Megyei Hírlap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-12 / 10. szám
Alkonyévek - Nyugdíjasok oldala Nyugdíjasklub Diósjenőn Január 10-én, szerdán megkezdte működését a nyugdíjasklub Diósjenőn, amelynek működése időszakos: minden évben a téli hónapokban kínál kellemes és hasznos programot a helybelieknek. A heti egy alkalommal szerdánként tartott foglalkozásokon az igényekhez igazodó, időszerű témákról szóló előadások, tanácsadások, tájékoztatások s az ehhez kapcsolódó beszélgetések várják a résztvevőket. Továbbra is az idősek klubja ad helyet ezeknek az összejöveteleknek. Lénáit János, a falu polgármestere volt a szerdai nyitó klubest vendége. __________■ K aritatív szervezetek: ünnepi akciók után Lesz-e gondozási központ Karancsságon? Az önkormányzat által alapított és azóta is fenntartott karancssági idősek klubja annak idején húsz fővel, nappali szolgáltatással indult. Mára tizenkettőre csökkent az időskorúak száma, túlnyomó többségük hölgy. Az eltávozottak helyébe ugyan jöttek, csak kevesen. Volna jelentkező, csak többen betegségük, koruk miatt nem tudnak bejárni. A karitatív és humanitárius szervezetek több tízezer rászorulónak nyújtottak segítséget a téli ünnepek alatt azzal, hogy országszerte meleg ételt, tartós élelmiszert, ruhaneműket és ajándékcsomagokat osztottak szét a nélkülözők között - derült ki az ösz- szesített adatokból.- A Magyar Vöröskereszt karácsonyi szeretetakciójával több mint 10 ezer fővárosinak juttatott el ajándékcsomagot, összesen 12 millió forint értékben - mondta Morzsányi Éva főtitkár. Akciójuk keretében alacsony jövedelműek, kórházakban lévő magányos betegek, gyermekeiket egyedül nevelő szülők, mozgássérültek, nagycsaládosok és hajléktalanok jutottak ajándékcsomaghoz. A budapesti ingyenkonyhákon mintegy tízezer adag ételt osztottak szét az ünnepek alatt a rászorulók között. A megyei szervezetek akciói közül a főtitkár kiemelte: Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében a tanyákon élő, alacsony nyugdíjjal rendelkező idős, magányos emberekhez juttatott el a postások segítségével élelmiszercsomagokat a humanitárius szervezet. Több nagyvárosban láttak vendégül nehéz sorsú gyerekeket. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Budapesten kétezer adag meleg ételt és több mint háromezer élelmiszercso- magot osztott szét a rászorulók között. Moszkva téri nappali melegedőjük karácsonykor éjjel is fogadta a betérőket. Emellett csaknem 600 idős embert is megajándékoztak.- A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat mintegy húszezer rászorulónak nyújtott segítséget az ünnepek alatt, összesen 4 millió forint értékben - közölte Nagy Ákos szóvivő. Elmondása szerint ingyenkonyhájuk 1500 adag ételt osztott szét a nélkülözők között Budapesten, Debrecenben, illetve Miskolcon. Emellett a szeretetszolgálat ajándékcsomagokat állított össze a Szolnok környéki árvízkárosultak számára.- Tagjaink általában 9 órára érkeznek annak ellenére, hogy 8- kor már fogadjuk őket. A téli időben az útviszonyok és a korai sötétség beállta miatt inkább a korábbi hazatérést választják. Ennek tulajdonítható, hogy most ilyen csendesség van a klubban - mondja Antal Adolfné, a klub vezetője, majd indoklásképpen hozzáteszi: - sietnek haza befűteni. Antalné a tanácsi hivatalban töltött idő után került jelenlegi beosztásába. Huszonhat éve vallja magát tanácsi, illetve önkormány- zatí alkalmazottnak.- Az átlagéletkor meghaladja a 70 évet. A legidősebb asszony Üst Lajosné, a maga 84. életévében nyolc éve hűséges tagunk. Ilonka néni, aki az előbb köszönt el tőlünk, 79 éves, hetedik éve jár ide. Napi kedvelt időtöltése például a tévénézés, a jóízű beszélgetések, az újságolvasás. Rendszeres a vér- nyomásmérés, aki kéri, azt elkísérem a gyógyszertárba is. Úgy élünk, mint egy család. Az ide járók között van egyedülálló, másoknak van családja, saját otthona, mégis eljönnek, mert szükségük van az emberi kapcsolatokra, - hangsúlyozza Antalné, majd így folytatja: - mindannyian aranyosak. Nem sértenének meg, ilyesmire eddig nem is került sor. Antalné annak idején gondozónőnek jött ide dolgozni. Egy hé- üg ebédet hordott a rászorulóknak, 1996-ban lett a kisintézmény vezetője.- Az idősek közel állnak hozzám, ahogy tudom, segítem őket. Korábban vöröskeresztes titkárként voltam kapcsolatban velük. Amikor többen voltak, jobban éreztem magam. Felejthetetlen számomra, amilyen átéléssel énekelnek. BaR Sándoménak, aki 80 felé közeledik, gyönyörű szép hangja van. Sajnálom, hogy fájós lába miatt nem tud minden nap bejárni. Antal Adolfné elárulja, soha nem fordult elő vele, hogy máshová kívánkozzon. Másrészt, mondja, abban a korban, amelyet elért, új munkahelyet keresni kilátástalan, hiszen a dolgozni akaró fiatalok sem tudnak biztos keresethez jutni.- Kirándulások, múzeum és kiállítások látogatása, valamint egyéb rendezvények szerepelnek-e a foglalkoztatási palettán?- Négy évvel ezelőtt voltunk utoljára Szentkúton. Szóba került, hogy ellátogatunk a szécsényi múzeumba is, de az idős emberek nem nagyon szeretnek menni. Nyáron a tágas kertünk kínál helyi megmozdulásokat. Antalné, akit csak Marikának hívnak, a klub vezetésén kívül, amikor csak szükséges, kerékpárjára pattan és besegít az ételhordásba, de nem idegenkedik más feladattól sem. Jelenleg két közmunkás asszony segít ebben a munkában. A klubtagok naponta háromszori étkezést kapnalk, fizetségük a nyugdíjuk nagyságához igazodik.- Mi jelentene örömet az ön számára, mit kívánna1- Jó volna, ha többen lennénk és szeretném, ha megmaradna a klubunk. Továbbra is fontos, sőt lakossági kívánság, olyan gondozási központ létesítése, ahol néhány embernek bentlakásra is lehetősége lenne. Ugyanis sok az olyan idős, aki ilyen intézményben való elhelyezésre vár. Legtöbbjük igen nehezen válik meg a falutól, ezért az önkormányzat a Szociális és Családügyi Minisztérium által meghirdetett ez irányú pályázaton szeretne olyan pénzhez jutni, melynek segítségével közelebb kerülnének a gondozási központ megalapozásához. Erről Gréczi Zsoldos Miklós, a falu polgármestere tájékoztatott. Pályázat hímzőknek, hagyományőrzőknek Huszonharmadik alkalommal hirdeti meg a Magyar Művelődési Intézet (MMI) és a Mezőkövesdi Közösségi Ház a Kis Jankó Bori országos hímzéspályázatot és az arra beérkező hímzésekből válogatott kiállítást. Füzesséry József, a ház igazgatója a pályázat céljáról elmondta: a magyar népi hímzési és viseletek hagyományainak megőrzése és továbbfejlesztése, továbbá olyan népi iparművészeti hímzések készítése, amelyek a mai kor igényeinek is megfelelnek. Az egykori neves matyóföldi hímzőasszonyról, Kis Jankó Boriról elnevezett pályázatra olyan alkotásokkal lehet nevezni - legfeljebb öt önálló darabbal - amelyek más országos kiállításon, vagy pályázaton még nem szerepeltek, és kereskedelmi forgalomba sem kerültek. A pályázatot öltözködés és lakástextíliák kategóriákban hirdetik meg. A pályázat jeligés, nevezési adatlaphoz az MMI-ben, illetve a közösségi házban juthatnak hozzá az érdeklődők. A pályázatokat, illetve az elkészült munkákat a Mezőkövesdi Közösségi Ház címére (3400. Mezőkövesd, Szent László u. 24) kell eljuttatni június 5-15. között. Az eredményhirdetést és a kiállítás megnyitóját július 7-én tart- ják Mezőkövesden._____________________■ Korán jön a tavasz? Úgy tűnik, az évezredváltás lélektani hatása sok embert megérint. Nem csak a befeléfordulás, a filozofikus töprengés, hanem a világ szokatlan változásai, jó és rossz történései iránti fokozott érdeklődés, a szemlélődő magatartás is megfigyelhető. A természeti események tárháza bőségesen kínálja a különös vagy annak vélt érdekességeket, az időjárás rég nem tapasztalt csapongásain idősnek, fiatalnak egyaránt „megakad” a szeme, az értelme. S amire van vitathatatlan magyarázat, arra is születnek egyedi indoklások, következtetések, ha másért nem, azért, mert jó érzés kivárni, vajon kinek lesz igaza. Van, aki azt mondja, nagyon helyes, ’ hogy az ember a nagy okosságával mégsem tud meg mindent előre, mégsem tud mindent kiszámítani. Tartson, féljen csak a be nem látható eseményáradattól, betegségektől, katasztrófáktól, így is eléggé elbizakodott. Új évezredünk új havában kontinensünk nagy részén tompa egykedvűséggel telnek a hetek, ha a természet, az időjárás naptárát nézzük, miközben kedves ritkaságok részesei lehetünk. Aki akart, százszorszépet szedhetett a kertben karácsonyi, asztali dísznek, esővé szelídült csapadék áztatta a szomjas földeket, fű zöldül, a bodzának pedig nyílni volna kedve. Mondják, a cseresznye- fák rügyképződése is megindult. Egy Kishartyánban élő idős férfi, Sz. Péter, mivel sokat utazik, van módja és ideje is ellesni a januárban ritkaság- számba menő jelenségeket. Állítja, hogy a hónap első hetében Szécsény és Szalmatercs határában, s a megye távolabbi részén is hallotta a délnek vonuló vadludak hangját, sőt a Káprások alatti réten egy ízben látott is egy nagy csapatot. Arra következtet ebből, hogyha el is kezd még erőlködni a tél, nemsokára tavasz lesz. Ezeknek az állatoknak az ösztöne szerinte mindennél biztosabb jele ennek. Sz. Péter úgy véli, a világ sora úgy halad, ahogyan az meg van írva: eljön az idő, amikor .az évszakok egymástól nem lesznek megkülönböztethetők... Magyar kiállítás a Vatikánban A tervek szerint halad a Vatikánban „Hungáriáé Christianae Millennium” (a Magyar kereszténység millenniuma) címmel októberben megnyíló kiállítás előkészítése: összeállt a bemutatandó tárgyak jegyzéke, megkezdődött a kölcsönszerződések megkötése és a katalógus szerkesztése - tudta meg a tárlat magyarországi egyházi szervezőitől a Magyar Távirati Iroda. A mintegy kétszáz magyar tárgyi emléket felvonultató, az előzetes közlések szerint a vatikáni múzeumban 2002 januárjáig megtekinthető kiállítás fővédnöke Paskai László bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Orbán Viktor miniszterelnök, A tárlat megrendezésével kapcsolatos ütemtervről az elmúlt hetekben egyeztetett a magyar katolikus egyház, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, valamint a Hungarofest Kht. A kiállításon szereplő tárgyak jegyzéke mostanra összeállt. A lista szerint a Vatikánban a magyar tárgyi emlékek között festmények, grafikák, szobrok, kisplasztikák, ötvösmunkák, kódexek, levéltári anyagok, metszetek, miseruhák és más textilek, érmék és ereklyetartók is láthatók majd. A kiállításon a tervek szerint Aachenben, Rómában, Firenzében és a Vatikánban őrzött magyar, vagy magyar vonatkozású emlékek is szerepelnek. Ezek közé tartozik Tiziano Ippolito Medici bíboros magyar ruhában című festménye, Firenzéből. Az eseményen bemutatandó tárgyak között van a Tihanyi alapítólevél, Ulászló kardja, a koronázási eskükereszt, Pannonhalma alapítólevele, valamint Benczúr Gyula Szent István felajánlja a koronát, Aba-Novák Vilmos Utolsó ítélet és Kondor Béla Pléhkrisztus című festménye. A millenniumi tárlaton ott lesz Munkácsy Mihály Liszt Ferenc című képe, továbbá a Krisztus Pilátus előtt és a Golgota című festményekhez készített egy-egy vázlata, Amerigo Tot két kisplasztikája és Csurgói Madonna című bronzszobra. A levéltári anyagok sorában többi között Mátyás király, IV. Béla, IX. Ince és IX. Bonifác pápa iratai kapnak helyet. A tárlaton görög katolikus emlékeket is bemutatnak.