Nógrád Megyei Hírlap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-08 / 6. szám

MEGYE I? KÖRKÉP PÁSZTÓ 2001. JANUÁR 8., HÉTFŐ Emlékképek egy cégről Ötvenéves a salgótarjáni városgazdálkodási kft. A Nógrád Megyei Hírlap 2000. december 30-i számá­ban érdeklődéssel olvastam a fenti címmel megjelenő írást, mert arra számítot­tam, felidéz néhány emléket városunk egyik fontos tevé­kenységet végző, általam egy kissé közelebbről is is­mert intézményének múlt­jából. Kiderült azonban, hogy az nem jubileumi visz- szaemlékezés, hanem in­kább a cég mai helyzetét be­mutató reklámírás volt. Bennem így is felidéződött a városgazdálkodással kap­csolatos néhány emlék. Elő­ször is az, hogy a maihoz ha­sonló szervezet valóban ötven éve jött létre, de a városgaz­dálkodási tevékenység már ré­gebbi, gyakorlatilag egyidős a várossal. Telephelye, a „Gaz­daság” a Faiskola utcában, a mai vízművek területén volt. A sorok olvasása kapcsán megjelent előttem a város leg­első kertészének, Mojzes bá­csinak a halk szavú kedves egyénisége. VIRÁGTÓL SZÉPÜL A VÁROS Őt édesapám révén ismer­tem meg, mert mindketten vá­rosi alkalmazottak voltak a vá­rossá válás kezdetétől. Úgy emlékszem, kisgyerekkorom­ban a városháza udvarán talál­koztam vele, melynek kertjét is ő gondozta és ő látta el vi­rágcsokrokkal a hivatalos he­lyiségeket, s általa láttam éle­temben először egy igazi virág­kertészetet. Gyerekei közül városi közis­mertségük alapján Sándort, a kiváló atlétát, testnevelő főis­kolai tanárt és Ottót, a salgótar­jáni kézilabdasport kiemelke­dő egyéniségét szeretném kü­lön megemlíteni. Vonzalmam a növényekhez, állatokhoz már gyerekkorom­ban is erős volt, ezért ha csak tehettem, „bentfentességem” révén - rendszerint egy szeme­teskocsi bakjára felültetve - le­mehettem a gazdasági udvarba játszani. Ott Palócz Imre bácsi volt a fogatosok között valami vezetőféle, s így mi Imrével, a felnőtt korában városi párttit­kárrá lett fiával bejárhattunk a lovak közé, a szépen gondozott nagy istállóba, ahol emlékeze­tem szerint három pár lovat tartottak, melyek fő feladata a szemetesszekerek húzása volt, de időnként díszesen felszer- számozva a városi hintóba is befogták őket. SZEMÉLYES TAPASZTALATOK A kocsiszínben a hintón és a szekereken kívül volt egy ló- vontatású locsoló-, és egy laj­tos kocsi is, mellyel a vízhiá­nyos utcákba szállították az ivóvizet. Hozzátartozott a gaz­dasághoz még egy komor te­kintetű tenyészbika is és ter­mészetesen a kertészet. (A negyvenes években beszerzett két Chevrolet gyártmányú, ugyancsak szemétszállításra szolgáló teherautót nem itt, hanem a városháza épületé­ben lévő tűzoltószertárban, a tűzoltóautóval együtt garazsí- rozták.) Ebben a kertészetben később, középiskolás korom­ban is gyakran megfordultam, mert ismeretségem révén álta­lában rámbízták, hogy szerez­zem be az iskolai ünnepségek­hez szükséges virágokat. Ilyenkor jól felpakolhattunk Czikora bácsi jóvoltából. Ak­kor ugyanis már ő volt a ker­tész, ez a kifejezetten alacsony termetű, mindig mosolygós ar­cú bácsi. AKI KERTÉSZBŐL LETT FESTŐ Jellegzetes, ősöreg, kizsíro- sodott karimájú kalapjában ugyanolyan volt, mint a kerté­szek a meséskönyveink színes képein. Az ő virágháza amo­lyan lemélyített, vaskályhával fűtött, talán az ő méretéhez szabott apró üvegkunyhó volt, telisteli szebbnél szebb virá­gokkal. Akkortájt édesanyám is ott dolgozott az egyik kertészbri­gádban. Ők csinálták az első városközponti nagyobb, virá­gos parkokat az Állami Áruház és az Erzsébet tér környékén. A fiatal lányok között, akik munka közben szinte mindig kórusban énekeltek (főként az akkor divatos Karády- slágereket), ott dolgozott töb­bek közt egy ügyes kezű fiatal leány is, Jolika, akit azóta Oláh Jolán országos hírű naiv festő­ként ismerhetett meg a város lakossága. Puskás bácsi és Galgóczi Já­nos kertészek nevéhez a Vásár­tér és a megyeháza, valamint a Salgó út környékének parkosí­tása fűződik. Akkoriban léte­sültek az e városrészekre jel­lemző ürömi kőből épült tám­falak, lépcsősorok, s akkor ke­rültek a városi parkokba a nyár derekán pompázó szivarfák, a japán fenyők, tiszafák és egyéb dekoratív örökzöldek. Ez idő tájt, az ötvenes, hatvanas évek­ben került át a gazdaság a mai telephelyére. Ettől kezdve min­denféle virág-, díszcserje- és fa­csemeteügyeinket már itt in­tézhettük. Itt már mai értelem­ben is egészen komoly virág­ház volt gyönyörű tarka dísz- csalánokkal, petúniákkal, szal- viákkal. Az ott dolgozó kedves hölgyek, Klárikáék mindenki­nek szívesen adtak virágválasz­tási és gondozási tanácsokat, sokat tettek a város virágkultú­rájának megteremtéséért. Az­tán fentebb a domboldalon megépültek a modern, tömeg- termelésre is alkalmas nagy üvegházak, ahol elsősorban a vágott virágok termesztése zaj­lott, s egész évben lehetett a te­lephelyen (melyet a salgói cse­metekert is kiegészített) díszfá­kat, -cserjéket kapni. Sajnála­tos, hogy egy évtizede mindez, talán túl hirtelen döntés miatt megszűnt, s azóta minden ker­tészeti növényanyagot más vá­rosokból kell beszerezni a vá­ros parkjainak szépítéséhez. A parkok rendjére, tisztasá­gára felügyelő, a papírokat szö­ges botjuk végére felszurkáló parkőrökre név szerint már nem, de megnyugtató jelen­létükre most is emlékszem, na­gyon hiányoznak! S végül, de nem utolsósor­ban essék szó Botos Mari néni­ről, a cigarettázó, pipázó, te­nyérjóslással és mesemondás­sal is foglalkozó új aknai ci­gányasszonyról, akit a város­ban talán mindenki ismert és szeretett, aki büszke volt arra, hogy utcaseprő lehetett, hogy folyamatos munkaviszonya volt a „köztisztasági”-nál. Munkaruhája mindvégig a szí­nes selyemkendős, mellényes, hosszúszoknyás cigány népvi­selet volt. Akkor ugyanis még nem volt olyan robajló gépko­csiforgalom városunk utcáin, hogy fényvisszaverő mellényt kellett volna viselnie. FAWCSIK JÁNOS Betegek százait gyógyította Dr. Faludi Pál 1913-2001 Az emberek gyógyításával telt el az élete a 88 éves korá­ban elhunyt dr. Faludi Pál nyugalmazott belgyógyász fő­orvosnak, a dr. Kenessey Al­bert Kórház egykori igazgató- helyettesének. A köztisztelet­ben álló kedves, barátságos, hivatását szerető orvos a múlt század egyik tanújaként élt köztünk és közel nyolcvan- éves koráig Balassagyarmaton praktizált. Tősgyökeres balas­sagyarmatiként az Ipolyhoz közeli Nádor utca 20-ban látta meg a napvilágot, édesanyja második házasságának ötödik gyerekeként. A Balassi Bálint Gimnáziumban szerzett kitű­nő érettségi után a Semmelwe­is Orvostudományi Egyetem általános orvosi karán avatták, 1942-ben. Szigorló orvosként került vissza szülővárosába, ahol a kórházban a neves dr. Kenessey Albert igazgató főor­vos keze alatt kezdte el a gyó­gyító munkát. A háború alatt a nyugati hadszíntérre került, ahol angol hadifogságba esett. 1947-ben térhetett vissza Ba­lassagyarmatra, a kórház bel­gyógyászati osztályára, ame­lyet dr. Ficher Sámuel vezetett. A kórházban megismerke­dett a betegeskedő Murin Ka­talinnal. A csinos egri lány úgy került Nógrádba, hogy a könyvtártudományi főiskola elvégzése után nevezték ki az akkori Nógrád-Hont várme­gye szabadművelődési fel­ügyelőjévé. A találkozásból egy életre szóló szerelem lett, amelyet az 1954. július 3-án este 10 órakor megtartott templomi esküvő koronázott meg. A következő évek a Gá­bor fiúval megszaporodott csa­lád és a kórházi feladatok je­gyében teltek el. Közben Faludi doktor kitűnő ered­ménnyel letette a belgyógyász­szakvizsgát a debreceni egye­temen, ahová meghívták tani-, tani, de Balassagyarmaton ma­radt. A belgyógyászati osztá­lyon dolgozott adjunktusként. Dr. Faludi Pál letette a reuma­tológiai szakvizsgát és a balas­sagyarmati kórházban kezdte el ezt a szakmai munkát, mint belgyógyász és reumatológiai szakorvos. Szakmai munkájá­nak elismeréseként 1960-ban kinevezték osztályvezető főor­vosnak és ezt a feladatát 1978 végéig látta el. Egy időszakban a kórház igazgatóhelyettese­ként is tevékenykedett. A gyó­gyításban eltöltött hosszú évti­zedeit a Munka Érdemrend bronz fokozatával ismerték el. Magánéletében a családjá­nak élt. Egyetlen gyermekük, Gábor követte édesapját az or­vosi pályán, a szülők örömére. Hobbiként ásványgyűjtéssel foglalkozott és ha tehette, írt. Szerette a falusi embereket, akiknek ízes szavait gyűjtötte. Ezt a palóc szógyűjteményét dr. Tóth Imre nyelvész dolgoz­ta fel. Hatvanöt évesen ment nyugdíjba, de 78 éves koráig praktizált. Neki minden beteg egyenlő volt és érezhette a be­tegei szeretetét. Dr. Faludi Pál közel a ki- lencvenhez is érdeklődött a vi­lág és szeretett városa, Balas­sagyarmat dolgai után. Örült, hogy párjával megélhették a harmadik évezredet, de annak második napjától már az égi mezőkön gyógyíthat tovább. Temetése január 8-án, hét­főn délután fél három órakor lesz a balassagyarmati temető­ben, a római katolikus szertar­tás szerint. SZABÓ ENDRE A szolgálat évtizedei után marad a pihentető kertészkedés Talán az ország egyik legré­gebben szolgáló rendőreként ment nyugdíjba az elmúlt év vé­gén Kovács György alezredes, a balassagyarmati rendőrkapitány­ság közrendvédelmi osztályveze­tője. A zömök, közvetlen, barát­ságos természetű rendőrtiszt 35 évig szolgált a Belügyminisztéri­um kötelékében és ennek nagy részét a rendőrségi munkában töltötte el, amelyből harminc év Balassagyarmathoz köti. Több évtizedes munkája során számos kitüntetésben részesült, amelyek között szerepel az 1998-ban ka­pott „Az év rendőre” megtisztelő cím is, amelyet nagy becsben tart.- Hogyan kerüli a rendőrség­hez1- Zagyvapálfalván laktunk szüleimmel és a salgótarjáni gépi­pari technikumba jártam, a csa­lád egyedüli gyerekeként. Von­zott a katonai pálya és a szent­endrei katonai főiskola gépjármű szakára jelentkeztem. Ezt kitűnő eredménnyel végeztem el 1960- ban és Szombathelyre kerültem szállító szakaszparancsnoknak. Ez idő alatt megnősültem. Felesé­gem, aki jászkarajenői volt, még sorkatonai szolgálatom alatt is­mertem meg. Két gyermekünk született. György jelenleg a TDK rétsági gyárában dolgozik. Zoltán pedig követett a rendőri pályán. Nagy bánatomra jó párom öt év­vel ezelőtt meghalt. Szombathe­lyen a határ aknamentesítését és az S-100-as rendszer kiépítését végeztük, de elég távol voltam a szüleimtől és így kerültem a Nóg­rád Megyei Rendőr-főkapitány­ságra 1971 novemberében, ahol rövid ideig a közlekedési osztá­lyon dolgoztam Szerémi Sándor rendőr alezredes mellett, mint fő­hadnagy. A balassagyarmati rendőr-főkapitányságra 1971. de­cember 15-tel kerültem közleke­dési előadónak. Az akkori. Lenin- lakótelepen kaptam egy szolgála­ti lakást '72-ben és azóta ebben a szép Ipoly-parti városban élek és innen mentem nyugdíjba.- A Balassagyarmaton eltöltött 29 év szolgálat alatt sok minden történt és számos kollégával dol­gozott együtt.- Nyolc megyei főkapitánnyal dolgoztam együtt. Balassagyar­maton az első parancsnokom a Pásztóról elszármazott Szűcs Fe­renc volt, akit Egyed Lajos köve­tett és a jelenlegi parancsnokom László Sándor rendőrkapitány búcsúztatott el. A közrendvédel­mi alosztály vezetését 1974-ben vettem át a nyugdíjba vonuló Kosik János őrnagytól. Az akkori időkben együtt dolgoztam Sebők Jánossal, Erdélyi Bertalannal, de Bálint Gyula, Szőllősi István és más kollégáimra is szívesen em­lékszem. A rendőri szakmát tő­lük tanultam.- Milyen nevezetesebb esemé­nyekre emlékszik, amelyekben feladatot kapott?- Az ország közvéleményét megdöbbentő Pintye-ügyben, ahol a lánykollégistákat túszul ej­tő két fiú fegyveres akcióját kel­lett megakadályozni, s a város bi­zonyos részének a lezárása és a forgalom elterelése volt a felada­tom. Részfeladatot láttam el és most is azt mondom, hogy lehet, hogy a legkisebb vérveszteséggel lett lezárva az ügy. Szolgálati időm alatt elég sok olyan felada­tot láttam el, ahol körültekintően kellett eljárni. Ilyen volt, mikor Nagylócon az elmebeteg téglával fejbe dobta az intézkedő parancs­nokot és meg kellett fékezni. Vagy Magyamándorban mikor a kisgyerekkel bezárkózott egy fér­fi, azzal fenyegetőzve, hogy meg­öli a gyereket. De mondhatnám a mohorai vasúti átjárónál történt nagy autóbusz-balesetet, ahol a helyszín biztosítása és az intézke­dés levezénylése komoly feladat volt. Közbejártunk azért, hogy biztonságosabbá váljon a 22-es út, a kővári kanyar és az Ady Endre út térsége.- Balassagyarmat határváros. Van kapcsolat a szlovák rendőri szervekkel?- Két ízben jártam Szlovákiá­ban hivatalos küldöttség tagja­ként. Apátújfaluban és Nagykür­tösön tárgyaltunk a szlovák rendvédelmi szervek képviselői­vel a határ menti feladatokról és személyes ismeretségek is szü­lettek, az együttműködő pa­rancsnokokkal jó kapcsolatokat alakítottunk ki. A balassagyarmati rendőrkapi­tányság működési területéhez 28 település tartozik. Az itt élők biz­tonsága érdekében van mit tenni. A terület közrendjének, közbiz­tonságának, a bűnmegelőzés ér­dekében a lehetőségünk szerint tettük a dolgunkat. A közrend­megbízotti, a járőri állomány irá­nyítása volt a feladatom és ren­dezvények biztosítása, amelyet kollégáimmal igyekeztünk lelkiis­meretesen ellátni. Azt elmondha­tom, hogy 35 év alatt a rendezvé­nyek biztosításánál rendzavarás nem történt, de mulatságok alkal­mával sokszor ki kellett vonul­nunk a környező falvakba. Volt olyan is, amikor a balassagyarma­ti művelődési központban meg­tartott diszkóban kellett megfé­kezni a rendbontókat, mint pél­dául amikor a romákat nem en­gedték be és emiatt a hozzátarto­zók elégtételt akartak venni.- Mint balassagyarmati pol­gárként is élő, helyi rendőrtiszt, hogyan látja a város közbiztonsá­gának helyzetét?- Úgy érzem és ezt a legjob­ban a város lakói tudják elmon­dani, hogy rendkívül fontos a rendőri jelenlét. Azt mindig észreveszik, hogy ha nincs rendőr az utcán, ha ott vannak, az természetes. Kirívó esemé­nyek nem történtek, de azt el kell mondani, hogy egy kará­csonyi, újévi ünnepek előtt, amikor nyugodtan lehet a bol­tokban tartózkodni, mert ott a rendőr és felügyel, hogy ne nyúlják le a pénzt, az megnyug­vást jelent a polgároknak. Több esetben a boltok vezetőitől, pénzintézetektől és állampol­gároktól is köszönőleveleket kaptunk a rendőri segítségért. A számítógépes riasztórend­szer is jelentősen hozzájárult a közrend és közbiztonság javu­lásához. Ennek segítségével a veszélyeztetett objektumokat őrzik a vagyonvédő szerveze­tek és a vonuló szolgálattal azonnal a helyszínre tudnak menni. Javaslatunkra biztonsá­gossá vált a piac, amelyet most már őriznek, mert azelőtt ritka olyan éjszaka volt, amikor nem törtek oda be. A bűnözés sajnos nem szű­nik meg és ha nem a piac, ak­kor a kerékpár! Viccesen azt szoktam mondani, hogy a vá­ros területén már nincs olyan kerékpár, amelyet legalább két­szer nem loptak volna el. Hasonlóan más települések­hez, Balassagyarmaton és von­záskörzetében számos olyan közúti baleset akad, amelyet fi­atalok követnek el. Jó híre van a helyi rendőrség baleset-meg­előzési, felvilágosító munkájá­nak, amelyet főleg a fiatalok körében végeznek. A város iskolásainak a KRESZ oktatása érdekében sokat tettünk kollégáimmal. Két KRESZ-park létesítését segítettük elő, ame­lyek közül az egyik a 4. számú óvodában még ma is működik. Pályafutásom egyik sikeres része volt a nemzetközi kerékpáros is­kolakupa és a középiskolások se­gédmotoros versenyének a meg­szervezése. Az általunk felkészí­tett gyerekek sorra nyerték a me­gyei döntőt és fiataljaink jó ered­ményeket értek el a nemzetközi kerékpáros közlekedésbiztonsá­gi versenyeken. Ez jelenleg is működik. Sikerült elérnünk, hogy ezt a városi versenyt, amelynek alapját a Dózsa és a Kiss Árpád iskola biztosította, ki­vittük területre. Jeleskedtek eb­ben Bércéi, Szügy, Érsekvadkert iskolái is és most már ennek a közlekedésbiztonsági verseny­nek a szügyi iskola lett a köz­pontja. Ennek érdekében tevé­kenykedtem korábban a közbiz­tonsági tanácsban, amely aztán városi baleset-megelőzési bizott­sággá alakult. Jelenleg a Balassa­gyarmat és vonzáskörzetében ci­vilek közreműködésével megala­kult bűnmegelőzési és közbiz­tonsági bizottság bűnmegelőzési csoportjának vagyok a vezetője.- Bizonyára nem maradtak el a sok évtizedes töretlen szolgálat elismerései és hogyan tovább a nyugdíj után?- Sok parancsnokkal és beosz­tott rendőrrel dolgoztam együtt, ezek munkája alapján értékelték az én munkámat is. Első elisme­résemet, a Közbiztonsági Érdem­érem ezüst fokozatát, még Szom­bathelyen kaptam 1969-ben. Több esetben részesültem dicsé­retben, jutalomban. Megkaptam a Haza Szolgálatáért és a Közbiz­tonságért kitüntetés fokozatait, a szolgálati idő után járó kitünteté­seket. Van egy, amire különösen szívesen emlékszem, amit hosz- szas munkám elismeréseként kaptam 1998-ban, amikor „Az év rendőre” kitüntetésben részesül­tem, amelyet a közrendvédelmi parancsnoki területen végzett munkámért érdemeltem lti. A rangos kitüntetést a Belügymi­nisztériumban adták át, majd egy héttel később az ORFK-ban tartottak egy kis ünnepséget ötünknek, ahol Göncz Árpád és más magas rangú személyiségek jelenlétében átadtak egy kis Szent György-szobrot, amely kedves emlékérem. Az ötvene­dik születésnapomon a belügy­miniszter úr aranygyűrű tárgyju­talomban részesített, az osztá­lyom állományától egy márkás karórát kaptam ajándékba. 2000. október 31-én mentem nyugdíjba. Volt mód, hogy az ál­lománynak megköszönhettem azt a tevékenységet, amellyel se­gítették a munkámat. Búcsúzta­tásomon megjelent Havasi Zol­tán főkapitány úr és a közbiz­tonsági igazgató. A közlekedés biztonságát szolgáló tevékenysé­gemért egy televíziót kaptam, a főkapitány úr pedig egy Kos- suth-kardot nyújtott át és ezen­kívül számos ajándékkal, köztük egy arany karlánccal leptek meg a kollégáim. Mindezeket megha- tottan fogadtam. Most nyugdí­jasként is van dolgom. Szolgála­tot látok el az áldozatvédelmi irodában és segítem a polgárőr­ség munkáját. Van egy kis ker­tem a Homoki- szőlőben, ahol jól érzem magam, de a Belügy­minisztérium kötelékében eltöl­tött 35 év szolgálat emlékei már kitörülhetetlenül az életem ré­szévé váltak. SZABÓ E.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom