Nógrád Megyei Hírlap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-31 / 26. szám
2. OLDAL SALGÓTARJÁN MEGYEI KÖRK É P PÁSZTÓ 2001. JANUÁR 31., SZERDA „A magyartanárok halhatatlanok” - Egy kitüntetés margójára Az osztályfőnök ás háman az 1959-ben érettségizett „madáchos" IV. d-ből. Sárándi Sándor, Krajcsi József, Plachy György és az elnézés. Tudott különbséget tenni diákjai között, kinek kell bátorítás, kinek kell megduplázott követelmény, s kinél egy elnéző legyintés: - Tebelőled sem lesz egy Gombócz Zoltán, édes fiam. Egészen biztosan érzem, tudom, a fd- évi, év végi osztályozó értekezleteken mindig megharcolt a diákjaiért.-Ne azt nézzétek - mondhatta tanártársainak, miben gyenge, hanem amiben erős. Nem kell mindenkiből tudóst faragni, elég ha olvas, ha tudja, hogy mit jelent a könyv, a könyvben megjelenített érték, érzelem, embert formáló élmény. S ha majd ezt a gyermekének is át tudja adni, akkor győztünk mi, tanárok. Balogh Endréné végigtanította az életé, s tanul most is. Nyitott szelleme, világra reagáló érdeklődése, a kortárs magyar irodalmat követő tudásvágya törélen. Pedig nehezen hihető hiteles források szerint immár küenc- venkét esztendős. Megcáfolja azt a hiedelmé, hogy a pedagógusi pályába bele lehet halni. Megerősíti azt a hité, hogy a magyartanárok halhatatlanok. ” Nem tudni ki volt jobban elér- zékenyülve: a kitüntetett, a közvetlen családtagok, vagy mi - akiket annak idején „Cukrok”-nak nevezett, s ekként védelmezett a dorgálásoktól a tanári szobában - akik ugyancsak megemlítve, megszólítva éreztük magunkat az elismerő szavakban, mondatokban. Hiszen egész világlátásunk hátterében, sorsunk, jellemünk alakulásában, a kultúrához, az irodalomhoz, a művészetekhez, Madáchhoz, a nyelvhez, egyáltalán a nemzeti értékekhez való viszonyunkban ott tudhatjuk a gimnáziumi négy esztendő áldásos hatását, s különösen az osztályfőnök, a magyartanár humánus szellemiségét, megértő szigorát. Ha mérges volt ránk, szemüvegét a homlokára tolva fakadt ki. Haragja azonban tiszavirág-életűnek, szeretete viszont örökéletűnek bizonyult irántunk. Ezt tapasztaltuk valamennyi érettségi találkozón és jó volt ezt újra átélni ezen az ünnepségen... Drága Ilus néni! Gratulálunk - valamennyi volt nógrádi tanítványa, kollégája, barátja nevében - a Toldy Ferenc-díjhoz és mindent köszönünk! Reméljük, hogy e megkésett, de el nem késett kitüntetési aktuson való jelenlétünkkel, virágcsokrunkkal valamicskét tudtunk viszonozni abból, amit évek, évtizedek során kaptunk ismeretben, tudásban, emberségben, érzelemben. Isten éltesse! Örülünk, hogy szép elismerése kapcsán olyan történésről is számot adhatunk, amely nem a tragédiák, nem a kegyetlen esetek, rideg tények számát szaporítja, hanem éppen az élet értelmét, nemes oldalát bizonyítja. CSÖNG RÁD Y BÉLA utánunk néhány évvel) olvasta fel. Idézzük: „Vannak pályák és sorsok, amelyeké nagy ívben kerül el az elismerés. Legalább is a címekben, oklevelekben, érmekben és persze pénzben mérhető elismerés. Ilyen például az orvosé, a régi, falusi, több község betegéi évtizedeken át ellátó orvosm gondobk És ilyen a pedagógusé, de állíthatom, szakmai felmérés hiányában is, hogy abszolút többségük nem is tart rá igényt, csak egy kicsivel több társadalmi megbecsülést, szakmai nyugalmat, biztonságot adó pedagógiai állandóságot kíván magának Dr. Balogh Endréné gyémántdiplomás tanár, ami azt jelenti, hogy 1934-ben szerezte magyar-nemé szakos oklevélé, itt a Pázmány Péter Tudományegyetemen, majd 194&tól tanított egészen 1970-ig. Ké kiemelkedő, szimbolikusan is meghatározó nevű iskolája vöt Nógrádban, Balassagyarmaton a Balassiban, Salgótarjánban a Madách gimnáziumban tanított. A magyar irodalom ké tartópillére kénév, kééletmű, sazőfóldjükis ez, ahová a Zsolnán született pedagógus kerül és ét éléé. Balogh Endréné nevéhez nem fűződnek tantárgyreform-kíséletek. Nem írt változó, nemzeti szakprogramo- kat, kíséleti tankönyveké, ő csak végigszenvedte mindazt, ami a magyar középiskolát sújtotta az elműt évtizedekben Amikor majdnem sikerüt elveszejteni a grnmá- ziumok történelmi tradíciót, melyek közül a tudásátadás mellett a legfontosabbat, Mikszáth így említette: a gimnáziumok voltak mindig a hazaszeréé fellegvárai. Balogé Endréné természéesen a magyar irodalom és a magyar nyelv teljességé adta át tarútványainak, csak éppen azzal az érzelmi többlettel, amelyé az ott és akkor élménye adott. Eredendő emberi adottsága a jóság, mert annak tekinthető a szigorúság, a kövékezetesség Kovács Sándor Iván, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnöke átadja a Toldy Ferenc- djjat dr. Balogh Endrénének_________________________(fotó; szekeres Józsefi Ha valaki 1959-ben, az érettségi évében azt mondja nekünk, az akkori salgótarjáni Madách Imre Gimnázium IV. d-seinek, hogy 2001-ben egy olyan ünnepség részesei leszünk, amelyen osztályfőnökünk kitüntetéséhez asszisztálhatunk, igencsak hitetlenkedtünk volna. Először is hol volt még akkor a XXI. század? Másodszor: vajon komolyan gondolhattuk-e, hogy negyvenkét év múlva rajongva szeretett tanárnőnk, az évtizedek óta a fővárosban élő dr. Balogh Endréné elismerése „ürügyén” lehetünk újra együtt, több mint negyedosztálynyian, egész pontosan hatan. Pedig így történt... A minap Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Duna- parti épületében ülésezett a Magyar Irodalomtörténeti Társaság. Mint rendesen, ezúttal is megtárgyalta az éppen soros napirendeket - ezek sorában Németh László születésének századik évfordulója tiszteletére meghallgatta Monostori Imrének, az író nevét viselő társaság elnökének előadását Németh László életművének aktualitásairól, a centenáriumi szobor terveiről - majd a kitüntetések következtek. Kovács Sándor Iván elnök adta át a Toldy Ferenc-díjat három embernek. Egy pedagógusnak, egy tudományos kutatónak, Rónay Lászlónak és egy, a kulturális aktivitásával, közművelődési eredményeivel kitűnt személyiségnek, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársának, Birk Editnek. A pedagógust dr. Balogh Endrénének hívták. A méltatást, a „laudációt” dr. Pmznovszky Mihály címzetes főtanácsos, az irodalomtudományok kandidátusa, a társaság főtitkára (aki ugyancsak tanítványa volt Salgótarjánban Balogh Endrénének Sinkovits Imre és a jó palócok Február 2-án, pénteken, Budapesten az óbudai temetőben helyezik örök nyugalomra a kétszeres Kossuth-díjas Sinkovits Imrét, a magyar színjátszás egyik legnagyobb alakját. A január 18-án, életének 73. évében elhunyt Sinkovits Imrét sok szál fűzte Nógrád megyéhez is. 1968-ban, Madách Imre műveiben nyújtott alakításáért Ma- dách-díjat kapott, amelyet Balassagyarmaton vett át. Később is sokat szerepelt a Tragédiaköltő városában és Csesztvén is. 1997-ben a Nemzeti Színház „Szent Péter esernyője” című Mikszáth-darabban élethűen formálta meg az író lakját. Az alábbiakban egy kedves történet közlésével emlékezünk nemzeti kultúránk nagy alakjára: „A magyar színháztörténet talán legmókásabb epizódjai közé sorolható történet is Sinkovits Imre egyik előadásán esett meg sok éve. Egy kis nógrádi településről, Karancslapujtőről indultak színházba a helyi téesz dolgozói. Ám a lestrapált Ikarus cserbenhagyta őket. Csak a falubeliek által Szürkének becézett buszsofőrön múlott, hogy lelket tudott verni a ma- kacskodó szerkezetbe. így elkésve, éppen akkor settenkedtek be az előadásra, amikor a Dózsa-drá- ma egyik jelenetében a címszerepet játszó Sinkovits dörgedelmesen fordult kaszás vitézeihez. „... azért győzhettünk csupán, mert a felvidékről is megjöttek végre a parasztok!" Lett is erre nagy elképedés a késés miatt szégyenkező falubeliek között. Egyikük ijedtében - ízes palóc tájszólással - fel is szólt a színpadra: Jaj, ne haragudjon máraművészúr, deledöglöttaza fránya busz és a Szürke csak mos- tanra tudta megrepamlni...” Sokak szerint a tüzes trónon ülő Sinkovits Dózsájának a nevetéstől még az izzó korona is leesett a fejéről. ____________________aüWliiMifcY (A Mai Nap 2001. január 21-i száma nyomán) Húszéves a Beszterce- lakótelepi Általános Iskola Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli Salgótarjánban az 1981-ben alapított Besz- terce-lakótelepi Általános Iskola. A város északi részében elhelyezkedő intézmény e héten kétnapos programmal emlékezik meg az évfordulóról. Az ünnepségsorozatprogramja: Február 1., csütörtök: 9-től 13.30 óráig: labdarúgó- torna. 14 órától: városi vers- és prózamondóverseny. 17 órától: sportünnepély. Február 2., péntek: 8 órakor: igazgatói köszöntő, iskolai címer avatása. 8.30 órától: képzőművészeti kiállítás megnyitása, alsó tagozatos rajzpályázat díjkiosztása. 9.30- tól 10.30 óráig: „Régi történetek” (videofilm az iskola történetéről). 9.30- tól 10.30 óráig: kézilabdatorna. 9.30- tól 10.30 óráig: rendhagyó irodalomóra (klub). 10.40-től 12 óráig: kassai színjátszó csoport bemutatója 14 órától: sportélmények. (Beszélgetés Kökény Beatrix (olimpiai ezüstérmes, Európa- bajnok) és Blaskovits Adrienn kézilabdázókkal. 16 órától: ünnepi gálaműsor. A rendszerváltozás óta, napjainkig, a vagyontárgyak döntő többsége magántulajdonba került A tulajdonosok a jogszabályok keretei között úgy gondoskodnak a tulajdonuk védelméről - saját felelősségükre, kockázatukra és költségükre - „ahogyan jónak látják.” Az 1998. évi IV. - a vagyonvédelmi - törvény sok tekintetben egyértelmű helyzetet teremtett és a tulajdonosoknak is pontos irányt mutatott a tulajdonvédelem „ahogy jónak látják”- féle megoldásainak mederbe terelésére. Magyarországon a privatizációs időszak néhány éve alatt számos egyéni és társas vagyonvédelmi vállalkozás jött létre.- Meggyőződésem, hogy azok maradnak állva, akik hosszú távon gondolkodva, magas színvonalon és igényesen végzik vállalt tevékenységüket, és mivel a szolgáltatás lényege miatt igen kényes területről van szó, az ismert elszólással élve: „nemcsak üsztességesnek kell lenni, de annak is kell látszani.” Az iménti gondolatok a vagyonvédelmi piac területén két éve jelen lévő társaság, a KORREKT Security Vagyonvédelmi Szolgáltató Kft., új ügyvezetőjével, Bibók Péterrel folytatott beszélgetés során fogalmazódtak meg.- Az ön neve nem ismerélen Nógrádban, személyét a társadalombiztosítással kapcsolják ösz- sze...- Valóban, az utóbbi években a megyei egészségbiztosítási pénztár vezetője voltam, innen azonban távozni kényszerültem és valóban - hivatalosan az év elejétől - üzlettársként is és ügyvezetőként is debütáltam a KORREKT Security Kft.-ben. Sokkal szívesebVagyonvédelem igényesen, korrekten... ben beszélek azonban a cégünkről és az üzlettársakról, akik közül ketten - Szűcs Sándor és Sulyok Zoltán - a megalapítástól jelen vannak. Személyük és tevékenységük révén ez a társaság eddig is olyan értékeket képviselt, mint az előzőekben is megfogalmazott igényesség, tisztesség, magas szakmai, erkölcsi színvonal, s mindez végül megérlelte elhatározásomat a csatlakozásra. A tulajdonostársakkal messzemenően egyetértünk abban, hogy ezeket az értékeket megőrizve, hosszú távon akarunk a piac meghatározó szereplői lenni. A cég a megalapítását tekintve kétéves, de szakmai múltja több éves időszakot ölel fel:- Az alapításában részt vett, már említett szakemberek a Bank Security megyei vezetőiként már nevet és rangot szereztek. Szakmai múltjukra és az ismert értékekre alapozva jött létre a kft. Ugyanakkor abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a munkánkat jelentős szellemi tőkét képviselő szakmai tanácsadók rendszeresen segítik, részben a cégvezetésen belülről, részben - kialakult kapcsolat- rendszeren át - kívülről is.- A vagyonvédelem piacán egyre erőteljesebb a konkurencia, mire ösztönzi ez önöké?- Számos társaság jó színvonalú szolgáltatást nyújt, de mint mondani szokás, az ördög a részletekben lakozik. A színvonalbeli különbségek a végzett munka hogyanjában rejlenek. A kérdésről Lee Iacocca, az amerikai autóipar kimagasló egyéniségének, sztármenedzserének gondolatai jutnak eszembe: „A siker titka az ember. A legjobbakat módszeresen kell kiválasztani. Aki mogyoróval fizet, majmot kap.”- Viszont a minőségnek ára van...- Valóban. Nálunk még nem általános, hogy tervezik az őrzésvédelemre fordítható kiadásokat, illetve, ha egy gazdálkodó szervezet ezt megteszi és megbízást ad vagyontárgyai védelmére, azt a legkevesebb ráfordítással igyekszik elérni. Tehát a szolgáltató kiválasztásának első és egyedüli szempontja a minél alacsonyabb vállaBibók Péter ügyvezető igazgató lási ár. Szerencsére azonban a megyében is megjelentek már azok a külföldi befektetők, akik elsősorban felkészült - nyelv- és számítás- technikai ismerettel, tapasztalattal rendelkező - kiemelkedő minőségű szolgálatra képes vállalkozót keresnek és csak másodlagos kérdés számukra az ár.- Cégük tehát tartós sikert akar. Kérdés, hogyan?- Tisztában vagyunk azzal, hogy a siker csak bizonyos tekintetben múlik rajtünk, üzlettársakon. A sikert sokkal inkább a szolgálatot végzők alapozzák meg. A vagyonvédő személy munkájával nem csak saját magát, de az őt foglalkoztató társaságot, sőt, közvetve a megbízót is minősíti... Tehát rendkívül fontos ezeknek a személyeknek a kiválasztása. A hozzánk bekerülők többszörös szűrőn keresztül juthatnak szerephez, illetve a már említett, szakmai ismertségre, ismeretségre egyformán lehet és kell alapoznunk.- A titok nyitja ezek szerint csak a kiválaséásban rejlik?- Ez csak az első lépés, a második természetesen a pénz kérdése. Az említett - a minőséget is befolyásoló - vállalási ár adta kereteken belül megfizetjük munkatársainkat. Természetesen nem mogyoróval... Az emeltebb elismerésért viszont minőséget várunk, teljesítéséről a nap bármely szakaszában ellenőrzéssel győződünk meg. Enélkül a megbízható szolgáltatás sem lehet színvonalas.- Fő tevékenységük a vagyonúé delem, mit nyújtanak még ügyfeleiknek?- Cégünk komplex szolgáltatásra törekszik, ez magában foglalja a biztonságvédelmen túl a takarítást, mint szolgáltatást. Továbbá szerződéses partnereinken keresztül egyrészt biztonságtechnikai rendszerek telepítését és karbantartását vállaljuk, (mely az élőerős vagyonvédelmet teszi teljessé, biztonságosabbá), de építkezési terület megelőző tűzszerészeti átvizsgálása is része feladatainknak. A takarítást végző munkatársak saját alkalmazottaink, s tekintettel ennek is a bizalmi jellegére, a velük szembeni elvárásaink és a kiválasztásuk feltételei megegyeznek a vagyonvédelmi feladatot ellátókkal. Mindezek mellett - a bővítés tekintetében - magunk és tanácsadóink ötleteit fogjuk megvalósítani az előttünk álló hónapokban, években. Szolgáltatási területünk jelenleg is széles. Jelen vagyunk üzemben, telephelyen, építési területen, oktatási intézményben, hivatalokban és sok egyéb vonalon. Célunk, hogy választott nevünkhöz méltóan szolgáltatásunk mindenkor legyen magas színvonalú, igényes és ahogyan a nevünk is jelzi: KORREKT... ______________________(Pimj)