Nógrád Megyei Hírlap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-20 / 17. szám

2001. JANUÁR 20., SZOMBAT SPORT TÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal Mi lesz veled Jobbágyi? Nem zörög a kárászt, avagy amiről a drukkerek suttognak Megyénk labdarúgócsapata­inak legtöbbje még el sem kezdte az ez évi téli felké­szülést, ennek ellenére egy­re több hivatalos forrásból meg nem erősített pletyka is napvilágot látott. Márpedig amiről beszélnek az embe­rek, azt nem lehet csak úgy a szőnyeg alá söpörni, arról beszélni és természetesen írni is kell. íme, tehát a leg­frissebb „fülesek” melynek abszolút valóságtartalmáért garanciát nem vállalha­tunk, már csak azért sem, mert még igencsak arrébb van a bajnoki szezon kezde­te és az átigazolási időszak lezárulta... Az elmúlt esztendő bajnoká­nak, a Jobbágyi csapatának a háza tájáról érkeztek a legmeg­lepőbb információk, hiszen a je­lenleg második helyen tanyázó gárda vezetése - a hírek szerint - alaposan módosította a csapat elé az idény előtt kitűzött célo­kat. A jelenlegi játékoskeretet sok magasabb osztályban játszó csapat is megirigyelhetné, így feltehetően a szolidabb tervek konkrét ismertetését követően sok labdarúgó vesz majd ván­dorbotot a kezébe. Az már bizo­nyos, hogy az eddigi sikeredző, Balga József távozik a dél-nógrá­diak kispadjáról. A szakosztály­vezetés tájékoztatása szerint a február elejére összehívott köz­gyűlés lesz hivatott dönteni a labdarúgócsapat további sorsá­ról, így egyelőre számunkra sem marad más, csupán a találgatás: tavasszal is kell-e utazniuk a megyei első osztályú csapatok­nak Jobbágyiba, s ott milyen gárda vár rájuk... Tényként könyvelhető el vi­szont, hogy az SBTC-t is meg­járt tehetséges kisbágyoni tá­madó, Szűcs Balázs a mátra- terenyeiek foglalkozásait láto­gatja és az sem titok, hogy eset­leges leigazolása mellett továb­bi erősítésen is törik a fejüket a pályájuk felújításán szorgosko­dó egyesületi vezetők. * * * Az egykoron szebb napokat látott Szécsény labdarúgó-szak­osztálya egy új modell megte­remtésén fáradozik - tudtuk meg Reznicsek Lászlótól, az egyesület elnökétől. Az új tea­met Kolosi Tibor irányítja majd, aki a január 26-ra tervezett érte­kezleten ismerteti a focistákkal a jövő elképzeléseit. A rimóci kölcsönjátékosok - Kolosi és Végit - biztos, hogy visszatérnek egyesü­letükbe, érkezik viszont az őrhalmi Szolik, akin kívül még több más labdarúgóval is tárgyalásban áll a gyor­san munkához látó vezetés. * * * A zuhanyhíradó szerint Egyházasgerge felé kacsin­gat a nem is oly' rég még az NB Ill-as Karancslapuj- tőben szereplő Fekete Lász­ló, akinek esetleges meg­szerzésével sokat javulhat­nak a merész álmokat szö­vögető „megyekettes” együttes pozíciói. * * * Apropó, Karancslapuj- tő... Az NB III Mátra-cso- portjában szereplő gárda egy hete kezdte meg a tava­szi idényre való felkészülést. A keret összetétele nem változott, csupán Hegedűs és Smelkó ma­kacs sérülése okoz gondot Sipkó Sándor edzőnek. A piros­feketék naponta edzenek, s a tervbe vett tíz gyakorlómérkő­zés mellett két salgótarjáni te­remtornán is részt vesznek majd a formába hozás során. * * * Korán fogtak munkához a Kohász-stadion lakói, az St. Acél labdarúgói is. Horváth Gyula, a csapat trénere legfon­tosabb feladatának azt tartja, hogy együtt tartsa játékosait, s úgy tűnik, hogy az ősszel a „Sesében” kölcsönjátékosként szereplő üveggyári Sándor Nor­berten kívül mindenki rendel­kezésére is áll. A mester bízik abban, hogy egy jól sikerült fel­készülés után sok örömöt okoznak majd fiai az acélgyári szurkolóknak. Balga József, a Jobbágyi edzője már távozott Dél- Nógrádból a- FIAT TIP0 1.7 DGT '88 790.000 Ft- POLSKI FIAT 126 P'89 195.000 Ft- FORD ESCORT1.6 D '89 650.000 FI-POLSKI FIAT 126 P'86 135.000 R- SUZUKI SEDAN 1.3 '96 1.280.000 FI- PEUGEOT BOXER 12 M3 '99- HONDA CIVIC 1.4 '84 240.000 FI 3.850.900 R- LADA KOMB11.5 '92 395.000 FI- MAZDA E 2200'94,6 SZEM.- LADA SAMARA 1.3 88 449.000 Ft 1.495.000 R- OPEL ASÍONA 1.6 D ’88 480.000 FI-MERCEDES 207DTGK.’85-FIATBRAVÓ 1,4 '99 1.920.000Ft 780.000 R- FIAT PUNT0 1.1 '99 1.845.000 FI-CITROEN BERUNGO SZGK. '98- FIAT PUNT0 1.9 D 2000. 2.350.000 R 2.900.000 Ft- FIAT BRAV01.6 GT '99 2.320.000 Ft- POLSKI FIAT 126 P '87 130.000 R- FIAT OUCATO 2.8 IDTD '9912 M3-FIATUNO 1.30'88 599.000R 3.450.000 Fl NETTO-FIAT UN01.3 D'84 320.000 R-FORD TRANSIT LWB '97-FIAT UNO VAN 1.0 B'95 2.680.000 Ft 695.000 Ft (BRUTTO)-FORD TRANSIT SWB ‘97- FIAT SCUO01.9 D’98 2.100.000 Ft NETTÓ 2.690.000 FI (BRUTTÓ)- FIAT DUCAT01.9 TD '98- FIAT OUCATO 2.5 0 85 685.000 R 2.960.000 Ft- FORD TRANSIT LWB '97- FIAT DUCATO 2.5 D 85 2.890.000 Ft 500.000 R +ÁFA-FORD TRANSIT SWB'87,9 SZEM.-FIAT DUCAT010 M3 '98,2.5TD 1.250.000 Ft 2.480.000 R + ÁFA-FORD TRANSIT SWB '96- POLSKI FIAT 126 '90 220.000 Ft 1.680.000 Ft NETTO- FIAT SEICENTO CITY MATIZ '99- CITROEN C25 2.5 D'90 1.550.000 Ft 1.095.000 Ft-MAZDA 323'94 850.000 R- VW TRANSPORTER 0ÍZEL '82-OPEL KADETT’861.6 D 395.000 Ft 680.000 R- BARKAS DOBOZOS'91 290.0» R- FIAT PUNTO 55 S '97 1.450.000 R KORBETT Kft. 3300 Eger, Mátyás király u. 4.36/427-827 DARÁZS 98 Kft. 5100 Jászberény, jászteleki u. 1.57/412-943 Vasárnap is nyitva! Csiszolható még a játék Magyarország - Szlovákia barátságos férfi kosárlabda válogatott mérkőzés Mészáros kapitány (középen) a szlovákok elleni meccsen is javíthat még válogatottunk játékán ■ Hosszú idő, több mint két év után láthat újra testközelből válogatott férfi kosárlabda­mérkőzést a salgótarjáni publikum. Az 1998 decem­ber másodika óta tartó böjt után talán némi „gyógyír”, hogy négy napon belül két­szer is láthatjuk a honi leg­jobbakat a városi sportcsar­nokban: Mészáros Lajos szö­vetségi kapitány legénysége vasárnap a csoportellenfél Szlovákiát látja vendégül ba­rátságos mérkőzésen, majd jövő szerdán következhet az éles összecsapás, az Európa- bajnoki középdöntő-sorozat utolsó előtti állomása. Hosszú idő és a játékosokat le­terhelő hazai bajnoki és nemzet­közi kupasorozat után állt össze újra a magyar férfi kosárlabda-vá­logatott kerete, hogy a jövő szerdai összecsapás helyszínén, a Salgó­tarjáni Városi Sportcsarnokban ké­szüljön fel a Svájc elleni Eb-közép- döntőre. A szövetségi kapitány által a ta­lálkozó előtt kihirdetett tizenné- gyes keretből sérült a Franciaor­szágban légióskodó center, Gulyás Róbert, s csak nemrég lépett újra pályára térdproblémái után a szol­noki erőcsatár, Süku Ernő is. Emi­att, s persze az ugyancsak Eb­meccsre készülő Szlovákia váloga­tottjának közelsége miatt kötött le a magyar és a szlovák szakvezetés egy barátságos felkészülési össze­csapást vasárnap délutánra, amely remek lehetőség lesz mindkét ka­pitány számára, hogy az edzések után játék közben is felmérhesse a kosarasok formáját, s a hátralévő két és fél napban csiszoljon még a taktikai elemeken. A középdöntőcsoportban ed­dig kétszer találkozott egymással a két nemzeti együttes, idehaza 68-52-re, míg északi szomszéda­inknál 81-61-re nyertek Cziglerék. Mivel a piros-kék-fehérek eddig egyetlen alkalommal sem hagy­hatták el győztesen a játékteret a mostani kontinensviadal selejte­zőjében, joggal állíthatjuk: ezúttal sem ők a 16 órakor kezdődő meccs esélyesei. Persze nem árt jóban lenni a szlovákokkal, hiszen a csoport harmadik helyén álló válogatot­tunknak még tehetnek szívessé­get: amennyiben valamilyen csoda folytán idegenben legyőz­nék a letteket, úgy a mieinknek Svájc, majd Anglia legyőzésével esélye lenne felkerülni a máso­dik, még a törökországi Eb-rész- vételt jelentő pozícióba. Erre azonban sajnos igen csekély az esély, ám mint tudjuk, amíg az ember él, remél... A magyar válogatott készülő ke­retében Sitkun kívül Halm, Kál­mán, Czigler, Pankár, Németh, Fo­dor, Gémes, Báder, Grebenár, Mé­száros és két, a címeres mezben Salgótarjánban debütáló kosaras, Kómán és Trepák található, közü­lük jelöli ki kezdő ötösét a magyar szakvezető. A vasárnap 16 órakor kezdődő összecsapásra egységesen 300 fo- rint a belépő. ________________a. á. A jkler Zita és Botos László duplázott Megválasztották Salgótarján megyei jogú város tavalyi legeredményesebb sportolóit Hatodik alkalommal választották meg Salgótarján megyei jogú város legeredményesebb sportolóit. A város önkor­mányzata, valamint a Létesítmény és Sport Kht. által kiírt öt kategóriában közel harminc jelölés érkezett, közülük választották ki pénteken az öt kategória legjobbjait. Az öttagú bírálóbizottság tag­jai - Pusztámé Belinyák Agnes, Szilágyiné Faragó Ágnes, Bállá Árpád, Takács Tamás és Andó Ákos - a felnőtteknél könnyebb, az ifjúságiaknál nehezebb hely­zetben voltak. Lássuk, kik lettek a 2000-es esztendőben elért eredményeik alapján a megye- székhely legjobbjai! Az ifjúsági leányok között Bogár Edina, a Petőfi DSE sífu­tója, biatlonosa diadalmasko­dott négy szavazattal. Klasszi­kus és szabadstílusú sífutásban, biatlon sprintben és sírollerben is magyar bajnoki címet szer­zett, edzője Vincze István. To­vábbi jelöltek: Bene Judit atléta (1 szavazat), Papp Ildikó sífutó, biatlonos (0). Az ifjúsági fiúk mezőnyében Botos László, a Palócbrot KK shotokan karatékája végzett az első helyen (3). A megye leg­jobbja címet is elnyerő sportoló diákolimpiái és magyar bajnoki első helyeket, Európa-kupa el­ső helyet, valamint több bajno­ki bronzérmet is magáénak mondhat, résztvevője volt a Vi­lágkupának és az ESKA Euró- pa-bajnokságnak, s Talpai Jó­zsef edző tanítványa tagja a ju­niorválogatottnak is. További jelöltek: Rusz Dániel atléta (1), Bakos Gergő hegyikerékpáros (1), Vertich Tamás hegyike­rékpáros (0), Oláh Gyula ököl­vívó (0), Miklós Péter atléta (0). A felnőtt nőknél a Salgótarjá­ni Acél Atlétikai Club váloga­$ suzuki VITAI EGER MÁRKAKERESKEDÉS ÉS SZERVIZ Egerben, a Rákóczi út 94. alatt (TESCO mellett) Tel./fax: 36/537-370, 30/9954-123, Szerviz: 36/537-377 perc számít... Amíg a készlet tart! LIMITÁLT MODELLEK: HITEL! • 20-30% befizetéstől • 12 éves korig • 6 év futamidő • Alacsony kamat Kezes és övedelem 1.3 Sedan Manager, 1.0 Swift GL Komfort 1.3 Swift GC Komfort 50 db használt Suzuki kínálatából I 70 db használt autó kínálatából Wagon R+ 1.3GLX 2000 m.zöld 2.150 eFt Renault 191,4 94 kék 1.350 eFt Sedan 1,3 GLX •94 s.kék 1.180 eFt Skoda Felicia 1.3 98 fehér 1.450 eFt Sedan klíma 1.3 GLX-C •96 fehér 1.390 eFt Opel Astral, 6i 93 türkiz 1.290 eFt Sedan 1,3 GLX-C '95 fekete met. 1.250 eFt Renault Clío 1.1 RL 98 fehér 1.380 eFt Sedan 1,3 GC 98 s.kék 1.570 eFt Nissan Sunny 1.416V 94 m.ezüst 1.320 eFt Swift 1,0 GL 95 piros 990 eFt Seat Ibiza 1.2! 93 metezüst 940 eFt Swift 1,0 GL cherry 98 bordó 1.410 eFt Hyundai Lantra klíma 1,616V 94 m.kék 1.390 eFt Swift 1,0 GLS 99 zöld 1.490 eFt Opel Corsa 1,2 94 lila 1.260 eFt Swift 1,3 GL 93 fehér 870 eFt Mazda E2200D 93 fehér 1.295 eFt Swift 1,3 GLX 94 piros 1.090 eFt FiatPunto 1,1 6 sebes. 94 met.ezüst 1.190 eFt Swift 1.3 GC '96 fehér 1.270 eFt Fiat Cinqecento 0,9 98 fekete 1.290 eFt Swift 1,3 GLX automata 98 s.kék 1.490 eFt Daewoo Tico 0,8 97 met.zöld 1.080 eFt Swift 1,3 GLS 99 arany met. 1.530 eFt Ford Escort 1,3 93 met.kék 1.220 eFt Minden típusú gépjármű szervizelése, zöldkártya-készítés, eredetvizsgálat. Autóbeszámítás! tott, olimpiát is megjárt távol- ugrónője, Ajkler Zita lett a leg­eredményesebb, öten szavaz­tak rá. Herczeg Vince edző a megye legjobbjának is megvá­lasztott tanítványa távolugrás­ban szabadban és fedett pályán is magyar bajnoki címet szer­zett, emellett új megyei csúcs­csal lett első hármasugrásban is. A sydneyi ötkarikás játéko­kon huszonnegyedikként zárt. A másik jelölt, Bekecs Zsuzsa sífutó, biatlonos az önkor­mányzat különdíját veheti majd át. A felnőtt férfiak mezőnyébe két ajánlás érkezett, de Határ István autóversenyző még a szavazás előtt visszalépett pá­lyatársa, a válogatott kerettag Keill József javára (5). A Keill Motorsport versenyzője idén ti­zedik magyar bajnoki címét szerezte meg, ezúttal az orszá­gos gyorsasági szakág A-2000- es kategóriájában. A csapatok versenyében a KNC-Salgótarjáni Fekete Sasok NB Il-es csoportelső, bajnoki ezüstérmes, az NB 1/B-ben az évet hatodikként záró férfi ko­sárlabda-együttese érdemelte ki egyhangú döntéssel a város leg­jobbja címet. Edzőjük az NB II- ben Dániel Tamás, az NB I/B- ben Gorán Mijovic volt, jelenleg Kis Sándor irányítja munkáju­kat. További jelöltek: Fehér Dá­vid, Kapás Helga versenytánco­sok, valamint a Salgó Öblös- Faipar serdülő labdarúgócsapa­ta, amely az önkormányzat kü­löndíját kapja. A kategóriák győztesei em­lékplakettjeiket és pénzjutalmu­kat (felnőttek: 50 ezer, ifjúsági­ak 30 ezer, csapat: 100 ezer fo­rint) a február 17-i sportgála- sportbálon vehetik át. Ugyan­csak itt díjazzák a legjobbak edzőit, s itt adják át a különdíja­sok elismeréseit is. Ha nyerünk - felezünk! Játékunkra pénteken 314 játékos szelvényei közül sorsoltunk. A szerencse ezúttal Déri Györgyné, balassagyarmati olvasónknak kedvezett. így az ő 0-6-7 indexszámú szelvényét adtuk fel a salgótarjáni 203. számú totózóban. 1. Leeds — Newcastle lx 2. Leicester - Arsenal 1 2 3. Bologna - Verona 1 4. Lazio - Intemazionale X 5. Atalanta - Fiorentina 1 2 6. Bari - Reggina lx 7. Napoli - Udinese X 8. Parma - Lecce 1 9. Perugia - Juventus x2 10. Vicenza - Brescia i 11. Cagliari - Genoa lx 12. Empoli - Venezia 1 13. Ravenna - Cosenza X +1.-Milan-Roma 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom