Nógrád Megyei Hírlap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-20 / 17. szám
6. oldal - Nógrád Megyei Hírlap MOZAIK 2001. JANUÁR 20., SZOMBAT Millenniumi históriák gomi, kalocsai), bencés apátságokat (Pannonhalma, Pécs- várad, Bakonybél, Zalavár) alapított. Ezek nemcsak építészeti GÉZA FEJEDELEM Taksony fia, Géza uralkodása (972-997) alatt nagy fordulat állott be a nemzet életében. Megjelentek az első keresztény térítők, majd megkezdődött a félnomád, kalandos és bizonytalan életből a békés életre áttérés. Géza fejedelem intézkedései nagy államférfira vallanak: megkezdte a középkori magyar állam, a keresztény egyház és a központi királyi hatalom kiépítését. Belátta, hogy a nyugati szomszédokkal ki kell békülnie, ezért eltiltotta a kalandozásokat. 973-ban egyezségre lépett I. Ottó német császárral és ennek értelmében bántatlanul jöhettek be a keresztény papok az országba: Piligrin passaui püspök, Szent Adalbert prágai püspök kezdték el a térítés művét. Géza fejedelem szorgalmazta országának a keresztény Európával történő elismertetését, aminek jelét mutatja, hogy 973- ban Nagy Ottó német császár által Quedlingburgban összehívott birodalmi gyűlésre fényes küldöttséget küldött. Géza fejedelemnek Sarolta feleségétől - Gyula erdélyi vajdának energikus, férjét az uralkodásban is segítő, már keresztény lányának frigyéből - született Vajk (a későbbi l. István király). Gézát és Vajkot, Adalbert püspök keresztelt meg. (Benczúr Gyula festménye: Vajk megke- resztelése - 1876). I. ISTVÁN KIRÁLY Géza fejedelmet I. István követte, akit 1000. augusztus 15-én a II. Szilveszter pápa által adományozott koronával (a mai Szent korona felső része) koronáztak meg és 1038-ig uralkodott. Szent István király történelmünk legnagyobb szervező Szent István király a trónon fiával, Szent Imre herceggel egyénisége volt. Tőle származik a rendekre való tagozódás, a vármegyei szervezet kiépítése: negyvenkét vármegyét alapított, ez a szám később hetvenkettőre emelkedett. A keresztény hit megszilárdítása érdekében püspökségeket (veszprémi, győri, egri, váci) érsekségeket (eszterremekek, hanem a korabeli művelődés fellegvárai is voltak. Leverte az ellene lázadó Koppány (Veszprém - 997) és a Maros-vidéki Ajtony seregét (1008 vagy 1028). Nyugatról Jeruzsálembe vezető zarándokutat 1018 után megnyitotta az országon keresztül. Visszaverte II. Komád német-római császár támadását (Kapuvár - 1038). Fia, Imre herceg számára írt jptelmeinek nevezetes mondása: „Az egy anyanyelvű ország gyönge és törékeny". Kézműveseket, munkásokat, lovagokat engedett be az országba. így magyarázta meg szavait: „Különböző országokból és részekből érkezvén a jövevények különböző nyelveket, szokásokat, különböző okulásra szolgáló példákat és fegyvereket hoznak magukkal. Ezek mind ékítik és hatalmassá teszik a királyi udvart és megijesztik a gőgös külföldieket”. Trónutódlása nem volt szerencsés: fiát, Imre herceget vadászat alkalmával Vazul meggyilkoltatta, így unokaöccsére, Vászolyra (Vazul) szállott a korona. Ő viszont pogány és gyilkos volt. Ezért megvakították és fülébe ólmot öntöttek, fiait, Endrét, Bélát és Leventét pedig száműzték. Ady Endre „Góg és Magóg” című költeményében pompás parabolaként, az eseményről így emlékezett meg: „Fülembe forró ólmot öntsetek, Legyek az új, az énekes Vazul, Ne halljam az élet új dalait, Tiporjatok rám durván, gazul. ” A középkorban az ilyen kegyetlen eszközöket össze- egyeztethetőnek tartották a hitbuzgósággal. István ki- m rály 1038. augusztus 15-én hunyt el, a végső tisztességet Székesfehérvárott adták meg számára. Felesége, Gizella bajor hercegnő a halála után Bajorországba menekült, ma a passaui dómban van eltemetve. Sírján mindig ott vannak a magyar trikolorral díszített koszorúk. Miről beszél az írás?^** A húszas éveiben járó jobb kezes fiatal lány írása a könnyed, gördülékeny vonalvezetésből eredő nőies jegyeket éppúgy magában hordozza, mint az erőteljes, szöges, kemény formákból adódó férfiasságot. Az írásmű legszembetűnőbb sajátossága, hogy a betűk vagy nagyon leegyszerűsítettek, csak részben megrajzoltak, szinte jelzés értékűek, vagy épp ellenkezőleg, térbő hurkokkal hosszan megrajzoltak. Az előbbiekből a szükséges vonalak, „gazdagítások” is hiányoznak, míg az utóbbiak erősen fejlettek. Ez arra utal, hogy életének bizonyos területei nagyobb hangsúlyt kapnak, rendkívül örömteliek, élménygazdagok. Ez a terület pedig jelen esetben az önmagához, önnön nőiességéhez, valamint párjához való viszonya. Ezen a téren mindenképp irigylésre méltó, hisz elégedett, boldog, kiteljesedett embernek érzi magát. A sorok írója kifejezetten érzelmi beállítottságú, döntéseikor a szívére hallgató ember. Az érzelmi dominancia fokozott lelkesedést, lobogást eredményez. Szenvedélyes, szentimentális alkat. A romantikára fogékony, de ezt csak műélvezet szintjén megélő ember. A való életbe már nem tudja, de nem is igazán kívánja megjeleníteni. Lelkesedő, törekvő, de a racionalitás kijózanító hatása a kezdeti lendületet egy idő után visszafogja. Munkájában a spontaneitás nagy szerepet játszik. A gördülékeny, gyors lefutású vonalak ötletgazdag, a már meglévő tanult tudásból táplálkozó, arra ügyesen, kreatívan építő személyt mutatják. Feladatmegoldásaiban keresi a változatosságot. Változó mértékben fektet hangsúlyt az elméletre, gyakorlatra és a kivitelezésre. Bár feladatát eredményesen, jól végzi, önmagává mégsem elégedett. Nagy lendülettel kezd, de a végére lelkesedése, kedve, ereje elapad, s így a várt sikerélmény is elmarad. Ez abból is adódik, hogy a számáa nem legmegfelelőbb feladatkörben, szakmában dolgozik. Az írás mindezek mellett egy közlékeny embert is takar, aki bár szeret és tud is beszélni, a meggondolatlan fecsegésektől, náv kitárulkozásoktól óvja magát. Rendkívül radikáis, az egyszerűség, letisztult formák híve. írása, akárcsak jelleme mentes minden fölöslegestől. Minden kertelés nélkül a dolgok lényegére térő, őszinte ember. Ritkán cenzúrázza a benne feltörő gondolatokat, érzéseket. Ezzel sok sérülést okozhat magának és másoknak egyaránt. ___________________OODŐKHaznWA o kleveles grafológus JÓ MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES Elmúlt heti rejtvényünk megfejtése: Lássuk, mit tanultál a rendőr-akadémián. Ezerforintos vásárlási utáványt nyert: Végh Borbála Diósjenő, Zrínyi u. 20. sz. Má rejtvényünk megfejtését január 25-ig lehet beküldeni szerkesztőségünk címére. Elnökváltás Amerikában: hogyan látja a tarjáni Clinton? Kopott a hasonlóság, de az érdeklődés a régi Amióta hajléktalan lett, s egy szállóra kényszerült, Pintér Sándor, Bili Clinton amerikai elnök Salgótarjánban élő hasonmása alaposan lefogyott. Emiatt valamelyest kopott a hasonlóság, de azért még mindig felfedezhető.- A fizimiskám még mindig olyan, mint a ma, január 20-án leköszönő amerikai elnöké - mondja Pintér Sándor. - Attól, hogy már nem ő az USA elnöke, még hasonlítok rá, sőt, találkozni is szeretnék vele. A médián keresztül üzentem már neki, 1994-ben - tehát jó régen - válaszoltak is a Fehér Házból, de azt, hogy eljutottak-e soraim magához az elnökhöz is, azt nem tudom. Azt hallottam, hogy Clinton nagyon szeret Internetezni; talán, ha minden igaz, akkor majd előbb-utóbb megtalálja a Fehér Ház honlapjaira feladott üzeneteimet... Egyébként meg gratulálok Bili Clintonnak az elmúlt nyolc év munkájához, amit az amerikai nép, de azt is mondhatom, hogy az egész emberiség javára végzett. Sajnálom, hogy a Közel-Keleten az utolsó próbálkozása a béketeremtésre nem hozott kedvező eredményt... Amikor kipattant a botrány Monica Lewinsky miatt, nagyon sajnáltam. Az a hölgy valószínűleg milliókat keresett ezen az ügyön, fel is fújták a'dol- got rendesen... Clinton azonban kivágta magát, annak ellenére is, hogy a világ számára éppen ez a botrány a legemlékezetesebb róla. Én személy szerint igen ellenszenvesnek tartottam a közvélemény ez irányú hozzáállását, hiszen Clinton elnökként túlzás nélkül közmegelégedésre tevékenykedett.- Hazabeszél a hasonlóság miatt...- Lehet. Azt hiszem, hogy hasonló, felfújt ügy lesz a Balkánszindróma is. Mivel laboránsként dolgoztam, amíg volt munkám, beszereztem a szükséges szakirodalmat is. Amit ott olvastam, az szerint nem lehetnek nagy gondok... Bár... Foglalkoztatnak engem Nostradamus jóslatai is: szerintem benne van azokban az a cirkusz is, ami az amerikai elnökválasztás után a szavazatok összeszámlálása körül zajlott. A jós azt írta évszázadokkal ezelőtt, hogy a 2000. évben a legnagyobb hatalom megrendül a választások okozta zavarok miatt. Mi mást láthattunk, ha nem ezt? Egyébként a világvégét 2349-re jósolta: az esőerdők irtása, a Föld népességének növekedése, a levegő- szennyezés, a környezetrombolás miatt ez bizony be is következhet...- Beszéljünk valami vidámabb dologról!- Jó. Arra tippeltem egyébként, hogy Al Gore lesz az USA negyvenharmadik elnöke. Persze George Bushnak is gratulálok, de nem őt vártam befutónak. Remélem, hogy ő is demokratikusan fogja kormányozni az országot, bár a republikánusok nem éppen a demokratikus elvekről híresek... Persze ami a hazai helyzetet illeti, azzal sem lehetünk elégedettek. Felelősségem tudatában kijelenthetem, hogy Torgyán József személyi kultusza Rákosi Mátyásét idézi. Túlzás, amit politikusként művel...- Előbbiek sem kellemes témák.- Igaz. Akkor azt mondom, hogy magammal meg vagyok elégedve. Három éve vagyok állás nélkül, 1999 áprilisa óta hajléktalanszállón élek, az ígéretek ellenére sem sikerül elhelyezkednem, így kikerülnöm az „ötcsillagos”- ból. Az segít elviselni a helyzetet, hogy van egy ismerős család, akiknek mozgáskorlátozott a gyermekük. Amikor a szülőknek dolguk akad, rá vigyázok. Az ünnepeket is náluk töltöttem, de aludni mindig visszamegyek a szállóra. Ott egyébként napi háromszori étkezés is jár a fedél mellé. Amikor megtehetem, a kajámat másnak adom...- Akadt azért valami öröme is?- Készült velem egy rádióinterjú: a 1999 szilveszterén a műsorban megismételték, az előző év öt legsikeresebb rádiós anyaga között. Azt hiszem, az volt az utolsó, igazi örömöm. Mi tagadás, jó régen volt, már több mint egy éve... FARAGÓ ZOLTÁN