Nógrád Megyei Hírlap, 2000. december (11. évfolyam, 281-305. szám)
2000-12-14 / 292. szám
2000. DECEMBER 14., CSÜTÖRTÖK SPORT TÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal Továbbra is harcban az aranyért Asztalitenisz, NB II Várkonyi-csoport, férfiak Vác - Bátonyterenyei VASK 7-11 Győzelem: Györe-Nagy páros, Salamon 4, Győré 3, Oravecz 2, NagyB. 1. A nagybátonyi asztalitenisze- zők az őszi forduló utolsó mérkőzésén a sereghajtó Vác együtteséhez látogattak. A két csapat közti különbség miatt a papírforma szerint nem ígérkezett nehéz feladatnak a két bajnoki pont begyűjtése. Ennek ellenére a vendégek edzője, Salamon István a legjobb összeállításban küldte az asztalhoz tanítványait. A párosok rögtön kellemetlen meglepetéssel szolgáltak, hiszen - igaz az erősebbik pártól, de mégis - vereséget szenvedett a Salamon-Oravecz duó. 1-1. Az egyéni mérkőzéseket a hetek óta remek formában játszó Nagy és Oravecz kezdték: sajnos egyikük sem tudott nyerni, így rögtön hátrányba kerültek a bátonyiak. 3-1. Ezt azonban a csapat kulcsemberei, Győré és Salamon pillanatok alatt kiegyenlítették. 3-3. Ekkor már látszott, hogy a hazaiak mindent elkövetnek majd annak érdekében, hogy a forduló meglepetése ezúttal az ő nevükhöz fűződjék. A második körben Nagy újra vesztesen hagyta el a játékteret, de Oravecz győzelmével újra döntetlenre állt a mérkőzés. Győré és Salamon játékával szemben azonban nem volt ellenszerük a hazaiaknak, így magabiztosan hozták a második mérkőzésüket is. 4-6. A nap folyamán ekkor vezettek először a bajnoki címre törő vendégek. Nagy a harmadik mérkőzését végre megnyerte és mivel Oravecz is hozta a „kötelezőt”, így egyre magabiztosabbá vált a VÁSK gárdájának vezetése. 4-8. Győré tovább növelhette volna az előnyt, de döntő szettben gyengélkedett, így Salamonnak kellett ismét meggyőzővé „változtatni” csapata előnyét. Az utolsó körben Nagynak és Oravecznek is lett volna esélye megnyerni a tizedik mérkőzést, de ezen a napon nem voltak kirobbanó formában, így újra vesztesen hagyták el az asztalt. 7-9. Győré azonban diadalmaskodott, így már megnyert csapatmeccs után kezdődött Salamon utolsó mérkőzése. Ezen a napon nem lehetett megverni a vendégek védőjátékosát, aki újabb győzelmével beállította a 11-7-es végeredményt. Nem várt nehéz mérkőzésen volt túl a Bátonyterenye, amihez hozzájáruh Nagy Báünt feltűnően mérsékelt teljesítménye is. Győré viszont betegen is remekül játszott és hozta mérkőzéseit. Ezzel a győzelemmel megmaradt az esäy a tavaszi folytatásra, ahol sok bravúrt kell még végrehajtani ahhoz, hogy a titkos álmok valóra válhassanak. Salamon István: - Köszönöm minden játékosnak az őszi remek szereplést. Egyedül magamat hibáztathatom, hogy nem a dobogó tetejéről várjuk a folytatást. Kapitányok különc szavazatai Zidane, Figo, Rivaldo, Wan- chope, Medford, Bente Nordby, Jaffet Soto... A kissé meglepő névsorban szereplőkben az a közös, hogy valamennyien labdarúgók, s mindegyikük felkerült arra a FIFA-listára, amelyet 150 szövetségi kapitány szavazata alapján állítottak össze. A Costa Rica-i szakvezető, Gilson Nunes Siqueira igazán nem vádolható azzal, hogy a nagy nevek bűvöletében él: ő ugyanis a Premier League-ben szereplő Manchester City csatárát, Paulo Wanchope-ot látta a legjobbnak a szintén Costa Rica- i Heman Medford és Jaffet Soto előtt. A norvég Nils Johan Semb az első helyre Figót, míg a másodikra a győztes Zidane-t jelölte. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára azonban nála nem férfi, hanem olimpiai bajnok honfitársnőinek legjobbja, Bente Nordby került. Egyetemek, főiskolák, felvételi követelmények, statisztikák, ponthatárok Továbbtanulás Évkönyv 2001 Már kapható az újságárusoknál is! \ A felvételizők honlapja: ^ 4 www.relveteli.liu Méltó emlékezés olimpikonunkra „Három város úszóversenye” Kiss Géza emlékére Mára már négyre bővült Nógrád megye legrangosabb úszóeseményén, a Kiss Géza-emlékversenyen részt vevő városok száma, hiszen az elmúlt hét végén a szlovákiai nagykürtösiek és a balassagyarmatiak mellett erős csapattal érkeztek Salgótarjánba a váciak is. Sőt, egy ma már Budapesten tanuló és a Ferencvárosban úszó fiatal, számunkra jól ismert reménység is tisztelgett egyetlen megyénkben született úszóolimpikonunk emlékének, mert a Gagarin DSE egykori kiválósága, Papp Viktor is hazajött egy röpke „fürdőzésre”. Három korcsoport 14 egyéni és váltószámában több mint százan álltak rajtkőre a salgótarjáni uszodában és a mostani verseny a hét végi szlovákiaival együtt már a közelgő diákolimpiái felkészülést szolgálta. A országos szinten is előkelő helyen jegyzett váciak 35 érmet gyűjtöttek be, főleg a legfiatalabbak között tűntek ki versenyzőik. Nem sokkal maradtak el tőlük a hazaiak sem, 32 érmet szereztek és bár jól sikerült a 6-7 éves kezdők bemutatkozása is, a sikereket inkább az idősebb korosztályok tagjai szállították. Az uszoda nélküli balassagyarmatiak az ebből adódó óriási hátrányuk ellenére sem szégyenkezhetnek, versenyzőik főképpen mellúszásban jeleskedtek. A legjobban szereplő nógrádiak eredményei Gyorsúszás, 50 m 1990-ben és utána születettek, lányok: 5. Czikora Emese 37,36 mp, 6. Géczi Szabina 37,69, 8. Varga Emese 42,34 (mindannyian Gagarin Diáksport Egyesület, Salgótarján), 10. Pattermann Renáta (Kék Delfin, Balassagyarmat). Fiúk: 4. Niedermüller Gábor (GDSE) 42,30, 7. Szalai Gergő (Kék Delfin) 42,87, 8. Varga Balázs (GDSE) 43,01. 88-89-ben született lányok: 2. Babcsán Adrienn 37,85, 6. Géczi Brigitta 40,26, 7. Kiss Brigitta 40,52,8. Garai Judit 43,86 (mindannyian GDSE). Fiúk: 3. Fouad Omar 32,66,4. Vasas Gábor 34,74,5. Csorba Gábor 35,88 (mindannyian GDSE). Gyorsúszás, 100 m 1987 és utána született lányok: 1. Varga Boglárka, 1:06,71, 2. Németh Anna 1:09,50, 3. Kulhavi Enikő 1:11,51, 4. Czékmán Ágnes 1:14,00 (mindannyian GDSE). Fiúk: ' 2. Varga Krisztián 1:14,19, 3. Sótér Adám 1:18,63 (mindketten GDSE). Hátúszás, 50 m 1990 és utána született lányok: 5. Czikora Emese 45,43,6. Géczi Szabina 45,51, 7. Varga Emese 46,56 (mindannyian GDSE). Fiúk: 4. Niedermüller Gábor (GDSE) 50,46, 5. Szalai Gergő (Kék Delfin) 51,73. 88-89-es lányok: 5. Kiss Brigitta (GDSE) 47,27. 3. Taskó Anikó (Kék Delfin) 42,40,4. Németh Anna 44,34,6. Vasas Viktória 46,31 (mindketten GDSE). Fiúk: 1. Márton Márk 38,99,3. Gedőczi Zoltán 41,57, 4. Hegyi Zoltán 43,44 (mindannyian GDSE). Pillangó, 50 m 1990 és utána született lányok: 7. Géczi Szabina 53,44, 8. Telek Linda 58,34 (mindketten GDSE). 88-89-es lányok: 3. Géczi Brigitta 49,9 (GDSE). Fiúk: 2. Fouad Omar 39,11, 4. Vasas Gábor 43,30 (mindketten GDSE). A Gagarin DSE úszótehetségei. Balról Kiss Brigitta, Németh Anna, Vasas Viktória és Fouad Omar ■ Fiúk: 2. Vasas Gábor 41,78, 3. Csorba Gábor 43,17 (mindketten GDSE). 87 és utána született lányok: 1. Varga Boglárka 34,56,2. Németh Anna 34,81, 3. Vasas Viktória 38,27, 4. Czékmán Ágnes 39,76 (mindannyian GDSE). Fiúk: 2. Hegyi Zoltán 44,53,3. Gedőczi Zoltán 44,64 (mindketten GDSE). Mellúszás, 50 m 1990 és utána született lányok: 5. Czikora Emese 50,44,9. Géczi Szabina 52,80, 10. Varga Emese 53,78 (mindhárman GDSE). Fiúk: 5. Niedermüller Gábor 51,90, 7. Araczki Richárd 53,13, 10. Varga Balázs 53,81 (mindhárman GDSE). 88-89-es lányok: 2. Nagy Alexandra (Kék Delfin) 43,36, 4. Kiss Brigitta 47,61, 6. Babcsán Adrienn 48,88, 8. Géczi Brigitta 52,49, 9. Benkő Lilla 52,88, 10. Garai Judit 53,75 (mindannyian GDSE). 87 és utána született lányok: 1. Varga Boglárka 40,89, 2. Kulhavi Enikő 42,23 (mindketten GDSE), 87 és utána született lányok: I. Varga Boglárka 34.49, 2. Kulhavi Enikő 37,66,3. Czékmán Ágnes 38,91, 4. Németh Anna 39,06, 5. Vasas Viktória 40,91 (mindannyian GDSE). Fiúk: 1. Csuka Gábor 30,56,2. Márton Márk 31,64, 4. Gedőczi Zoltán 43,44 (mindannyian GDSE). 800 m gyorsúszás Lányok: 1. Varga Boglárka (GDSE) 10:27,13 perc. Fiúk. 1. Papp Viktor (FTC) 9:36,45, 3. Ozsvárt Henrik 12:45,8 (GDSE). 4x50 m gyorsváltó Lányok: 1. GDSE „szenior” (Dunai, Kiss, Kulhavi, Kéri) 2:09,10. 2. GDSE I. (Varga, Czékmán, Vasas, Németh) 2:12,39,5. GDSE II. 2:44,79, 7. GDSE III. 2:52,91. Fiúk: 1. GDSE „idegenlégiósok” (Csuka, Márton M., Ozsvárt, Márton G.) 2:00,16, 3. GDSE I. (Fouad, Bíró, Csorba, Vasas) 2:25,35, 5. GDSE II. (Varga B„ Lukács, Sótér, Varga K.) 2:44,87. SPORTTURMiX TÚRAKEDVELŐKNEK A salgótarjáni Petőfi Sportegyesület természetjáró-szakosztálya hagyományos téli túrákat indít. Karácsonyi túra. Indulás: december 26-án, kedden a 8.20 órakor induló 11/B-s helyi járatú busszal. Útvonal: Tóstrand - kőbánya - Karancs-nyereg - Kápolna-hegy - Karancs-kilátó. Újévi túra. Indulás: 2001. január 1-jén, hétfőn a 9.20 órakor induló 11/B-s helyi járatú busszal. Útvonal: Salgóbánya - Salgó vára - Salgó-nyereg - Eresztvény. Túravezető: Fazekas Melinda. ELŐDÖNTŐSÖK Az olimpiai ezüstérmes magyar női kézilabda-válogatott 32-29-re legyőzte a világbajnoki ezüstérmes Franciaországot, ezzel bejutott a romániai Európa- bajnokságon a legjobb négy közé, és így egyenes ágon került ki a jövő év decemberében rendezendő olaszországi vb-re. BIZTOS SIKER Spanyolországi túrájának első mérkőzésén magabiztos győzelmet aratott a magyar labdarúgó utánpótlás-válogatott. Gellei Imre szövetségi edző csapata a másod- osztályú Sabadell ellen nyert három góllal. A mieink legközelebb a Barcelona B-csapatával találkoznak. GYŐZTEK A HÖLGYEK A magyar női asztalitenisz-válogatott a Szuper Liga A-csoport- jának 3. fordulójában 3-1-re nyert Románia ellen Hévízen. Válogatottunk veretlenül lett első, s az Eb-kiemelést maghatározó folytatásban a dobogó valamelyik fokáért folytatja a küzdelmet. KORNÉL SÉRÜLT Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság legutóbbi játéknapján a Toronto Raptors otthon nyert 104-90 arányban az Indiana Pacers ellen. Dávid Koméi sérülése miatt nem játszott a torontói együttesben. MADÁR ELLENFELE Az Universum Box Promotion profi ökölvívóklub újonca, Erdei Zsolt szombaton az amerikai Willie McDonald ellen lép szorító- ba Essenben. A 37 éves tengerentúli bokszoló eddigi profi pályafutása során tizenháromszor győzött és huszonötször hagyta el vesztesen a szorítót. Erdei második hivatásos mérkőzését négymenetesre tervezik. Az esseni gála slágere a Gomez-Castro cirkálósúlyú és a Michalczewski-King félnehézsúlyú világbajnoki címmérkőzés lesz. ■ ASZTALITENISZ NB II Várkonyi-csoport, férfiak, 9. forduló: Vác - Bátonyterenye 7-11. További eredmények: Kalocsa - Vecsés 10-8, BVSC II. - Eternit Építők 15-3, Pénzügyőr II. - Karácsond 10-8, Erzsébeti Hajós - Szentendre Eurokapu-Homos II. 14-4. 1. Eternit 9 7 1 1 103-59 15 2. BVSC n. 9 6 2 1 97-65 14 3. Bátonyterenye 9 6 2 1 90-72 14 4. Erzsébeti H. 9 6 1 2 104-58 13 5. Pénzügyár 11. 9 4 3 2 87-75 11 6. Kalocsa 9 4 0 5 74-88 8 7. Karácsond I. 9 3 0 6 71-91 6 8. Vecsés SE 9 2 1 6 71-91 5 9. Eurokapu II. 9 1 1 7 67-95 3 10. Vác 9 0 1 8 46-116 1 I-------*-------------------1 Bajnokságok, eredmények, táblázatok NB II Schmiedl-csoport, nők, 11. forduló: Vecsés - Salgótarjáni Petőfi DSE 10-8, Gy: Csengeri 3, Babjákné 3, Szamosi és a Babjákné-Csengeri páros, Békés - Egri Áfész II. 10-8, Szeged - Makó 6-12, Kontyfa - Debreceni Biogal 10-8, Orosháza II. - Szolnok 15-3, Cegléd - Statisztika IV. 8-10. Az őszi végeredmény 1. Békés 11 11 0 0 15741 22 2. Statisztika IV. 11 10 0 1 133-65 20 3. Orosháza II. 11 9 0 2 127-71 18 KOSÁRLABDA NB I/B Piros csoport, férfiak, alapszakasz, 13. forduló: Szedeák - MAFC 76-80, Kecskemét - MEAFC 110-60, KNC4. Vecsés 11 8 0 3 119-79 16 Gyöngyös 6-2. 9. forduló: GyűNB III Északkeleti csoport, Fekete Sasok- Hódmezővásár5. May 11 6 1 4 111-87 13 la - Energia SC Gyöngyös 5-3. férfiak. Elmaradt mérkőzések, hely 79-82, Tiszaújváros 6. Egri Áfész H. 11 6 0 5 96-102 12 Az őszi végeredmény 5. forduló: Nyíregyháza IINagykőrös 95-91. 7, Cegléd 11 4 1 6 94-104 9 1. K.-barrika 11 8 0 3 55-33 16 Vámosgyörk 5-3. 7. forduló: 8. Szolnok 11 4 0 7 86-112 8 2. Gyula 11 8 0 3 53-35 16 Széchenyi SC - Vámosgyörk A bajnokság állása 9. Szeged 11 2 1 8 73-125 5 3. Nádújfalu 11 8 0 3 51-37 16 4-4. l.MAFC 11 10 1 1045- 789 0.955 10. St. Petőfi 11 2 0 9 76-122 4 4. Kecskemét 11 7 0 4 49-39 14 A bajnokság állása 2. Tiszaújváros 13 11 21141-1012 0.923 11. Kontyfa 11 1 1 9 54-144 3 5. Mezőtúr 11 6 0 5 4543 12 l.Sajóbábony : 7 4 12 32-24 9 3. Szedeák 13 9 4 1235- 889 0.846 12. Debrecen 11 1 010 62-136 2 6. Salgó-Sík 11 6 0 5 4048 12 2. Széchenyi 6 3 2 1 32-16 8 4. Kecskemét 13 8 5 1170- 949 0.808 7. Debrecen 11 5 0 6 4642 10 3. Vámosgyörk 4. Gy.-tarján 7 3 2 2 32-24 8 5. Vadkakasok 12 7 5 922- 790 0.792 8.Szolnok 11 5 0 6 4543 10 7 3 13 28-28 7 6. KNC-F. Sasok 13 6 7 1012-1079 0.731 TEKE 9. Nyíregyháza 10. Földeák 11 5 0 6 4444 10 5. Matáv-M. 6 3 0 3 24-24 6 7. Hódmezővsh. 12 3 9 791-1127 0.625 NB II Keleti csoport, férfiak. 11 4 0 7 35-53 8 6. Mátranovák 7 2 2 3 24-32 6 8. Nagykőrös 11 1 10 811-1091 0.545 Elmaradt mérkőzések. 6. for11. Gyöngyös 11 2 0 9 33-55 4 7. Nyíregyháza H. 8. Petőfibánya 7 3 0 4 23-33 6 9. MEAFC 12 012 799-1200 0.500 dúló: Mezőtúr- Energia SC 12. Egri Nyomda 11 2 0 9 32-56 4 7 2 0 5 21-35 4 ÖSSZEÁLLÍTOTTA! BALOGH TIBOR A tökéletes megoldás: MINDEN Úf OPEL ASTRA MOST 300 000 FT ÁRELŐNNYEL! Részletek az Opel márkakereskedőknél.