Nógrád Megyei Hírlap, 2000. december (11. évfolyam, 281-305. szám)

2000-12-14 / 292. szám

2000. DECEMBER 14., CSÜTÖRTÖK SZÉCSÉNY MEGYEI KÖRKÉP BÁTONYTERENYE 3. OLDAL Nógrád Megyei Hírlap Hegedűs Erzsébet jegyzete A gyerekem, vagy a munkahelyem? N em hiszem, hogy egyedül len­nék, aki felkapta a fejét arra a hírre, miszerint jövő évtől valame­lyik nagyszülő is otthon maradhat az egyévesnél idősebb kicsivel, te­hát a „karrierjét, munkahelyé fél­tő” szülő helyed a nagyi veheti igénybe agyest. Persze, vannak fel­tétetek, mint például az, hogy a gyermek nem költözhet oda a nagymamához, estére vissza kell vinni a családi körbe. Lehet, hogy sokan vannak, akiknek tetszik ez az új szabályozás, én mégis azt hi­szem, nagyobb az ellentábor, aki nem helyesli ezt a döntést. Mint kétgyermekes anyának, rögtön az jutod eszembe: akkor vajon kinek is szidták azt a gyereket? Már csak az életkori különbségekből adó­dón eltérőek a felfogások, éppen ezért valószínű, a nagyi másként nevelné a gyereket. Aztán od a má­sodik probléma: egyéves kor után alakul ki a gyerekekben, hogy ah­hoz ragaszkodnak a leginkább, akivel az egész napjukat töltik - azaz a nagymamához. Szintén sa­ját tapasztalatom, hogy három­éves koráig minimum ötször feléb­redt a gyerek éjszakánként, ami­kor csakis anya tudta megnyugtat­ni, még az apja is hiába hajolt fö­lé. Tehát ha éjszakám vissza kell vinni a gyereket, az anyuka tehe­tetlen lesz, men a gyerek a nagyit fogja követelni. Vagy - tegyük fel - megelégszik az anyuval is: csak­hogy ha anyu éjszakánként inga­járatban közlekedik a gyerek kis­ágya és a saját ágya közöd, akkor vajon mikor fogja kipihenni ma­gát, hogyan fog másnap munkába menni? Ezek a gondolatok csak a jéghegy csúcsát jelentik, a gyakor­latban szerintem millió és egy problémával kell majd megbirkóz­ni mindazoknak, akik ezt a lehe­tőséget igénybe veszik Szinte hallom is az ellenvetést, hogy ez csak lehetőség, akinek nem tetszik, nem kötelek) kihasz­nálni. Igen, ez igaz: csakhogy a törvényeket nem azért alkotják, hogy egy szűk rétegnek megfelel­jen, hímem azért, hogy egy ország népének életét szabályozza És - magunk közöd szólva - nincs az a karrier, amelyet érdemes lenne előtérbe helyezni a gyerekkel szemben. Akinek gyereke van, az tudja, hogy az első három évet so­ha nem lehet elfelejteni: azt, ami­kor az első lépést megteszi a kicsi, amikor először szólítja az apját, anyját, amikor az első háromso­ros versikét kántálja amikor virá­got rajzol anyunak, amikor séta közben kavicsot, falevelet gyűjtö­get, amikor homokból megsüli az első tortáját - természetesen az anyunak. 'neért mondom, nem az a megol- Cádás, hogy a gyest más is igény­be vehesse. Inkább olyan törvényt kellene hozni és betartatni, hogy az anyuka ne kerüljön válaszút elé: a gyerekem, vagy a munkahe­lyem? Nyitva volt a kocsi, oda a pénz Súlyos testi sértés alapos gya­núja miatt nyomoz a salgótarjá­ni rendőrkapitányság: a zagyva­rónai presszó előtt ismeretlen tettesek pár hete - szóváltást kö­vetően - bántalmaztak egy fér­fit, egyikük valamilyen eszköz­zel hastájékon szúrta, ezzel sú­lyos sérülést okozott. A pásztói rendőrség szintén ismeretlen el­követő ellen lopás alapos gyanú­ja miatt nyomoz: azt a személyt keresik, aki pár napja Jobbágyi­ban hétszázezer forintot vitt el egy nyitott tehergépkocsiból. Két könnyebb balesetről is tájé­koztatta lapunkat a megyei rendőr-főkapitányság: két napja a salgótarjáni Füleki úton egy Somoskőújfalu felé haladó sze­mélygépkocsi az egyenes szaka­szon a járdára hajtott és jelző­táblának ütközött. A vezető és utasa is nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Ugyancsak két napja egy bátonyterenyei kereszteződés­ben szabálytalan kanyarodás következtében ütközött két sze­mélyautó, ez esetben egy gyerek a sérült. Ünnepi hangulat az ÉVI Amstel sörözőben Barátként köszöntjük egymást Három korsó a magyar igazság Az ÉVI Amstel söröző kedvelt hely Salgótarján­ban. Kialakult vevőköre ragaszkodik a sörözőhöz, mert olyan hangulata van, melyben otthonosan érezheti magát mindenki. Vendégkörünkben bár­mely korosztály megtalálható, a főiskolásoktól kezdve a nyugdíjasokig. Ez azért vált lehetővé, mert vendégeinkkel meghitt családi kapcsolat ala­kult ki, melynek során nemcsak ismerősként, ha­nem barátként köszöntjük egymást. Mi az, ami nálunk megtalálható? A baráti kapcsolat megteremtésében Marikán és Katalinon kívül az Amstel és a gyros a meghatáro­zó. Vendégkörünknek nyújtott szolgáltatások bőví­tése érdekében folyamatosan fejlesztjük a családi­as jellegét, a kellemes itt-tartózkodás érdekében. Ebben az évben a beszerelésre kerülő légtisztító még jobbá teszi a jelenlétet. Ezzel kedves vevőink régi kívánságát teljesítjük és nyújtjuk át karácsonyi ajándékként. Az alapterület bővítése és a helyiség korszerűsítése szerepel még terveink között, az egyre növekvő igények kielégítése céljából. Továb­biakban is megtartjuk az eddig jó bevált szokásun­kat, mely „Mindent a vendégekért!” gondolat je­gyében született és születik. Az ünnepek alkalmából újabb kezdeményezés­sel fogadjuk kedves vendégeinket, akik eddig is a kedvelt Amstel fogyasztói voltak. December 14-15- 16-án esténként 3 korsó sör elfogyasztása után egy üvegkorsót adunk ajándékba. A söröző tulajdono­sa, a dolgozók és az Amstel nevében is kellemes ka­rácsonyi ünnepeket és boldog új évet kíván - a vi- szontlátás jegyében, reményében. __________mi E lismerő oklevelek a magyar iparszövetségtől (Folytatás az 1. oldalról) kezdte meg a munkát - vázolta Fejérvári Géza ügyvezető igazga­tó. 1995-ben már 110 milliós ár­bevételt értek el, ami jelzi, hogy a hő- és hangszigetelt, va­lamint a homokfúvott üvegek­re egyre nagyobb a kereslet a hazai és külhoni piacokon. A fejlődés abból is lemérhető, hogy a cég 1999-ben több mint 370 milliós forgalmat ért el. Időközben a síküveggyártás tovább szélesedett, s palettáju­kon megjelent a bútorüveg és a belsőépítészeti üveg is. 1996- ban extra hőszigetelt üveg gyártását kezdték meg, amely a legszigorúbb uniós elvárások­nak is megfelel. Ugyanebben az évben a Salgó-Sík Kft. meg­szerezte egy műanyagnyílászá- ró-gyártó vállalkozás többségi tulajdonát. Idén a több lábon állás eredményeként a cég fél- milliárd forintos árbevételt ter­vezett. A Salgó-Sík Kft. története so­rán folyamatos műszaki és tech­nológiafejlesztést valósított meg. Létszáma elérte a 60 főt, s egyre nagyobb a termelés ex­portrészaránya. 1997-ben a tár­saság sikeresen teljesítette az ISO 9002-es minőségbiztosítási auditot. 1996-tól tagja a magyar iparszövetség megyei szerveze­tének, ügyvezető igazgatójuk 1998-tól a felügyelőbizottság el­nöke. T. N. L HÍREK POROGHÁZA AJÁNDÉKCSOMAG A RÁSZO­RULÓKNAK. A budapesti gyer­mekétkeztetési alapítvány hete­dik élelmiszercsomag-küldő ak­cióján a Dorogházi Általános Is­kola 18, a napközi otthonos óvo­da 15, a Nemti Általános Iskola két csomagot nyert. Egy-egy cso­mag 12 kg súlyú, 3000 forint ér­tékben tartalmaz tartós élelmi­szereket. A csomagokat a rászo­rult gyermekek, a hátrányos helyzetű családok között osztják majd szét karácsony előtt. A gyermekétkeztetési alapítvány az állampolgárok által felajánlott szja 1 százalékból finanszírozta a csomagküldő-akciót. KARANCSKESZI JUBILEUM. 25 éves jubileumát ünnepli a helyi zeneiskola, amelynek alkalmából ünnepi hangversenyt rendeznek. Az is­kola tanulói és diákjai állnak pó­diumra december 17-én a műve­lődési házban, a 16 órakor kez­dődő zenei rendezvényen. LOSONC/BALASSAGYARMAT ADVENTI HANGVERSENY. A losonci római katolikus temp­lomban szerepel december 14-én a balassagyarmati Szent-Györgyi Albert Gimnázium énekkara. A Kalocsay Frigyes vezényletével fellépő kórus tizedik alkalommal énekel együtt a házigazda Loson­ci Pedagógiai és Szociális Akadé­mia magyar és szlovák nyelvű énekkarával. A rendezvényen a gyarmati rézfúvóskvartett is ját­szik. PALOTÁS IDŐSEK NAPJA. A település hatvan éven felüli lakosai vettek részt a nemrégiben megrendezett idősek napján. A művelődési ház­ban Szabó Mihály polgármester köszöntötte az ünnepeiteket, majd a mintegy kétórás műsor­ban az óvodások, iskolások, a Kenderike néptáncegyüttesek, s a füleki Gyöngyszem együttes is fellépett. Az idősek örömmel fo­gadták a kedves szavakat, s hálá­val gondolnak azokra - a polgár- mesterre, a jegyzőre, a gyerekekre - akiknek köszönhetik az együtt töltött felejthetetlen órákat. „BORKOHÁSZOK VERSENYE” - A salgótarjáni Kohász Művelődési Központban tegnap rendezték meg a helyi „Borkohá­szok versenyét”. A házilag készített szőlő- és gyümölcsborokat szigorú zsűri értékelte szín, illat, valamint íz szerint. Későbbi lapszámunk- ban bővebben is olvashatnak az idei eredményekről. _______________________________________fotó, gyurián tibor Ú j gyümölcsöskertek, gépek... (Folytatás az 1. oldalról) megteremtődtek. A biztonságos termelés, a versenyképesség nö­velése céljából új hűtőházak lé­tesítését is támogattuk az ültet­vénytelepítések közelében. Ez a folyamat nem zárult le. Egyéb beruházások keretében két mézüzem fejlesztését támogat­tuk, egy élelmiszer-előkészítő, csomagolóberendezés megvé­teléhez is adtunk pénzügyi tá­mogatást.- Közismert, hogy megyénk gépparkja igen elöregedett, átlag 15-20 évesek. Az új vásárlások mennyiben fiatalítorták az állo­mányt?- A kiegészítő támogatásokra 88 kérelem érkezett hozzánk. Az igények vegyesek, zömében erő- és munkagépek beszerzésé­re irányultak, irányulnak. Az el­múlt évben 76 ilyen jellegű kére­lem volt. A saját erőt is beleszá­mítva a gépberuházás értéke csaknem 800 millió. Megoszlása szerint az alaptámogatás 200, a kiegészítő támogatás 117 milliót képvisel, a többi saját erő. Az összberuházáshoz viszonyítva mindkét támogatásnál a kiegé­szítő támogatás mértéke 18 szá­zalék. Az Ipoly Erdő Rt. terüle­tén kettő erdei feltáróút felújítá­sát támogattuk.- A termelők egy része kifogá­solja, csak akkor jut a megítélt támogatáshoz, ha saját részét felhasználta. Véleményük sze­rint talpon maradásuk, folya­matos működésük érdekében a saját erő felhasználásával egyi­dejűleg kapják meg a támogatás összegét. Számíthatnak valami­lyen változásra?- A jelenlegi szábályok sze­rint csak utólag lehet lehívni a megítélt támogatást.- Folytassuk az erdőtelepítésre szánt összeg felhasználásával.- A gazdaságosan nem mű­velhető területek erdőtelepítési támogatására csaknem 73 hek­tárhoz adtunk támogatást 11 magángazdálkodónak.- Az új telepítések növelték-e erdősítettségünket, mely a jó le­vegő szempontjából igen fontos.- Az országban 40 százalék­ban megyénk a legjobban erdő­sített területe hazánknak. Az előbbiek az eddigi stabilizáló­dást szolgálják. A reménybeli új erdőterületeken nyár-, tölgy- és akácfák díszlenek majd, melye­ket a szakemberek szerint az unokák fogják élvezni. V. K. ajándékot választhat tetszés szerint Karácsonyi ajándékkosár ***- a minimum forgalmi jutalék elengedését 3 hónapig új vállalkozói számlanyitásnál- ingyenes BankVonal használatot 3 hónapra új szerződés megkötésekor- 1%-os kamatmérséklést a Családi Bankszámlához kapcsolódó folyószámlahitel felvételénél- fél százalékos kamatfelárat a Családi Bankszámlán 100.000,-Ft vagy azt meghaladó összegű betét 3 hónapos lekötése esetén- ingyenes Mobil*Hír szolgáltatást 3 hónapra az új szerződés megkötésekor . . és végűi JL igazi ajándék ■ havi 10 óra ingyenes Inernet-hozzáférést 3 hónapon keresztül mindazoknak, akik a felsorolt kedvezményekből legalább egyet igénybe vettek. Keresse fiókjainkat! • Salgótarján, Fö <c/í'í:V/e///eó Áfwácw/u// ü/uu'^e/’e/- e* .<?/'/• twÁ/)e/r ( (/(/ zc/ay t/y' eve/ Á’f/sci/r a KONZUMBANK Üzleti körbén - Családi körben (32) 316-677

Next

/
Oldalképek
Tartalom