Nógrád Megyei Hírlap, 2000. december (11. évfolyam, 281-305. szám)

2000-12-09 / 288. szám

4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap MŰSORAJÁNLAT 2000. DECEMBER 9., SZOMBAT NEGYVEN EVE Már állnak a falak Hasznoson a tervbe vett tűzoltószertár színhe­lyén. Még csak három hete, hogy nekifogtak a munkának. A köz­ség lakóiból verbuválódott össze az épület elkészítéséhez szük­séges szakmunkásgárda is: kőművesek, ácsok, segédmunkások. Terveik szerint december 15-re a munkát be is fejezik. A munká­ban kitűnt Maksó László, Kanyó Sándor, Maksó Kálmán, Kiss Miklós és Illés János. Nógrádi Népújság, 1960. december Z, 4. o. Megyénk képzőművészeinek őszi tárlata nagy sikert aratott Sal­gótarjánban. A balassagyarmati Palóc Múzeum a nagy érdeklő­désre való tekintettel Gyarmaton is kiállítja az őszi tárlat anyagát. A kiállítást Veszelka István nyitja meg. Nógrádi Népújság, 1960. december 10., 4. o. HARMINC ÉVE Az áfész rendezésében kezdődik a salgótarjáni Tarján étterem­ben az irodalmi-költészeti-dal rendezvénysorozat, amely ezután j minden pénteken várja a művészetbarátokat, az irodalom, a köl- i tészet, a dal és zene iránt érdeklődőket. Budapesten kívül csak Cegléden van az országban a salgótarjáni áfészéhez hasonló kez- j deményezés. Nógrád, 1970. december 4., 8. o. ( Nemrégen új üzemrész kezdte meg a munkát a budapesti Közle­kedési Nyomda pásztói telepén. A tanműhelyben tíz könyvkötő és hat gépmester ipari tanuló kezdheti el tanulmányait a pásztói nyomdában. Nógrád, 1970. december 5., 3. o. ..T' HÚSZ ÉVE N agy sikerrel zajlottak a gyermekkönyvhét programjai a pásztói járási nagyközségi könyvtárban. A könyvtárosok minden napra gondoskodtak tartalmas szórakozásról a gyermekeknek. A legna­gyobb érdeklődés a december 3-án rendezett könyvről könyvért című vetélkedő iránt nyilvánult meg, melyet a könyvtár a pásztói áfésszel és a Lovász József Művelődési Központtal közösen ren­dezett meg. Nógrád, 1980. december 7., 12. o. A hőmérő mínusz két fokot mutat, csípős a vasárnapi reggel. Eresztvényben népes csoportok talpa alatt ropog a hó. Rengete­gen vagyunk. A tél varázsa, a vasárnap, az eresztvényi sípálya csábít-e? Elkezdődött az STC szervezte sítanfolyam. A turistaház­ban melegedők a gondos ellátás, a megszokott tea mellett, forralt bort kapnak, kinek-kinek ízlése szerint. Nógrád, 1980. december 9., 8. o. TIZÉVÉ Tanácskozik az Országgyűlés. Napirend előtt kért szót Pál József (MDF), előrebocsátva, hogy súlyos, történelminek minősíthető kérdésben kéri a törvényhozók figyelmét és türelmét. A képvise­lő az 1956. december 8-i salgótarjáni sortűz áldozatairól emléke­zett meg a közelgő évforduló kapcsán, felhívva a figyelmet arra, hogy a tetteseket, a sortüzet elrendelők személyét még jelenleg is homály fedi. Új Nógrád, 1990. december 4., 1 o. A kétévenként megrendezett miskolci téli tárlat, csaknem fél év­százada ad otthont az észak-magyarországi képzőművészek munkásságának folyamatos áttekintésére. Ami a díjazott művé­szeket illeti, az idei téli tárlaton Salgótarján Város Tanácsának dí­ját Hegedűs Morgan kapta. Nógrád megye díját pedig a megye- székhelyről elszármazott Vasas Károly. Új Nógrád, 1990. december 5., 1. o. Összeállította: Bódi Györgyné dr. A Salgótarjáni Városi Televízió filmajánlata _________________DECEMBER 11-ÉM, HÉTFŐM_________________ A svéd, akinek nyoma veszett (magyar film) Mattson a svéd újságíró nyomtalanul eltűnt, amikor Budapesten riportot kellett volna ké­szítenie a svéd televízió számára. Martin Beck felügyelő nyomoz az ügyben, és bár hiva­talos felhatalmazása nincs, saját szakállára, idegen felségvizeken is folytatja a nyomo­zást. A szálak egy nemzetközi kábítószercsempész-szervezethez vezetnek. M— Tu» (amerikai pszicho krimi) _____ F loridában forgatott film, melynek középpontjában egy Fidel Castro elleni merénylet áll. Bohóc i falon (magyar film) A18 éves Kiki, András és Péter találkozik egy viharos nyári éjszakán a Balaton partján. Bemenekülnek egy alig felépült, gazdátlan villába. Időközben megérkeznek a tulajdono­sok, s a fiúknak észrevétlenül távozniuk kellene. András és Péter kimászik, Kikinek vár­nia kell. A várakozási időben saját szórakoztatására történeteket talál ki... FMr is dlninrtt (amerikai krimi) Az Amazonas inka kincset rejt, melyet sokan szeretnének megszerezni. Aaonkfitt (amerikai film) Egy vietnami menekültet üldöznek és ennek kapcsán sok zűrös kalandban lesz része. Ihnniili (amerikai akciófilm) Egy gyönyörű lány, aki egyben fekete öves küzdősportoló, kétségbe esik, amikor húgát elrabolják. A keresés során mindenféle alvilági csoportokhoz és szektákhoz jut el, Ziikitca (amerikai akciófilm) _________________________ H árom férfi rejtélyes módon 6 év múlva összefut abban a városban, ahonnan egykor el­indultak. Most újra kiutat keresnek. Hiába volna? Szombati rádió- és televíziómíísorok RTL Klub, 15.50: Indián hold - A19. század közepén a sziú indiáno­ké volt a legerősebb észak-amerikai törzs. A filmben Először Öl, a bá­tor sziú indiántörzsfőnök mesél az életéről. A történet egy fiatal fiú meggyilkolásával kezdődik. A barátai titokban akarnak bosszút állni érte. A titkos tervről mit sem sejtő tanács eközben Először Ölt és a bátyját, Füstöt bízza meg azzal, hogy harcosok egy csoportjával felku­tassák a gyilkost. Távollétükben fehér kereskedő érkezik a faluba. KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. 4.33 Hatá­rok nélkül. 5.00 Reggeli krónika. 5.40 Kertbarátok. 6.00 Krónika. Sport. 6.30 Közlekedés. 7.00 Krónika. Sport. 7.30 Közlekedés. 8.00 Krónika. Sport 8.06 Kopogtató. 8.30 Egyről a kettőre - A Rádiókabaré szilveszteri műsora. 12.02 Déli krónika. 12.30 Éléskamra. 13.00 Hírek. Közlekedés. Időjárás. 13.04 Új Zenei Újság. 13.40 Világstú­dió. 14.00 Hírek. Közlekedés. Időjárás. 14.05 Oxigén (magazin). 15.% Közle­kedés. 15.04 Irodalmi újság. 16% Ti­zenhat óra. 17% Közlekedés. 17.30 Népzenei portré. 18.00 Esti krónika. 18.20 Elö-futam. 18.25 Szemle -Talló­zás hetilapokban és folyóiratokban. 19% Közlekedés. 19.05 Sportvilág. 19.29 Ötöslottó. 19.30 Esti mese. 19.40 Miska bácsi levelesládája. 20% Közlekedés. 20.04 Rádiószínház. 21% Közlekedés. 22% Késő esti krónika. 22.20 A 23. óra. 23% Hírek. Kenő. 23.04 Muzsikáló nagyvilág. 24% Közlekedés 5.55 Körzeti magazinok. 18.20 Köny- nyűzene. 16.30 Nemzetiségi műsor. 23% A BBC magyar műsora PETŐFI 4.30 HM. Időjárás. 4.32 Hajnali .dal­lamok. 5% Hírek. Időjárás. 5.55 Állo­máskereső. 6% Hírek. Időjárás. 6.03 A szeretet közösségei. 6.35 Sport­szombat. 7% Hírpercek. 8% Hazai slágerkívánságok. 9% Hírek. Időjá­rás. Közlekedés. 9.05 Parti. 11% Hí­rek. Időjárás. Közlekedés. 11.07 Csú­cson. 12% Jó ebédhez szól a nóta. 13% Hírpercek. Vízállásjelentés, sport és közlekedés. 13.15 Daráló. 13.45 ízes történetek. 14% Szív kül­di... 15% Hírek. Időjárás. Közleke­dés. 15.08 Kedvenceink kedvencei. 16% Operettparádé 1.16.30 Sport­koktél 1.17% Hírek. Időjárás. Közle­kedés. 17.30 Varázsnaptár. 18.28 Közlekedés. 18.30 Operettparádé 2. 19% Hírek. Időjárás. 19.03 Segíthe­tünk? 19.30 Sportkoktél 2. 21.04 Énekszóval, muzsikával. 22% Ma­gyar honvédsorsok. 22.47 Zene. 23% Hírpercek. 23.15 Arcok, emlé­kek. 24% Ép után... I Q I 7.20 Agrárvilág - válogatás 7.35 Kockásfülű nyúl 7.40 Garfield és barátai 8.05 Kofikó 8.25 Jövő-menő 8.55 Jó reggelt adj, Istenem! 9.05 Zanzlbár 10.30 Aranyfüst 12.00 Hírek. Időjárás 12.10 Bravo Tv 13.05 Stevenson utazásai 14.00 Extrém koktél 14.15 Képírás (dok.-film) 15.05 Delta 15.35 Századunk 16.00 1100 év Európa köze­pén (44.) 16.30 Beszéljünk a jövőnkről 16.50 Trend 17.20 Anna (kanadai sorozat-1.) 19.00 Lottóshow 19.20 Alaphangok 19.30 Híradó este Sport. Időjárás 20.00 Szatelit (kabaré) 20.35 Uborka (bábkabaré) 21.05 Schimanski visszatér Patkányfészek Furcsán érzi magát Schimanski. Születésnapját ünnepli, ám a ha­verok nem kíváncsiak a beszé­dére, Marie-Claire pedig bejelen­ti, hogy egy kis Scnimanskit hor­doz a szive alatt. Még magához sem tér, amikor újra Duisburgba rendelik - ezúttal azonban nem bálványozott zsaruként, hanem gyanúsítottként. Két holttest mel­lett találták meg a rendőrjelvé­nyét a helyi nyomozók. Schimanski csakhamar a külvá­rosi drogosok közt találja magát. 22.30 Alaphangok 22.40 Jósé Cura Budapesten 0.15 Sztár - kultusz nélkül a i 8.30 Roma magazin 8.55 Nemzetiségi mag. 11.30 Rondó 12.05 Zeneiskolások muzsi­kálnak 12.20 80 nap alatt a Föld kö­rül (6.) 13.10 Zenebutik-Zenehíd 14.00 Patyomkin páncélos (szovjet film) Az 1905-ös odesszai matrózfel­kelésnek állít emléket a film, an­nak a harcnak, amelyet a tenge­részek az önkényuralom ellen folytattak. Az elégedetlenség akkor csapott át nyílt lázadásba, amikor a hajó legénysége fér­ges húst kapott. A parancsnok le akart számolni a felbujtókkal, ám a kivégzőosztag tagjai csat­lakoztak a felkelőkhöz. A láza­dás az egész városra átterjedt. Eisenstein alkotását minden idők legjobb filmjének tartják. 15.05 Azerac (1.) 15.55 TS- Női kézilabda Eb 17.25 Extrém koktél 17.40 Showbálvány 18.35 Hovatovább! 19.30 Árpád-házi Szent Erzsébet (1.) 19.45 Esti mese 20.10 Híradó este. Sport 20.40 Tinédzserparti 21.10 Világpolgár (sor. -1.) 22.05 Heavy Medál 23.05 Holocaust (4/4.) 1.00 BravoTv ®tv_2 6.00 Gyökereink 6.30 Repülő ház 7.00 TV2-matiné 9.00 Cartoon Network 11.00 Party Tv 12.00 Vadvilág 12.55 Széilovagok (német kalandfilmsorozat) 13.45 Észak és Dél (amerikai kalandfilmsor.) 14.45 Egyről a kettőre (amerikai vígjátéksor.) 15.15 Jó barátok 15.45 Conan, a kalandor (amerikai fantáziasorozat) 16.40 Szindbád kalandjai 17.35 Herkules 18.30 Tények (hírműsor) 19.00 Jets - Acélsólymok A múlt árnyai 20.00 Véres sport 4. (amerikai akciófilm) 21.50 Bosszúvágy 4. - Véres leszámolás (amerikai akciófilm) 23.40 Quantum Leap - Az időutazó (amerikai sci-fi sorozat) 0.30 CB4 (amerikai film) 2.10 Vers éjfél után DUNA TV 5.30 Hírek; Gazdakör 7.20 Összkép (ismétlés) 7.55 Papírsárkány 9.50 Ami igaz, az igaz 10.05 Nyelvőrző (ismétlés) 10.20 Hej, helyes beszéd! 10.30 Szóról szóra... 11.00 Klasszikus repülőgép- típusok (8/5.) 11.25 Isten hozta szigetünkön! (2.) 12.00 Lapozó. Híradó 12.20 Protestáns világ 12.35 Postabontás 12.50 Anziksz (sorozat) 13.05 Felelet az életnek 13.35 Szegény kis gazdag lány (6/2.) 14.25 Mai kézművesek 14.40 Minoritates Mundi 15.15 Falco KC­Mol-Szolnok - Férfi NB l-es kosárlabda-mér­kőzés 16.45 Családi album 17.35 Mesefilmek 18.00 Napóra 18.55 Talentum 19.25 Esti kérdés 19.40 A világörökség kincsei 19.55 Mici néni két élete (magyar vígjáték, 1962) 21.20 Mozart: Figaro házas­sága - nyitány 21.30 Híradó. Sport 22.00 Szicíliai testvérek- Ahogyan nevettünk (olasz film, 1999) 0.05 Híradó. Vers 0.25 Hogyan kezdődött el a háború (horvát film) lf-W-3 6.30 Ünnepnaptár 7.00 Kölyökklub 9.55 Disney-rajzfilmek 10.45 Csőrre töltve 11.20 Joker 11.25 Az első csók (francia tinisorozat) 11.55 Jesse 12.25 Autómánia (ismétlés) 12.55 Joker 13.00 Híradó. Déli kiadás 13.10 Hazárd megye lordjai 14.10 Babylon5 15.00 TimeTrax 15.50 Indián hold (amerikai western) 17.30 Az elveszett világ (10.) 18.30 Híradó. Esti kiadás 18.50 Fókusz-plusz 19.08 Üzenet 19.10 Hegylakó 20.00 Rendőrvicc (amerikai akcióvígjáték) 21.50 Heti hetes 22.55 Ezüst pisztolygolyók (amerikai horror) 0.45 Híradó 1.00 Clive James: Képeslapok 1.55 Fókusz-plusz (ism.) HÍ# 6.30 Nászok ásza (pmerikai vígjáték) 8.10 Életem szerelme (amerikai film) 9.50 Látástól Mikulásig (amerikai vígjáték) 11.15 Macskák nem táncol­hatnak! (rajzfilm) 12.30 Felcserélt szívek (amerikai vígjáték) 14.05 Nyomul a banda (amerikai vígjáték) 15.55 Az óriás (amerikai filmdráma) 17.40 Tengerre, tata! (amerikai vígjáték) 19.30 Jó barátok (amerikai sorozat) 20.00 Csúcsformában (amerikai akcióvígj.) Lee felügyelő a hongkongi rendőrség büszkesége. A kínai konzul lányát tanítja a harcmű­vészet titkaira. Kedvenc tanítvá­nyát elrabolják, a szálak Ameri­kába vezetnek. Carter felügyelő viszont nem éppen a Los Ange­lesi rendőrség büszkesége. 21.40 South Park 22.10 Taxi (olasz-fr. akciófilm) 23.45 Dark City - Idegenek az éjszakában (am. fant. thriller) 1.30 Nyers erő (am. thriller) 3.10 Csúcsformában (amerikai akcióvígjáték) 4.45 A fronton túl (kanadai-angol film) TARJÁNI TV 17.55 Sétáló Benne: „Télapó itt van” 18.40 Visszatekintő­a heti események összefoglalója 19.05 Nógrád az újkorban 19.40 Palósország-Mese- ország 20.00 Képes recept Dialízis felsőfokon 20.30 Zsákutca (amerikai akciófilm) RTL Klub, 20.00: Rendőrvicc - Feleségével és három gyermekével csendesen él Norman Robberson könyvelő. A családapa imádja a rendőrfilmeket és a bűnügyi sorozatokat. A véletlen úgy hozza, hogy ott­hona krimi helyszínévé válik: rendőri főhadiszállássá. Jake Stone fel­ügyelő és társa beköltözik hozzájuk, hogy lefüleljék a veszélyes gengsztert, Osbome-t, aki nemrégiben költözött a Robberson család szomszédságába. Norman vezetésével a család is részt vesz a nyomo­zásban. Vasárnapi rádió* és televízióműsorok TV2,20.00: Gyilkosság a Fehér Házban - Holtan találnak a Fehér Ház mosdójában egy fiatal nőt. Regis nyomozó meglepve tapasztal­ja, hogy a titkosszolgálat emberei áthágják a törvényt, néhány doku­mentum eltűnik, a személyzet pedig akadékoskodó. Rádöbben, sok­kal piszkosabb ügybe keveredett, mint gondolta. Az áldozat fontos emberek szeretője volt, sőt, az elnök fia is lefeküdt vele. Regis a tit­kosszolgálattól kirendelt kolléganőjével igyekszik elkapni a gyilkost. KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. 6% Vasár­napi újság. 7% Közlekedés. 8.25 Édes anyanyelvűnk. 8.30 Magyar mil­lennium. 9% Közlekedés. 9.05 Világ­óra. 10% Közlekedés. 10.04 Isten- tisztelet közvetítése Hosszúpályiból, a református templomból. 11% Köz­lekedés. 11.05 Gondolat-jel (kulturális hetilap). 12.02 Déli krónika. 1225 Har­minc perc alatt a Föld körül (nemzet­közi magazin). 12.55 Vasárnapi levél. 13% Közlekedés. 13.05 Névjegy. 14% Közlekedés. 14.04 Szonda (tu­dományos magazin). 14.35 Mit üzen a rádió? 15% Közlekedés. 15.04 Mű­vészlemezek. 16.04 Dokumentummű­sor. 17% A mi időnk - Értékes per­cek és népszerű dallamok. 18% Esti krónika. 19% Közlekedés. 19.04 Sportvilág. 19.30 Esti mese. 19.40 Leszler József nótáiból. 20% Közle­kedés. 20.04 Archívumok mélyéről. 21% Közlekedés. 21.04 Közvetítés a Madách Színház Kamaraszínházából. 22% Késő esti krónika. 23.26 Kama­razene. 24% Hírek. Totó 6% Körzeti magazinok. 9% Világ­óra. 18.30 Nemzetiségi műsor. 23% A BBC késő esti magyar műsora PETŰFI 6% Hírek. Időjárás. 6.03 Állomáske­reső. 6.08 Jó reggelt, Európa! 7.00 Hírpercek. 8.45 Sportreggel. 9% Hí­rek. Időjárás. Közlekedés. 9.05 Em- bermesk 10% Gordiusz magazin. 1f% Hírek. Időjárás. Közlekedés. 11.07 Slágerrandevú. 12% Jó ebéd­hez szól a nóta. 13% Hírpercek. Víz­állásjelentés, sport és közlekedés. 13.15 Lyukas mese. 14.15 Hangen­ciklopédia. 14.45 Memoriter. 15% Hírek. Közlekedés. 15.08 Emberek és egyéb állatfajták... 15.30 Daráló. 16% Poptarisznya - B. Tóth László műsora. 17% Hírek. Időjárás. Közle­kedés. 17.08 Sporthírek. Közleke­dés. 18.30 Sportösszefoglaló. Totó. 19% Hírek. Időjárás. 19.30 Kerengő. 20% Gyurkovics-szalon. 21% Hí­rek. Időjárás. 21.03 A Rádió Dalszín­háza. 22% Latin klub. 23% Hírper­cek. Sporthíradó. 23.15 Arcok, emlé­kek. 24% Éjfél után... 1 % Hírek. Idő­járás. 2.00 Hírek. Időjárás. 3% Hírek. Időjárás. 3.03 Zene. 4% Hírek. Időjá­rás. 4.03 Nóták 6.30 Gazdatévé. Benne: Ag­rárvilág - válogatás 7.00 „így szól az Úr!” 7.05 Kockásfülű nyúl 7.15 Garfield és barátai 7.40 Kofikó 7.55 Vasárnap-sziget 9.30 Főtér 11.00 Unitárius templomok 11.25 Kánon 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 A jövő Magyarországa 12.35 Szerencsepercek 13.05 Tv-klinika 13.40 Egy angol nő (angol tévéfilm) 15.20 Egy-másért 15.30 Örömhír 16.00 Ars Hungarica 16.30 ínyenceknek (4/2.) 17.00 Sikkes (divatmagazin) 17.30 Európa termeszed csodái (8.) 18.30 Telemázli 19.00 A Hét 19.45 Híradó. Időjárás 20.05 Slágertévé 21.05 Rögtön jövök! 22.05 Életem Horthy Istvánná portréja 23.00 Hölgyválasz 23.30 Egy kemény zsaru (amerikai film) 10.05 Magyar Ház 10.30 Érintő 11.00 Egérfogó 11.30 Jövő-menő 12.00 Boszorkánypalánta 13.00 A napsugár nyomában (2.) 13.30 íz-lelő. Automobil 14.00 Aeromagazin 14.30 Segítőtárs (sor.-4.) 15.00 A Kamerun-hegy árnyéka (sorozat - 2.) 15.30 Jani házhoz megy... 16.00 Szatelit 16.30 Uborka 16.55 Egy-másért 17.00 A hetedik ajtó 17.55 TS-Női Kézilabda Eb 19.25 Árpád-házi Szent Erzsébet (2.) 19.40 Jégvihar (am. film) 21.30 A Hét 22.15 Híradó. Időjárás 22.25 TS 22.45 Idegenek csókja (amerikai film) 0.15 Egy-másért ®<v2 6.00 Reggeli gondolatok 6.30 Állatkert a hátizsákban 7.00 TV2-matiné 9.00 Cartoon Network 11.00 Utazás Gasztronómiában 11.30 Sport2 12.30 Baywatch Nights - Forró éjszakák (am. akciofilm-sorozat) 13.25 Musztángok völgye (amerikai western) 15.00 MacGyver 15.55 Sentinel - Az őrszem Halálos zuhanás 16.50 Xena 17.40 Száguldó vipera (amerikai akcíófilm-sor.) 18.30 Napló 19.30 Gyerekszáj 20.00 Gyilkosság a Fehér Házban (amerikai akciófilm) 22.00 Columbo (amerikai krimisorozat) 23.25 Páratlan 23.55 Magyarország holnap 0.25 Ajándék ez a nap (magyar film) 2.00 Vers éjfél után DUNA TV 5.30 Hírek. Postabontás 7.20 Papírsárkány 9.10 Gondoskodás az utódokról (7/7.) 10.00 Hej, helyes beszéd! 10.10 Magyar történelmi arc- képcsarnok- Apponyi Albert 10.25 „Jöjj a holtnak hitt parkba és tekints szét” 10.45 Rendhagyó történe­lemóra (30.) 11.25 Millenniumi krónika 12.00 Híradó 12.10 Muzsikaszó 12.40 Élő forrás 13.10 Az élő bolygó (12/6.) Perzselő sivatagok 14.05 Büszkeség és balítélet (6/5.) 14.55 Mai kézművesek 15.15 GYSEV-Ringa- Soproni Postás Női NB l-es kosárlabda 16.45 Emlékképek 17.05 Talpalatnyi zöld 17.35 Mesefilmek 18.00 Napóra 19.15 A világörökség kincsei 19.30 Versposta 19.45 A balkáni gerle 22.10 Sportképek 22.20 Satyajit Ray (dok.-film) 23.20 125 éves a Zeneakadémia (2/2.) 6.30 Egy letűnt világ 7.00 Kölyökklub 10.20 Csőrre töltve 10.55 Az első csók (francia tinisorozat) 11.20 Joker 11.25 Clive James: Képeslap­ok (ism.) 12.20 Receptklub 12.55 Joker 13.00 Híradó. Déli kiadás 13.10 Angyalok a pályán (angol vígjáték) 15.10 Robotzsaru 16.00 Pasik 16.30 A kicsi kocsi újabb ka­landjai (2.) 17.25 Föld 2 - A világűr Ro­binsonjai (14.) 18.20 Hatoslottó-sorsolás 18.30 Híradó. Esti kiadás 18.50 Akták Vezeti: Erős Antónia 19.08 Üzenet 19.10 Hegylakó 20.00 A pusztító (amerikai fantasztikus akciófilm, 1993) 22.15 A bajnok (amerikai film) 0.50 Országház (heti magazin) 1.20 Akták (ismétlés) Időjárás-jelentés 1.40 Divatklip HB# 6.30 Mozi! Mozi! Mozi! 7.00 Tűzmadár-akció (amerikai akciófilm) 8.35 Percy, a parkőr (angol rajzfilmsorozat) 9.00 Nem vagyunk már ugyanazok (amerikai film) 10.30 Jó barátok (amerikai sorozat) 11.00 Európai Filmdíj-átadás 2000 12.35 Galaktikus támadás 2. (amerikai sci-fi) 14.25 A nagy csapat 3. (amerikai vígjáték) 16.10 Buli az élet (amerikai vígjáték) 17.55 Pleasantville (amerikai vígjáték) 20.00 Dilisek vacsorája (francia vígjáték) 21.20 A suttogó (am. romantikus film) 0.05 Még mindig tudom, mit tettél tavaly nyáron (am. horror) 1.45 Szex, tenger, video (amerikai vígjáték) 3.10 Az utolsó órán (dán horror) 4.30 A tökéletlenek TARJÁNI TV 18.00 Gyermekvilág- mesevi­lág 18.15 Visszatekintő 18.38 Beszélgetés Dorogi Sándorral, az MTI Rt. , elnökével 18.55 2000. december 8. Városi gyásznap 19.55 Bécs-Budapest Maraton 2000 20.30 Visszavágás (amerikai akciófilm) RTL Klub, 20.00: A pusztító - Kiszabadul a hibernációs börtönből 2032-ben a 20. század végének legelvetemültebb bűnözője, a zse­niálisan gonosz Simon Phoenix. Csak egy ember tudja elkapni: leg­nagyobb ellensége, a vele azonos időben, óvatlanság vádjával hi­bernált rendőrtiszt, John Spartan. Kényszerűségből a zsarut is kiol­vasztják a jégbörtönből. Spartan villámgyorsan alkalmazkodik az új világ szabályaihoz. Feltűnik neki, hogy Phoenixet valaki segíti.

Next

/
Oldalképek
Tartalom