Nógrád Megyei Hírlap, 2000. december (11. évfolyam, 281-305. szám)
2000-12-31–2001-01-02 / 305. szám
2. oldal SALGÓTARJÁN BALASSAGYARMAT Megyei Körkép PÁSZTÓ 1999. december 31., péntek Faragó Zoltán: T R TP j Á 7^ O Jött egyszer egy számla December - Január - íHó6cm Érdekes volt az időjárás az elmúlt egy hét alatt. Karácsony másnapján szakadni kezdett a hó, - tél van, ebben nincs is semmi különös, - de nyári zivatarra emlékezteiéi módon érkezett az égi áldás. Éppen a havat lapátoltam, amikor zöldes színű villám hasította ketté a már sötét égboltot, majd mennydörgés következett. forgatták valami ehető után kutatva. Egyébként ilyenkor főtt répát szoktak kapni: ha a vasárnapi húslevesbe kettővel több kerül, azzal, meg egy kevés almahéjjal egy hétig kihúzzák még a leghidegebb időszakokat is. A hótól megtisztított helyeken nagy csapatra való házi veréb csipegetett a földön. A magasabb fák gallyain ers ott gubbasztva szemügyre vette a környéket. Végül elrúgta magát az ágról és lecsapott a bokrok közé. Amikor felrepült, nem volt a karmai között semmi, azt sem láttam, hogy mit támadott meg. Ezután, ahogyan jött, alacsonyan elszállt az erdő felett, - nyilván másfelé folytatta a vadászatot. A karvalyt gyakran vádolják azzal, hogy kiirtja a c mp >. fafli Behavazott erdőszél, jégkristályos csipkedíszítéssel: szép a tél a szerző felvétele Igencsak ritka jelenség, de a meteorológus szerint kivételes esetben előfordulhat ilyenkor is a magasban a hideg és a meleg levegő keveredése. A talaj közelében akkor éppen mínusz öt fok volt, ez a későbbi napokban megenyhült, de akadtak nagyon hideg éjszakák és hajnalok is. A madeirákra a nagy hóban ráfér egy kis etetés: a fehér lepel eltakarja ilyenkor azokat a helyeket, ahol valamilyen táplálékhoz hozzáférhetnének. A hó leesése után a madáretetőm környéke olyan lett, mint amilyennek a gyerekek képeskönyveiben szokták ábrázolni: egyszerre volt ott minden „ingyen konyhára” járó faj. A napraforgót és a faágakra ki akasztott szalonnadarabokat szén-, kék- és barátcinegék látogatták, a bokrok és a fenyőfák alatt egy vörösbegy és - egymást váltogatva, időnként meg is kergetve, - két-három feketerigó keresgélt. Ahol némi avar bukkant a felszínre, azt feldei pintyek üldögéltek; a kis csapat csak akkor tűnt fel, amikor felröppentek, majd egy kis kör megtétele után visszatértek eredeti helyükre. Később a kert végében két kapirgáló fácántyúkot vettem észre. .Teljesen beleolvadtak a bokrok szürke gallyai közé, még hosszú farkuk is olyan volt, mintha csak egy ágdarab mere- dezne ki a hó alól. Ha nem mozdultak volna meg időnként, talán meg sem láttam volna őket. Igazi „gyalogfácánok” voltak egyébként, mert amikor a közelükbe mentem, lépegetve osontak el a bokrok sűrűjében, begyükkel tolva maguk előtt a mély havat. Eszükbe sem jutott, hogy felröppenjenek. Pár perccel később egy karvaly repült el a közeli erdő felett. Nagy termetű tojó madár volt. A cinegék, amint megpillantották a szürke veszedelmet, ijedten menekültek a bokrok sűrűjébe. A karvaly egy akácfára telepedett, madáretetőn táplálkozó kis énekes madarakat. Az persze előfordul, hogy a lassúbbak vagy a betegek áldozatuk esnek, de ez így természetes, a karvaly ezért van, haragudni meg semmiképpen nem szabad ezért. Legalábbis a karvalyra nem. Valamivel később ugyanis a szomszéd madáretetőjében egy cirmos macskát láttam üldögélni. Aligha a napraforgó miatt mászott fel oda... Az időjárás napközben enyhe volt és olvadozott a hó. Az erdőn nem egy helyen azonban térden felül ér még most is: az árnyékos részeken nem roppan úgy meg, mint a napsütötte területeken. Tettem egy erdei sétát is. A legérdekesebb, amit láttam, egy középkorú tölgy alá vezető vaddisznócsapások sokasága volt, - akadt közöttük tenyérnyi is. Az állatok a hó alól túrták ki a makkot, az avarral együtt. A havat is ügyesebben eltakarították, mint a városban a járdáról... Hugyagiak a Parlamentben Az úgynevezett magánor- vosi praxis vita kellős közepébe csöppentek a Parlamentet meglátogató hu- gyagi önkormányzati képviselők és a hivatal dolgozói. Kanyó Tibor polgármester és dr. Kovács Istvánná jegyző kíséretében egy kisbusznyi hugyagi ismerkedett az országházzal. Dr. Serfőzó' András, a választókerület országgyűlési képviselője kezdeményezte szinte karácsonyi ajándékként a Parlamentbe való látogatást. Ahová csak lehetett, bevitte a hugyagiakat, akik közül a többség még nem járt e jeles színhelyen, ahol a nagy, az ország sorsát meghatározó döntések, törvények születnek. Tanulságos volt számukra az orvosi praxisról szóló vita alakulása, amely jelezte a koalíciós kormányzás nehézségét. Szabó Endre Ma is elkelne a „Mosolycsekk” Amerikai üzletemberek már régen kitalálták, hogy köny- nyebben jön létre az üzlet, ha mosolyogva, kedvesen beszélgetve tárgyalnak. Ami pedig Amerikából származik, az vonzó, különösen a magyarok számára. A Salgótarjáni Állami Áruháznak (most Centrum Áruházak Rt.) volt egy vevőcsalogató programja: az úgynevezett „Mosolycsekk”. Az az eladó, aki a legtöbb csekket gyűjtötte össze, pénzt kapott érte! Manapság, gazdasági gondjaink közepette igen kevés az 'elégedett, mosolygós efnbeí. Ha egy kedves ismerősünkkel találkozunk, aki mosolyogva üdvözöl, mi is hasonlóképpen köszöntjük őt. Salgótarjánban az Idősek Népfőiskoláján azt tapasztaltam, hogy nagyon kevés előadó mosolyog. Viszont, az elmúlt évek távlatából is megmaradó élményt nyújtott dr. Fancsik János reumatológus főorvos úr előadása. A széksorok előtt sétálgatva, kezével gesztikulálva, mosolyogva adta elő az anyagot. Úgy éreztük, hogy a mosoly a leikéből fakadt. Időnként egy kis cetlit vett ki a zsebéből - bélöpHlantott - ez azt bizonyította, hogy komolyan készült, s tudása legjavát akarta átadni a hallgatóságnak. Megmaradt bennem például a következő mondata:-Ebéd után könnyen elalszunk, mert csökken az agy vérellátása. Ezt a folyamatot bizony magamon is számtalanszor tapasztaltam. Az elmúlt évek távlatából is magam előtt látom dr. Fancsik János kedves, mosolygós tekintetét. Jó egészséget kívánva, tisztelettel -és természetesen mosolyogva - üdvözlöm! ■ 1 * F. Unatényi Magdolna Ugye találkoztak már önök is a számlázások körüli anomáliákkal..? A minap a tv-ben panaszkodott valaki egy szolgáltató cég kétmilliós túlszámlázása miatt.-A túlszámlázásból származó bevétel egyes cégek fontos forrásai - mondja sokat sejtető mosollyal ismerősöm, s említ néhány példát. De az már őt is meglepte, ami megyénk egyik köztiszteletnek örvendő polgárával esett meg. A históriát a végén kezdem. Az említett polgár felkereste a szolgáltató cég irodáját és mosolyogva kérdezte az ügyintéző hölgyet:- Kikapcsolták-e már garázsomban az áramot?-Áh, dehogy! - közölte nyugodt mosolygással a bájos hölgy, majd folytatta. - Nem megy ez olyan gyorsan . .. Ugyanis a hirtelen kikapcsolással nagy kárt is okozhatnánk ... Lehet a garázsban például hűtőszekrény is.-Lehetne hűtőszekrény. Lehetne, de nincs, mivel - mint korábban már közöltem önökkel, - áram sincs. A 20 évvel ezelőtt épült garázsomba sohasem volt bekötve az áram - mondta továbbra is mosolyogva és higgadtan barátunk. A bejelentésen az ügyintéző (vajon miért?) különösebben nem lepődött meg, viszont határozottan megígérte: most már tényleg intézkedni fog, hogy ne zaklassák tovább az „ügyfelet”. Mert bizony a zaklatás nem volt újkeletű, hanem jó egy évvel korábban kezdődött, amikor is egy 2800 forintos számiátjuttattak el az említett garázs tulajdonosának. (Megjegyzendő: a garázs a tulajdonos lakásától mintegy 500 méterre található, s nincs rajta feltüntetve a tulajdonos neve). A furcsa számlát barátunk azonnal megreklamálta az említett hölgynél,'aki - akkor is udvariasan - elnézést kért a félreértésért, és megígérte, hogy intézkedni fog. Az ígéret ellenére az ügy mégis folytatódott. A garázs tulajdonosa újabb számlát kapott, igaz azon már csupán 330(!) forintot tüntettek fel a bekötés nélküli garázs fogyasztásaként. A polgár ezen már nem lepődött meg, csak mosolygott, ugyanis ekkorra már hallott ennél furcsább és nagyobb túlkapásokról is. Nem szolgált tehát az újabb számlára. Mígnem érkezett számára a makacs „szolgáltató” cégtől egy újabb, minden korábbinál dörgedelmesebb felszólítás: ha egy héten belül nem fizeti ki 330 forintos tartozását (vajon hogyan lett a 2800 -ból 330 forint?) kikapcsolják (!) garázsában az áramot. Ennyi a történet. A többit már tudjuk. Most bosszankodjunk, vagy nevessünk? -„Ügyes!” - mondhatjuk, s közben elgondolkodhatunk... Talán érthető, hogy barátunk újabban többször is átnézi telefon-, víz-, kábel tv-, gáz-, áram-, s egyáltalán: mindenféle számláját. Cz. Gy. * A szóban forgó szolgáltató egyik helyi vezetője lapunknak elmondta, hogy bizonyára egyedi esetről van szó, cégükre egyáltalán nem jellemző a fantom-számlázás. Utána jár, de azt sejti, hogy adminisztrációs hiba történhetett, amiért ezúton is az érintett személy elnézését kéri. Hét Végi Ügyeletek Orvosi készenlét Salgótarján: A hét végi orvosi (sürgősségi) ügyeleti ellátás péntek 16 órától - hétfő reggel 7.30 óráig tart. A központi ügyeletet (felnőtt és gyermek), az Ady Endre út 3. szám alatt, a volt Bőr- és Nemibeteg-gondozó épületében lévő egészségügyi létesítményben kereshetik fel. Tel.: 32/410-853. Az anyatejgyűjtő állomáson - szintén az Ady Endre út 3. szám alatt - szombat és vasárnap reggel 8-9 óra között veszik át a tejet. Bátonyterenye, Rétság: A megszokott helyeken lesz ügyeleti ellátás, péntek délután 16 órától - hétfő reggel 7.30 óráig. Szécsény, Rákóczi út 113., alatt péntek 16 órától - hétfő reggel 7 óráig tart az ügyeleti ellátás. Telefon: 32/370-432. Héhalom: Arany J. út 2. Lelkisegély telefonszolgálat: Balassagyarmat: 35/313- 000, Salgótarján: 32/311-600. Gyógyszertárak nyitva tartása A hét végi ügyeleti ellátást - péntek 16 órától - hétfő reggel 7 óráig - az alábbi gyógyszertárak tartanak megyénkben: Salgótarjánban: a Kossuth út 2. szám alatti Szent Anna patika, Balassagyarmaton: a Bajcsy-Zs. út 20. szám alatti Remény gyógyszertár, Pásztón: a Kölcsey út 16. szám alatti Gyógyír patika, Szécsényben: a Rákóczi út 94. szám alatti Szent Jób patika, Bátonyterenyén: Kisterenye, Vasút út 5. szám alatti Kastélykert patika tart hét végén ügyeletet, Rétságon: nincs ügyelet, a sürgős segítségre szoruló betegeket Balassagyarmat és Vác patikái látják el gyógyszerrel. A Állatorvosi ügyeletek A Magyar Állatorvosi Kamara Nógrád Megyei Szervezetének magánállatorvosi (betegbejelentés) ügyeleti szolgálatán a hét végén az alábbi orvosok tartanak ügyeletet: Balassagyarmat és Szécsény ügyeleti körzet: (B.gy., Szécsény, Endrefalva, Szügy, Rimóc, Terény, M.-nándor és környéke) - dr. Baráth József, M.-nándor Iskola u. 20., tel.: 35/372-217, Rétsági ügyeleti körzet: (Rétság, Romhány, Diósjenő, Nézsa, Nagyoroszi, Érsekvadkert, Drégelypalánk és környéke) - dr. Kása Géza, 2651 Rétság, Rákóczi u. 34., tel.: 35/350-852,06-60-410-517, Salgótarjáni ügyeleti körzet: (Salgótarján, Cered, Ka- rancskeszi, Karancslapujtő, Kishartyán, Bátonyterenye, Márkháza, Mátraterenye, Kazár és környéke) - 2000. január 1-jén: dr. Gál József, 312? Cered, Petfői u. 83., tel.: 32/406- 058,2000. január 2-án: dr. Kovács Zoltán 3181 Karancsalja, Béke u. 17., tel.: 32/445-017, Pásztói ügyeleti körzet: (Pásztó, Kálló, Cserhátszentiván, Ecseg, Palotás és környéke) - dr. Baboss Csongor, 2175 Kálló, Kossuth u. 4L, tel.: 32/477-033,06-30-9005-568. Nógrád Megyei Állategészségügyi és Elelmiszerelle- nőrző Állomás hatósági állatorvosi ügyelete a hét végén az alábbiak szerint lesz: Rétság és környékén: dr. Kása Géza, 2651 Rétság, Rákóczi u. 34., tel.: 35/350-852,06-60-410-517, Balassagyarmat, Szécsény és környékén: dr. Érsek Ervin, 2660 Balassagyarmat, Rákóczi u. 28., tel.: 06-30-9498- 676, Salgótarján és környékén 2000. január 1-jén: dr. Horsa Ottó, 3100 Salgótarján, Dobó K. u. 5. Tel.: 32/415-779, 2000 január 2-án: dr. Mag Gyula, 3100 Salgótarján, Kővár út 4., tel.: 32/421-307,32/440-268 vagy 06-20-9362-008, Pásztó, Palotás és környékén: dr. Baboss Csongor, 2175 Kálló, Kossuth u. 4L, tel.: 32/477-033, 06-30-9005-568. Szentmisék és istentiszteletek Salgótarján Római katolikus templomok: Fó'plé- bánia: szombaton 17.30, vasárnap 9.30, 11.00, és 17.30 órakor lesz a szentmise. Forgáchtelepi kápolna: kéthetente vasárnap 8.00 órakor tartják a szentmisét. St. Megyei Kórház kápolnájában vasárnap 10.30 és 16.00 órakor van a szentmise. Zagyvapálfalván: szombaton 18 órakor, vasárnap 10 órakor lesz szentmise. Baglyasalja: szombaton 16.30-kor, vasárnap 8.30 órakor tartják a szentmisét. Zagyvaróna: szombaton 18 órakor, vasárnap 10 órakor lesznek a szentmisék; Somoskőújfalu: vasárnap 9.15 órától lesz a szentmise; Rónafalu: vasárnap de. 8.30 órakor kezdődik a szentmise. Szent József-templom: szombaton 18 órakor, vasárnap 8.30 és 10 órakor lesznek a szentmisék. Evangélikus templom: istentisztelet vasárnap Salgó úti templomban 10.30 óra. Baptista imaház: istentisztelet vasárnap 9.30 óra. Református templom: istentisztelet vasárnap 10 óra. Adventista egyház st-i gyülekezete: (Munkásotthon tér 5., SZÜV mögött) istentisztelet pénteken 18, szombaton 10.45-12, 14.30-15.30 órakor. Hit Gyülekezet: istentisztelet a városi sportcsarnokban minden vasárnap 15 órától. St. Ezüstfenyő Otthonban: minden hónapelső péntekén 10 órától kezdődik az istentisztelet. Balassagyarmat Római katolikus templom: pénteken 16.00 órakor és 18.00 órakor, az új templomban pedig 23.30 órakor tartják a hálaadó szentmisét, vasárnap 7, 8.30, 11, és 18 órakor tartják a szentmisét. Evangélikus templomban: pénteken 18.00 és 23.45 órától tartanak istentisztelet, szombaton és vasárnap 9.00, 10.00 és este 18.00 órakor. Református templom: istentisztelet minden vasárnap 10 órakor, minden hónap első vasárnapján úrvacsorái szolgálat. Bgy. Kórház Kápolnájában: minden hónap első vasárnapján istentisztelet. Szécsény Római katolikus templom: pénteken 18.00 órakor hálaadó szentmise lesz. Szombaton reggel 7 és 9.30, 11.00, 18.00 órakor, vasárnap 7.00, 10.00 és 18.00 órakor lesznek a szentmisék. Evangélikus templom: pénteken 15.00 órától tartják az óév végi istentiszteletet, szombaton 8.30 órakor úrvacsorái istentisztelet lesz, vasárnap 8.30 órakor lesz az istentisztelet. Református istentisztelet minden hónap 3. vasárnapján 17 órakor az evangélikus templomban. Hit Gyülekezet: istentisztelet a művelődési házban, vasárnap 16 órakor. Pásztó Római katolikus templom: pénteken 18.00 órakor tartanak év végi hálaadó misét, szombaton és vasárnap 9 és 19 órakor lesz a szentmise. A Szent Lélek-templomban: vasárnap 11.30 órakor kezdődik a szentmise. Hit Gyülekezet: istentisztelet a gyülekezeti házban (volt Áfész épülete) vasárnap 15 órakor. Rétság Római katolikus templom: pénteken 18.00 órakor hálaadó szentmise lesz. Szombaton és vasárnap 8.00 és 11.00 órakor kezdődnek a szentmisék. Evangélikus imaház: vasárnap 8.30 órától evangélikus istentisztelet. Református istentiszteletet minden páratlan vasárnap 8 órától tartanak a művelődési házban. Bátonyterenye Római katolikus templom: Nagybá- tony (falu): pénteken 17.00 órakor hálaadó szentmisét tartanak. Szombaton 11.00 órakor, vasárnap 11.00 órakor lesz a szentmise. Bányavárosban: szombaton 16 órakor tartják a szentmisét. Maconka: pénteken 16.00 órakor hálaadó szentmise lesz, vasárnap 8.30 órakor kezdődik a szentmise. Szombaton 8.30 órakor, vasárnap 8.30 órakor lesz a szentmise. Kisterenye: Pénteken 17.00 órakor hálaadó szentmisét tartanak, szombaton és vasárnap 8.30 órakor szentmise. Ezüstfenyő Otthonban: (Bátonyterenye) minden szombaton 15 órakor az intézmény könyvtárában: katolikus szentmise. Mizserfai otthonban: minden héten szombaton, 14 órától van szentmise. Szentkút: a kegytemplomban: pénteken 18.00 órakor tartanak hálaadó szentmisét, szombaton és vasárnap 9 és 10.30 órakor tartanak szentmisét. (Járható az út).