Nógrád Megyei Hírlap, 2000. december (11. évfolyam, 281-305. szám)

2000-12-28 / 302. szám

2. OLDAL SALGÓTARJÁN MEGYEI KÖRKÉP 2000. DECEMBER 28., CSÜTÖRTÖK Egy falu, egy nap, egy lap - Varsdny Valószínűleg a honfoglalás idején a magyarokkal együtt érkező jász néptöredék Varsány nevű nem­zetsége telepedett le a környéken, legalábbis a fa­lu nevéből erre következtethetünk. Az első írásos megnevezés 1219-ből származik, amikor is egy oklevélben megemlítették a Varsányban lakó Primus nevét. Egy periratban 1343-ban szere­pelt a Kisvarsányban lakó Ördög István neve is. A falu földesura Halasi Zoltánná 2000. augusz­tus 1-től vette át a varsányi isko­la irányítását Az intézmény­ben a nyolc általános iskolai mellett működik egy gyógype­dagógiai osztály is.- A napi tanítás mellett szakkö­rök sokasága is várja diákjainkat - mondja - a rajztól a diáksportkö­rig, a hitoktatástól a szorobánig. Utóbbi tantárgy országos verse­nyén negyedik helyezett diákunk is van. Van még furulya és színját­szó szakkör, kórus, zajlik a gyógy­pedagógiai fejlesztőprogram, nép­táncot is tanulnak az alsó tagoza­tos gyerekek. Ezzel természetesen a hagyományokat is őrizzük, rész­ben persze játékos formában. Sze­rencsére van egy végzett néptánc­tanárunk is. Indítottunk karatetan- folyamot is, külsős oktatóval: je­lenleg vagy húszán látogatják a foglalkozásokat. A tehetséges gyer­mekeket minden lehetséges me­gyei versenyen elindítjuk, s szép sikereket értek el a vers- és próza­mondók. Az iskola diákjai részt vesznek a község megemlékezése­in is, például a nemzeti ünnepek­re, karácsonyra, a jelmezbálra meg persze minden más egyéb alka­lomra is műsort állítunk össze.- Valamennyi tárgyat szaktanár oktat? A község „lelke”, az iskola Pétemé országos pályázaton első helyezést szerzett helyi matemati­Az általános iskola a település központjának ékessége is ■ lenne, annál is inkább, mert a fiúk­nak és a leányoknak külön oktat­juk a technikát. Egyébként még a számítástechnika oktatását is két szaktanár látja el. Külön öröm, hogy egyik alsós kollégánk, Deák ka tantervével. Előbbiek mellett igen fontos dolog, hogy az önkor­mányzat nem zárkózik el a peda­gógusok jutalmazásától sem.- A működés anyagi fedezeté mi segíti?- A pályázatok: amin csak érde­mes, azon részt veszünk. A számí­tástechnikai eszközök pél­dául gyorsan elavulnak, gyakran van szükség a cse­réjükre. Egyelőre hiányzik intézményünkből egy nyelvi labor is, meg néhány egyéni fejlesztő eszköz is. Reméljük, hogy ezeket a közeljövőben pótolni tud­juk. Ami a tanulmányi ki­rándulásokat illeti, az isko­lai programnak megfelelő­en kétévente jutnak el vala­hová a gyerekek. Megis­merkednek Nógrádsipek nevezetességeivel, illetve az első-második osztályo­sok felkeresik Salgótarjánt, a harmadik-negyedik évfo­lyam Budapestre látogat. Az ötödik-hatodikosok Eger, a hetedik-nyolcadiko­sok pedig Aggtelek neveze­tességeivel ismerkednek. Nyaranta is szervezünk táborokat. Mi a legszebb eredményünk? Talán az, hogy a továbbtanulók 70 százaléka érettségit is adó intéz­ményben folytatja a nyolcadik osz­tály befejezése után. A hitélet jelképei A Szent Mihály arkangyal titulusú római katolikus templom A Szécsény felől érkezőt fogadja ez a kő- risfák között álló feszület __________■ A falu Nógrádsipek felé eső szélén álló Nepomuki Szent János szobor ■ írta és fényképezte: Faragó Zoltán Megtartó erő a közművesítettség Új utca, egészségügyi tervek, az idegenforgalom fejlesztésének lehetősége- Az évezred utolsó heteiben minden a szennyvízberuházás körül forgott Varsányban - mondta ottjártunkkor Kiss Zol­tán polgármester. - A térség a szomszédos Szécsény gesztor­sága mellett vágott bele a nagy- beruházásba, ami olyan jelen­tős mértékben megterheli a varsányi költségvetést, hogy az utóbbi időszakban minden egyéb, nagyobbnak tekinthető fejlesztést mellőznünk kellett Előbbiek mellett persze kedve­ző, hogy a csatornázási mun­kálatokból a jövő évre igen ke­vés marad...- A térség legtöbb településén a millenniumi év legnagyobb jelen­tőségű beruházása a csatornaháló­zat kiépítése mit. így volt ez Varsányban is. A beruházás indulásakor felvettük a kedvezményes hitelt és az állami támogatást is: a kettő összesen harmincszázalékos megtakarítást eredményezett. Ennek köszönhe­tően a lakossági csatlakozás száz­ezer forint helyett csak hetvenbe került. Lehetőség nyílik részletfi­zetésre is: aki ezt a formát válasz­totta, annak tíz alatt kell kifizetnie az összeget, de a kamat a jelenlegi viszonyok között minimálisnak számít, 4,95 százalék. Sajnos so­kan ezt sem tudják vállalni... En­nek ellenére mentességet csak ki­vételes esetekben adtunk, akkor is csak műszaki okok miatt, a rende­zetlen régi falurészben. Ami a la­kosság érdeklődését illeti, az rend­kívül magas volt: háztartások 76 százaléka már az első körben je­lezte csatlakozási szándékát. Tény, hogy a beruházás befejezé­se után sokkal tisztább lesz kör­nyezetünk.- lulott azért másféle fejlesztésre is?- A megyétől kapott támogatá­sokat a lehetőségekhez mérten si­került jól felhasználni: az óvoda fűtésének korszerűsítését sikerült megoldanunk, a korábbi villany­kályhákat gázüzemű fűtésre cse­réltük, de ehhez persze kazánhá­zat is kellett építeni. A számla vé­gül négymillió forintra rúgott, de az üzemeltetés költségei ezzel je­lentős mértékben csökkentek. Emellett kialakítottunk egy új ut­cát is, ami Szent István nevét kap­ta. Teljesen közművesítetlen volt a terület, így első lépésben a víz- és a villanyhálózatot ki kellett építtet­ni. Ennek a költsége ötmillió forint volt.- Ilyen nagy lenne Varsányban az építési kedv?- Egyáltalán nem, de az ismert gazdasági helyzet miatt nem is le­het ezen csodálkozni. A Szent Ist­ván utcában eddig egy ház épült, de mégiscsak szükség volt a ldala- kítására: ha változik a helyzet, egészen biztos, hogy lesz kereslet az építési telkekre is. Egyébként önkormányzatunk sokat tesz azért, hogy a fiatalokat a faluhoz kösse: kedvezményes hitelt kap­hatnak hároméves lejárává, a tel­keket négyzetméterenként 300 fo­rintért adjuk, négyéves beépítési kötelezettséggel. így is szeretnénk kialakítani valamiféle kötődést, hogy ne költözzenek el innen más településre.- Ez már csak azért is ésszerű­nek tűnik, mert a szennyvízcsator­na megépülésével teljes lett Varsány közműellátottsága.- így van, a falu összkomfortos, bár a telefonhálózat fejlesztésére még lenne igény: jelenleg ugyanis a detk-rendszer üzemel, ami, ugye, nem a földben van, hanem rádiójelekkel működik, s például az internetezést is nagyon megne­hezíti, lassúvá teszi: fél órát is vár­ni kell, amíg valami megjelenik a képernyőn. Ha, mondjuk, egy pá­lyázat után érdeklődünk, már le is kellett volna azt adni, mire az in­formációt megkapjuk róla, vagy mire sikerül letölteni a benyújtás­hoz szükséges kérdőíveket... Té­ma ez ma a faluban, s gyakorlati okokból legalább az iskolába meg a polgármesteri hivatalba szeret­nénk kiépíttetni a megfelelő tele­fonvonalat. Abban, hogy lesz-e fej­lesztés jövőre, sajnos, csak re­ménykedni lehet. Ami mégiscsak biztató: Szécsényben várható né­hány munkahelyteremtő beruhá­zás, tudtommal a gyertyagyár is tervez ilyet, s ez jelenthet jó pár ál­láshelyet és persze mindenekelőtt biztos jövedelmet a Varsányban élőknek is.- A község útjait az elmúlt évek közüzemi beruházásai tönkretet­ték.- így van, de a csatornahálózat kiépítésének költsége tartalmazza az úthálózat helyreállítását is. Egyébként a szennyvízberuházás után ez lesz a következő nagy fel­adat.- Hogyan alakul a község gaz­dasági helyzete?- Idén is mínuszos volt a költ­ségvetés. A jelek nem arra utal­nak, hogy a közeljövőben jól ala­kulnak a dolgok, az intézmények fenntartására is nehéz előteremte­ni a szükséges anyagiakat. A távla­ti tervek között szerepel az egyelő­re két épületben működő általá­nos iskola összevonása, de ehhez persze állami támogatás is kelle­ne. Ha azonban így felszabadulna az alsó tagozatosok épülete, ab­ban egy egészségházat lehetne ki­alakítani. A rezsi költségek szem­pontjából is kedvezőbb lenne az előbbi megoldás. A leendő egész­ségügyi központban helyet kap­hatna a fogorvosi rendelő is, mert az egyelőre nincs a községben, s emellett jó lenne egy fiókgyógy­szertár is. Ami az intézményrendszert il­leti, az óvoda és az iskola mellett működik nálunk az öregek nap­közije is, az óvodában pedig kony­hát tartunk fenn. Itt százhúsz sze­mélyre főznek. Varsányban az iparűzési adó 0,8 százalék, a környéken ismere­teim szerint a legalacsonyabb, je­lentős bevétel azonban összessé­gében nem származik ebből. A kommunális adó háromezer forint évente, a képviselő-testület pedig nem is gondolt arra, hogy bárme­lyiket is megemelje. Meglehetősen sokan eljárnak innen dolgozni, helyben viszony­lag kevesen találnak megélhetést, bár a létszámuk negyven felett van. A helybeli vállalkozók több­sége mezőgazdasági termelő, ke­reskedő, vagy a szolgáltatások te­rületén tevékenykedik. A munka- nélküliek aránya erősen hullám­zik, volt olyan időszak is, amikor meghaladta a 20 százalékot, mos­tanában azért lényegesen keve­sebb. A környéken a csatornahá­lózat kiépítésének például óriási felszívó hatása volt, az állástala­nok egy része, ha ideiglenesen is, de jövedelemhez jutott, s Varsányból az egész környékre el­jártak dolgozni. A gond inkább az, hogy a beruházás után ezeknek az embereknek a jelentős része újra munka nélkül marad... Sokan kö­zülük szociális segélyezésben ré­szesülnek majd.- Az egészségügyi ellátás milyen helyzetben van Varsányban? Kiss Zoltán ___________________1- Két orvosi körzetet alakítot­tunk ki, a szomszédos Nógrádsipekkel közösen. A két község együttes lélekszáma ugyanis ezt is lehetővé tette. Varsányban is, Sipeken is két rész­re osztottuk a lakosságot, s így minden polgár élhetett a szabad orvosválasztás jogával is. Előbbi­eknek megfelelően mind a két fa­luban két-két orvosi körzet alakul­hatott ki.- A falusi vendéglátás és az ide­genforgalom hogyan alakul Varsányban? Merthogy ettől több településen is csodát várnak...- Azt kell mondanom, hogy Varsányban egyelőre nincs ide­genforgalom - de jelei már van­nak. Tábon például meglehetősen nagy a víztározó látogatottsága, horgászegyesület alakult és halat is telepítettek, de amíg a pikkelye­sek kifejlődnek és beáll a biológiai egyensúly, kell egy kis idő. Áll Tábpusztán egy védett fűzfa is, aminek az alját kaszálták a köz­munkások, egyébként a tó kör­nyékének karbantartását az ön- kormányzattól átvette a horgász­egyesület. Ugyancsak jelentősége lehet a község idegenforgalmában a var­sányi népviseletnek, ami egyrészt érdekes látványosság, másrészt meg szépségében, nyugodtan mondhatom, vetekszik a hollókői­vel. Külön öröm, hogy ünnepna­pokon, különféle alkalmakkor a fi­atalok is szívesen felveszik. Mű­emlék jellegű épület a Harmos- Kiss-kúria, a templom és a kápol­na - különösebb idegenforgalmi értékkel azonban egyik sem bír. Akad néhány évszázados, régi pa­rasztház is. Ezeket rendbe kellene tenni, s akkor nagyobb lehetőség lenne fizető vendégek fogadására, s erre ösztönözni is lehetne az em­bereket. Nyilvánvaló, hogy amint lesz kereslet a szálláshelyek iránt, akik lehetőséget látnak a vendég- fogadásban, előbb-utóbb bele is vágnak. Tudni kell azonban, hogy az idegenforgalom csak kereset­kiegészítés lehet, a nógrádi adott­ságok között nem sokan élhetnek meg belőle. A falu reklámozására azonban, a lehetőségekhez mér­ten, gondot fordít az önkormány­zat. Egyébként az egyik régi lakó­házban falumúzeumot alakítot­tunk ki: a tulajdonos az önkor­mányzatra hagyta a házát, de ott lakik, és az idősek napközijében tölti napjait. A tető és az épület fel­újítására is költött azonban az ön- kormányzat, a jövőben pedig sze­retnénk jelentősen is bővíteni a gyűjteményt. Ezt nagyon szépen meg lehet csinálni, de persze idő és pénz kérdése is.- Hollókő közelsége azért jelent­het valami segítséget.- Igen, gondoltunk is arra, hogy a Hollókő és Rimóc közötti kerék­párutat jó lenne meghosszabbíta­ni: ezen a téren már voltak megbe­szélések. Egyébként Varsányból a tábi víztározót és Iliny községet érintve lehetne rácsatlakozni a ter­vezett Ipoly menti kerékpárúba. Ezzel egy körutat lehetne kialakí­tani, ami nagyon szép tájon halad­na, kulturális, épített és természeti értékek sokaságát érintve. A Cser­hát-hegység ezen részét ugyanis egyelőre nem fedezték fel a kirán­dulók, a turisták, a pihenésre vá­gyók.- Az iskolán kívülji kultúra, a művelődés és sport helyzete ho­gyan alakul?- A községben két focicsapat is működik, egyik a megyei másod-, a másik pedig a harmadosztályú bajnokságban. A sport persze ugyanolyan népszerű községünk­ben is, mint más településeken, Ennek megfelelően a lehetőségek­hez mérten igyekszünk támogatni a szórakozást: a Belügyminisztéri­um pályázatán elnyert 320 ezer fo­rintból kispadokat, nézőtéri korlá­tot készíttettünk, illetve gázfűtést kapott az öltöző. Ennyi pénzből persze nem sok mindent lehetett volna megcsinálni, de, ha sportról van szó, a közösségi munkába is sokan bevonhatók: a pályázati pénzből csak anyagokat vásárol­tunk. Egyébként mindkét csapat tagjai használják az öltözőt is, a pályát is. Az önkormányzat ez év­re 800 ezer forint támogatást adott a sportélet céljaira, de akadnak szponzorok is, akik a költségek je­lentős részét állják. Működik Varsányban klub1 könyvtár is, mellette pedig sza­badtéri színpadot alakítottunk ki, pályázati pénzből: 900 ezer forin­tot kaptunk rá. Az alápja betonból épült, a színpadpadlózat pedig fel­szedhető,, hogy a téli időjárás ne tegye tönkre. Á raktározás céljára építettünk egy tárolóhelyiséget, il­letve kialakítottunk egy öltözőt is. Jó idő esetén a község közösségi rendezvényeit itt tartjuk meg.- Jó a helyzet, de fizika-techni­ka szakos pedagógusra szükség 1415-ben az Olmádi Czudm-csalúd volt, 1454- ben pedig Szécsényi László. Szécsény várának eleste, 1552. után itt is törökvilág következett. A falu 1562-ben Hasszán bin Ahmed török tiszt hűbérbirtoka volt. A mai templom gótikus alapokon áll, de a XVIII. és a XIX. század­ban átalakították, 1958-ban bővítették. ________________________________________________M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom