Nógrád Megyei Hírlap, 2000. december (11. évfolyam, 281-305. szám)
2000-12-23 / 300. szám
A NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE „Soha nem éreztem, hogy apám árnyékában élnék” Benczúrfalvai beszélgetés (örök)ifjú Szabó István szobrászművésszel Látszatra minden olyan mint annak idején, amíg élt s Benczúr Gyula egykori műtermében, a későbbi evangélikus imaházban dolgozott csaknem negyven éven át idős Szabó István Kossuth- díjas szobrászművész. A lakóépület vendégfogadó szobájában mindössze annyi a változás, hogy napközben egy kandalló melegít az állandó lakónak, az éltes korú, de a találkozó megszervezésében is aktívan közreműködő özvegynek, Ilonka néninek. - Délben érkezik a fiam, szeretettel várja magukat - mondta a telefonba és úgy is volt. Ifj. Szabó István egy üveg tokaji nedűvel - amelynek rakoncátlan dugója bizony alaposan megdolgoztatta a szobrászathoz szokott kemény kezét is - és némi harapnivalóval fogadott. És ami mindennél fontosabb: őszinte szívvel, kitárt lélekkel...- Hallom, hogy meghalt szegény Czinke Feri - mondja szinte a köszönés után. - Sajnos csak a temetés után tudtam meg a rossz hírt, a szövetség nem értesített róla, így nem is tudtam ott lenni a búcsúztatásánál. Nagyon sajnálom... Együtt jártunk a Dési Huber István Kollégiumba és együtt szerveztük 1956-ban a nagy megyei kiállítást.- Önök nagyjából egykorúnk voltak - vetem fel.- Igen, Ő egy évvel volt idősebb. Én 1927-es vagyok.- Szóval Ön 73 éves és ifjú. Nem zavarja ez a titulus?- Hosszú évek során megszoktam már, hogy édesapám volt az idősebb Szabó, én pedig a fiatalabb. Miután mindketten szobrászkodtunk, szükséges volt ez a megkülönböztetés. Természetesen 1992-ben bekövetkezett halála után is megtartottam - és megtartom immár életem végéig - az ifjú előnevet, mert a művészvilágban így tartanak nyilván. Ez csak azoknak furcsa, akik korábbról nem ismertek. Amikor meglátják ősz hajamat, bizony alaposan elcsodálkoznak, sőt a fiatalabbak el is mosolyodnak.- Ha már itt tartunk, hogyan lett szobrász?- Miért, lehettem volna más is? - kérdez vissza elcsodálkozva, s már magyarázza is a „pályaválasztását”. - Apám után és mellett én csakis szobrász lehettem. Ez nekem olyan magától értetődő volt, hiszen gyakorlatilag a műhelyben nőttem fel, már kicsi koromtól segítkeztem neki a különféle munkafolyamatokban. S milyen az élet, a főiskolán az első és második évfolyamon Pátzay - tanítvány voltam, míg harmadikban annak a Kisfaludy Stróbl Zsig- mondnak lettem kedvenc tanítványa, aki jó néhány évvel azelőtt apámat eltanácsolta ugyanonnan. Döntését azzal magyarázta, hogy nem engedte apám művészetét elrontani s így mentette meg eredetiségét a magyar nemzeti kultúrának.- Ön végül is diplomás lett, kétszeres Munkácsy- és SZOT-dí- jas művész. De mégiscsak az édesapja volt a Kossuth-díjas, az elismertebb, ismertebb művész. Milyen érzés volt árnyékában élni?- Én azt soha nem éreztem, hogy az Ő árnyékában élnék. Én is csináltam öntörvényűén a magam dolgát és ő is, legfeljebb néha szót váltottunk a készülő szobrokról és segítettünk is egymásnak. Esetenként a megbízások elosztásánál volt olyan érzésem, hogy egy családként kezelnek bennünket.- Mégis kapott munkát szép számmal. A szentháromságszobor Mátraszentimrére készül FOTÓ: RIGÓ TIBOR- Valóban. Mintegy ötven alkotásom található szerte az országban, köztük jelentős köztéri szobrok.- S milyen jellegű munkái vannak manapság? Van-e egyáltalán?- Folyamatosan volt mit csinálnom az elmúlt években is, még ha jó néhány játszótéri plasztika is került ezek közé. Sikerült Nógrád megyében is „nyomot” hagynom, például a Kisterenyén állítottak fel egy átdolgozott szobromat, Szurdok- püspökiben pedig honfoglalási emlékművemet. Jelenleg három munkám is leköt, szeretek ugyanis több dologgal is foglalkozni egyszerre, pihentet a változatosság. Mátraszentimrére a római katolikus plébánia megrendelésére készítek egy szentháromságszobrot. A szlovákiai Királyhelmecre készül egy millenniumi emlékkutam. Magyar nemzeti tudatot ébren tartó szimbólumokat - például a korona - használok fel hozzá, s olyan történelmi személyiségek, ismert emberek figuráit, akiknek kötődésük volt a településhez, a tájhoz. így - mások mellett - II. Endre, Lorántffy Zsuzsanna, Rákóczi György személyét. A víztükröt fórumszerűen körbe lehet majd ülni. Remélem, hogy 2001-ben felavatják. Ugyancsak kő és fém ötvözete lesz a nagyrédei díszkút, amelynél reneszánsz alaphangulatra törekedtem és a helység hagyományaihoz igazodva megmintáztam egy szőlőszüret részleteit is.- A csoportos tárlatokról nem hiányoznak ifj. Szabó István művei, de egyéni kiállítást ritkán rendez. Mi ennek az oka?- Országos kiállításokon, nemzeti, szakosztályi tárlatokon - ahová csak egy-két mű kell - szívesen részt veszek, de az önálló kiállításokat nem kedvelem, mert nem fejezik ki hűen munkásságomat. Mindössze 30- 40 kisplasztikát tudnék kiállítani, mert munkáim jelentősebb része, - mint fentebb már esett szó róla - köztereken áll. Persze üyen helyeken azért igyekeztem a magam módján bemutatkozni.- Önről közismert, hogy hosz- szú éveken át aktív szövetségi munkát végzett. Van még megbízatása?- Valóban sokáig voltam szakosztályi titkár, számtalan szimpóziumot szerveztem. Érdekességként említem, hogy ezekről a fórumokról nőtt ki a képzőművészeti szövetség - amely már csak formálisan működik - több mai vezetője is. Sajnos a szövetség különböző érdekű körökre esett szét. Még arra is képtelen, hogy informálja a tagságot. Nincs igazán testületi élet sem, a művészek inkább rivalizálnak egymással, mint összefognának.- Id. Szabó István életében valóságos művészeti zarándokhely volt Benczúrfalva. Szinte nem volt olyan hét, hogy ne állt volna meg egy-egy kirándulókat, iskolásokat hozó busz a műterem előtt. Bevetődnek még látogatók?- Jól eső érzéssel mondom, hogy még mindig nem felejtették el őt. Nyilván megritkultak az érdeklődők, de még mindig jönnek. Azonban bizonyára csalódnak, mert itt bizony nincsenek múzeumi feltételek. Mi csak bérlők vagyunk a műteremben, a kastély zárva van és a körülmények méltatlanok a két nagy nevű művész emlékéhez. Én egyedül egyébként is képtelen vagyok itt elfogadható körülményeket biztosítani. Többen szeretnének katalógust is kapni, de nekem nincs módomban, hogy ilyeneket megjelentessek.- Ha Ön mérleget von, akkor saját élete alakulását illetően milyennek minősíti a leköszönő évszázadot? De úgy is kérdezhetnénk, hogy elégedett ember-e Ön?- Ha van kő, fa és más anyag, ha zavartalanul dolgozhatom, akkor elégedett vagyok. A pesti műtermem - bár központi helyen van - nagyon zsúfolt, ezért legtöbbet Benczúrfalván dolgozom. Tele vagyok tervekkel és még most is úgy hajszolom magam, mint fiatalabb koromban. Az viszont nyugtalanít, hogy megoldatlan apám művészeti örökségének elhelyezése. Még azt sem tudom, hogy igazán mi a sorsa annak a több mint száz szobornak, amelyik a tarjáni múzeumba került. Itt is van jó félszáznyi alkotás. Hatalmas érték halmozódott fel apám keze nyomán, amivel - véleményem szerint - sokkal jobban kellene a megyének - és azoknak a településeknek, ahol élt és dolgozott - sáfárkodni. Profi módon kellene foglalkozni a hagyaték megőrzésével, de sajnos én a menedzseléshez soha nem értettem... CSONGRÁDY BÉLA A csend, a béke szigetén megpihenhet a lélek Gondolatok a salgótarjáni képzőművészeti szabadegyetemről A József Attila Művelődési Központban működő képzőművészeti szabadegyetem immár hatéves múltra tekinthet vissza Bálványos Huba grafikusművész, főiskolai tanár vezetésével. A rendezvényt a Nógrád Megyei Közművelődési és Turisztikai Intézet részéről Papné Kovács Éva szervezi töretlen lelkesedéssel. Még az is érthető lenne, ha valaki megkérdőjelezné, hogy elgépiesedett világunkban, ahol nehezen találja helyét és megbecsülését a képzőművészet, van-e ma erre itt igény? Ezért különösen jól esik látni az érdeklődő társaságot, a rendszeresen visszatérő hallgatókat, fiatalokat és idősebbeket egyaránt. Az előadásokon csendesen ülünk és hallgatunk, figyelemmel kísérve Bálványos Huba párhuzamosan két géppel vetített színes és válogatásban igen gazdag, színvonalas diafilm-so- rozatát. Képzőművészeti alkotásokat látunk, képeket, szobrokat, épületeket, bútorokat és tárgyakat, évszázadok messzeségéből vissza-visszaérkezve napjainkhoz. Miközben híres és kevésbé ismert alkotók munkáival ismerkedünk, megnyugtató és kellemes hangulat vesz körül bennünket. Ez az atmoszféra Bálványos Huba csendes, derűs személyiségéből árad. Előadásaiban nemcsak oktat, inkább kérdőjeleket vet föl, meditál, a fontoskodó kinyilatkoztatásokat pedig elkerüli. Hónapoknak kellett eltelnie ahhoz, hogy teljesen megértsem azt, hogy itt, ebben a műhelyben a képzőművészet ürügyén valójában az életünkről beszélgetünk, mély filozófiai gondolatokat is felvetve. Az előadások után gyakran nézegetjük a környékbeli alkotók képeit, grafikáit. A bírálat soha sem bántó, de tanulságos. A társaság természetesen képzőművészeti ismeretekben is gazdagodik a stílus- irányzatok sokszínűségének megismerése közben. Az elmúlt években nemcsak a világ legnagyobb művészeivel ismerkedtünk meg, de Magyarország gazdag képzőművészeti életével, alkotóinak sajátos stílusával is. Az idei év szeptemberében a tárgyak világa jelent meg a képeken, a meghitt szépségtől a sivárságig. Elgondolkodtató, hogy mennyi értéket alkottak a régi mesteremberek gyakran névtelenül, két kezük munkájával, legyen az tárgy, bútor vagy épület, szebb, gazdagabb lett tőlük a világ és valószínű, hogy az ő életüket is megszépítette az alkotás öröme, a munka becsülete. De lassan megjelentek a gépek és a reklámoktól megszédült fogyasztói társadalom vásárolja az áruáradatot, amely rövid idő után nagyrészt a roncstelepeket „gazdagítja”. E képek után felüdülést jelentett megcsodálni a nagy reneszánsz mesterek képeit, amelyeken oly gyakran szerepel a Madonna gyermekével a szeretet jelképeként. Férfi és nő, család, gyermek a képzőművészetben, nő a XX. század művészetében tárgyú előadások voltak a szabadegyetem utolsó heteinek témái. A műalkotások rendkívül beszédesek ebben a témakörben is, s nem lehet elűzni azt a gondolatot, hogy a XX. század egyik legnagyobb bűne az erkölcs, a nőiesség és a család biztonságot jelentő értékének megkérdőjelezése. Merre tart az emberiség, a kultúra és a művészet? Kérdezem magamtól a Velencei Bien- nále „alkotásait” figyelme. Szerencse, hogy Bálványos Huba mai grafikusként sem akarja mindenáron megmagyarázni azt, amit nem lehet. „Geg” -mondja egy-egy zűrös tárgy kompozícióra. Mostanában gyakran gondolok arra a tényre, hogy a történelemben minden magas csúcsra jutott kultúra és hatalom előbb- utóbb hanyatlásnak indult. Itt tartana hát Európa művészete? Vagy van még megoldás? Ha megértenénk, hogy a kultúra mindig az emberekért volt, az embereket szolgálta, talán újra visszatérhetne a humanizmus és egy új reneszánsz. Ki tud erre válaszolni? Válasz nélkül is jó beszélgetni a múltról és jövőről képek és művészeti alkotások segítségével. Egyre sivárabbnak tűnő világunkban pedig jó, hogy vannak még a csendnek és békének olyan szigetei - többek között a szabadegyetemen is, - ahol ha csak rövid időre is, de megpihenhet a lélek. Bálványos Huba grafikusművész kapcsolata Salgótarjánnal több évtizedes múltra tekint vissza. Azzal kezdődött, hogy felkérték, rajzain keresztül mutassa be, milyen a munkásosztály a valóságban. A művész hónapokig a munkások között élt, figyelte őket, megörökítve jellegzetes alakjaikat. Az e témakörben született művek első kiállítása a budapesti Helikon Galériában nyílt meg, s Bálványos Huba kitűnő grafikái rendkívül expresszív hatásúak voltak. Alkotásaiban a munkáskép már nem volt olyan öntudatos és hős, mint amilyennek egy korszak láttatni akarta. A képeken látható munkások néha fáradtak, kihasználtak, tétovák, de mindig szeretetre méltóak voltak. Hosszú itt tartózkodása alatt Bálványos Huba rendkívül bensőséges és meghitt kapcsolatot tartott fenn a Salgótarjánban élő profi és amatőr művészekkel. Különösen sokat segített az utóbbiak akkor még népes táborának néha játékos, néha gondolkodásra késztető előadásaival és a műveikre vonatkozó tanácsaival, biztató szavaival. Ezért is örültünk, hogy újra visszatért Salgótarjánba és így újra éledt a régi kötődés. Reméljük, hogy a szabadegyetemi előadások 2001-ben is folytatódnak! FANCSIKNÉ CSABA MÁRIA Bálványos Huba: Salgótarján - Acélgyári rajz (1975)
