Nógrád Megyei Hírlap, 2000. december (11. évfolyam, 281-305. szám)

2000-12-19 / 296. szám

2000. december 19., kedd Szeretettel köszöntjük VIOLA nevű kedves olvasóinkat! A Viola latin eredetű virágnév, amely sok nyélben lett nói névvé. Védőszentje Szent Viola dél-tiroli lány, akit gyermekkorában végeztek ki Krisztusba vetett hite miatt (304). Az ortodox és a görög katolikus naptár szerint ez a nap Szent Bonifác vértanú napja. A Nap kél: 7.28 órakor, nyugszik: 15.55 órakor. ÉGYEIiKTES SZERKESZTŐ: RIPORTER: Faragó Zoltán Dudellai Ildikó : (32) 416 - 455 210 évvel ezelőtt, 1790. december 19-én született William Edward Parry (ejtsd: Peri, - képünkön) angol sarkkutató. 1818-ban a Bal- fin-öblöt, egy év múlva rá a Melville- szigeteket érte el, majd 1821-ben a Hudson- szorosba jutott el. Utolsó nagy vállalkozása 1827-ben történt, amikor szántalpas csóna- I kon próbálkozott az Északi-sark megközelíté­sére. Két szigetcsoportot is elneveztek róla: az I egyik a kelet-kanadai sarkvidéken fekszik (145 ezer négyzetküométer területű), a másik a Csendes-óceáni Bonin-szigetcsoport részét képezi. 85 éve, 1915-ben született Párizsban Edit Piaf (Giovanna Gassion) 1936-ban lépett először színpadra. Rekedten mély hangjával, temperamentumos előadásával nagy drámai feszült­séget tudott teremtem. Több fűmen is szerepelt. Nálunk életraj­za - Nem bánok meg semmit! - címmel 1973-ban jelent meg. 100 éve, 1900-ban született Szentjános-pusztán Fája Géza Jó­zsef Attila-díjas író, szociográfus, a népi írók csoportjának jelen­tős alakja. Legismertebb munkája a Viharsarok - 1937. című szo­ciográfia, az alföldi parasztság szociális helyzetét ismerteti. A Szovjetunióban szép karriert futott be a ma 100 éve, 1900. december 19-én született Nyikolaj Tomszkij orosz szobrász, aki munkássága elismeréséül ötször kapott Sztálin-díjat. Nevezetes művei: Lenin - 1940., Kirov - 1938. De készített szobrokat tábornokokról (pl. Csernjahovszki - 1950) és sok más érdekes személyiségről is (Szmirnov, Apaszenko, Pokrüsev). Várható időjárás: '<£> Salgótarjji ^»»gyarmat Szecseny /O) ' ° Bátony­^9°° Pásztó ELŐREJELZÉS NÓGRÁD ■ MEGYE TÉRSÉGÉRE Általában erősen felhős lesz az ég, csupán néha, rövid időre süt ki a nap. El­szórtan előfordul havazás. Napközben az északi, északkeleti szél időnként megélénkül. A fagyos reggeli órákat mérsékelt felmelegedés követi, délu­tánra 0, 1 fok valószínű. Közlekedésmeteorológia Nedves, csúszós útszaka­szok várhatók, hószállin- gózás, havas eső előfordul. Hidegfronti hatás lesz. Készítette: HaHoTa dT, x Étteremben- Tisztelt uram, Ú) /"ft' maga panaszko­dj^ dott, hogy nálunk nagyon kicsik a húsadagok?- Igen, én.- Es mikor tetszett szemüve­get íratni a szemészeten?- Jó három évvel ezelőtt.- Akkor azt tanácsolom, sürgő­sen írasson fel egy újat! Bíróságon- Úgy védem magát, mintha a sa­ját fiam lenne...- Miért, ügyvéd úr? Ő is ilyen gazember? w * f ífr^^ v 'íj* Ml VÁM MA ÖNRE ? Hírlap-horoszkóp 1» * szón 46­#■ Nyilas (XI. 23-XII. 21.) Nincs sok ideje önmagára. Körülve­szik a barátai, ezért sűrű lesz a mű programja. A késő délutá­ni órákban fordítson némi időt az egészsége megőrzésére. Bak (XII. 22-1.20.) Jól érzi magát, élvezi az ünnepi készülő­dést. Ha teheti, menjen el valahová síelni, de legalább sétál­jon nagyokat a friss levegőn. Figyeljen egészségére, fogyasz- szon vitamindús gyümölcsöket. Vízöntő (1.21-11.20.) A bevásárlások során is legyen óvatos, meg ne fázzon! Magának is vegyen néhány divatos és meleg téli ruhaneműt. A Vénusz kellemes órákról gondoskodik. Halak (II. 21—DL 20.) A kedvező csillagállásoknak köszönhe- tőén remekül érzi magát. Önmagának is örömet szerez az- zal, ha szeretteit elhalmozza ajándékokkal Kos (III. 21-IV. 20.) Ne terhelje túl magát sok tennivalóval. Törődjön szervezete jelzéseivel. Olyankor vásárolja meg az ajándékokat, amikor nincs nagy tolongás. Engedélyezzen magának egy téli pihenést, kikapcsolódást. u Bika (IV. 21-V. 20.) Melankolikus hangulatban van, levert- ófM nek érzi magát. Figyeljen jobban egészségére. Ha nem ked- véli a téli sportokat, járjon el uszodába! Ä Ikrek (V. 21-VI. 21.) Igyekezzen visszafogott lenni, ha vásá­rolgat, mert a csillagok túlzott költekezést és érzelmi szeszé­lyességet mutatnak. Megélénkül társasági élete. •a a. Rák (VI. 22-VII. 22.) Gyorsan és leleményesen mászhat ki jgjjL egy mélyen gyökerező problémából. Érzékiségét és jó humo- rát egyaránt alkalmazhatja céljai érdekében. Ha szerelmes, akkor ma semmi sem tarthatja vissza. Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) Ön nagyon keményen dolgozik, de a jutalmak is bőségesek. Talán kedvező üzleti megállapo- “““ dást kötött, amely egy csomó pluszpénzt hoz még úgy is, hogy munkáját otthon végzi. így év vége felé lehetséges, hogy még ez a pénz is kevés lesz. Szűz (VIII. 24-IX. 23.) Bal lábal kel fel, sok minden idegesíti égi napközben. Vizsgálja meg, miként képes kapcsolatot kiépí- teni az emberekkel. Lehet, hogy a szívében szeretet van, csak nem tudja megosztani másokkal. Mérleg (IX. 24-X. 23.) Nincs tökéletes boldogság és nincs tö- jP, kéletes boldog nap sem. A mai nap sem az, pedig valóban Ä nagyon egyszerű, csak nem mindenkinek. A Mérleg majd­nem tökéletesen boldognak érezhetné magát, ha magánéletében nem lennének apró problémák. w-# # Skorpió (X. 24-XI. 22.) Egy tanfolyam anyaga rendkívüli mó- Afi dón felkelti érdeklődését. Az ünnepek alatt szeretne elutazni, ezért áttekinti a lehetőségeit. A szűkös pénzügyi helyzetre te- , : kintettel lehet, hogy kénytelen lesz lemondani az utazást. iji! áj; jjf.% iíg % Sft ffrík rg ;*.:R 4: £ Jc. 4: ^ tk Sr.Jf.-M Hat szám - egy nyeremény! 51. HÉT A HETI NYEREMÉNY; 1000 Ft-os vásárlási utalvány [ Á MAI NYERŐ' SZÁM; i '\\m ?! ? ? Wgtöterfálil AjptolM» 15.30 órától: Papás-mamás. Feliratos am. filmvígjáték. 17.45 és 20 órától: Sakáltanya. Feliratos amerikai film. ApuIlM Kamarai,, 17 és 19 órától: Papás-mamás. Üalassag/armatl Ma<Mdhs a nagyteremben 15.30 órától: Díno. Amerikai film. 17.45 és 20 órától: Shaft. Amerikai filmvígjáték. Új teremben 15 és 17 órától: Díno. 19.00 órától: Sakáltanya. Amerikai vígjáték. 21 órától: Végső állomás. Színes amerikai thriller. MaiMdh Kamarai» 16,18 és 20 órától: South park. Amerikai animációs film. JfAJ Rádió« és televízióműsor-ajánlat M Maim ——gl mff KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. 4.33 Hatá­rok nélkül. 5.00 Reggeli krónika. 5.39 Falurádió. 6.00 Krónika. Sport. 6.30 Gazdaság. 7.00 Krónika. Sport. 8.00 Krónika. Sport. 8.19 Mindennapi tu­domány. 8.47 Gyógyír. 9.04 Napköz­ben. 11.04 Zenés játékokból. 11.35 Téli könyvvásár. 12.02 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvény­könyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 A silosi Szent Domonkos bencés ko­lostor kórusa énekel. 13.30 Római katolikus félóra. 14.04 Öt perc a rádi­óról - mindenkinek. 14.09 Klasz- szikusok mindenkinek. 14.35 Téli könyvvásár. 14.55 Első közlés. 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni króni­ka. 16.20 Hasznos tudnivalók. 16.25 Radar. 17.05 „Magyarországról jö­vök..." (magazin). 17.25 A Szabó csa­lád. 18.00 Esti krónika. 19.05 Sportvi­lág. 19.30 Esti mese. 19.39 Téli könyvvásár. 20.04 Apáról, fiúra. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Vallási híradó. 2135 Arcvonások. 22.00 Ké­só esti krónika. 22.30 Tér-idő. 23.00 Hírek. Kenó. 23.04 Egy énekes... 5.55 Körzeti magazinok. 9.00 Parla­menti közvetítés. 18.30 Nemzetiségi műsor. 23.00 A BBC magyar műsora PETŐFI 4.30 Hírek. 4.32 Hajnali dallamok. 5.00 Hírek. 6.00 Hírek. 6.03 Kívánság­reggel. 6.30 Hírek. Sport Közleke­dés. 7.00 Hírek. Közlekedés. 7.30 Hí­rek. Sport. Közlekedés. 8.00 Hírek. 8.45 Sportreggel. 9.00 Petófi-dél- előtt 9.01 Hírpercek. 9.40 Goidiusz- plusz. 9.50 Apró-cseprő. 10.10 Dél­előtti vendég. 10.50 Zöldjelzés. 11.00 Hírek. 11.15 „Régi idők dalai". 11.48 Korkérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. Hírek. Időjárás. Közlekedés. 13.50 Vízállásjelentés. 14.00 Csúcsforgalom. 15.00 Hírek. 16.32 Biztonságban. 17.00 Háztól há­zig. 18.01 Kölyökrádió. 18.30 Gordiusz-játék-tér. 19.00 Hírek. 19.04 Unikum. 20.00 Váltóhang. 21.00 Hí­rek. 21.04 Magyar honvédsorsok. 21.39 Zene. 22.00 Bonbon. 23.00 Hír­percek. 23.15 Visszajátszás. 24.00 Éj­fél után... 1.00 Hírek. 2.00 Hírek. 3.00 Hírek. 3.03 Kedvelt melódiák. 4.00 Hí­rek. 4.03 Operaénekesek nótafelvé­teleiből 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel. Benne: 8.30 Ezredforduló 8.35 Mindent a szerelemért 9.35 Naprakész magazin 10.10 Délelőtti rendelés 10.50 Automobil 11.35 íz-lelő 11.45 Agóra 12.00 Híradó délben 13.00 Srpski Ekran 13.25 Unser Bildschirm (német nyelvű nemzetiségi magazin) 13.58 Hírek. Időjárás 14.05 „Képes könyv” Mikszáth Kálmán: A Sipsirica (tévéfilm - 2/1-2.) 15.50 Ezredforduló 15.58 Hírek. Időjárás 16.00 A napsugár nyomában 16.30 Zöldpont 17.00 Honlap 17.25 Katolikus krónika 17.50 Alaphangok 18.00 Híradó hatkor 18.15 Miénk a vár... (43.) 19.15 Világhíradó 19.30 Híradó este 20.05 Önök kérték! 21.05 Évszakok 22.00 Híradó este. Időjárás 22.10 Aktuális 22.30 Théma 22.40 Alaphangok 22.50 Magyar Szalon 23.20 BBS - Ami a mozifor­galmazásból kimaradt 23.25 Ex-kódex - Fejezetek a Kis magyar fénytanból (magyar film) 0.55 Ezredforduló 8.30 Millenniumi mesék 9.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.30 Iskola utca-Tanodú 17.30 Fogadóóra 18.00 TS 19.40 Tévétorna Norbival 19.45 Misi mókus kalandjai (bábfilmsorozat) 20.00 Világhíradó 20.15 Híradó este. Sport 20.45 A szétszerelt tudósváros (dokumentumfilm) 21.35 Az ajánlat (angol film) 23.10 Záróra 0.10 Az álom én vagyok 5.50 Jó reggelt, Magyarország! 8.35 Csupa-csupa élet 9.05 Hírmazsolák 9.35 Kakuk! 10.10 Hurrá, utazunk! 10.35 Reggeli gondolatok 10.40 Közvetlen ajánlat 11.30 Ablak Európára 12.00 Miért éppen Alaszka? (amerikai sorozat) 13.00 Doktorjel (amerikai film) 14.35 Xena 15.30 Kastélyszálló (osztrák családi sorozat) 16.25 Sonadoras­Szerelmes álmodozók (mexikói sorozat) 17.10 Maria Isabel (mexikói sorozat) 17.40 Esperanza (mexikói sorozat) 18.30 Tények (hírműsor) 19.00 Szerencsekerék 19.30 Gyerekszáj 19.55 Vad angyal (argentin sorozat) 20.30 Walker, a texasi kopó (am. akciófilm-sor.) 21.30 A jövő hóhérai (am. fantasztikusfilm) PRAKTIKUS PÉNZ. A képen látható bankjegy nem szakad el. nem piszkolódik, kopik helyrehozhatatlanul, jól bírja a nedvességet is. Ausztráliában már 1988 óta használ­nak ilyen bankjegyeket, de most Ázsiában érdeklődnek az ausztrál találmány iránt, mert arrafelé örökös gond a nedves időjárás, amely miatt a papír pénzek nagyon hamar tönkre mennek. epa HSMÄiß 32/416-455 215-ös mellék HALLO SZÍVPOSTA RIGÓ BERTALANNE nagylóci lakosnak! 60. születésnapja alkalmából sok boldogságot és jó egészséget kíván: férje, gyermekei, menyei és unokája Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz-en: 0 - 24 óráig WJ 23.10 Jó estét, Magyarország! 24.00 Oltalmazó ég (angol dráma, 1990) 2.30 Háló@világ 3.35 Vers éjfél után DUNA TV 4.10 Virradóra 9.00 Reggeli muzsika 9.15 Millenniumi krónika 9.45 Napóra (ismétlés) 10.15 Mai kézművesek 10.30 A nyomorultak (francia film-2/1.) 12.00 Lapozó. Híradó 12.20 Esti kérdés (ismétlés) 12.30 Halld, Izrael! (ismétlés) 13.00 Tükör (ismétlés) 13.30 Anziksz (ismétlés) 13.45 Ami igaz, az igaz 14.05 Expedíció hét konti­nensen át (16.) 14.35 Magyar történelmi arcképcsarnok (ism.) 14.50 Utazás a Hebridákra 15.20 Az Amur folyó mentén Kínában (4/2.) 16.10 Ugrásváltás 16.40 A világörökség kincsei 16.55 Forrásvidék 17.25 Mesefilmek 18.00 Napóra 18.55 Hej, hej, helyes beszéd! 19.00 Gazdakör 19.35 Az én XX. századom (magyar film) 21.15 Bartók: Szvit Op. 14. 21.30 Híradó. Sport 22.00 Ezredforduló 22.05 Süketek földje (orosz film, 1997) 24.00 Beavatás (ismétlés) 0.15 Híradó. Vers 11.30 Delelő 13.00 Híradó. Déli kiadás 13.20 Kavalkád (nemzetiségi műsor) 13.30 Kalandos nyár (85.) 14.25 Maigret (11.) 16.00 Julieta (75.) 16.50 Joker (telefonos villámjáték) 16.55 Szeretni bolondulásig 17.20 Joker 17.25 Hegylakó (96.) Áldjuk az Urat! 18.30 Híradó. Esti kiadás 18.55 Legyen ön is milliomos! 19.25 Fókusz (közszolgálati magazin) 19.50 Fókusz-ráadás 19.54 Üzenet 19.55 Barátok közt (magyar sorozat) 20.25 Vészhelyzet (9.) Karácsony a kórházban 21.15 Egy igaz ügy (amerikai thriller) 23.10 Híradó. Késő esti kiadás 23.25 Extázis (spanyol film) 1.00 Fókusz (ismétlés) Időjárás-jelentés 1.30 Divatklip 6.30 Galaktikus támadás 2. (amerikai sci-fi) 8.15 A suttogó (amerikai rom. film) 11.00 Felcserélt szívek (amerikai vígjáték) 12.35 A végzet hollywoodi asszonyai ­Urna Thurman 13.05 Buli az élet (amerikai romantikus vígj.) 14.50 Minden kikötőben... (kanadai film) 16.30 Jelbeszéd (amerikai családi dráma) 18.00 Kisvárosi gyilkosság (amerikai akciókrimi) 20.00 A kocka (kanadai fant. film) 21.35 A csaj nem jár egyedül (amerikai vígjáték) 23.15 Ne légy barom! 3. (amerikai vígjáték) 1.05 Tétova lelkek (amerikai filmdráma) 2.35 Dark City - Idegenek az éjszakában 4.20 Szerelmi csetepaté 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub (ismétlés) 9.15 Szeretni bolondulásig 9.45 Julieta (ismétlés) 10.35 Top Shop TV2, 21.30: A jövő hóhérai ­Dylan keménykötésű, sok ször­nyűséget megért utcai zsaru. Mindent elkövet, hogy tisztessé­gesen végezhesse a munkáját. Gyűlöli a bűnt, de csak törvé­nyes eszközzel harcol ellene. Egyik éjei három, jövőből érke­zett idegen jön a városba szu­permodern felszereléssel. Egy­szer s mindenkorra le akarnak számolni a bűnözőkkel, még mi­előtt a Földön eluralkodna a tel­jes káosz. Dylannek döntenie kell, melyik oldalra áll. Nem búj­hat ki a bőréből. TARJANI TV 18.10 Hírek 18.20 Ünnepi készülődés Vendég: Égetőné Németh Judit református lelkész 18.35 „A fenyő szépsége 18.45 Okavango, a vadon szíve 19.35 Benzingőz - autósport 20.05 Hírek 20.15 Ünnepi készülődés 20.30 Az őrnagy (svéd krimi) NÓGRADÍ HÍRLAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a Célvonal Kft., telefon: 30/9433-548,30/9951-279 juttatja el a lapot. Terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó saját terjesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 795 Ft, negyedévre 2385 Ft, fél évre 4770 Ft, egy évre 9540 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek, j Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., u*s°® a a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóteijesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. I szerkesztőségi rendszerrel készült • • • •• • PAN OA

Next

/
Oldalképek
Tartalom