Nógrád Megyei Hírlap, 2000. december (11. évfolyam, 281-305. szám)

2000-12-01 / 281. szám

2. OLDAL SALGÓTARJÁN MEGYEI KÖRKÉP 2000. DECEMBER 1., SZERDA Egy falu, egy nap, egy lap - Csesztve A falu aprócska római katolikus temploma 1212- ben épült, s jelentős része román stílusban maradt fenn. Található itt egy, ugyancsak a XIII. század elejéből származó, kőből faragott keresztelőkút is. A falu 1423- ban Salgai Miklós birtoka volt. A templom szomszédságában áll Nem tervezhetnek nagyobb fejlesztéseket- Az épület felújításának költségvetése 15 millió forint. Sajnos az önkormányzat csak minimális saját erővel rendelke­zik. Különböző pályázatokon próbálunk pénzt szerezni. A megyei vis maior alapból kap­tunk 3 millió forintot, valamint a Kulturális Örökség Minisztéri­umától nyertünk 2 millió forin­tos támogatást. Bízunk benne, hogy ebben az évben ki tudjuk még használni a pályázati lehe­tőségeket.- Az óvoda hol működik jelen­leg?- Ideiglenesen az evangélikus egyház tulajdonát képező épü­letben helyeztük el a gyerekeket, a volt iskolaépületben. Jelenleg öt gyerek jár az óvodába, de ta­vaszra már gyarapszik a lét­szám, akkor már tíz gyerekkel számolunk. Általában nyolc-tíz Lakott külterületi résszel hárommal is rendelkezik Csesztve, pénzzel viszont annál kevesebbel. A kis költség- vetésű faluban alig van munkahely és a minimális szaba­don felhasználható forrás a terveket is alaposan bekorlátoz­za. A Madách-hagyományoknak köszönhetően országosan ismert Csesztve neve, a feltételek azonban nincsenek meg ahhoz, hogy erre alapozzák az idegenforgalmat. Pálmán Imrével beszélgettünk, aki a község tiszteletdíjas polgár- mestere és főállású falugondnoka. Pálmán Imre polgármester _________■ A 335. lakosú kisközségnek három külterületi lakott része van, Bakópuszta, Galibapuszta és Kincsempuszta. Galibapusz­tán tíz, Kincsempusztán három bejelentett lakos van. A függetle­nekből álló önkormányzat kép­viselői: Németh Péter, Palánki Fe­renc, Pauló Pál, Poroszka János. Csesztve alpolgármestere Vrbovszki György.- Mi teljesüli eddig a 2000-re megfogalmazott elképzelésekből, egyáltalán miben tudtak gondol­kodni erre az évre?- Olyan terveket nem is tű­zünk ki magunk elé, amelyek anyagilag nem finanszírozható­ak - mondta Pálmán Imre pol­gármester. - Ez évi lehetőségein­ket időben és anyagilag is beha­tárolja a Majthényi-kúria felújítá­sa. Á munkát saját kivitelezés­ben végezzük, a körjegyzőség univerzális szakembergárdája mellé - akik között van vízveze­ték-szerelő, kőműves, ács - csat­lakozik segédmunkásként a köz­munkásbrigádunk. Emellett te­hát erre az évre nem tervezhet­tünk különösebb fejlesztéseket. A Majthényi-kúriában működik majd a beruházás elkészülte után az óvoda, az épületbe köl­tözik a polgármesteri hivatal is, illetve a kúria egyik részén szol­gálati lakást alakítunk ki.- Milyen költségű beruházás­ról van szó?- Mennyi pénzből gazdálkod­nak?- A település költségvetése 24 millió forint.- Mire elég ez?- Jószerivel az intézmények fenntartására, a működésre. Na­gyon kevés. Szinte elenyésző az a pénz, ami megmarad. Adóbe­vételünk is minimális. A panzi­ót, a vegyesboltot és az italboltot működtetik magánvállalkozás­ban.- Milyen fejlesztésekre lenne szükség Csesztvén?- A környező településekkel együtt sikerült megszereznünk az állami támogatást a szenny­vízberuházás megvalósításához - ez hiányzik még Csesztvén a teljes infrastrukturális kiépített­séghez. A szennyvízcsatorna-há­lózat kiépítése jövő év tavaszán kezdődik meg. Amíg ez el nem készül, nem tudunk belefogni komoly fejlesztésekbe, gondo­lok itt a járdák, utak megépítésé­re. A térségi beruházás összkölt­sége 1 milliárd 300 millió forint, ennek Csesztvére eső része 150 millió forint.- Ez durván hatéves költségve­tésük...- Igen, ezért bízunk a pályá­vek szerint kettőt építenénk ki Bakópusztán, hármat Csesztvén, ezen kívül buszvárókat szeret­nénk még kialakítani.- Milyen civil szervezetek, egyesületek működnek Cseszt­vén?- Polgárőr-egyesületünk van, a futballcsapatunk a megyei har­madik osztályban szerepel. Har­madik éve működik már a ha­gyományőrző egyesület.- Az óvoda mellett milyen in­tézményeik vannak?- A csesztvei általános iskolá­sok Szügybe járnak. Nagyon szerény keretek között működik a művelődési ház, a könyvtárat kénytelenek voltunk kiköltöztet­ni. A Madách-múzeum látoga­tottsága jó, rendszeresen felkere­sik az emlékhelyet az ország minden részéből, de Madáchcsal kapcsolatos esemény csak egy van a településen: a minden év októberében megrendezendő Madách irodalmi napok. A tele­pülés a Madách-hagyományok­nak köszönheti ismertségét.- Ennek kapcsán tudnak épí­teni az idegenforgalomra?- Nem igazán, mert nincse­nek meg azok a feltételek - a panziót kivéve - hogy itt na­kicsi jár az óvodába. Szerencsére úgy tűnik, megáll nálunk az a negatív tendencia, ami jellemzi a kistelepüléseket, vagyis hogy fogy a lakosság.- Megállt az elvándorlás is?- Igen, sőt elmondhatom, hogy költöznek vissza a telepü­lésre, elsősorban fiatalok. Több lakást vásároltak már ebben az évben is. Nagyon örülök ennek a változásnak. zatokban. Előreláthatólag 50 ezer forint körüli összeget kell majd befizetniük a családoknak, ezt havonként, ezerforintos rész­letekben kell majd törleszteni. A további feladatokat illetően készülnek a tervek a településen a járdaszigetek kiépítésére - az ehhez szükséges összeget is pá­lyázaton szeretnénk elnyerni. Ez megkönnyítené az időskorúak buszra fel- és leszállását. A ter­gyobb csoportok megszállja­nak, étkezzenek. Ahhoz, hogy megebédeljenek, el kell menni­ük Balassagyarmatra. Úgy gon­dolom, hogy nagyon sok ilyen kistelepülésen nincsenek meg a falusi turizmus feltételei. Ah­hoz, hogy az emberek szállás­helyeket alakítsanak ki, már alapvetően pénzzel kellene ren­delkezniük. Szépen felújították a közintézményeknek helyet adó Majthényi-kúriát Madách eredeti kéziratai a múzeumban Madách Imre egykori otthona­ként ismert Csesztve, ahol a Kos­suth úti kúria ma a költő múzeu­ma. A Madách-múzeum hét kiállí­tótermében megtekinthetik a láto­gatók a család egykori használati tárgyainak darabjait, itt látható Madách Imre bölcsője is. Rendel­kezik a múzeum az író személyes tárgyaival, belföldi útlevelével, ere­deti kézirataival, Az ember tragé­diájának kiadásaival. Látható az emlékhelyen Szabó István szob­rászművész Madách Imréről ké­szített portréja, de más neves kép­zőművészek alkotásai is őrzik a költő emlékét a késő klasszicista kúriában. A múzeum (hétfő kivé­telével) 10-től 14 óráig tart nyitva. A falu biztonságán őrködnek Gattyán László herencsényi születésű férfi rokkantnyugdí­jas, egykor Tatabányán dolgo­zott. Most már azonban csesztvei lakos, mert itteni lányt vett el feleségül, tehát itt telepedtek le. Ez az alig több mint harmincéves férfi a bányá­ban rendet és fegyelmet, pon­tosságot szokott meg. Olyan lég­kört, amelyben az adott szónak és az összefogásnak nagy szere­pe van. Csesztvén ő a polgár­őrök jelenlegi vezetője. Azt mondja, hogy sok iskolája nincs, de amit elvállal, becsület­tel végzi. Ebben a nagy iroda­lomtörténeti múltú kis faluban majd egy évtizede működik a polgárőrség, de hivatalosan csak két éve jegyezték be a cég­bíróságon egyesületként. Gattyán László az elnök. Az egyesület jól működik, az ösz- szetételről azonban nem be­szél, mert azt bizalmas dolog­nak tartja. Mindig jól működtek a csesztvei polgárőrök. Évekkel ez előtt egy bűnbanda tagjait itt fog­ták el a faluban. Az itteni élelmi­szerüzlet betörésekor botlottak meg a tolvajok. Nem volt ez vélet­len, a polgárőrök éberségének volt köszönhető. Minden polgárőr vállalta, hogy havonta egyszer ingyen megy szolgálatba. Az önkormányzat tá­mogatja őket, hiszen nagyon jó a kapcsolatuk a polgármesterrel és a testületi tagokkal. Kapnak támoga­tást a vadásztársaságtól is, amely­nek besegítenek a vadállomány őr­zésébe. A határőrséggel pedig együttműködési szerződésük van. Kezdetben csak a saját házaik védelmére szövetkeztek a polgár­őrök, de már Csesztve egész köz- igazgatási területén belül őrköd­nek. Hozzájuk tartozna még Kin­csem-, meg Galibapuszta, de szíve­sebben látnának ott egy külön pol­gárőrcsoportot, aminek létrehozá­sában 1lass Miklós, a balassagyar­mati polgárőrök vezetője is meg­próbál segíteni. Erdei Imrénével, a megyei polgárőrszövetség elnöké­vel nagyon jó a kapcsolatuk. Igyek­szik segíteni őket mindenben. A legfontosabbnak tartják a rendőrséggel való jó kapcsolat erő­sítését. Az idősebb emberekben ugyanis még megvan a félelem a rendőröktől. A polgárőrség vezetője az egyes szervezetek közti jó kapcsolatokat, a megbízható kommunikálást, a jó információáramlás fontosságát hangsúlyozza. Panaszolja, hogy hiába kaptak mobiltelefont, ha ezen a tájon nincs térerő. Abban reménykednek, hogy a Pannon GSM-mel sikerül megegyezni, hogy vállalják a berendezéseik vé­delmét, ők meg segítenek kapcso­lattartásban. Fontos lenne a rend­őrségen és a határőrségen egy pri­vát szám, meg a polgárőr megyei szövetséggel. Hiába hívják a rend­őrséget a 107-es számon, ha a me­gye jelentkezik. Gattyán László valóságos kis gazdaságot gondoz szabad idejé­ben. Két keze munkájával hozta létre mindazt, amit a magáénak tudhat. Szereti az állatokat, de nem idegenkedik a gépektől sem. Különösen kedvence neki a póni- ja, amelynek nem csak ő, de egész családja örül. Az oldalt írta: Dudelleai Ildikó és Pádár András Fényképezte: Rigó Tibor MILLENNIUMI EMLÉKPARK. Csesztve augusztus 27-én rendezett falunapján avatták fel a község millenniumi emlékparkját, benne az ezeréves államiságunkat köszöntő emlékművet.___________________________________________________■ Alig van munkalehetőség Nagyon kevés munkalehe­tőség van a településen, né­hány embert tud foglalkoztat­ni a szomszédos községben a szügyi Madách Imre Szövet­kezet. A többi csesztvei mun­kaképes lakosnak Balassa­gyarmatra kell utaznia. Az önkormányzat helyben csak közmunkásokat tud foglal­koztatni, akik létszáma válto­zó, függ attól, hogy milyen le­hetőséget ad erre a munka­ügyi központ. Jelenleg kilenc közmunkást alkalmaznak. Csesztve vezetői bíznak ben­ne, hogy a Balassagyarmaton épülő kompresszorgyár bein­dításával javul majd a munka­erő-piaci helyzet. a Madách-kúria, ami egyben Madách Imre emlék­múzeuma is. A kastély parkja természetvédelmi terület. A községben számos lakóház megőrizte a századelő népi építészetének hagyományait. ________________________________________________________F. Z, M últidéző

Next

/
Oldalképek
Tartalom