Nógrád Megyei Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-18 / 270. szám

2000. NOVEMBER 18, SZOMBAT SPORT TÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal Fogadkozások a finis előtt Fomulóhangoló - Labdarúgó megyei első osztály, 14. forduló Villtesz - Bércéi Szabó Endre, a Villtesz szak­osztályvezetője: - Fortuna az őszi szakaszban igencsak elpár­tolt tőlünk. Ettől függetlenül a hétvégén úgy kell pályára lép­nünk és megmutatni a szurkoló­inknak, hogy nemcsak ígérni, de győzni is tudunk. Blaskó László, a Bércéi szak­osztályvezetője: - Sokáig voltunk az utolsó helyen. Végre elmoz­dultunk onnét, de ahhoz, hogy továbbra is előrébb maradjunk mindenféleképpen pontot, vagy pontokat kell szereznünk. Ezért becsülettel készülünk a „hatpon­tos” mérkőzésre. Romhány - SBTC Murányi János, a Romhány edzője: - Az utolsó hazai találko­zón szeretnénk jó játékkal kiruk­kolni, bár ez az utóbbi hetekben szárnyakat kapó tarjám fiatalok ellen cseppet sem tűnik könnyű feladatnak. Czene József, az SBTC edzője: - Az utóbbi időszak sikerei után is szerényen készülünk, hiszen rengeteg még a tanulnivalónk. Szoros meccset és természetesen pontszerzést várok. Pásztó - Jobbágyi Csőri József, a Pásztó edzője: - Tisztában vagyunk vele, hogy a mezőny egyik legjobb csapata lá­togat hozzánk, ennek ellenére bí­zom a tisztes helytállásban. Balga József a Jobbágyi edző­je: - Nem a legjobb előjelekkel készülünk az összecsapásra, de miután a hátralévő két fordulóra hat pontot terveztünk, most sem botolhatunk. Nagybátony - Kisterenye Szabó László, a Nagybátony edzője: - A város két együtte­sének presztízsösszecsapásán nagyon ránkférne egy szép si­ker. Gulyka Ferenc, a Kisterenye edzője - Az elmúlt héthez ké­pest gondjaim csökkentek, így bizakodva nézek a szomszéd­várak rangadója elé. Zagyvaróna - Berkenye Isdinszki Rezső, a Zagyvaró­na edzője: - A jó formában lévő Berkenyét szeretnénk megállí­tani, de most is csak tizenegy ember ellen készülünk. Germann József a Berkenye technikai vezetője: - Idegenben pontot szerezni mindig bravúr­nak számít - ezen a hét végén erre fogunk törekedni. Mátraterenye - Szécsény Mátyás Sándor, a Mátraterenye játé­kos-edzője: - Ha megleszünk tizen­egyen, akkor is rá­érünk még gondol­kodni azon, hogy hogyan szerezzük meg a három pontot. Reznicsek László, a Szécsény szakosz­tályelnöke: - Ven­déglátóink a felső­házhoz tartoznak, de az a szép ebben a játékban, hogy akadnak néha meg­lepetések is. St. Acél - Mátranovák Horváth Gyula, az St. Acél edzője: - Az elmúlt heti, balul si­került mérkőzés után szeretnénk az utolsó hazai akadályt sikerrel venni. Stark János, a Mátranovák játékos-edzője: - Az egymást jól ismerő két csapat mérkőzé­séből bárki kijöhet győztesen. Mi mindent el fogunk követni a siker érdekében. Kisbágyon-Karton - Ipolyvece Jeck Ferenc, a Kisbágyon- Karton edzője: - Rengeteg problémával kell megküzde- nünk, hiszen közel fél csapatra való játékost kell pótolnunk a kezdő csapatunkból. Ennek el­lenére sem mondunk le a sike­res hét vége lehetőségéről. Bodonyi Béla, az Ipolyvece edzője: - Rangadójellegű mér­kőzésen is szeretnénk megőriz­ni előkelő pozíciónkat. KOSA R. Győztek a deres fejű egriek Túrán István öregfiúk kosárlabda-emléktoma Az elmúlt hét végén rendez­ték meg a salgótarjáni Pénzügyi és Számviteli Főiskola tornater­mében - immár tizedik alkalom­mal - azt a nemzetközi öregfiúk kosárlabdatornát, amellyel öt esztendeje a fiatalon elhunyt egykori kosarasra, Túrán István­ra emlékeznek egykori játékos­társai és ellenfelei. Az idei négycsapatos erőpró­bán a megjelent négy gárda ku­parendszerben küzdött meg a fináléba kerülésért, döntő előtt pedig a vesztesek pedig eldön­tötték a harmadik-negyedik hely sorsát is. Elődöntők: Losonc (szlovák)- Eger 56-59 (28-29), Salgótar­ján - Budapest 55-29 (29-14). A bronzéremért: Budapest - Losonc 46-45 (17-25). A döntőben: Salgótarján - Eger 58-62 (25-30). Az örök ri­válisok mérkőzésén ezúttal az egriek diadalmaskodtak. A salgótarjáni kosarasok név­sora: Klug N., Szabó P, PongráczA., TóthP., Tamás Zs., Angyal Zs., Berczelly B., Balogh J., Petrucsik G., Dániel T., Laczkó S. A végeredmény: 1. Eger, 2. Salgótarján, 3. Budapest, 4. Lo­sonc. „Benzingozös” évzáró Értékel és ünnepel a VAZ-Gáz SE Bállal és mulatsággal egybe­kötött évzáró ünnepséget ren­dez szombaton este az ipoly- tarnóci VAZ-Gáz Sportegyesü­let. Az autó- és motorverseny­zőkből álló team a szponzorok és segítők, valamint a család­tagok körében értékelik a már Vasárnap délután Budapestre érkezik Josephs. Blatter, a Nem­zetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke. A földkerekség legnépszerűbb sportjának, a 203 tagországot tömörítő szer­vezetnek az első számú irányí­tója találkozik Orbán Viktor mi­niszterelnökkel is. Értesülések szerint a FIFA-elnök közvetlenül vasárnapi érkezése után részt vesz azon a parlamenti fogadá­son, amelyet a magyar labdarú­gás kiemelkedő képviselőinek tiszteletére is rendeznek. mögöttük hagyott 2000-es sze­zont, illetve vázolják elképzelé­seiket a 2001-es idényre. Az este hét órakor kezdődő összejövetelnek a karancslapuj- tői Malom söröző lesz a hely­színe. Hétfőn a kora délelőtti órák­ban kerül sor - szintén az Or­szágházban - arra a találkozóra, amelyen a vendég a kormányfő­vel, valamint Deutsch Tamás if­júsági és sportminiszterrel, s Bozóky Imre MLSZ-elnökkel többek között a magyar futball helyzetéről, a magyar szövetség centenáriumáról, s az esetleges 2008-as Eb-rendezésről tárgyal. Blatter meglátogatja a Kútvölgyi úti kórházban a betegeskedő Puskás Ferencet, majd látogatása végén sajtótájékoztatót tart. Fél évszázadra emlékeztek „50 éves a Stromfeld” Kupa, Salgótarján Fél évszázaddal ezelőtt, 1950-ben alakították meg a Stromfeld Aurél Gépipari és Építőipari Szakközépiskola jogelődjét, a gépipari techni­kumot Salgótarjánban. Az évforduló tiszteletére rende­zett ünnepség keretében rendezték meg az „50 éves a Stromfeld” Kupa sportren­dezvény-sorozatot.- A középiskolák közötti sportbarátság ápolása volt fő célunk - mondta a rendezvény­ről a főszervező, Nagy István testnevelő tanár. - Köztudott, hogy a város egyik legrégibb tornatermével a mi iskolánk rendelkezik, az iskola vezetése a tornaterem felújítását úgy időzítette, hogy erre a sport­rendezvény-sorozatra megújul­va, megszépülve álljon a tanu­ló ifjúság rendelkezésére. A tornaterem felavatásán isko­lánk leány aerobikcsoportja lé­pett fel és női tanár-diák kosár­labda-mérkőzést is rendez­tünk. A „Gétében” mindig nagy hagyományai voltak a diák­sportnak (labdarúgás, atlétika, röplabda, kosárlabda, kézilab­da), az eltelt ötven év alatt sok­szor az országos döntők részt­vevői voltak a diákjaink. A ta­nárok is szép számmal vettek és vesznek részt a délutánon­ként rendezett sporteseménye­ken... Az „50 éves a Stromfeld” Kupát fiú és leány kispályás labdarúgásban, fiú kosárlabdá­ban, mixröplabdában és fiú ké­zilabdában rendeztük. KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS, FIÚK A részt vevő csapatok: Mik­száth Kálmán Gimnázium Pásztó, Madách Imre Gimnázi­um Salgótarján, Borbély Lajos Szakközépiskola és Kollégium Salgótarján, Stromfeld Aurél szakközépiskola Salgótarján. Eredmények: Mikszáth - Ma­dách 4-7, Borbély - Stromfeld 5-9, Stromfeld - Mikszáth 11-1, Madách - Borbély 7-3, Mikszáth - Borbély 6-8, Strom­feld - Madách 4-1. Végeredmény: 1. Stromfeld 9 pont, 2. Madách 6 pont, 3. Bor­bély 3 pont, 4. Mikszáth 0 pont. KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS, LEÁNYOK A részt vevő csapatok: Mik­száth Kálmán Gimnázium Pásztó, Madách Imre Gimnázi­um Salgótarján, Bolyai János Gimnázium Salgótarján, Stromfeld Aurél szakközépis­kola Salgótarján. Eredmények: Mikszáth - Stromfeld 1-3, Bolyai - Madách 4-0, Madách - Stromfeld 0-7, Mikszáth - Bolyai 2-3, Madách - Mikszáth 6-6, Stromfeld - Bo­lyai 0-1. Végeredmény: 1. Bolyai 9 pont, 2. Stromfeld 6 pont, 3. Mikszáth 1 pont, 4. Madách 1 pont. KOSÁRLABDA, FIÚK A részt vevő csapatok: Mik­száth Kálmán Gimnázium Pásztó, Madách Imre Gimnázi­um Salgótarján, Bolyai János Gimnázium Salgótarján, Stromfeld Aurél szakközépis­kola Salgótarján. Eredmények: Stromfeld - Bo­lyai 53-63, Mikszáth - Madách 36-49, Bolyai - Madách 55-17, Stromfeld - Mikszáth 89-38. Végeredmény: 1. Stromfeld, 2. Bolyai, 3. Madách, 4. Mikszáth. MIXRÖPLABDA A csapatok három leány és három fiú játékosokból álltak. A részt vevő csapatok: Arany János Általános Iskola Salgótar­ján, Táncsics Mihály szakkö­zépiskola Salgótarján, Strom­feld Aurél szakközépiskola Sal­gótarján L, II. Eredmények: Stromfeld II. - Arany 2:0, Stromfeld II. - Tán­csics 1:1 (25-6,23-25), Arany - Stromfeld I. 0:2, Táncsics - Arany 2:0, Stromfeld I. - Tán­csics 0:2, Stromfeld I. - Strom­feld II. 0:2. Végeredmény: 1. Táncsics, 2. Stromfeld II., 3. Arany, 4. Stromfeld I. KÉZILABDA, FIÚK A részt vevő csapatok: Fáy András Szakközépiskola Bátonyterenye, Madách Imre Gimnázium Salgótarján, Strom­feld Aurél szakközépiskola Sal­gótarján L, II. Eredmények, elődöntők: Stromfeld II. - Madách 17-37, Stromfeld I. - Fáy 21-17. A har­madik helyért: Fáy - Stromfeld II. 26-21. A döntőben: Madách - Stromfeld I. 24-17. Végeredmény: 1. Madách, 2. Stromfeld L, 3. Fáy , 4. Strom­feld II. A versenyszámok utáni ün­nepélyes eredményhirdetéskor a győzteseknek járó kupát és a helyezett csapatoknak az okle­velet Pataki Ferenc, a Stromfeld •Aurél Gépipari és Építőipari Szakközépiskola igazgatója ad­ta át. 1 millió forint á? A pályázók között 1 darab 300mxmr forintos, 2 darab fOO uar forintos és S0 darab lO azwforintos takarékbetétkönyvet sorsolunk ki. További információ a SSfflS 47-48., 49-50. számában. MUUCZA FERENC A Jobbágyi után a kisbágyoniak ezúttal egy újabb élcsapattal játszanak rangadót __________________ fotó: archív/gócs éva B udapesten a FIFA elnöke

Next

/
Oldalképek
Tartalom