Nógrád Megyei Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-23 / 274. szám
Jé ■ w/ _ 4L< © 2000. november 23., csütörtök Szeretettel köszöntjük KELEMEN nevű kedves olvasóinkat! A Kelemen latin eredetű név, jelentése: kegyes szelíd. A katolikus liturgikus naptár szerint ez a nap Szent Kelemen pápa, vértanú napja (101), aki Szent Péter tanítványa volt, s eztért az ö tekintélyével rendelkezett az egyház ügyeiben. A Nap kél: 7.01 órakor, nyugszik: 15.59 órakor. ÜGYELETES szerkesztő: RIPORTER: Faragó Zoltán Szabó (ív. Sándor : (32) 416 - 455 240 évvel ezelőtt, 1760. november 23-án született Saint-Quentin-ben Francois Babeuf (ejtsd: Báböf - képünkön) francia utópista forradalmár. 1796-ban „Egyenlők összeesküvése” néven titkos társaságot alapított azzal a céllal, hogy a termőföldet és a vagyonokat egyenlően osszák fel, ragadják meg ebből a célból a hatalmat és forradalmi diktatúrát vezessenek be. Társával, Darthével együtt elfogták és kivégezték (1797). Ma 65 éves Törőcsik Mari színésznő, több művészeti díj kitüntetettje, Kossuth-díjas (1973). Minden műfajban otthonosan mozgó, sokoldalú művésznő, filmjei közül idézzük a Körhinta (1955), Külvárosi legenda (1957), Édes Anna (1959), Jó estét nyár, jó estét szerelem (1971), operettjeiből pedig A régi nyár (1986), Montmartrei ibolya (1987) címűeket. Olvassák el Molnár Gál Péter 1975-ben megjelent, róla írt könyvét. 80 éve, 1920-ban született a romániai Cernautiban (ma Ukrajna: Csemovci) Paul Celan osztrák költő. Szülei koncentrációs táborban pusztultak el, ahonnan neki sikerült megszöknie. Ottani élményei befolyásolták, hogy embertelen, halálos der- medtségű világot ábrázoljon. A jelenkori német líra nagyhatású költőjének magyarul 1981-ben jelent meg verskötete Halálfuga címmel. 130 éve, 1870-ben született Budapesten Ráth-Végh István művelődéstörténeti és népszerű szatirikus-humoros író. Magyar kuriózumok -1934, Az emberi butaság története -1938, A pénz komédiája - 1957, Tarka históriák - 1964. Várható időjárás: ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Folytatódik az évszakhoz képest enyhe idő. A párásság megszűnését követően változóan felhős idő köszönt be. Több-kevesebb napsütés mindenütt valószínű, csupán néhol lehet kisebb eső. Élénk lesz a déli, délkeleti szél. Délutánra 10,11 fok várható. Közlekedésmeteoroisgia Reggel, kora délelőtt párás, foltokban ködös lesz a levegő, később javulnak a látási viszonyok. Néhol lehet gyenge eső. Készítette: HONDA SZERVIZNAPOK ... hogy ne csak az ünnepek hozzanak meglepetést! 2000. november 27. - december 8. íjk- November 21-i ISó nyerőszámok 10 12 16 17 18 21 24 30 31 35 36 37 39 47 53 63 68 É0 :'f, $$$!$ .í Jfc Jf, sf; óje-íjí % i * MI VÁR MA ÖNRE ? Hírlap-horoszkóp &-jó ißj§ * * W # * Nyüas (XI. 23-XII. 21.) Szinte nem fér a bőrébe. A vállal- kozőkedve és kondíciója csúcsponton van. Ma a siker reményében kockáztathat az élet minden területén. Bak (XII. 22-1.20.) Nagy léptekkel halad előre, minden az elképzelése szerint alakul. Bolygója hatására lendülete töretlen. Partnere vonzónak találja, s boldogok együtt. Vízöntő (I. 21-11. 20.) Fényesen ragyog szerencsecsillaga a mai napon. Lehetetlent nem ismer. Nagy türelemmel valósítja meg céljait, bármilyen nehéz is legyen a hozzá vezető út. Halak (II. 21—III. 20.) Nem kedveli különösebben a válto- log, zásokat. Viszont amihez hozzáfog, azt be is fejezi. A fölös- ieges kockázatok elől kitér. Közölnivalóit érthetően, kerek mondatokban fejezi ki. Fantáziája nagyon élénk. 4 Kos (III. 21-IV. 20.) Nem szereti a feszült helyzeteket, így el is kerüli azokat. Remek diplomáciai érzéke és emberismerete segíti döntéseiben. Úgy érzi, hogy magánéleti gondjait önmaga oldhatja meg. aj Bika (IV. 21-V. 20.) Minden érdekli, ami körülötte zajlik. Rendkívüli diszkréció és bölcsesség jellemzi, igyekszik el- kerülni a vitás helyzeteket. Egy társaságban szellemességét megcsillogtathatja. 9» Ikrek (V. 21-VT. 21.) Tervei romantikusak és fantáziadú- & sak. Rengeteget olvas, rajong a tudományokért, de azért örömét találja az élet élvezetében is. Környezetével szemben őszinte és közvetlen. Rák (VI. 22-VII. 22.) A Nyilas idejében Ön a szerelmi kötelezettségeire összpontosít. Partnerével nem mindenben értenek egyet, hogyan folytassák ezt a kapcsolatot. Jóindulattal és közös akarattal megoldható a dilemma, csak legyenek őszinték egymáshoz. Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) Egy rossz és kellemetlen habitusú kolléga tehpti tönkre a napját. Mindent elkövet, hogy exponálja magát, ami nem csak az Ön számára visz- szatetsző. Ma azon fáradozik, hogy igazolást keressen saját magatartásbeli és viselkedési szokásaira, amelyeken változtatni szeretne. Szűz (VIII. 24-IX. 23.) Mindenáron azt akarja elhitetni magával, hogy nem becsülik eléggé az emberek. Ezt különösen azoktól veszi rossznéven, akiket szeret. Talán az a baj, hogy mostanában érzékenyebb a kelleténél. Mérleg (IX. 24-X. 23.) Kicsit talán naiv, ezért ismerősei *¥* most könnyen visszaélhetnek jóhiszeműségével, ne vállal- jon ei olyan feladatot, amit nem tud elvégezni, mert így csak lejáratja magát. a a Skorpió (X. 24-XI. 22.) Valamiről teljesen megfeledkezett, Sjglp pedig ezt már napokkal ezelőtt is fontosnak tartotta. Most kínos perceket okoz ez az érzés, mert úgy érzi, valamiről lemaradt. Próbáljon meg segíteni a mulasztáson. u áf * 46-# # íX:J*í x. * Hat szám - egy nyeremény! 47. HÉT A HETI NYEREMÉNY: 1000 Ft-os vásárlási utalvány A MAI (NYERŐSZÁM: 10 2 3 ? SalgétarfáM Apjülé» 15.30 órától: Bruce Willis: A kölyök. Feliratos am. filmvígjáték. 17.45 és 20 órától: Horrorra akadva - Avagy tudom kit ettél tavaly nyárson. Feliratos, amerikai horror-paródia. Apóié K&miíiWi» 17 és 19 órától: Bruce Willis: A kölyök. Feliratos, amerikai filmvígjáték. IMassíigysíiinmal Mniáslh» 15.30,17.45 és 20 órától: Cool túra. Színes, szinkronizált amerikai vígjáték. MmMA ’Kfimnni318 és 20 órától: Hibátlanok. Színes, amerikai film. aséesfeíi/l 18 órától: Szivedbe zárva. Színes, amerikai film. Szerviznapok a Hondánál november 27. és december 8. között! Jelentkezzen be márkakereskedőjéhez egy rövid időre és mi ingyen felkészítjük autóját a télre, kedvezményesen lecseréljük az olajat, valamint igen megnyerő árakkal várjuk a szervizalkatrészeket illetően is. Sőt, mi több, minden Honda márkaszervizben egy ajándék és az új 4 ajtós Civic vár Önre. így minden adott ahhoz, hogy Hondája jól érezze magát a karosszériájában és továbbra is megbízható partnere maradjon. 0 HONDA. Az Ember, a gép előtt (0 HONDA. Maruzs 3100 Salgótarján, Rákóczi út 135/a Tel.: (32) 441-666 (32) 441-888 SZERVIZ, SZALON ÉS TUNING HALLO SZÍVPOSTA Egyetlen Kedvesem! A létező legszebb és legnagyobb csoda lett a miénk. Minden percéért hálás vagyok. Mindig azt kérem, hogy a szeretet lángja és melege járja át szívünket, és segítsen abban, hogy mindezt egymás közelségében érezzük. A bizalmadat köszönöm, rászolgáltam, de én akartam. Ennyire őszinte kapcsolatban nincs helye a bizalmatlanságnak. A szeretetem és a segítségem éppoly önzetlen, mint a tiéd. HALLO SZÍVPOSTA MARTINAK BUJÁKRA! Nagyon boldog születésnapot kíván: férjed, Robi, anyósod és apósod Rádió* és televízióműsor-ajánlat Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz*en: 0 - 24 óráig KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. 4.33 Határok nélkül. 5.00 Reggeli krónika. 5.39 Falurádió. 6.00 Krónika. Sport. 6.30 Gazdaság. 7.00 Krónika. Sport. 8.00 Krónika. Sport. 8.19 Mindennapi tudomány. 9.04 Napközben. 11.05 A Szabó család. 11.35 Anno... 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Énekek Krisztus királyról. 13.30 Római katolikus félóra. 14.04 Klasszikusok mindenkinek. 14.35 Irodalmi figyelő. 14.55 Aranyalap. 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika. 1610 Hasznos tudnivalók. 16.25 Felhang. 17.05 „Magyarországról jövök...” (magazin). 18.00 Esti krónika. 19.05 Sportvilág. 19.30 Esti me se. 19.38 A magyar népzene és nép- költészet hete. 20.04 „Azonnal menjek Moldvába...". 20.30 Határok nélkül. 21.05 Gazdaságról mindenkinek. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 23.00 Hírek. Kenó. 23.04 korok Bach-képei H KúSdl 5.55 Körzeti magazinok. 9.00 Napközben. 18.30 Nemzetiségi műsor. 23.00 A BBC magyar műsora PETŐFI Időjárás. 4.32 Hajnali dal- ) Hírek. Időjárás. 6.00 Hí4.30 Hírek, lamok. 5.00 rek. Időjárás. 6.03 Kívánságreggel. 6.30 Hírek. Sport. Közlekedés. 7.00 Hírek. Közlekedés. 7.30 Hírek. Időjárás. Sport. Közlekedés. 8.45 Sportreggel. 9.00 Petőfi-délelótt. 9.01 Hírpercek. 9.20 Kabarépercek. 9.40 Gordiusz-plusz. 9.50 Apró-cseprő. 10.00 Hírek. 10.10 Délelőtti vendég. 10.50 Zöldjelzés. 11.00 Hírek. Közlekedés. 11.05 Sporthírek. 11.48 Korkérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. 13.01 Hírek. Közlekedés. 13.50 Vízállásjelentés. 14.00 Kabarécsütörtök. 15.00 Hírek. Időjárás. 17.00 Háztól házig. 18.01 Kölyökrá- dió. 18.30 Gordiusz-játék-tér. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.04 Unikum. 20.00 Váltóhang. 21.04 Karinthy Színpad. 22.00 Modemidők. 22.30 Drogérjija. 23.00 Hírpercek. 23.15 Visszajátszás. 24.00 Éjfél után... 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 8.30 Ezredforduló 8.35 Mindent a szerelemért 9.35 Naprakész magazin 10.10 Báj, báj! 10.20 Vidék 10.50 Tiszteletjegy 11.35 ízlelő 11.45 Agóra 12.00 Híradó délben 13.00 Slovenski Utrinki 13.25 Együtt 13.54 Hírek. Időjárás 13.55 Erdély leírása: Udvarhely-Szék (2.) 14.25 Max (amerikai tévéfilm) 15.58 Hírek. Időjárás 16.00 Ezredforduló 16.05 Egészségedre 16.30 Az Úr szolgálóleányai 17.00 Érintő 17.25 Segítőtárs 17.50 Alaphangok 18.00 Híradó hatkor 18.15 Miénk a vár... (29.) 19.15 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.05 A fekete város (7/7.) 21.05 Az Illés-sztori (13/7.) 21.35 Lendületben 22.05 Híradó este. Időjárás 22.15 Aktuális 22.35 Théma 22.45 Alaphangok 22.55 Kettesben 23.30 72 óra 24.00 Tarr Béla-sorozat 0.10 „Utazás az Alföldön” (magyar film, 1995) 17.20 Lássuk Indonéziát! 17.30 MMM 18.00 A szenvedély ára (német tévéfilm) 19.25 Minifesztivál 19.45 Esti mese 20.00 Híradó este. Sport 20.40 Cantata Aquilarum (Sasok éneke) 21.10 Unokáink is látni... 21.35 Shoah (4/4.) 24.00 Az álom én vagyok 1.35 Aktuális “FOB-----| a i 19.00 Most vagy soha! 19.45 Gyerekszáj 19.55 Vad angyal 20.30 Rex felügyelő (német-osztrák krimisorozat) Gyermekrablás 21.30 Nooormális 22.20 Jó estét, Magyarország! 23.10 Ablak Európára 23.45 A négy évszak (amerikai film) 1.40 Háló@világ 5.50 Jó reggelt, Magyarország! 8.35 Gazdagok és szépek 9.00 Csupa-csupa élet 9.30 7-es csatorna 10.00 Állatklinika 10.25 Közvetlen ajánlat 11.15 Szerencsekerék 11.45 Miért éppen Alaszka? 12.45 Josh és Sam (amerikai kalandfilm) 14.35 Xena (am. fantáziasorozat) 15.30 Kastélyszálló (osztrák sorozat) 16.25 Sonadoras - Szerelmes álmodozók 17.10 Maria Isabel 17.40 Esperanza 18.30 Tények (hírműsor) DUNA TV 4.10 Virradóra 9.15 Régiók (ismétlés) 9.45 Napóra (ismétlés) 10.15 Tragikus hajsza (olasz film) 12.00 Lapozó. Híradó 12.20 Energiaábécé (9.) 12.25 Fórum (ismétlés) 13.05 Kiss Manyi - a komika Napfény a jégen (magyar film, 1961) 14.20 A tenger titkai 14.30 A zene arcai (ism.) 15.00 Talentum (ism.) 15.30 Helikon 15.50 II. nemzetközi ökumenikus filmszemle díjnyertes alkotása Figyelj!!! 16.20 A fotográfia kalandja (francia sorozat-10/1.) 16.50 Elfeledett tájakon 17.20 Nyelvőrző 17.35 Mesefilmek 18.00 Napóra 18.55 Hej, helyes beszéd! 19.00 Összkép 19.30 A 20. század száz híres fotója 19.45 „A homok dala” 20.10 Az élet körtánca 21.00 A csend hangjai (dán dokumentumfilm) 21.30 Híradó. Sport 22.00 Ezredforduló 22.05 Művészvilág 22.35 A kutya évében (orosz film, 1994) 0.40 Híradó. Vers 23.40 Híradó Késő esti kiadás 24.00 Űrbalekok 0.25 Antenna 0.55 Fókusz (ismétlés) HB® Prffl )*2 8.30112 (bűnügyi magazin) 9.20 Honlap 9.45 Tudóra 11.05 Telemázli (ismétlés) 11.30 Koffer 12.05 Boldog születésnapot! 12.50 Van öt perce? 13.00 Híradó délben 14.00 Főtér 15.30 Nem jogerős 16.00 Iskola utca-Tudóra TV2,20.30: Rex felügyelő - Bécsbe érkezik hat hónapos kisfiával Nina Martin énekesnő. Az operában tárgyal fellépésének részleteiről. A gyerekre bébiszitter vigyáz. A szállodában fegyveresek tőrnek rájuk. A bébiszittert lelövik, a kisfiút elrabolják. Brandtnerék munkához látnak. A hotelban ugyanakkor száll meg egy házaspár, kisgyerekkel. Még el sem kezdik a nyomozást, már megérkezik a fénykép a gyermekről és a váltságdíj összegéről szóló értesítés. 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub (ismétlés) 9.15 Szeretni bolondulásig 9.45 Julieta (ismétlés) 10.35 Top Shop 11.30 Delelő 13.00 Híradó. Déli kiadás 13.20 Kavalkád 13.30 Kalandos nyár (67.) 14.25 Mylene (francia film) 16.00 Julieta (57.) 16.50 Joker 16.55 Szeretni bolondulásig 17.20 Joker 17.25 Hegylakó (amerikai kalandfilmsor. - 70.) A falkavezér 18.30 Híradó. Esti kiadás 18.55 Legyen ön is milliomos! 19.25 Fókusz (közszolgálati magazin) 19.50 Fókusz-ráadás 19.54 Üzenet 19.55 Barátok közt (magyar sorozat) 20.25 Esti showder Fabry Sándorral 22.05 Zsoldosok (16.) Az őserdő mélyén 22.55 Közvetítés az Amstel Jam-koncertről 6.30 Winona Ryder 7.00 Jó barátok (amerikai sorozat) 7.30 Idegenek voltunk (amerikai vígjáték) 9.10 Jackie Chan: Az elveszett zsaru (amerikai akció-vígjáték) 11.00 Szép remények (am. romantikus film) 12.55 Rock and roll szamuráj 14.30 Pénzes pasik, könnyű nők (amerikai vígjáték) 16.05 Godzilla (amerikai fantáziafilm) 18.20 Idegenek voltunk (amerikai vígjáték) 20.00 Görmenők (amerikai kalandfilm) 21.35 Kuki (am. vígjáték) 23.05 Macskajaj (jugoszláv vígjáték) 1.15 A szállítmány (amerikai krimi) 2.50 Még egy nap a Paradicsomban (amerikai krimi) 4.35 Tökéletes gyilkosság (amerikai thriller) TARJÁNI TV 18.10 Hírek 18.20 Háttér 18.35 Kimba, a fehér oroszlán 19.00 Filmajánló 19.05 Szevasztok! 19.10 Csendes percek 19.20 Célkeresztben - a parlament 20.00 Hírek 20.10 Háttér 20.30 Családi fotók (amerikai film, 1. rész) NÓGRÁDI HÍRLAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Kossuth út 15. Tel: 35/301-660. Az előfizetők részére a Célvonal Kft., telefon: 30/9433-548,30/9951-279 juttatja el a lapot. Terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó saját terjesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 795 Ft, negyedévre 2385 Ft, fél évre 4770 Ft, egy évre 9540 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. Az újság a • PAN OA szerkesztőségi rendszerrel készült.