Nógrád Megyei Hírlap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-23 / 274. szám

2000. NOVEMBER 23., CSÜTÖRTÖK SZÉCSÉNY MEGYEI KÖRKÉP BÁTONYTERENYE 3. OLDAL Nógrád Megyei Hírlap _______Hegedűs Erzsébet jegyzete O lcsó műfaj, pénzteleneknek H a hiszik, ha nem, mostaná­ban kedvenc „olvasmánya­im” közé tartozik a különféle statisztikai közlemények böngé­szése. Merthogy roppant érdekes dolgokat tud meg ám az ember: most legutóbb a KSH egyik gyöngyszemét tanulmányoztam át, amely a lakosság időfelhasz­nálásáról adott átfogó értéke­lést. A jelentés az egyik legfeltű­nőbb változásként jelölte meg, hogy a férfiaknál tíz, a nőknél húsz százalékkal csökkent a tár­sas szórakozásra fordított idő. Szembeötlőnek nevezte azt is, hogy egy évtizeddel ezelőttihez képest egynegyeddel kevesebb ideig olvasunk, ugyanakkor uralkodóvá vált életünkben a té­vézés. Az összegzés szerint egyetlen szűrőnek az iskolai vég­zettség tűnik, mert a diplomá­val rendelkezők körében kevés­bé növekszik ez az adat. Nos, ez volt az a pont, ami­kor megszólalt bennem a kisör­dög: álljunk már meg egy piciny­két! Véleményem szerint az idő­felhasználásról alkotott kép így egyoldalú: akkor kaphatnánk teljes áttekintést, ha hozzáren­delnék a másik oldalt is, azaz megnéznénk, vajon mi is lehet ennek az oka? Vegyük csak szé­pen sorjában: szerintem a társas szórakozásra ma is ugyanúgy megvan az igény (ha még nem jobban), mint korábban, csak­hogy ehhez pénz kell, nem is ke­vés: mindenki tudja, mennyibe kerül ma egy közös mozi, uram bocsá' színház, egy-egy baráti körben elköltött vacsora, kelle­mes beszélgetéssel körítve. Meg­nézhetjük azt is, mi is lehet az oka az olvasási idő csökkenésé­nek: magyarázni nemigen kell, elegendő, ha bemegyünk egy könyvesboltba, és csak öt percig ftgyelünk: tíz emberből kilenc le­veszi a könyvet a polcról, belela­poz, aztán megnézi az árát, és visszateszi. Van olyan is, aki elő­ször az árát nézi meg és rögtön visszateszi. Hiába van valakinek kedvenc írója, költője, nem en­gedheti meg magának, hogy egy- egy újabb kötetét megvásárolja, mert nem telik rá. Az egyetlen határvonal valóban az iskolai végzettség: mert akinek diplo­mája van, annak általában a keresete is nagyobb, ebből követ­kezik, hogy megengedhet magá­nak egy-egy nívósabb progra­mot. De mit csináljanak azok, akik munkanélküli-segélyen ve­getálnak, akik a minimálbértől alig többet visznek haza fizetés­ként, amiből számlát kell fizet­ni, gyereket kell nevelni, ruház- kodni és enni kell? Hogyan tud­ná megengedni magának, hogy egy-egy közös programra kifizes­sen több ezer forintot? Hogyan tudná megvenni azt az igénye­sebb könyvet, amelynek ám két- három ezernél kezdődik? Akár­honnan közelítjük, újra csak rá kell jönnünk, hogy minden a pénz körül forog. Ez sem teljes így, mert hozzá kell rendelnünk az idő fontosságát, amelyből egyre többet fordítunk munkára azért, hogy keservesen megtart­sunk egy színvonalat, hogy leg­alább a külcsín mutasson vala­mit. M ert szórakozásra, olvasásra lenne igény, csakhogy hi­ányzik hozzá az anyagi háttér. Addig pedig, amíg ezt meg nem teremtjük, marad az olcsó mű­faj: színvonalban ugyan gyen­gécske, de legalább mindenki számára elérhető. Fémzárolt vetőmag, mint feltétel (Folytatás az 1. oldalról) Repcénél 294 hektár az elmara­dás. Volt olyan időszak, amikor annyira kemény volt a föld, mint a beton. Egyébként a gazdáknál az őszi kalászos gabonák vetésterü­lete túlteljesítésének szándéka tapasztalható, 2000-3000 hek­tárral.- A támogatás megszerzésé­nek egyik feltétele, hogy a mag­gal bevetett terület 40 százalé­kán fémzárolt vetőmag legyen. E tekintetben mi a helyzet?- Azok a gazdák, akik támo­gatást igényeltek, nemcsak telje­sítették a fémzárolt vetőmag el­vetésével kapcsolatos előíráso­kat, hanem a tavalyihoz képest az idén lényegesen előbbrelép­tek.- A kiszámíthatatlan időjárás ellenére miben bizakodhatunk?- Abban, hogy az eddigi eső­zések és a téli fagy hatására a ta­laj tömörödik, éretté válik.- A talajmunkák elvégzéséhez szükséges gázolaj-támogatást eddig hányán igényelték?- Öt vénén. Valójában most indult be. Karácsonyra befejező­dik. A gázolaj visszatérítéséhez korlátlanul hozzá lehet jutni, az igénylésnek nincs semmi aka­dálya. A számla és a mi igazolá­sunk kell hozzá.- Sokak szerint a mezőgazda- sági támogatás rendszerében ez a forma a legbürokratikusabb. Elhangzanak olyan vélemények is, mely szerint egy professzor sem tudná az első nekifutásra hibátlanul megcsinálni. Talál­kozott ilyen véleményekkel?- Nem könnyű.- Mivel magyarázható a gaz­dáknál tapasztalt előnyös válto­zás?- Azzal, hogy a paraszt nem tud gazdálkodásából kiszállni, nem lát maga előtt más lehető­séget.- Tudom, hogy sem ön, sem a hivatal nem foglalkozik jóslás­sal, mégis megkérdem: figyelem­be véve egy átlagos, kedvező idő­járást, mivel számolhatnak me­gyénk mezőgazdasági termelői?- Az idei termésátlagnál lé­nyegesen magasabbra. A világ­piac átrendeződése miatt értéke­sítési gonddal sem kell számol­ni. Tudomásom szerint a „ri- zses” országokban is a búzát ke­resik.- Megvannak-e a talaj téli kondíciójának javításához szük­séges feltételek?- A kormány által biztosított, kamatmentes áruvásárlási köl­csön módot ad a beszerzésre. _.__________________vjc Ú J PERONON JÁRNAK. Szerdán megtörtént a salgótarjáni külső pályaudvaron készített peron műszaki átadása. A majdnem háromszáz méter hosszú építményt, amelynek rengeteg szakszolgálati és hatósági követelménynek kell megfelelnie, a budapesti Ferati Építőipari Vállalkozás készítette el két hónap alatt. fotó, gyurián Már nem a kastélyról szól a történet (Folytatás az 1. oldalról) fele lenne a jelenleginek. Kitért arra is, hogy amikor a kastély el­adási lehetősége napvilágra ke­rült, ő maga szórólapokat készí­tett a lakosságnak, azzal a szán­dékkal, hogy elérjék, az épület önkormányzati tulajdonban tar­tását, annál is inkább, mert - mint írta - ő volt az „cikkben szereplő egyetlen képviselő, aki nem fogadta el az épület értéke­sítésére vonatkozó polgármeste­ri előterjesztést”. S ő - szemben a polgármester úr állításával, mi­szerint a szórólapok terjesztésé- j vei félrevezette' a lakosságot - nem feszültséget akart szítani a községben, hanem, azért teszi mindezt, ahogyan ezért írt la- j púnknak is, mert, mint a község lakossága által megválasztott J képviselő, kötelességének tartja választói érdekeinek képvisele­tét, még ha ez nem esik egybe a polgármester úr véleményével, elképzelésével. „írásomban nem állt szándékomban Jakubovics Katalin újságírónő munkáját bí­rálni, ő a polgármesteri hivatal | tájékoztatásaira építette írását.” A továbbiakban azt írta „ A J cikkben írottak megfelelnek a j valóságnak, de mint képviselő kijelentem, hogy egyáltalán nem értek egyet az értékesítés­sel, és mindent latba vetek a megakadályozására, ha kell, la­kossági tiltakozást szervezek. Az üggyel kapcsolatban népsza- j vazást kezdeményeztem.” Szarvasgedén valóban ezért folyik jelenleg az alírásgyűjtő akció. S, hogy Német képviselő úr tartotta magát szavához, úgy tűnik, még feszültebb a hangu­lat lakossági körökben, s a bé­kés, alig félezer embernek ott- ! hont adó kis településen élők I közül nagyon soknak úgy tűnik, í valójában már nem is a kastély­ról van szó.- Nézze, én csak azt tudom önnek mondani - így a délidő­ben utcán álló asszonykörben állók egyike - hogy elfogadom, bármilyen döntést hozzanak is a képviselők a kastéllyal kapcso­latban. Azért választottuk meg őket, hogy ők vezessék a közsé­get, hogy a faluért, a faluban élők érdekeiért és ne ellene ténykedjenek.- Én is ezt mondom - mond­ja egy sietős hölgy - de hozzáte­szem, itt már nem épületértéke­sítésről szól a történet. Az első aláírásgyűjtést figyelembe véve, aztán, hogy jelen voltam a falu­gyűlésen, olvastam, hallottam a polgármester ezzel kapcsolatos tájékoztatóját, inkább azt gyaní­tom, a polgármester, a képvise­lők - természetesen egy kivéte­lével - ellen megy a játszma. A szervezők, aláírásgyűjtők sze­retnének a helyükre kerülni ta­lán, erre gondolok. Sokan nem értik, miért nincs a kúriához oly nagyon ragasz­kodók körének más érve, ami­kor az esetleges hasznosítható­sága esik szóba, mint csupán annyi, hogy ez mindig is az ön- kormányzaté, a falué volt.- Nevetségessé tesszük ma­gunkat egész környéken - mondja a bevásárlásból hazafe­lé ballagó idős férfi - ha tényleg eladnák jó pénzért, hát nem ak­kor is itt maradna a faluban? De­hogynem, akkor is „falunk egyetlen ékessége” maradna. Azért mondom így - magyaráz­za, mert a Misi (Német Mihály) választópolgárokat megszólító aláírásgyűjtést szorgalmazó pa­pírján is így áll. Mások kardosán kiállnak az épület önkormányzati tulajdon­ban való megtartása mellett. Ér­vük, mint Német úré: mindig a falu tulajdona volt. Mást nem tudnak felhozni az épület hasz­nosíthatósága ellenében, legfel­jebb némelyikük azt, hogy ki tudja, ki és müyen célra venné meg. Kéri Tamás polgármester szerint az épület esetleges hasz­nosíthatóságával kapcsolatban ugyanott tartanak önkormány­zati szinten, ahol egy hónappal ezelőtt. Nevezetesen, hogy ak­kor az ingatlanközvetítő iroda jelezte vételi szándékát, s a tes­tület ez idáig sem adott annak semmiféle megbízást a közvetí­tésre. Nagy Gábor alpolgármester, aki egyébként ezelőtt nyolc évig volt a szarvasgedeiek polgár- mestere azt mondja, minősíthe­tetlennek tartja, ami a faluban folyik. Azt, hogy Német úr - aki az alpolgármester tájékoztatása szerint kétszer is indult a pol­gármesteri tisztért, s pár sze­mély, aki pedig a képviselősé­gért szállt ringbe - félrevezeti az embereket.- Az önkormányzat hátbatá­madásáról szól ez a história, a kastély esetleges értékesítése pedig az ürügy erre. Német úr nagyon jól ismeri az önkor­mányzat anyagi kondícióit, megszavazta a költségvetést, el­fogadta a féléves beszámolót. Is­meretes előtte: nincs miből fej­leszteni, s azt is jól tudja, előt­tünk a szennyvízberuházás, ami sok milliós saját forrást igé­nyel, s amire nincs pénzünk. Azt is, ez az épület csak viszi a pénzt, s hogy tíz év sem kell, megint rákölthetünk tízmilliót az állagmegóvásra, felújításra, hiszen állandóan toldozni-fol- dozni szükséges az öreg épít­ményt. Talán jobb lenne azt megértetni a választóinkkal, va­lamit kezdenünk kell, hogy a te­lepülés egyről a kettőre halad­hasson. Mondja, az eladást ellenzők­nek nincs érvük, vitatkozni sem lehet velük, olyan mereven ra­gaszkodnak akaratukhoz. Ezért gondolja az alpolgármester is, hogy a többségi faluvezetés elle­nében folyik az épületért való „csatározás”, márpedig semmi okuk a lemondásra. Rajta kívül még nagyon so­kak jutottak erre a következte­tésre, miután az előző aláírás- gyűjtéskor a polgármester és minden képviselő megkapta an­nak eredményét. A névre szóló íveken ugyanis ez a szöveg állt: „Mi önnek választáskor bizal­mat szavaztunk, úgy gondoltuk, hogy a falu érdekeit képviseli, de most nagyot csalódtunk. Amennyiben hozzájárul a „kas­tély” eladásához, és nem a falu érdekeit képviseli, visszavonjuk öntől a bizalmat.”- Tíz éve dolgozom tisztessé­gesen a falu érdekében, nemkü- I lönben a mostani testület. Ne­hogy azt higgye bárki is, lemond közülünk bárki is. Német úr egyébként abszo­lútnak tartja azt, hogy ő a pol­gármesteri székre pályázna, azt mondja, biztos munkahelye van. Csakis a falu érdekében te­szi amit tesz, azt próbálja elérni, j hogy az ott élők, és nem más j hasznosuljon az épület által. j Hasznosítsa azt a település, hi­szen alakulóban a turizmus is arrafelé, s csak jó származna ab­ból, ha megismernék Szarvas- gedét. Tájékoztatott arról is, azért is ellene vannak az embe- 1 rek az eladásnak, mert nem tud­ják mi lenne majd benne, mit akar kezdeni vele a vevő. Attól is, toldana hozzá, vagy elvenne belőle, mert Német úr úgy véli, az önkormányzat részéről fel­merülő tárgyalási szándék - ahogyan ő fogalmazott - az egyet jelent az eladással. El­mondta még, jól halad a népsza­vazásra vonatkozó aláírásgyűj­tés is, amelyet 18-án kezdtek, s amelynek leadási határideje, e hónap vége. Tájékoztató, értékeléssel A Magyar Demokrata Néppárt országos elnöksége és Nógrád megyei választmánya tegnap Bátonyterenyén, az Ady Endre Művelődési Központban tartotta ülését. Zsigmond Attila, a párt or­szágos alelnöke és dr. Csekey László megyei elnök tartott tájé­koztatót az együttműködés lehe­tőségeiről, valamint értékelték a megyei és az országos helyzetet is. (Az elhangzottakra későbbi lapszámunkban visszatérünk.) Az Arany diáklánya A salgótarjáni ILS Nyelviskola által meghirdetett angol és német nyelvű vers és prózamondó ver­seny eredményét közlő szerdai cikkünkbe hiba csúszott. Az eredményt közlők tévesen jelöl­ték meg a verseny egyik kategóriagyőztese iskoláját. Az angol nyelven indulók közül, a 2. kategória első helyezettje, Sebes­tyén Tünde ugyanis a salgótarjá­ni Arany János Általános Iskola tanulója. _______________■ Isk olagaléria Kiállítás nyílik Karancs- lapujtőn, a Mocsáry Antal Álta- j lános Iskolában november 24- én. A karancsberényi Fodor Ba­lázs - aki egyébként faluja alpol- ! gármestere - festményeit bemu­tató tárlatot az iskolaigazgató, dr. Szondi Béla nyitja meg, 15 órakor. A kiállítást december 31- ig látogathatják az érdeklődők. Véradók ünnepe Bátonyterenyén véradók napi ünnepséget rendez a Vöröske­reszt helyi szervezete. A hosszú ideje rendszeresen vért adók, a véradást szervezők előtti tisztel­gés ma, csütörtökön 15 órakor, a Csente fogadóban kezdődik, s al­kalmat ad az embertársaikon se- gítők kitüntetésére is._______■ F otósok sikere Kaposváron huszadik alka­lommal rendezték meg a Ba­rátság Hídja nemzetközi fotó- művészeti kiállítást. A pályá­zatra 26 országból több mint ezer mű érkezett. Közülük az igényes válogatás után 166 al­kotás került bemutatásra. A Nógrád Megyei fotóklub tagjai közül Herbst Rudolf FIAP- bronzérmet kapott. Sikeresen szerepelt Buda László, Homoga József, Környei Gyula és Molek Csaba is. ■ Nem János, Jenő Lapunk keddi számában a 3. oldalon tudósítottunk arról, hogy Rétságon ünnepség keretében adták át az elismeréseket a vér­adóknak. A hatvanszoros vér­adásért elismertek között téves információ alapján rosszul írtuk le egyikük nevét: az újság hasáb­jain Nagy János jelent meg, a ki­tüntetést viszont Nagy Jenő romhányi véradó kapta. Á nével­írásért elnézést kérünk. ■ A tökéletes megoldás: MINDEN ÚJ OPEL ASTRA MOST 300 FT ÁRELŐNNYEL! Részletek az Opel márkakereskedőknél. OPEL-©-

Next

/
Oldalképek
Tartalom