Nógrád Megyei Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-06 / 235. szám

Egy nógrádi kiskatona kálváriája (7.) A lágerból egy óra alatt szétszé­ledt az a sok nép. Mi hatan, közeli barátok, akiket a sors hozott össze, együtt indultunk el Régensburgból északi irányba. Egy kis faluban, ha jól emlékszem Grieszának nevez­ték, jelentkeztünk munkára. Nagy szerencsénkre egyikünk beszélt németül és elmondta a polgármes­ternek, hogy dolgozni akarunk, mert még nem mehetünk haza. A polgármester nem volt rossz indulatú, s közölte, hogy mind­egyikünknek tudnak munkát ad­ni. Engem mindjárt ki is választott magának. Valószínű szimpatikus voltam neki, mivel szőke voltam és a legfiatalabb a többiek között. Majd amikor megnézte a fogolytá­bori igazolványomat telefonált a feleségének, hogy jöjjön az irodá­ba. Aztán öt helybeli jobb módú embernek is szólt, hogy kaphat­nak munkaerőt. Tolmács barátunk mindegyi­künket elkísért és mindenütt el­mondta nekünk, hogy mit várnak tőlünk a háziak. Mi is haza érkez­tünk a polgármestemével, majd jött a barátom és lefordította, amit az asszony mondott. Megmutat­ták a szobámat, és elmondták, hogy mit kell majd dolgoznom. A szobám a ház emeletén volt, egy kis legényszoba. Volt benne asztal, szék, szekrény és két sez- lon. Amikor az asszony ezt meg­mutatta bevitt az istállóba, ahol két igásló és négy tehén állt. Nekem a jószágok etetése, a lovak tisztítása volt a dolgom, meg minden egyéb, ami a gazdaságban adódott. A gazdaságot az asszony irá­nyította, mert a férje a hivatát ve­zette. Volt még ott egy német is, ő a másik istállóban a borjakkal, meg a disznókkal bajlódott. A há­zigazdának negyven hold földje volt. A polgármesterné is kijárt a földekre, nekünk is mindig ő mondta meg, mit kell dolgoznunk. Otthon pedig a sógornője főzött mindenkire. Ennek az asszonynak meghalt a férje a francia földön, s csak vasárnap ment haza a család­jához, s ekkor a háziasszony fő: zött. A családban nevelkedett a há­rom iskoláskorú gyerek is, akik igen jól neveltek voltak. Megtudtam, hogy a német csa­ládoknál, ahol több gyerek volt a szülők megkérdezték a gyereke­ket, hogy melyikük akar tovább ta­nulni, szakmát szerezni, vagy a földdel dolgozni. Az én gazdám a földet, a gazdálkodást választotta annak idején. Én naponta reggel fél hatkor keltem. Rendet tettem az istálló­ban, megtisztítottam az állatokat, kihordtam a trágyát és megetettem a jószágokat. A gazda kijött meg­nézte, majd következett a reggeli. Együtt ettünk mindannyian. Étke­zés előtt imádkoztunk, mindenki a maga nyelvén. Reggeli után indul­tunk a földekre, gyalogosan, vagy ha távolabb kellett menni, akkor kerékpárral. Messzebbre lovas ko­csival vagy traktorral. A háziasz- szony ügyesen vezette a traktort is, amit később én is megtanultam. Érdekes szokás volt ebben a fa­luban, hogy fél tizenegykor min­denki hazament a földekről. Ha fo­gattal voltunk a földön, akkor a lo­vak nem kaptak frisset, hanem amit reggel meghagytak, abból et­tek. Mi közben bementünk megenni az előebédet, vagyis elfo­gyasztottuk a levest. Ezután ki­mentem és adtam jószágoknak friss takarmányt, miközben az asszonyok elkészítették a főebé­det. Erre hazaérkezett a házigazda is. Fél egy tájra lett kész a főzelék, vagy több féle hús főzve vagy süt­ve. Gyakran volt sült tészta, má­kos, diós, lekváros és minden alka­lommal egy nagy korsó sör min­denkinek. Ebéd után visszamentünk a munkába, de fél ötkor már ismét igyekezett haza az egész falu. Én is megetettem az állatokat, majd hat órakor megvacsoráztunk. Fél hét­kor már az italmérőben voltunk, ahol mi hatan is beszélgethettünk egymással. Megbeszéltük, hogy ki mit hallott, mehetünk-e már haza Magyarországra. Sokféle hüt mondtak a háziak is. Mondták, hogy megszerettek minket, ne menjünk haza, mert az oroszok mindenkit elvisznek Szibériába. Közülünk ketten már elhatározták, hogy maradnak. Ők olyan háznál dolgoztak, ahol nem volt ember a családban, s az asz- szony már az ágyába is befogadta őket. Ezen nagyon csodálkoztam, mert itthon már volt feleségük, egyiküknek pedig gyerekei is. Mi négyen azonban folytonosan a hazatérésről érdeklődtünk, pedig minket is nagyon főztek a német­jeink. Mind a négyünknek kinéz­ték már az özvegyasszonyt vagy a lányt, akit elvehettünk volna. Ezen nem is lehetett csodálkozni, hiszen nagyon kevés férfiember maradt abban a faluban is. Tő­lünk a harmadik szomszédban la­kott a háziasszonyom keresztlá­nya. A tizennyolc éves szép szőke lány is gyakran dolgozott velünk együtt. Tudtam, hogy a lánynak is tetszem, hiszen a huszonhat éves voltam, s bírtam erővel a munkát. Annyira a kedvembe jártak, hogy a tolmács barátomat is kikérdez­ték, hogy mit szeretek enni, mi­lyen sült tésztákat kedvelek, s azokat készítették nekem. Az idő teltével mindenféle munkát jól elsajátítottam, tud­tam, merre vannak a földjeink, hol mit termelünk. Megszerettem a földműves munkát és szorgal­mas voltam. Egyik alkalommal nem mentem haza a földről este a többiekkel. Egy fél óra múlva a háziasszony és a férje jött értem a tolmács barátommal és kiabáltak, hogy hagyjam abba a munkát. Majd másnap folytatom. Magya­rázták, hogy nem szabad tovább dolgozni, mint a falusiak. Az álla­toknak, meg nekem is pihenni kell. Mi négyen továbbra is rend­szeresen találkoztunk az ivóban és türelmetlenül vártuk a hazaté­rés lehetőségét. Az amerikai ren­delkezés azonban váratott magá­ra. Törtük a fejünket, hogy mit csináljunk, amikor a tolmácsunk megtudta, hogy már többen meg­szöktek az amerikai zónából. Egy német falusi férfi tíz márkáért át­segíti a vállalkozókat az orosz zó­nába. Az illetővel megbeszéltük, hogy mi vállalkozunk a szökésre. Megállapodtunk vele, hogy a va­sárnapi mise ideje alatt men­nénk, amikor minden család a templomban van. Nálunk is csak a háziasszony marad otthon. Ő viszont engem minden áron ott akart tartani. Azt magyarázta, hogy mennybe jó dolgom lesz, boldog leszek a keresztlányával, aki nagyon szeret. Sírt, nem akar­ta elengedni a kezem pedig en­gem várt a három barátom, meg a szökést segítő német. Sietnünk kellett, amíg véget nem ér a mise. Az orosz zóna vagy tíz percnyi messze volt ko­csival. A zónahatár közelében azt vártuk, és figyeltük, hogy az ame­rikai őrség eltávolodjon a búvó­helyünktől s akkor átszaladtunk egy kis patak fölött lévő hídon. Onnan vagy háromszáz méterre volt az orosz őrség. Sikerült a szökés, az oroszoknál jelentkez­tünk a fogolytáborban kapott ujj- lenyomatos igazolványunkkal. Németül tudó barátunk magya­rázta az egyik németül tudó orosznak, hogy mi már megyünk haza Magyarországra. Nagy megkönnyebbülésünk­re lepecsételték az igazolványain­kat, és tovább engedtek. Mi pedig siettünk az állomásra. Szeren­csénk volt a németül tudó haver­ral, mert általa hamar eljutottunk Bécsbe. Onnan már nem volt messze a magyar határ, ahová egy alkalmi vonaton igyekez­tünk. Számoltuk a perceket és nekünk négyünknek eszünkbe sem jutott, hogy odakint marad­junk. (Befejező rész következik, j LEJEGYEZTE: PÁDÁR ANDRÁS Jó is volna újra együtt A bányász múltra emlékeztek szeptember végén a forgáchtelepi idősek klubjának tagjai, zenés összejövetel keretében. Ekkor tar­tották meg az idősek napját is. Hu­szonötén jelentek meg a szép ün­nepségen, ahol elhangzott a bá­nyászhimnusz, s egymást követ­ték a köszöntő beszédek. A szak- szervezet részéről Mede László, mondta el gondolatait, Vágvölgyi József pedig szép énekkel lepte meg a jelenlévőket. Várnái Gábor - sokak kérésére - kedves dallamo­kat játszott hangszerén, s együtt énekelt az idős emberekkel. Széli Józsefivé finom vacsorát készített a klubtagoknak, Három Gyuláné pedig a terítésben segítkezett. Tóth Edit doktornő is ott volt az esten a klub közösségének örömére. Bráth Rudolfné a klub fő szervező­je arról gondoskodott, hogy a név­napjukat ünneplőket a szokásaik­hoz híven üdvözöljék, jó kívánsá­gokkal halmozzák el. A késő esti búcsúzásnál sokan adtak hangot a kívánságnak: de jó lenne még eb­ben az évben újra együtt lenni és ünnepelni! Csekkretúr Egy idős brit hölgy tiltakozásul visszaküldte 75 pennys nyugdíj- emelését a pénzügyminiszternek, és legnagyobb meglepetésére fel­vették az összeget. A 78 éves Nóra Knight nem akarta elhinni, amikor visszajelzést kapott, hogy a pénzt átvették. Elmondta, nem hiszi, hogy a miniszter személyesen tett volna ilyet... Kamatszüret az ABN AMRO Banknál! ABN AMRO 2 hónapos lekötött betét Idősek fesztiválja Salgótarjánban Kovács Kati táncdalénekes slágerköszöntő)e Kisebb-nagyobb megszakítá­sokkal ugyan, de tizenöt eszten­deje rendezik meg Salgótarján­ban az idősek fesztiválját. Az idei ünnepre október 7-én, dél­után 3 órakor kerül sor a József Attila Művelődési Központ szín­háztermében. A művelődési központ mellett most először vesz részt az előkészítő munká­ban a rendezvény lebonyolításá­ban a Nyugdíjasok Nógrád Me­gyei Képviselete.- Az ENSZ döntése, hogy ok­tóber elseje legyen az idősek vi­lágnapja a munkában megfá­radt, idős emberek iránti meg­becsülést kívánja kifejezni és er­re kéri a tagországok kormánya­it is. Nem véletlen tehát, hogy Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke és Puszta Bé­la, Salgótarján város polgármes­tere vállalták a fővédnökséget rendezvényünk fölött - mondja Ozsvár István , a képviselet el­nöke.- Milyen program várja az idős embereket?- Puszta Béla ünnepi köszön­tője után igen gazdag kulturális, művészeti program veszi kezde­tét. Mély tartalmat hordozó jel­képnek tartom , hogy a műsor­ban négy generáció képviselői lépnek színpadra. Arra gondo­lok, hogy vannak olyan fiatalok, akik oly módon is becsülik az időseket, hogy felvállalják, ápol­ják, tovább viszik azokat az ér­tékeket, amelyeket létrehoztak. A salgótarjáni Kodály Zoltán Ál­talános Iskola táncművészeti egyesülete, a Főnix Sporttánc Klub mellett idős, amatőr elő­adók és művészeti csoportok is bemutatják produkciójukat ön­maguk és egymás örömére. Vé­gezetül Kovács Kati táncdaléne­kes régi, szép slágerekkel aján­dékozza meg az ünnepi délután résztvevőit.- A meghívók kiállítás meg­nyitására is invitálnak.- Régi, szép hagyománya van már annak is, hogy a művelődé­si központ üvegcsarnokában nyugdíjasok alkotásaiból nyílik kiállítás. Az ideire igen gazdag anyag érkezett, szinte a megye egész területéről. Közöttük több alkotó is olyan munkákkal je­lentkezett, amelyeket egy ké­sőbbi időpontban esetleg önálló kiállításon is érdemes lenne be­mutatni. Ezt a mostanit október 14-ig tekinthetik meg az érdek­lődők naponta 8-20 óra között.- Kik állják a fesztivál költsé­geit?- Sokan ajánlották fel erkölcsi és anyagi támogatásukat. Min­denek előtt a megyei közgyűlést és a városi önkormányzatot em­líteném. De a csaknem negyven támogatónk között vannak nagyüzemek, szövetkezetek, egyéni vállalkozók, a nyugdíja­sok érdekeit képviselő szakszer­vezeti közösségek és több más civil szervezet is. Csak a köszö­net hangján tudok szólni kész­séges segítőinkről, hiszen vala­mennyinél azt tapasztaltuk, hogy szívesen segítettek. Azért, hogy színesebbé tegyék a hét­köznapokat, örömet adjanak az idős embereknek. _• ___ -VQ­’ A közöli hozam 5 millió forintos betétösszegtől érvényes a 2000. szeptember 29. és október 22. között nyitott Két hónapos lakossági lekötött betétekre. A Bank a kamatváltoztatás jogát fenntartja. A további részleteket a Hirdetmény és az Üzletszabályzat tartalmazza. Az egyes sávoknál a megadott EBKM értékek a teljes betéti összegre érvényesek. EBKM a 41/1997. számú kormányrendelet szerint. KAMATTABLAZAT Sav (Ft) EBKM (%) Hozam (%) 20 000 499 999 8,68 9 500000 1 999 999 8,91 9,25 2000 000 4 999999 9,14 9,5 5000 000 9,61 10 06 40 444 444 ABN AMRO Bank www.abnamro.hu Bankfiókjaink: Pásztó. Kölcsey F. u. 4. Tel.: 32/560-020 • Salgótarján. Rákóczi u. 15. Tel.: 32/520-400 Nyugállományú vámosok kitüntetése A millennium évében különös jelentősége van emlékezni, meg­becsülésünket és törődésünket kifejezni az előttünk járó nemze­dékek, korábbi munkatársaink, kollégáink iránt. Október elseje minden évben az idősek világ­napja, s erre készülve a Vám- és Pénzügyőrség Észak-magyaror­szági Regionális Parancsnoksága nemrég találkozóra hívta az im­már három megye területén élő 130 nyugállományú munkatár­sát. A nyugdíjas találkozón Rozsnyói Géza alezredes, regio­nális parancsnok üdvözölte a megjelenteket. A millenniumi év­forduló alkalmából a Vám- és Pénzügyőrségért érem arany fo­kozatát és pénzjutalmat hét, az idén 80. és 85. életévét betöltő nyugdíjas vámos kapta meg. Nógrád megyéből Bakos Imre fő­törzsőrmester és Demus István főhadnagy részesült a kitüntetés­ben. A kitüntetések átadását köve­tően Rozsnyai Géza regionális parancsnok a jelenlévőket tájé­koztatta a parancsnokság tevé­kenységéről, az új európai uniós feladatokhoz igazodó testület ki­alakulásáról. Ezt követően a régi­óhoz tartozó három megye - Bor­sod, Heves, Nógrád - nyugdíjas szervezetének képviselője szá­molt be életükről, a helyi vámhi­vatalokkal való közvetlen kap­csolatukról, az országos nyugdí­jas találkozó tapasztalatairól. A találkozón felhívták a jelen­lévők figyelmét arra, hogy régeb­bi korok még meglévő egyenru­háival segítsék elő a Pénzügyőr Múzeum anyagának gazdagítá­sát. A találkozó résztvevőit vacso­rán látták vendégül, majd - bizo­nyítva, hogy öreg finánc nem vén finánc - tánccal és nótázással zár­ták a találkozót.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom