Nógrád Megyei Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-04 / 233. szám

2. OLDAL SALGÓTARJÁN M E GYEI K Ö R K É P PÁSZTÓ 2000. OKTÓBER 4., SZERDA ez lelkileg is letöri az embereket. Különösen akkor, ha valaki gyen­gébb akaratú. Nehezen tűri a nincset és esetleg a máséhoz nyúl, hogy ehessen. Úgy gondo­lom, az a legnagyobb feladat ma az országban, hogy az emberek­nek értelmes munkát tudjunk ad­ni, különben visszafordíthatatlan lesz a lecsúszás. Ebben a virágos kis faluban, a nagy csendesség ellenére is zajlik az élet. Működik a focicsapat, aki csak teheti kimegy a mérkőzések­re. Azt tartják, hogy nem az a lé­nyeg hányadik helyen állnak a ta­bellán, hanem a szórakozás. Meg az, hogy a marcali fiatalok mo­zogjanak. A csapat is olyan közös­ség, amely összetart egy csoportot és leköti tagjait. Akár csak az öt­ven fiatallal működő néptánccso­port.- A könyvtárral is rendelkező mű­velődési házban minden pénteken gyakorolnak a nép­táncosok - mondja a polgármester. - Lelkes vezetője Tóth Zsuzsa a ba­lassagyarmati Pa­lóc Múzeumból jár ki tanítani a tánco­sokat. A táncok megtanulása mel­lett a gyerekek megtanulnak be­szélni és viselkedni is. A helyi önkor­mányzat a szügyi körjegyzőséghez tartozik. Anyagi lehetőségeik hí­ján az önhibájukon kívüli veszte­séges önkormányzatokhoz tar­toznak. Nógrádmarcalban nincse­nek üzemek, a mezőgazdaság sem nyújt megélhetést. Szeren­csére most is tíz-tizenkét köz­munkást tudnak foglalkoztatni. Ők elvégzik a köz érdekében szükséges legfontosabb teendő­ket. Vezetőjük Váfyi Nagy András falugondnok. A fiatalember kis mikrobusszal közlekedik, ami a legfontosabb munkaeszköze. Nemcsak a közmunkásokat igaz­gatja, hanem bevásárol, gyógy­szert hoz, ebédet szállít, egyszó­val valóban gondnok. A faluban valamennyi önkor­mányzati út aszfaltozott és sze­rencsére a településen minden megvan, csupán a csatornázást nem sikerült még megoldani. Nagy fejfájást okoz ez a képviselő- testületnek, de be kell látniuk, hogy ezt a feladatot összefogás nélkül egyetlen önkormányzat sem tudja végrehajtani. Az összefogásra jó példa a falu határában épülő regionális hulla­déktároló bázis, amely végső el­készülésekor megközelítően húsz község hulladékát tudja be­fogadni és a korszerű követelmé­nyeknek megfelelően tárolni. Befejezés előtt áll egy akkora konyhának a létesítése, amely­ben egyszerre száz embernek tudnak főzni. A falusiaknak nem kellene ennyit főzni, de ők már céltudatosan készülnek rá, hogy a falusi vendéglátás fellendül. Az is kiderül a beszélgetés közben, hogy az önkormányzat vett Bo­gácson egy üdülőt még 1992- ben. így aztán a mikrobusszal önköltséges áron utaztatott em­berek közül egyszerre két család élvezheti a sok betegségre áldá­sos meleg vizet. Arról nem is be­szélve, hogy van a falunak ott egy kis szőlője is. A polgármester büszkén mondja, hogy a nemrég lezajlott millenniumi zászlóát­adáson saját borukkal kínálták a vendégeket. Nagyon szép az em­lékpark, s már készül a falutörté­net is. Zajlanak a tárgyalások a falumúzeum épületének megvé­telére. A polgármester a beszélgetés végére hagyja a jövőbeni tervek, fejlesztések legnagyobbját.- Tárgyalásokat folytatunk a szakemberekkel egy tizennégy hektáros többfunkciós tározó tó kialakítására - mondja és látom az arcán, hogy várja a hatást. Va­lóban meglepődöm. - Régen akarjuk már ezt - folytatja - de most jutottunk idáig. Folynak a szakértői felmérések, a vízügye­sek bizakodóak. Meg kell egyez­nünk a földtulajdonosokkal, utá­na pályázhatunk. Lelkesen magya­rázza, hogy a tóból le­hetne locsolni, halat telepítve horgászni, csónakázni. Szabad­idős centrum lehetne. Azt azonban hozzá teszi, hogy a környe­zetben egyetlen hét­végi ház felépítését sem engedélyeznék, mert ez megbontaná a természet egyensú­lyát, ami elriasztaná az állandó vendége­ket. Térképen mutat­ja a csitári patak víz­gyűjtőjét, amelyről a szakemberek a vízho­zam tekintetében kedvezően véleked­nek.- Az elmélet és a gyakorlat persze nem mindig egyezik - mondja csak úgy maga elé. - ígéretes ez a vízgyűjtő, vajon hogyan működik majd a valóság­ban. Nagyon szép lenne ennek az elképzelésnek a megvalósítá­sa, de nem minden áron. Reálisan gondolkodik a pol­gármester, s ezt teszi a képviselő- testület is. Hatásukra és példá­jukra hajlik már a falu népe is. Legyen hozzá erejük, kitartásuk és sikerük. írta: Pádár András Fotó: Rigó Tibor Molnár Béla polgármester Virágos faluközpont, zászlókkal és millenniumi emlékkővel ■ Lakott hely a történelem előtti időktől a Nógrádi­medence szélén lévő település: 1907-ben kőkori lele­teket tártak fel a falu határában, s egy kettős sáncgyű­rűvel megerősített népvándorlás-kori földvár is állt itt. A község a Zách-nemzetség birtoka volt: az első írásos említés szerint 1281-ben Zách nembeli Tiborc a helységnek Szügy felé eső, Záchtelek nevű ré­szét fiának, Istvánnak a beleegyezésével vejének, Haraszti Simon­Csend, szépség, nyugalom, pihenés Nógrádmarcal csendes kis falu. Az alig több mint félezer lel­ket számláló település úgy búvik meg a Cserhát erdővel borí­tott dombjai között, mint a bújócskát játszó gyermek, aki at­tól fél, hogy hamar felfedezi a hunyó. Ám aki a girbegurba úton idevetődik elámul a széles főút szépségén. A takaros há­zak között sebesen szalad végig a szél, hiszen bőven van he­lye. Az út két szélén utca szélességű fás, virágos parksáv te­rül el. Dús lombú fák, szebbnél szebb virágok hívják, csalo­gatják beljebb a falu szélén feltűnő vándort. Mintha csak mondanák: Gyere beljebb fáradt ember, itt vár a szépség, a csend, a nyugalom, a pihenés. Virágba borult a vendégház tornáca: szép és vonzó látvány a vendégnek Hétköznap délelőtt van. Az egész faluban tapintható a csend. Az egyik házacska előkertjében idős néni hajladozik. A virágait ápolgatja. Mintha csak némafil­met láma az ember. A ház mellet­ti kerítésen egy ételhordó lóg.- Várom a gondnokot, hogy hozza az ebédemet - mondja a sűrűn barázdált arcú néni, s még hozzá teszi - Nem tudok már ma­gamról gondoskodni, ezért hoz­zák az ebédet is. Kitettem az edényt, nehogy elfeledjék megtöl­teni. Kicsit távolabb megjelenik egy férfi, vállán hosszúkarú masina lóg. Az illető beindítja a motort és vége a csendnek. Felsivít a gép, s a vastag damilzsinór majdnem tarra vágja a szárba szökkent fü­vet. Balázs Sándor, a helybeli köz­munkások egyike végzi e napi fel­adatát. Valamikor becsületes tar­Vályi Nagy András falugondnok goncás volt a balassagyarmati ká­belgyárban, de másokkal együtt kitelt az ideje s most közmunká­ból próbálja fenntartani magát. Leállítja a süvítő motort, s elővesz egy cigarettát. Kínálja, de örül, hogy nem fogyasztom.- Nem könnyű ez a sors - jegy­zi meg - de jó, hogy ez is van. Anyámmal élek mivel elváltam. Otthon segítek a háztájiban. Bol­dog csak akkor vagyok, amikor a két gyerekemmel találkozom. Eljutok a polgármesteri hivata­lig, amely üresen, zárt ajtóval áll a főutcán. Valaki rám szól, hogy mit ténfergek ott, hiszen a polgármes­ter nem itt van, hanem az iskolá­ban. Visszaballagok hát az iskola irányába, s közben becsöngetek az orvosi rendelőbe. Ámde hiába, nyomom a gombot, odabentről senki nem válaszol. Bizony már elmúlt tíz óra s az orvos bizonyá­ra elindult már a közeli Csitárra, hiszen délután meg ott gyógyítja a beteg embereket. Az iskolát a vendégház udva­rán keresztül érem el. A virágba borított vendégházból hangok hallatszanak ki. Aztán megjelenik két jókedvű asszony és mutatják, hogy csak menjek tovább az ud­var végében, ott van az iskola. Lá­tom is, hogy éppen szünetről so­rakoznak befelé a gyerekek. A ta­nár úr pedig elém siet és bemutat­kozik, ő Molnár Béla iskola igaz­gató, egyben nógrádmarcali pol­gármester. Kis türelmet kér, rövi­desen megérkezik a napközis kol­léganője Balassagyarmatról, aki átveszi a gyerekeket tőle. A várakozás ideje alatt Szatmá­ri Ferencné, Margit és segítője Oláh Zoltánná, Magdi beinvitál­nak a vendégházba. Nézzem meg már belülről is. Büszkén mutatják a tiszta szobákat, a hófehér ágy­neműt, amelyet éppen most cse­rélnek, mert vendégeket várnak. A fürdőszobák pedig a menő szál­lodákban is elfogadhatók lenné­nek. Érdeklődéssel lapozgatom a vendégkönyvet. Magyar, német, francia nyelvű beírások mutatják, van itt forgalom, s aki itt járt, kivé­tel nélkül elégedett. Három évvel ezelőttiek a következő sorok: „...Emlékül írom e pár sort abból az alkalomból, hogy itt vezettem mérkőzést. Re­mélem kelle­mes emléket hagytam ma­gam után, mert én kelle­mes emléket viszek, s min­dig jó szívvel gondolok erre a napra. Barát­ság és szeretet nélkül olyan az ember, mint a fa gyö­kér és levél nélkül. Tiszte­lettel Puhl Sán­dor.” Megérkezik a polgármester úr, s mondja is, hogy a valamikor tanító, Erdős Barnabás úr egykori istállója helyén ülünk most, egy ízléssel kialakított ebédlőben. Ugyanis a tanító úrnak tehénkét tartott, később a fia már gépko­csit, s akkor ez garázs lett. A taní­tó úrék elköltöztek, a faluban már csak három osztály működik ti­zenkét gyerekkel. Nem véletlen, hogy az önkor­mányzati testület nyolc éve elha­tározta, hogy a régi tanítói szol­gálati lakásból vendégházat ala­kít ki. Sokat törtük a fejünket, hogy mihez fogjunk ebben a faluban, ahol semmi sincs - mondja Mol­nár Béla. - Nincsenek várjátékok, strand, régiségek; szóval semmi. S ekkor jött az ötlet! Mi hirdessük meg a semmit. S valóban, mi ez­zel indultunk tavaly az Utazás idegenforgalmi kiállításon. A meglepetéstől még a szavam is elakad. A polgármester elém tesz egy kis prospektust és mutat­ja. Itt van. Nálunk nincs „semmi” csak... 1. Ha úgy érzi, hogy már nem bírja tovább... 2. Ha elege van mindenből... 3. Ha kíváncsi, hogy milyen egy falusi este... 4. Ha nem akar jellegtelen vagy ismerős arcokat látni... 5. Ha tudni szeretné, milyen íze van a tiszta levegőnek... 6. Ha érezni akarja a magyar föld illatát... 7. Ha csendet, békét és nyugal­mat akar... 8. Ha a gyökereket keresi... 9. Ha meg akarja találni önmagát... 10. Ha még szeretne beszélget­ni... AKKOR JÖJJÖN erdővel borí­tott, dobok között megbúvó ki­csiny falunkba Nógrádmarcalba! Az önkormányzat tehát fején találta a szöget, amikor az idegen- forgalom kialakítását tűzte ki cél­ként, mintegy a legfontosabb be­vételi forrásként.- Természetesen ez a három- szobás, tíz ággyal és összkomfort­tal rendelkező vendégház nem oldja meg a falu égető gondjait - magyarázza a polgármester. - Ép­pen ezért ezt a vendégházat pél­daként állítottuk a falusiak elé. Aki megteheti - s vannak ilyenek - foglalkozzon néhány vendég fo­gadásával. Úgy látjuk, hogy ez az elhintett mag kezd beérni. A falu két családja már nyolcvanszázalé­kos készültségben vannak vendé­gek fogadására. Ugyan eléggé költséges dolog, de megtanulható és megteremthető. Talán meggaz­dagodni nem lehet rajta, de tisztes jövedelem-kiegészítést nyújthat. Nem szólva arról, hogy falunk ne­vét megtanulhatják és hírét elvi­hetik szerte Európába. A vendégházba kezdetben csak vadászokra számítottak, hi­szen a falu a Cserhátvidéke Va­dásztársasághoz tartozik. A vadá­szat szerelmesei itt a belső Cser­hátban nyolcezer hektáron cserkelhetik a vaddisznót, a szar­vast és az őzbakot, s kaphatják puskavégre. A kis falut azonban azóta sokan felfedezték. Persze ebben sokat segít az a két utazási iroda, amelyekkel kap­csolatban állnak. Most viszont már sokat nyom a latban a szájha­gyomány, mivel akik itt jártak, ajánlják másoknak is. A tanárember-polgármester azt is elmondja, hogy a falusi turiz­must sem lehet a végtelenségig felsrófolni. Azt fejtegeti, hogy jó­zan gondolkodással lehet csak fej­leszteni.- Mérlegre kell tenni, hogy ven­dégszámban mit bír el a település - magyarázza. Nem szeretnénk túlterhelni sem a lakosságot, sem a természetet. Arra törekszünk, hogy megtaláljuk az egyensúlyt abban, hogy a vendég megtalálja nálunk azt, amiért ide jön és a la­kosság is elviselje az ide érkező­ket. Ugyanis az a tapasztalatunk, hogy ahol nagy számban megje­lennek a turisták, ott megjelenik a szemét és a károsítás. Nógrádmarcalban is az a leg­nehezebb, ami a Gödöllőtől kelet­re elterülő települések döntő többségében. Nagyon nehezen él­nek az emberek. Hatalmas küzde­lem folyik azért, hogy a földdel rendelkező parasztgazdák, s azok, akik elveszítve a máshol végzett mun­kájukat, a fa­luban próbál­gatják a sze­rencsét, csak nagyon nehe­zen jutnak előre. - Lako­saink egy ré­sze tavaly megtermelte az uborkát, de nem tudták tisztességes áron értékesí­teni - pana­szolja Molnár Béla. - Sokan elveszítették a ■ munkájukat, s A falu határában épülő regionális hulladéktároló bázis Egy falu, egy nap, egy lap - Nógrádmarcal . n ak adta. A falu plébániája 1332-ben már fennállt. A közigazgatásilag ma Nógrádmarcalhoz tartozó Söjpuszta a középkorban önálló település volt, ame­lyet 1327-ben-említettek először, az oklevelek - bár akkor még pusz­ta földként: bizonyíthatóan csak a XV. században vált faluvá, s a tö­rök hódoltság idején pusztult el. EZ. Múltidéző

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom