Nógrád Megyei Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-31 / 255. szám

2000. Október 31., kedd ORSZÁG VILÁG Nógrád Megyei Hírlap - 5. oldal Rendőrök a bizottság előtt Tonhauser László és Kiss Ernő a bizottság előtt fotó. europress/körmendi imre __________Budapest V olt és jelenlegi rendőr ve­zetőket hallgatott meg teg­nap az Országgyűlés olaj­bizottsága. Meghívást ka­pott Sándor István, az egy­kori Központi Bűnüldözési Igazgatóság (KBI) volt ope­ratív tisztje is, őt azonban vasárnap reggel hivatali visszaélés és vesztegetés gyanújával őrizetbe vették. Kiss Ernő, Tonhauser László, Kacziba Antal, Orbán Péter, Ignácz István és Ferenczi László meghallgatása szerepelt a bizott­ság tegnapi napirendjén. A kor­mánypárti és ellenzéki tagok, mi­után megtudták, hogy Sándor Ist­ván hétfői meghallgatását nem te­szi lehetővé az ügyészség, az ülés elején azon vitatkoztak, hogy a nyomozás érdekeire hivatkozva jogszerűen akadályozta-e meg a testület előtti megjelentést az ügyészségi nyomozó hivatal. Az MSZP, az SZDSZ és az FKGP hat képviselője szerint nem. Balogh László (MDF) ezzel szemben úgy véli: így legalább elkerülhető volt az a csapda, amelybe már többen többször bele akarták vinni az olajbizottságot. Szerinte ugyanis szokássá vált, hogy egyesek - ön­maguk megmentése érdekében - egyfajta nyomásgyakorlásra használják a testületet. Ignácz István vezérőrnagy, az ORFK volt helyettes vezetője az Europressnek nyilatkozva el­mondta: jómaga részt vett ugyan a szervezett bűnözés elleni küz­delem szakmai irányítását végző KBI, valamint a hasonló feladat­tal megbízott különleges osztá­lyok megalakításában, de az ő kezén nem mentek át „olajos ügyek”. Szerinte egyébként a rendőrség mindig csak az éppen hatályos jogszabályi kereteken belül mozoghat. Huszti Péter, a titkosszolgála­tokat jól ismerő történész úgy vé­li, hogy az igazi nagy halakat nem a rendőrségen belül, hanem a politikában, a gazdaságban és a pénzügyi világban befolyással bí­ró, alvilági kapcsolatokkal ren­delkező személyek között kelle­ne keresni. takács mariann Sikeres a Családnet-akció Karácsonykor már használhatják számítógépüket Budapest Hatalmas sikert aratott a kormány kedvezményes internet-hozzáférési lehető­séget kínáló akciója. A je­lentkezés határideje novem­ber 10., de az érdeklődök száma már most is a sokszo­rosa a rendelkezésre álló számítógépek számának. A Családnet-programra szervezői nem számítottak ilyen hatalmas rohamra - mondta el lapunknak Hammang Henrik, az Informati­kai Kormánybizottság sajtófőnö­ke. A nagy teljesítményű számí­tógépekhez és az olcsó világháló­kapcsolathoz való hozzájutás kritériuma: a pályázó nem lehet idősebb 67 évesnél, legalább két kiskorú gyermeke kell hogy le­gyen, akik nyolc év felettiek. Te­lefonnal is rendelkeznie kell, és a számláin nem lehet tartozása. A kérelmek elbírálásakor a hitelké­pességet is ellenőrzik, tehát fo­lyamatos jövedelmet kell igazol­ni. A szülőktől elvárt minimális jövedelem 32 ezer forint, aminek a családok nagy része általában megfelel, ezért szabályosan izzik a kormányhivatal bővebb infor­mációt nyújtó 06-40-200-275-ös telefonvonala. Az óriási sikerre reagálva Hammang Henrik tudósítónk­nak kifejtette: a Családnetet kí­sérleti programnak szánták, de szinte biztos, hogy lesz folytatá­sa. Konkrétumokkal azonban nem tudott szolgálni, mert el­mondása szerint a további ak­ciók beindításához ki kell ele­mezni a mostani tapasztalatokat. Eddig több mint tízszer annyian jelentkeztek, mint ahány gép van, ezért sorsolással fogják el­dönteni, hogy kik lesznek a kivá­lasztott szerencsések. Az 1400 nyertes várhatóan már karácsony előtt használhatja a várva várt új gépet. _______- w ­A közélet szereplői szem előtt vannak Torgyán-villa: legális jövedelemből is épülhet családi ház „Dr. Torgyán József földművelési és vi­dékfejlesztési miniszter a családi ház építésével kapcsolatos rágalmakat hamis váddá duzzasztó személyekkel szemben elrendelte a hamis vád bűn­tette miatti feljelentés mai napon törté­nő megtételét” - áll a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium hétfőn kiadott sajtóközleményében. A vagyoneredet vizsgálatát a kormányprog­ramban meghirdetettek szerint szorgalma­zó Csúcs László kisgazda képviselő, parla­menti frakcióvezető-helyettes lapunknak elmondta:- Úgy gondolom, hogy dr. Torgyán Jó­zsef miniszter úr minden bizonnyal legális úton jutott ahhoz a vagyonhoz, amelyből házat épít. Szerintem az volna a legszeren­csésebb, ha maga a miniszter kérné va­gyongyarapodásának felmérését. Ebből ki­derülhetne, hogy 1998 és 2000 között mi­lyen legális forrásból származó, adózott jö­vedelme volt, és milyen illetékkel terhelt örökség vagy ajándék szállt a családra. Ez­zel minden alaptalan vád alól tisztázhatná magát. Csúcs László ugyanakkor etikailag és politikailag kifogásolhatónak tartja dr. Torgyán József azon kijelentését, hogy az 1998-as vagyonnyilatkozatában - „a bű­nözők távoltartása végett” - nem a valós adatokat írta be. A konkrét eseten túlmenően vannak a képviselők vagyoni helyzetével kapcsolatos általános kérdések is. Ilyenekről kérdeztük Burillák Attilát, az Adó- és Pénzügyi Ellen­őrzési Hivatal (APEH) szóvivőjét.- Az alkotmánybíróság korábbi döntése alapján vagyonnyilatkozat tételére senki sem kötelezhető. Ettől függetlenül az adó­hatóságnak jogában áll vagyongyarapodási ellenőrzéseket végezni az eltitkolt, adózat­lan jövedelmek feltárása érdekében. Az or­szág területén jelenleg is több tucat ilyen Kérnie kellene vagyongyarapodásának felmérését, állítja Csúcs László jellegű vizsgálat folyik. Az ellenőrzések so­rán - ha kell szakértők bevonásával - tárjuk fel az érintettek bevételi-kiadási mérlegét. Kérdésünkre a szóvivő elmondta, hogy az APEH fennállása óta még senki sem kért önmaga ellen vagyongyarapodási ellenőr­zést. Természetesen nem látja akadályát an­nak, hogy bármelyik adózó ezt mégis meg­tegye. Egyébként az országgyűlési képvise­lők a törvények értelmében ugyanolyan adóalanynak számítanak, mint bárki más. A parlamentben annyit sikerült megtud­nunk, hogy a képviselők vagyonnyilatkoza­ta egy nyilvános és egy zárt részből áll. FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY Utóbbi tartalmába - amely nemcsak a kép­viselő, hanem a családtagok vagyoni hely­zetét is bővebben taglalja - indokolt eset­ben kizárólag a mentelmi bizottság tagjai tekinthetnek be. Dr. Isépy Tamás bizottsági elnök szerint a vagyonnyilatkozat beadásá­nak elmulasztása, illetve téves kitöltése a törvények értelmében semmilyen jogkövet­kezménnyel nem jár. Ugyanakkor a Fidesz képviselője hangsúlyozta, hogy a közélet vezetőit „fokozott erkölcsi felelősség terheli akkor, ha vagyoni helyzetükben tisztázan­dó kérdések merülnek fel”. _________________________________(EUROPRESS) K ITÜNTETTÉK BRZEZINSKIT. Nemzetközi tudományos konferencia kezdődött tegnap a parlament­ben Átmenet és konszolidáció Közép-Európában címmel az 1990. és 2000. év közötti időszakról. Ebből az alkalomból Mádl Ferenc köztársasági elnök magas állami kitüntetést nyújtott át az egykori amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadónak. A főváros a színhelye a kedden kezdődő másik nemzetközi tanács­kozásnak is: az Atlanti Tanácsok Szövetségének (ATA) közgyűlésén Lord Robertson NATO-főtitkár, a ma­gyar és az észt kormányfő, valamint tizenkét miniszter vesz részt. Képünkön Brzezinski, Mádl Ferenc és Göncz Árpád társaságában. fotó: europress/diósi imre ítéletidő Angliában London Az elmúlt évtized egyik leg­pusztítóbb erejű szélvihara tombol a brit szigetek térségé­ben. Az orkánerejű szélben há­rom ember vesztette életét, sú­lyos károk keletkeztek. Anglia déli részén tegnap reg­gel szünetelt a vasúti közleke­dés, mivel az óránkénti 160 kilo­méter sebességgel örvénylő szél fákat döntött a vasúti pályákra, villamos vezetékeket szaggatott le. Londonból a földalattin nem lehetett eljutni Heathrow repü­lőterére, mert egy fa rázuhant az egyik szerelvényre. Dover ki­kötője is megbénult, ugyanis számos komphajó a parthoz csapódott. Kent és Sussex gróf­ságban már eddig is több ezer otthont öntöttek el a korábbi esőzések nyomán medrükből kilépett folyók. A dél-angliai grófságokban a tűzoltók és a rendőrség készültségben áll, hogy menedékhelyekre szállítsa az árvízkárosultakat. ■ HÍREK RÖVIDEN Közel-Kelet: újabb halottak Nabluszban megtalálták annak a palesztin fiatal­embernek a holttestét, akit az izraeli hadsereg és a tüntetők hét végi összecsapásai során öltek meg. Fi­vére is hasonló körülmények között vesztette éle­tét. Kelet-Jeruzsálem kijáratánál tegnap leszúrtak egy zsidó telepest. Az izraeli-palesztin ellenséges­kedéseknek eddig 145 halálos áldozata van. Holttestek a Kurszkból A Barents-tenger mélyén fekvő atom-tengeralattjá­róról nyolc újabb holttestet sikerült a felszínre hoz­niuk az orosz és norvég búvároknak. A Kurszk 118 főnyi legénységéből eddig kihozott összesen 12 tengerészt a tengeralattjáró viszonylag épen maradt hátsó részében találták meg, ahol a feltételezések szerint 23 ember még órákkal a katasztrófa után is életben volt. Kopjafa - katonák emlékére A romániai Torda temetőjében kopjafát állítottak a tordai csatában 1944-ben elesett hősi halottaknak. Az emlékoszlop nemcsak a tordai temetőben nyug­vó magyar katonák emlékét őrzi, hanem a tordai csatában elesett több mint kétezer halottét is. Szabónak adtak igazat Pallag László megsértette Szabó Iván személyiségi jogait, és valótlanul állította 2000. június 9-ei sajtó- tájékoztatóján, hogy a volt pénzügyminiszter pénz­ügyi fedezetet biztosított olajügyletekhez - döntött csütörtökön a Békéscsabai Városi Bíróság. Nyugdíjak és olaj A nyugdíjak reálértéke 1998 és 2001 között össze­sen 9,3 százalékkal emelkedik, ezzel szemben csökkent az ellátások vásárlóértéke - közölte Lakner Zoltán, a Szociális és Családügyi Minisztéri­um helyettes államtitkára Budapesten. 2001-re 4,1 százalékos reálérték-növekedést terveztek, de el­képzelhető, hogy ez csak fele akkora lesz. Marad az MNB-alapkamat Miközben a jegybanki alapkamat nem változott, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a 2000. novemberi tartalékperiódussal kezdődően megváltoztatja a kéthetes jegybanki betét igénybevételének felté­teleit. A szakaszos rendelkezésre állásról áttér az eszköz mennyiségi tendereztetésére. A módosítá­sok 2000. október 30-i hatállyal léptek életbe. MERÉNYLET MADRIDBAN. Francisco Querol Lombardero, a legfelsőbb bíróság katonai bírája volt a tegnapi ETA-merénylet fő célpontja. A 69 éves tábornok hétfőn reggel kilenc óra után - sofőrje és test­őre társaságában - hivatali gépkocsiján indult munkába, amikor a spanyol főváros északkeleti részén, az egyik gyorsforgalmi autópálya közelében, két sugárút kereszteződésénél autóba rejtett pokolgép rob­bant fel. A merényletben a tábornokon kívül életét vesztette testőre és sofőrje is. Súlyos sérüléseket szen­vedett egy arra járó autóbusz sofőrje; harmincán megsebesültek. __________________fotó: europress/epa

Next

/
Oldalképek
Tartalom