Nógrád Megyei Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-30 / 254. szám

2000. Október 30., hétfő A SZÁMÍTÓGÉP VILÁGA Nógrád Megyei Hírlap - 9. oldal ____________Adatbázis______________ S ikeres akció a reprográfiai díj ellen Intemetcsúcs az olimpián Sikerrel lobbiztak a szakmai szervezetek a szerzői jogi törvényben megszabott és az informatikai esz­közöket is érintő reprográfiai díj szélesebb körű al­kalmazása ellen. A napokban megjelent kormány- rendelet már csak a fénymásolókat említi reprográ­fiai díj fizetésére kötelezett eszközökként. Mint is­meretes, az eredeti elképzelés szerint a szabályozás a nyomtatókra, a szkennerekre és a telefaxokra is kiterjedt volna. Növekvő szigor: számítógépes bűnözők A korábbinál jóval szigorúbb büntetésre számít­hatnak Kaliforniában azok a hackerek, akik víruso­kat szabadítanak a világra, vagy más hasonló bűn- cselekményeket követnek el. A nemrégiben ratifi­kált törvény a cybertér kalózait mindenképpen bű­nözőnek tekinti, és az okozott kár függvényében megállapított magas pénzbírság mellett börtönbüntetés is kiszabha­tó. A rendelkezés különös szigorral kezeli a csalások és vírusok mel­lett az on-line-szolgáltatók infrastruktúráját megbénító támadásokat és más internetes praktikákat. A vírusok terjesztőire 5000 dolláros pénzbüntetés szabható ki, ha az okozott kár nem haladja meg a 10000 dollárt. Súlyosabb esetekben azonban a bíróság a magas pénzbüntetés mellett akár három év elzárásra is ítélheti a tettest. De nemcsak Kaliforniában növekedett a szigor! Hat hónapot kell bör­tönben töltenie annak a tinédzsernek, aki betört a Pentagon számí­tógépeibe. A feltört számítógépek részei voltak az Egyesült Államok nukleáris észlelő és elhárító rendszerének. Ez az első olyan ítélet, amelynek alapján egy fiatalkorút zárnak be hackelés miatt. A 16 éves Jonathan James az ítélet kihirdetése után beismerte, hogy nemcsak a Pentagon, hanem a NASA számítógépeit sem kímélte. A NASA rendszerei közül azokat választotta, amelyek a nemzetközi űrállo­mást támogatják. A fiú körülbelül 3300 kormányzati e-mail-üzenetet és több száz jelszót is megszerzett tevékenysége során. Jonathan egyébként a „cOmrade” (elvtárs) kód- és álnevet használta. Az is ki­derült, hogy első, immár bűntettnek minősülő „csínytevését” 15 éves korában követte el. Kórház az interneten A kísérleti szakasz lezárultával hivatalosan is megnyitotta virtuális kapuit a NetKórház. Az ingyenesen - pusztán egy e-mail elküldésének díjáért - igénybe vehető fórumon egészségügyi konzultációra nyílik lehetőség a betegek és ér­deklődők számára az interneten keresztül. Jelen­leg 60, különböző területen működő szakorvos várja a megkeresése­ket, és ezekre 2448 órán belül garantáltan megérkezik a válasz. Ar­ra is mód van, hogy a virtuális konzultáció keretében orvos és páci­ense személyes találkozóról állapodjon meg. A honlap címe: www.netkorhaz.hu . ahova nemsokára szakmai anyagok, publiká­ciók is felkerülnek. Bizonyára a nagyközönség érdeklődésére is szá­mot tarthat a rövidesen induló médiafigyelő rovat, amely az egész­ségügyet érintő változások, újdonságok, hírek nyomon követésében nyújt segítséget. Szoftverkrőzusok - stagnáló jövedelmek... A Microsoft alapítójának, Bili Gatesnek ugyan 2,6 százalékkal nőtt a fizetése, de új részvényopciót nem kapott a 2000. pénzügyi évben. A 44 éves fő szoftver­építész 639 401 dollárt (mintegy kétmilliárd forintot!) kapott fizetésben és bónuszban a június 30-ával zá­rult pénzügyi évben. Egy évvel korábban ez az összeg 623 373 dollár volt. Steve Ballmer, a jelenlegi Microsoft-vezér 628 414 dollárt kapott, szemben az egy évvel korábbi 660573 dollárral. Mielőtt azonban gyűjtést kezdeményeznénk az, üzletemberek kiesett bevételeinek pótlására, említsük meg, hogy Gates, aki a Microsoft részvényeinek 13,7 százalékát tudhatja magáénak, még mindig a világ leggazda­gabb embere, a Forbes magazin szerint részvénycsomagja 60 milli­árd dollárt ér. „Szegény” Bili ugyanakkor határozottan szegényedik, egy évvel ezelőtt még 90 milliárdos volt a vagyona. __________■ iN tcRNeTTo Internetto - az informatív Az oldott o Computerworid «ámítástechnika munkatársai készítették az EÜROWRESS Sajtóügynökség együttműködésével. A sydneyi olimpia egyik jelképévé vált az ausztrál bennszülött (aboriginal), futónő, Cathy Freeman, akinek high-tech futóruhájában (optimális aerodi­namikai tulajdonságok) a kor technikájának vívmányai érvé­nyesültek. Mégis, az igazi újdon­ságot az olimpia és az internet összekapcsolódása jelentette az első „webolimpián”. A négy évvel ezelőtti atlantai olim­piának volt először hivatalos hon­lapja, amely az IBM támogatásával jött létre. 189 millió „becsapódást” regisztráltak. A két évvel ezelőtti naganói téli olimpián 634 milliót. Óriási számok?! Nos, minden koráb­bi rekord megdőlt Sydneyben, ami az internet olimpiai oldalainak láto­gatottságát illeti. Az olimpia - most is az IBM által üzemeltetett - hivatalos weboldalára f www.olvmpics.com ) 11,3 milliárd bejelentkezést regisztráltak. Ha eh­hez még hozzávesszük a „nemzeti” honlapokat, elképesztő számokat kapunk. Például egyedül az NBC, az Amerikába kizárólagos joggal köz­vetítő tévétársaság internetes oldalára www.nbcolvmpics.com 129 millióan kat­tintottak... Az adatokból nyilvánvaló: az internet egyre fontosabb szerepet játszik a On-line-zsaruk Amerika világtól elzárt, távoli vidékei mindig is kiváló búvóhelyül szolgáltak. Mindez ma már a múlté: az egész országot behálózó számítógéprendszer és az internet megváltoztatta a zsaruk munkáját is. Ron Horak több mint 25 évvel ezelőtt lépte át a seriffi hivatal kü­szöbét, és ott is ra­gadt. Élte az amerikai vidéki zsaruk csen­des hétköznapjait: szolgált fogdaőrként, aztán egy kis járőrö­zés és így tovább. A virginiai vidéken az erőszakos bűncselek­ményeket leginkább a postaláda-rongálá­sok jelentették. Azután megjelent a számítógép és az országos hálózat, amely összekapcsolta a vidéki rendőrőrs eseménytelen életét a zajos nagyvárosoké­val. A legnagyobb amerikai internet­szolgáltató, az Ame­rica Online (AOL) például több mint 23 millió (!) előfizetője számára lehetővé tet­te, hogy hálózatán keresztül on-line le­hessen a rendőrség­hez fordulni, például az eltűnt rokont ke­restetni. A vidéki zsaruk ma már nem írógépen pötyögik le jelentései­ket, az indigó szere­pét átvette a CD, csip- csup ügyek helyett el­tűnt emberek és többszörös gyilkosok nyomainak keresésé­vel foglalkoznak, kö­szönhetően a modem világ, ahogy mondani szokták, globalizált voltának. Amerika kies tájai mindig is jó búvóhe­lyül szolgáltak azok­nak a bűnözőknek, akik után a nagyvá­rosokban zsaruk szá­zai szaglásztak. Az internet jóvoltából ma már az olyan tá­voli vidékeken sem lehet maradásuk, mint amilyen a nyu­godt, csendes virgi­niai táj, Horak őrmes­ter szolgálati helye. Aki ugyan még min­dig magas sarkú westerncsizmában dolgozik, de szinte ez az egyetlen azonos- ság a múltjával. ___■ T ámogatás a teleházaknak Több mint félmillió, saját számí­tógéppel nem rendelkező hon­polgár számára teszi lehetővé a legmodernebb szoftverek alkal­mazását az az együttműködési megállapodás, amely szeptember 28-án jött létre a Teleházak Or­szágos Szövetsége és a Microsoft Magyarország között. A szerződés értelmében a Mic­rosoft térítésmentesen bocsátja rendelkezésre minden általános felhasználói szoftvertermékének és fejlesztőeszközeinek haszná­lati jogát a Magyar Teleház Szö­vetség tagjai, valamint a tele- házhálózat nonprofit kiszolgáló szervezetei számára. A Microsoft a szoftvereken felül a teleházak- ban megtartott rendszeres okta­tással is hozzájárul az informá­ciós társadalom hazai feltétel- rendszerének kialakításához, a teleházak informatikaalkalmazá­si kultúrájának fejlesztéséhez, valamint a szociálisan hátrányos helyzetű közösségek és felhasz­nálók esélyegyenlőségének meg­teremtéséhez. A jelenleg Magyarországon működő 160 teleház és 23 aliroda több mint ötvenféle szolgáltatást nyújt a térségfejlesztés, az okta­tás, a szociális gondoskodás, a foglalkoztatás, a civil szerveze­tek, a kisvállalkozások kiszolgá­lása és egyéb területeken, haté­konyan bekapcsolva ezáltal a vidéki településeket a magyar gazdaság vérkeringésébe. __■ C saládnet rászorulóknak A kísérleti jelleggel meghirdetett Családnet-program keretében 1400 rászoruló család juthat hoz­zá kedvezményesen egy-egy multimédiás számítógéphez, il­letve két évig havi 20 órás inter­nethasználathoz a Miniszterel­nöki Hivatal informatikai kor­mánybiztossága révén - jelentet­te be Sík Zoltán kormánybiztos. Mindehhez az állami támogatás konfigurációnként 70000 forint. A csomag kezdő részlete 29 000 forint, majd három éven keresz­tül havi 6800 forintot kell fizetni; ez az összeg tartalmazza az internet-hozzáférés költségét is. A Miniszterelnöki Hivatal fel­mérése szerint a magyar csalá­dok körülbelül 4 százalékának van internet-hozzáférése. A kor­mány ezzel az akcióval is elő akarja segíteni, hogy jobban el­terjedjen a számítógép és az internet használata. A Miniszter- elnöki Hivatal közlése szerint az egyelőre kísérletként induló pro­jekt jövőre tovább folytatódik, s akkor már több család számára teszik lehetővé a kedvezményes vásárlást. A125 millió forintos tá­mogatással induló program la­kossági pályázati feltételeit októ­ber 20-án teszik közzé. ■ A pánikbetegség virtuális leküzdése A pánikbetegség elleni küz­delem új frontját jelentheti a fejlett, virtuális valóságot használó technológiák bevonása a gyógyászatba. A Walter Reed Army Hospital egyik munkatársa negyvenöt olyan páciensét igyekszik így gyógyítani, akik a repüléssel szembeni kóros félelemtől szen­vednek. A kísérleti csoport egyharma- da a hagyományos terápiában részesült - itt lépésről lépésre „barátkoznak meg” a valóságos repüléssel -, egy másik csoport gyógyszeres kezelést kapott, míg a harmadik harmad az új, a virtu­ális valóságon alapuló terápiát próbálta ki: ők virtuálisan, számí­tógépes szimuláció segítségével „repültek.” A virtuális és az igazi repülőte­reket, -gépeket felkereső csoport a félelmek csökkenéséről számolt be a terápia végén, amikor a bete­gek egy „igazi” Atlanta-Houston repülésen vettek részt, és ennek során jegyzeteket készítettek. A tapasztalatok szerint a virtu­ális valóságot felhasználó terápia hatásosan csökkentette a fóbiás félelmeket. A kezelés ráadásul hatékonyabbnak is bizonyult, és jóval olcsóbbnak, mint a hagyo­mányos terápia. És jóval egysze­rűbb is, hiszen a páciensnek nem kell a terápia folyamán rendsze­resen kilátogatnia az igazi repü­lőtérre, és nem kell meglehető­sen lassú folyamat során, lépés­ről lépésre hozzászoknia ahhoz, ami a legtöbb (egészséges) em­ber számára természetes, hétköz­iig esemény __________ ■ I ntelligens robotkutya A szórakoztató technikában világelső Sony mindig kedvelte az új kihívá­sokat. A Sony még 1997-ben döntött úgy, hogy új-roboteszközt fejleszt ki, s azt kifejezet­ten a szórakoztatóipari piacon fogja érté­kesíteni. Az elképzelés végül az Aibo ne­vű robotkutyában öltött testet. A roppant élénk gépeb tervezésében a megoldandó feladatok között szerepelt például a meg­felelő súly és méret meghatározása, a ro­botkutya mozgásának összehangolása, és az eb teljes dinamikai vizsgálata, hiszen a robotot tizennyolc motor hajtja. „Figye­lembe véve a számos motort, a különféle kapcsolódásokat, valamint az olyan moz­gásokat, mint az ülés és felállás, Aibo megtervezése háromdimenziós tervező­szoftver nélkül szinte elképzelhetetlen lett volna” - nyilatkozta Kavakita Kozo, a Sony tervezőcsoportjának vezetője. A siker nem maradhatott el: Japánban az első háromezer robot alig húsz perc alatt talált gazdára. A kereslet azóta is meghaladja a kínálatot, az intelligens és méregdrága „kutyaautomatákból” nem képesek eleget gyártani. ______________ _____Ámítástechnika T estre szabott kimagyarázkodás Tökéletes alibit képes szállítani az argentin Amorios httv:// www.amorios.com.ar web- vállalkozás a titkos szerelmi kapcsolatot fenntartók számára. A hitvesi otthonból való eltávozás, illetőleg távol- maradás alibije hivatalos elfoglaltság látszatát kelta repülőjegy vagy nem létező kongresszusra szóló meghívás formájában érkezik. Egyéves tagsági díjként (=regisztrációs költség) az Amorios 120 dollárt kér. Az egyes szol­gáltatások ára 20 dollárnál kezdődik. A repülőjegy-kiállítás, meghívóküldés mellett az Amorios szállodai helyfogla­lással és elszámolással is foglalkozik, nehogy ügyfele nem kívánatos számlát kapjon. A szolgáltatás kitűnően műkö­dik - állítja az internetes vállalkozás ve­zetője, Raul Tello. Meglepő, hogy a vá­rakozásokkal ellentétben a tagságnak csupán a fele férfi! Hölgyek is igényt tartanak hitelesjnek tűnő) alibire... m hírközlésben. Igen izgalmas, ma még nem eléggé feltárt terület a televízió és az inter­net „együttműködésének” lehetősége. Jelentősége a jövő szempontjából szinte beláthatatlan, noha „még mindig a tévé- közvetítések a legnépszerűbbek” - mond­ta Dick Pound, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) alelnöke._____________■

Next

/
Oldalképek
Tartalom