Nógrád Megyei Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)

2000-10-30 / 254. szám

6. oldal - Nógrád Megyei Hírlap G A Z D A S A G 2000. OKTÓBER 30., HÉTFŐ Takarékszövetkezeti gondolatok a takarékosságról a szakmai ünnepen Az OTP Bank üdvözli ügyfeleit a takarékossági világnap alkalmából Fáy András 1839 márciusában vetette papírra „ A felállítandó Takarék-pénztárnak tervét”, amellyel megalapozta a magyar bankrendszer kialakulását, hiszen addig ilyen tevékenységet ha­zánkban szinte csak elvétve folytatott néhány külföldi (pl. bécsi) takarékpénztár, bizományosi jelleggel. Fáy szerint „Egy nemzet­ben a szorgalom ösztöne áll, ...és ebből erednek első forrásai a nemzeti jólétnek, boldogságnak. Jövendőjét balcsapásoknak, s öregségnek aggodalmai ellen biztosítani törekszik.” Nem a pénzről, sokkal in­kább a takarékoskodó, jövő­jéről gondolkodó emberről szól a takarékossági világ­nap. Nem véletlen, hogy a pénzintézetek közül talán a takarékszövetkezetek veszik a legkomolyabban a világnap megünneplését és mint szak­mai ünnepet tartják nyilván e napot. A takarékszövetkezetek te­vékenységének nagyobb része a vidékhez kötődik, és büsz­kén vállaljuk azt is, hogy mi a kis emberek bankja is va­gyunk. Ez a jövőben sem lesz másként, még akkor sem, ha a takarékszövetkezeti integráció célja éppen az, hogy a velünk együtt növekvő vállalkozások, és önkormányzatok igényei­nek is megfelelhessünk. Ezt a megfelelést alátámasztják mu­tatóink is. Az integrált takarékszövet­kezetek mérlegfőösszege folya­matosan a banki átlagos mér­legfőösszeg növekedésénél na­gyobb ütemben nő. Az 1997-es 254 milliárd fo­rinttal szemben a tavalyi évet már 404 milliárddal zártuk. A betét és hitelállomány mellett a saját tőke nagysága és az eredmény is emelkedik. 1997- ben 606 millió, tavaly mintegy 2,2 milliárd forint mérleg sze­rinti eredményt könyvelhet­tünk el. A jövőben mind a tő­ke, mind az eredmény oldalon tovább szeretnénk erősíteni pozícióinkat. A betétek és a hitelek piacán nem akarunk meghatározni, sem alsó, sem felső limitet. Gyakorlattá vált ugyanis az integráción belüli konzorcium­alakítás, amelynek segítségével a legmagasabb ügyféligényeket is ki tudjuk elégíteni. Nógrád megyében kiemel­kedő a hat takarékszövetkezet együttműködése. Az ügyfelek legapróbb kéréseit is meg tud­juk oldani a helyi ismeretekkel és döntési jogkörökkel rendel­kező takarékszövetkezetek­ben, ugyanakkor összefogás­sal, megyei és országos kon­zorciumok szervezésével bár­milyen típusú (vállalkozói, il­letve önkormányzati) és nagy­ságrendű ügyféligényt ki tu­dunk elégíteni. Nógrád megyében a hat ta­karékszövetkezet 67 fiókja helyben, naprakészen tudja ki­szolgálni ügyfeleit, ma már azt lehet elmondani, hogy vala­mennyi banki pénzügyi szol­gáltatás elérhető ezekben a fió­kokban. Mint a Magyarorszá­gon legrégebben működő, és szinte egyedüli magyar tulajdo­nosi háttérrel rendelkező hitel- intézetek, a takarékszövetkeze­tek jelenítik meg egyedüliként 1100 településen országosan is ^ a vidéki emberek számára a; pénzintézetet. Napjaink nagy: feladata számunkra, hogy eze- j két a már-már történelmi, sző-1 vetkezeti - „mozgalmi értéke- ' két” - piaci értékké váltsuk át j úgy, hogy továbbra is emberkö­zeli bankként legyünk jelen a pénzpiacon, hiszen 2 millió fős tagságunk - tulajdonosi körünk - megérdemli azt a tiszteletet, amelyet egy banknak ügyfélkö­rével szemben mindig meg kell adnia. Sosem volt igaz a törté­nelem folyamán, így korunk­ban sem lehet az, hogy a ban­koknak az elsődleges nyereség- érdekeltségük mellett ne legyen érdeke, és ebből eredően fel­adata visszahatni saját gazdasá­gi környezetére oly módon, hogy tanácsadásaival, iránymu­tatásaival, üzleti magatartásá­val, szervezeti működési és döntési struktúrájával ne az adott térség gazdasági fejlődé­sét szolgálja. A takarékszövetkezetek Nógrád megyében is elsőrendű feladatuknak tartották és tar­ják a jövőben is, hogy üzleti döntéseiket aszerint alakítsák, hogy szolgáltatásaikkal előse­gítsék környezetük gazdasági előrejutását. A takarékosság világnapja szakmai ünnepe a bankvilág­nak. Munkával ünnepiünk, de ezen a napon mégis egy picit bensőségesebb érzéssel állunk a pult mögött, tárgyalunk ügy­feleinkkel, hiszen ez egyben az ő ünnepük is, mert az élet valamennyi területén fontos a takarékosság, amelyet ugyan nem ezen az egy napon kell gyakorolni, azonban ez a nap alkalmas arra, hogy hitet te­gyünk e rendkívül nemes esz­me mellett. A Nógrád megyei takarék- szövetkezetek munkatársai tisztelettel köszöntik a megye lakosságát, ezen belül ügyfelei­ket a takarékosság világnapján. Nemcsak ezen a napon, de az esztendő valamennyi időszaká­ban várunk mindenkit fiókja­inkban. Együtt tovább jövet-menet Fürjész László ügyvezető igazgató Háromkő Takarékszövetkezet Az OTP Bank a „lakosság bank­jaiként ezeket az alapelveket is igyekezett szem előtt tartani ter­mékszerkezetének, hálózati struk­túrájának kialakítása és fejlesztése során. A siker kulcsa manapság egy bank életében is egyértelmű­en a fejlesztés - terméket, techni­kai hátteret, módszereket. Ban­kunk évek óta az ország legfejlet­tebb lakossági számlakezelő rendszerét üzemelteti; ez teszi le­hetővé a széles termékválaszté­kot, a folyamatos elérhetőséget. Nem kell más, mint egy lakossági folyószámla, és hozzá egy kártya. Nógrád megyében jelenleg mint­egy 48000 lakossági folyószámlát vezetünk, amelyekhez több mint 50000 db különféle bankkártya kapcsolódik. Ezen alapterméke­ink segítségével lehetőség nyílik munkabérek, különböző jövedel­mek fogadására, a legkülönfélébb közüzemi díjak, egyéb költségek rendszeres utaltatására, megtaka­rítási formák kezelésére az ország bármely pontján történő elérhető­séggel. Bankkártyáink konvertibi­lisek, szinte a világ bármely pont­ján használhatóak. Rendkívüli sikernek örvende­nek úgynevezett A, B, C típusú hi­telkonstrukcióink, melyek igen kedvező kamatfeltételek mellett, gyors elbírálással állnak ügyfele­ink rendelkezésére. Mai rohanó világunkban meghatározó szere­pe van az időnek. Ügyfeleinknek nem kell a bank nyitvatartási ide­jéhez alkalmazkodniuk, hiszen a készpénz felvételére, illetve befi­zetésére országosan kb. 2200 bankjegykiadó automatánk áll rendelkezésre. Az egyéb banki műveletek kényelmes és gyors in- tézhetősége érdekében kifejlesz­tettük úgynevezett elektronikus termékeinket, melyek az alábbiak:- Ingyenes szolgáltatásunk az OTP TeleBANK Center, ahol a hét 7 napján, 24 órában élőhan­gon áll ügyintézőnk rendelkezésre a számlával kapcsolatos, bármi­lyen jellegű tranzakció elvégzésé­re. A hívás helyi tarifával műkö­dik.- Az OTP Mobil TeleBANK szolgáltatás keretében Ön azonnal értesítést kap SMS-üzenet formá­jában a bankszámlájával kap­csolatos, minden bankkártyával történt tranzakcióról, tehát a visszaélések kiszűrése 100%-os. Valamint interaktív módon szám­la- és bankinformációt kérhet.- Az OTP HáziB@nk szolgál­tatás segítségével Ön egy Internet­kapcsolattal rendelkező számító­gép révén bárhonnan, bármikor kapcsolatba léphet bankjával és tranzakciókat generálhat.- Önkormányzati és vállalko­zói ügyfeleink részére fejlesztet­tük ki ügyfélterminál rendsze­rünket, melynek segítségével író­asztalukról bankolhatnak. Az OTP-csoport tagjai is szá­mos megtakarítási módozattal állnak ügyfeleink rendelkezésére, melyek közül a teljesség igénye nélkül ismertetünk néhányat:- Az OTP Önkéntes Nyugdíj- pénztár évek óta tartósan magas hozamával segíti a nyugdíjas évek biztonságát, és jelentős adóked­vezmény igénybevételét teszi lehe­tővé. Szintén népszerű magán­nyugdíj-pénztári szolgáltatá­sunk is.- Az OTP GARANCIA Biztosí­tó lakásbiztosítási termékei fiókja­inkban- is megköthetők, a széles körű biztosítási szolgáltatások mellett nyereményakciókkal, va­lamint lakossági folyószámlás díjfizetés esetén 5% díjkedvez­ménnyel állnak rendelkezésre.- Az OTP LTP lakástakarék­pénztári szerződéssel rendelke­ző ügyfeleink az előző konstrukci­ónál további 15% kedvezményt ve­hetnek igénybe. Az LTP-szerző- dések ebben az évben még válto­zatlan feltételekkel köthetők! A takarékossági világnap alkal­mából október 30-31 -én a szer­ződéskötési díjból 50% enged­ményt adunk!- Az életbiztosításod terén az egyik legkedveltebb termék az un. GENERACIÓ-X biztosítás, mely magas hozamgarancia és adóked­vezmény mellett kedvező hitelfel­vételi lehetőséget is biztosít, hosszú távú és kedvező tényleges hoza­mok mellett. Ugyancsak népszerű a lépcsőzetes kifizetésű STADIUM biztosítás is. A betéti konstrukciók mellet lakossági, önkormányzati és vállalkozói körben egyaránt a hi­tellehetőségek széles skálájával állunk ügyfeleink rendelkezésé­re! Lakásépítési, -vásárlási és -fel­újítási hiteleink igen népszerűek, és a szociálpolitikai támogatások, különféle kedvezmények folyósí­tása révén szinte a megye minden építkezésénél „ jelen vagyunk”. Legyen Ön is ügyfelünk, várjuk fiókjainkban! Életünk gyümölcse mindannyiunk számára a legfontosabb. Odaadó szeretettel és gondoskodással óvjuk, neveljük, mert mindannyian felelősséggel tartozunk egymás iránt. Mi. a Takarékszövetkezetben ugyanígy gondolunk az Ön munkájának gyümölcsére. TAKARÉKSZÖVETKEZET Megtakarítások a CIB Bankkal A világtakarékossági nap kap­csán a több mint húszéves múlt­ra visszatekintő CIB Bank által kínált megtakarítási lehetősége­ket ismertetjük. A futamidő alatt fixen kamatozó befektetési formák közé tartoznak a lakossági bankszámlához kap­csolódó lekötött betétek: a CIB Classic betét és a CIB Kincsem be­tét. Kimondottan betétgyűjtő számla a CIB Takarékszámla, mely hagyományos betétlekötés nélkül teszi lehetővé szabad pénzeszkö­zök elhelyezését kedvező kamat mellett. A CIB Bank valamennyi fi­ókjában megvásárolhatók a bank által kibocsátott kötvények is. A 3, 6 és 12 hónapos futamidejű Kin­csem 2000 kötvény kamatozása fix, és lejárata előtt részösszeg fel­vételére is van lehetőség. A változó kamatozású CIB Classic kötvény I. és II. sorozata a három hónapos BUBOR (a bankközi kínálati ka­matláb) hozamát biztosítja, mely hagyományosan meghaladja a hosszú távú betétek szintjét. A la­kossági bankszámlán és a CIB Ta­karékszámlán elhelyezett pénzesz­közökre, valamint a lekötött beté­tekre is érvényes az Országos Be­tétbiztosítási Alap (ÓBA) garanciá­ja, míg a Kincsem 2000 és a CIB Classic kötvényekre a Befektetővédelmi Alap (BEVA) ga­ranciája vonatkozik. A CIB Bank fi­ókjaiban a CIB Értékpapír Rt. - Ma­gyarország legtőkeerősebb befekte­tési vállalkozása - diszkont-kincs­tárjegyeket, államkötvényeket és kamatozó kincstárjegyeket, vala­mint vállalati kötvényeket is forgal­maz. Részvények adásvételére a bank ügyfelei telefonon is adhat­nak megbízást, a fiók szakemberei folyamatosan friss információkkal szolgálnak. A CIB Alapkezelő Rt. elsősorban hosszú távú befektetési lehetőségként ajánlja a befektetési alapok befektetési jegyeinek véte­lét, a javasolt minimális befektetési időtáv 6 hónap. A jelenlegi négy CIB-alap egyike a Pénzpiaci Alap azonban éppen a rövid távú szabad pénzeszközök befektetésére szol­gál, akár egyhetes futamidőtől. A CIB Kincsem Alap konzervatív üz­letpolitikájának megfelelően nagy részben biztonságos magyar állam­papírokba fektet, a CIB Részvény Alap esetében viszont a portfolió minimum 50%-ban részvények­ből, míg a CIB Nemzetközi Érték­papír Alapé főként külföldi érték­papírokból áll. A befektetési jegyek közös jellemzője, hogy amennyi­ben tőkeszámlán kerül elhelyezés­re a befektetés, akkor ahhoz kap­csolódóan az adóhitel vehető igénybe. A CIB Bank salgótarjáni fi­ókja (Rákóczi út 1-9.) várja tisztelt ügyfeleit. Munkatársaink az alábbi kék számon hívhatók: CIB 24 06 40 242 242, vagy salgótarjáni fiókunk (32) 520-150. Nyitva tartás: hétfő, kedd, csütörtök 8.30-12.30 és 13-15 óra. Szerda: 8.30-12.30 és Nyugdíjpénztári szövetség A tőkefedezeti nyugdíjrendszer bevezetése nem tűrt halasztást és a nyugdíjreformnak köszönhetően egy jól működő és stabil nyugdíj­rendszerjött létre Magyarországon - jelentette ki Nagy Csaba, a Stabi­litás Nyugdíjpénztári Szövetség el­nöke. A szövetség képviselői remé­nyüket fejezték tó, hogy a magán­nyugdíjpénztári járulékok befa­gyasztása átmeneti lesz és a jelen­legi 6%-os mérték 1-2 éven belül 8%-ra emelkedhet. Nagy Csaba el­mondta, hogy a szövetség az 5 leg­nagyobb hazai nyugdíjpénztár részvételével alakult meg szeptem­berben. Ismertette, hogy e szerve­zetek tömörítik a hazai pénztártag­ság 68%-át, 2,2 millió főt. Együtte­sen számolt vagyonuk 183 milliárd forintra rúg. Az 5 alapítónál az ön­kéntes pénztári ágban 64 milliárd forintos, a magánnyugdíj-pénztári ágban pedig 119 milliárd forintos vagyon halmozódott fel. A Kereskedelmi es Hitelbank Rt. a 2000. október 24-től elhelyezett 10.000 USD, vagy azzal egyenértékű ElJRÜ-köri lekötött betétekre (pl. ATS, DEM, ITL stb.) az alábbi kamatokat fizeti: (Évi kamat ()/o = EBKM érték) 1 hónap 3 hónap 5,60/0 5,8% 3,6% 3,9% lakossági devizabetétje fedezete mellett kedvező kamatozású forint hitelt is igénybe vehet - bírálat nélkül, szabad felhasználással. További infomációk: a bank fiókjaiban kifüg­gesztett hirdetményben, a TeleCenter: 3-000-000 telefonszámon, vagy a www.khb.hu oldalakon. KNf BANK d%resketldmi és &fáelbank Wh. És Önnek miben segíthetünk?

Next

/
Oldalképek
Tartalom