Nógrád Megyei Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-06 / 209. szám

2000. SZEPTEMBER 6., SZERDA SPORT TÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 7. oldal Tét a harminckettőbe jutás Labdarúgó Arany Ászok Kapa beharangozó Kimondatlan vágyak Köszöntötték a sydneyi olimpiára készülő Ajkler Zitát Zárófordulóhoz érkeztek el a kupaküzdelmekben a főtáblára kike­rülő nógrádi focicsapatok a legjobb hatvannégy között vívott cso­portmérkőzések során. Az már korábban eldőlt, hogy a most sza­badnapos Jobbágyi, valamint az Abaújszántóra látogató Salgó Öblös-Faipar labdarúgói búcsút intenek majd a további csatározá­soknak. All még viszont a zászló, azaz a harminckettőbe jutás lehe­tősége az NB II Mátra-csoportját vezető balassagyarmati tizenegy számára, persze ehhez meg kell nyerniük a ma délutáni fővárosi mérkőzésL Lássuk, milyen előjelekkel várják együtteseink a soron következő 90 percet 3. CSOPORT Abaújszántó (megyei ü. osz­tály) - Salgó Öblös-Faipar (NB II), 15.30 óra. Simon Attila, a Salgó Öblös- Faipar edzője: - A sérülések és eltil­tások miatt nem teljes csapattal utazunk el. A mérkőzés jó lehető­ségei ad a fiataloknak erőfelmérés­re, rutinszerzésre. A várható kezdő csapat: Kürti - Mészáros, Morva, Mezei, Mikáva - Balázs J., Balázs A., Kőházi (Cséki), Birincsik - Lipták, Kékesi. Sérült: Smelkó (hasfalhúzódás), Ács (combhúzó­dás). Eltiltott: Szeles. 8. CSOPORT Törekvés (NB II) - Balassa­gyarmati SE-Nógrád Volán (NB II), 15.30 óra. Kis Károly, a Balassagyarmati SE-Nógrád Volán edzője: - Min­denképpen szeretnénk kiharcol­ni a továbbjutást, mivel nem csak a bajnokságban, hanem a kupá­ban is komoly terveink vannak. A várható összeállítás: Szabó - Kómár, Kecskés, Lenkey, Nagy - Galbács, Schuchmann (Kmetti), Mohácsi, Jele Cs. - Baranyi, Jele Z. Sérült: Veimola (térdsérülés). Eltiltott: nincs. ______baloch, kós P ádárék „pontosak” voltak 1. Peugeot-Esso Zalaegerszeg Rallye Nógrádi szemszögből felemásan végződött az 1. Peugeot-Esso Zalaegerszeg Rallye: a másodosztályban elinduló két páro­sunk közül az egyik idejekorán búcsúzni kényszerült, a má­sik azonban célba ért, s pontokat szerzett. Az ifjabb Tóth János, Tóth Imre duónak (Symphonia Rallye Team, Peugeot 206 WRC) csak formalitás volt az el­múlt hét végi zalai verseny: mi­vel nagy ellenfelük, a Túri, Papp páros nem állt rajthoz, a „pözsós” páros már a kockás zászló meglendítése előtt el­könyvelhette abszolút bajnoki címét. A verseny elején győzel­müket még veszélyeztette az Ér­di, Varga (Érdi Rallye Team, Subaru Impreza WRX) kettős, ám a folytatásban Tóthék min­dent beleadva magabiztosan di­adalmaskodtak. A végeredmény, abszolút: 1. ifj. Tóth J, Tóth I. (Symphonia Rallye team), 2. Érdi, Varga (Ér­di Rallye Team), 3. Tagai T., Tagai R. (Intermédia Motor­sport, Mitsubishi Carisma). A- csoport: 1. ifj. Tóth, Tóth (már bajnok). N-csoport: 1. Tagai, Tagai (már bajnok). F2: 1. Bú­tor, Táborszki (Bútor Rallye Te­am, Ford Escort). Bajnok: Fü- löp, Ferencz (Hungaroweiss F-F Rallye Team, Skoda Octavia). A következő, utolsó futam: október 20-22., Mecsek Rallye, Pécs. A másodosztályban is eldőlt a bajnoki cím sorsa, a zalai zárófutamot a Bénik, Tóth duó (Best Racing, Skoda Felicia) nyerte a Távoli, Tavaliné (WPS AMSE, Suzuki Swift) és a Var­ga, Molnár (Pászti Rallye Team, Suzuki Swift) párosok előtt. A bajnoki cím a Tobak Zoltán, Vinoczai Attila (Cigi Racing ASE, Skoda Favorit) kettősé lett. Megyénk versenyzői közül a salgótarjáni Janusch Péter és Ko­csis Zoltán (Intermotor Kft., Su­zuki Swift) gyorsan feladni kényszerült a viadalt, két de­fekt, majd az autó műszaki hi­bája „verte” őket. Annál fényesebben sikerült a mátrakeresztesi/pásztói Pádár Alfréd és Balázs Attila (Balázs Rallye Team, Suzuki Swift) ket­tős szereplése: az abszolút sor­rend 11., az N-abszolút 8., az NI kategória 6 és a Magyar Su­zuki Kupa 4. helyén értek célba. &NDÓ A szeptember 15-én kezdődő XXVII. nyári olimpiai játékok előtt köszöntötték és egyben búcsúztatták is megyénk egyet­len ötkarikás képviselőjét, Ajkler Zita atlétát kedden a Salgó­tarjáni Városi Sportcsarnokban a megyeszékhely vezetői. A Salgótarjáni Acél Atlétikai Club távolugrónője pontosan a megnyitó napján ül repülőre, hogy szeptember 27-én már a selejtezőben, majd - reményeink szerint - két nappal rá a döntőben „gyűrje le” a centimétereket.- Nem lehet szavakba önteni azt a hálát, amit most érzek mind­azok iránt, akik éveken át segítet­tek e cél elérésében - köszönte meg az ünneplők szavait Ajkler Zi­ta. - Gyermekkorom nagy álma válik hamarosan valósággá, s hogy egy ilyen út előtt állok, nagy­A keddi ünnepségen Puszta Bé­la, Salgótarján megyei jogú város polgármestere köszöntötte az olimpiára készülő távolugrónőt és edzőjét, Herczeg Vincét, valamint azon szponzorok képviselőit, akik dr. Gótai László MOB-képviselő közbenjárására összefogtak az el­sősorban anyagi feltételek megte­remtéséért, hogy a városnak, a me­gyének újra legyen olimpikonja. A város első embere mindenekelőtt megköszönte azt az összefogást, amely révén a város, a megye és számos vállalkozó két éven át évi kétmillió forinttal járult hozzá Zita sikeres felkészültéhez, verseny­zéséhez. Puszta Béla külön gratu­lált és elismerését fejezte ki az atlé­tanő közelmúltban szerzett két magyar bajnoki címéhez (távolug­rás 663 cm, hármasugrás 13,74 m).- Nem helyezésben, vagy érem­ben gondolkozva engedünk most utadra - mondta a polgármester. - Azt kívánjuk, hozd ki magadból a maximumot, de tudd: Salgótarján már most büszke rád - zárta kö­szöntőjét Puszta Béla, majd egy dí­szes levelet, virágcsokrot és száz­ezer forintos támogatást nyújtott át Ajklemek. A megyei közgyűlés képvisele­tében Farkas Szabolcs, a megyei önkormányzat szaksportfőtaná- csosa gratulált Zitának és edzőjé­nek. A sportvezető kiemelte: bebi­zonyosodott, hogy lehet összefo­gást kovácsolni egy nemes célért, amely ezúttal beváltotta a hozzá fűzött reményeket. - Itthonról is drukkolunk neked, s hazatérésed után egy hasonló ünnepségen vá­runk téged - mondta Farkas Sza­bolcs.- Terveink fele valóra vált, hi­szen bár dr. Kovács Dusán sérülés­sorozata miatt nem lehet ott Syd­neyben, Zita kijutott az olimpiára - mondta dr. Gótai László, a Magyar Olimpiai Bizottság Nógrád megyei képviselője, hozzátéve: Bízik ab­ban, hogy az olimpia hangulata magával ragadja majd a salgótarjá­ni sportolónőt, a legjobbjánál is többet kihozva belőle. ban önöknek köszönhető. Nem csak anyagilag, de lélekben is ha­talmas segítséget nyújtottak, hi­szen Herczeg Vince edzőmmel nyugodtan készülhettünk, tudva, hogy bíznak bennünk. A legna­gyobb köszönet talán az lehet ré­szemről, ha úgy szerepelek, hogy mindenki elégedett legyen velem. Nem ígérek sem helyezést, sem centimétereket, de eddigi edzés­munkám ismeretében egyéni csú­csom (670 cm - a szerkó) közelé­ben szeretnék ugrani. Hogy ez mi­re elég, az majd csak Sydneyben dől el - zárta szavait az ifjú olimpi­kon. Ajkler Zita szeptember 15-én Bécsben száll repülőre, s másnap érkezik meg az oümpia színhelyé­re. A távolugrás selejtezöjä szep­tember 27-én helyi idő szerint 20 órától tartják, a 12 fős döntőt szep­tember 29-én rendezik. Ajkler Zitá­val és edzőjével készük beszélgeté­sünket egy későbbi számunkban olvashatják. AH DO ÁKOS Tippeljen csapataink 36. heti eredményére, nyerhet! Továbbra is játékra hívjuk olvasóinkat! Találgató játékunkban hat labdajáték-mérkőzés végeredményére kell totószerűen tippelniük 1-es. 2-es vagy X bejegyzéssel. A tárgyhéten telitalálatot elérő tíz olvasónk között sportszervásárlási utalványokat sorsolunk ki, egyikük pedig - ráadásként - egy 500 Ft értékű vacsorameghívást is nyer, melyet a salgótarjáni Pancho Snack Palacsintázóban fogyaszthat el. Figyelem! A tipposzlopokba csak egy tippet írhat, tehát két esélyt nem fogadunk el, azonban egy játékos több szelvényt is beküldheti A kosárlabda- és röplabdamérkőzéseken döntetlen eredmény nem születhet, ezért ezeknél a meccseknél ezt a rovatot ne ikszeljék be! A rosszul kitöltött szelvény érvénytelen, nem vehet részt a sorsoláson! Sor­szám Mérkőzés A mérkőzés megnevezése 1 X 2 1. BSE - Gödöllő kÉxJarúgó NB II 2. Karancslapujtő-Gyöngyös 3. St. Acél - SBTC labdarúgó megyei l.o. 4. Nagybátony - Kisbágyon 5. Jobbágyi - Szécsény 6. Ipolyvece-Berkenye Név: ...................... Lakcím: ...................................................................................................... A tippszelvény beérkezési határideje 2000.szcptember 8., péntek, 12 óra. Találgató eredmények Besenyőtelek - S. Öblös 1 Soroksár-Csepel - BSE x Egerszalók - Karancslapujtő 1 St. Acél - Nagybátony 1 Zagyvaróna - Mátranovák 2 Romhány - Ipolyvece 2 Telitalálatot ért el: Deák István (Salgótarján, Játszó út 8.) Ő nyerte a Pancho Snack Palacsintázó meghívását is. Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a 35. fogadási heti totó és góltotó nyereményei a jö­vedelemadó levonása után a kö­vetkezők: TOTÓ 13+1 találatos szelvény 1 db, nyereménye 7 744 917 forint. 13 találatos 8 darab, nyere­ményük egyenként 371 964 fo­rint. 12 találatos 425 darab, nyere­ményük 5908 forint. 11 találatos 6206 darab, nye­reményük egyenként 405 forint. 10 találatos 40 170 darab, nyereményük 104 forint. GÓLTOTÓ Hattalálatos szelvény nem volt. Öttalálatos 3 darab, nyere­ményük egyenként 60 794 fo­rint. Négytalálatos 87 darab, nyereményük 1898 forint. Ha nyerünk, felezünk! A múlt pénteken Teszári Nándor salgótar­jáni lakosnak kedvezett Fortuna istenasz- szony, az ő tippjeit játszottuk meg. Játékosunk 6 találatot ért el. Reméljük, az elkövetkezendőkben szeren­csésebbek lesznek játékosaink. Az új tippelők kedvéért leírjuk játékunk lényegét. Minden hét keddjén lapunkban megjelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mérkőzéseinek párosításával. Ezt kell játé­kos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 index­számú variációra kitölteniük és szerkesztő­ségünk címére az adott hét péntek déli 12 óráig eljuttatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beér­kezett szelvények között. (A 0-6-7 index­szám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesélyesre - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - 1-es, 2-es, vagy x-et kell venni. A pótmérkőzésre csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és beküldött szelvények közül minden héten sorsolás útján választjuk ki azt a tipposzlopot, melyet a játékosok nevé­ben szerkesztőségünk a Szerencsejáték Rt.- nél megjátszik. A kisorsolt játékos nevét és tipposzlopál minden héten szombati szá­munkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyer, abban az eset­ben a nyereményen felezünk. Kétezer forint alatti összegnél a játékosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvé­nyen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasz- szony kegyeit, játsszon velünk! N0GRADJ, HÍRLAP Sor­szám 1 X 2 1. csapat 2. csapat 1. Bremen Dortmund Bundesügol. 2. Bochum Hamburg 3. VfB Stuttgart Bayern München 4. Wolfsburg Hertha BSC 5. 1860 München Schalke 04 6. 1. FC Köln Leverkusen 7. Bradford Arsenal Premier League 8. Coventry Leeds 9. Ipswich Aston Villa 10. Newcastle Chelsea 11. Pescara Empoli Olasz B 12. Trevisio Cagliari 13. Rostock Freiburg Bundosiigci. +1 mérkőzés 14. Cottbus Frankfurt PÓTMÉRKŐZÉSEK 1. Oberhausen — Mönchengladbach Bundesliga 2. 2. Ulm — Fürth 3. Osnabrück — Chenmitz 4. St. Pauli — Stuttgarter Kickers ÍÜÍ6T7T Indexszám: A pSftirrérkőzésekre tippelni nem kell, törlés esetén ered- ménymegállapításra szolgálnak. 64 db Név:. Cím: Ünneplők és az ünnepelt: balról Farkas Szabolcs, dr. Gótai László, Ajkler Zita és Puszta Béla. Mind ugyanazt akarják: sikeres szereplést Sydneyben _________________________________________________________________________fotói gyurián neon

Next

/
Oldalképek
Tartalom