Nógrád Megyei Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-08 / 211. szám

Fesztiválra készülődnek Becsó Zsolt és Puszta Béla vállalta a védnökséget A Nyugdíjasok Országos Képviseletének Nógrád megyei szervezete júniusban alakult, 26 tagszervezet és hatezernél több tag összefogásával. Mára a szervezetek száma 36-ra, a tagoké pedig tízezer fölé emelkedett - mondta Ozsvár István elnök azon a tanácskozáson, amelyen féléves programját alakította ki a vezető testület. A tizenhárom tagú elnök­ségben együtt munkálkodik a nyugdíjas tanár, a gépkocsi- vezető, a közgazdász, az egészségügyi alkalmazott, a mezőgazda. Mindannyiuk célja az, hogy segítsék a nyugdíjasok életkörülménye­inek folyamatos javítását. A legfontosabbnak azt tartják, hogy a kormány megnyugta­tó módon rendezze a nyugel­látást, pótolja az elmaradást. Az ország gazdasági növeke­dése lehetőséget ad erre. A Központi Statisztikai Hi­vatal felmérése szerint az át­lagnyugdíj az elmúlt évben nem érte el a 30 ezer forintot. S a nyugdíjak reálértéke fo­lyamatosan romlik. Hiszen az idős emberek „fogyasztói ko­sarába” az alapvető élelmi­szerek, a tej, a kenyér „foglal­ják el ” a legnagyobb helyet, amelyek ára folyamatosan emelkedik. Jelentősek a gyógyszerköltségek és szinte követhetetlenül magasak a közüzemi díjak. A nyugdíja­sok számottevő része nehéz körülmények között él. Közü­lük is az egyedülálló, egyedül élő, beteg emberek a legsze­gényebbek. Ezért a megyei képviselet támogatja, hogy a NYOK küldje meg javaslatait az idősügyi tanácshoz. Szorgal­mazzák, hogy az ENSZ hatá­rozatának megfelelően mie­lőbb elkészüljön az idősek magyarországi kartája. Meg­vitatja a testület a hat szak- szervezeti konföderáció civil országjelentését és azt a ta­nulmányt is, amelyet a NYOK készített, elsősorban az idős emberek anyagi, szociális helyzetéről, jobbításának le­hetőségeiről. Céljuk az, hogy minél többen ismerjék meg, milyen a munkavállalók, a nyugdíjasok helyzete az Eu­rópai Unióba készülő orszá­gunkban. Tájékozódnak an­nak a felmérésnek tapasztala­tairól is, amelyet az országos szervezet készített az idős ko­rú lakosság egészségügyi helyzetéről. Van a nyugdíjasoknak olyan rétege is, akik még szí­vesen osztják meg összegyűj­tött tudásukat, tapasztalatai­kat másokkal. Szeretnék mindezeket hasznosítani az ország, a megye, lakóterü­letük, vagy egy-egy kisebb kö­zösség javára. Ezekhez igyek­szik lehetőséget biztosítani a megyei képviselet különböző rendezvényekkel, tájékozta­tókkal. Többek között részt vállal az idősek világnapja megyei rendezvényeinek szervezésében, lebonyolításá­ban. Az önkormányzatokkal, más nyugdíjas érdekvédelmi és civil szervezetekkel együtt­működve az idén is megren­dezik az idősek fesztiválját. A Salgótarjánban október 7-én sorra kerülő rendezvényen a hagyományoknak megfelelő­en kiállítás nyílik az idős em­berek munkáiból. A gálamű­sorban pedig a hivatásos mű­vészek, öntevékeny csoportok mellett fellépnek az idős em­berek is. A rendezvény fővéd­nökségét Becsó Zsolt, a Nóg­rád Megyei Közgyűlés elnöke és Puszta Béla, Salgótarján polgármestere vállalta. A rendszeres elnökségi és tanácsülések mellett minden hétfőn 9-12 óráig fogadóna­pot tartanak Salgótarjánban, a volt SZMT-székházban. Az elnökségi ülésen szóba került az is, hogy a nagyobb váro­sokban esetleg kiépítik a jog­segélyszolgálatot. A folyama­tos információáramlás a tag- szervezetek és a tagokkal va­ló kapcsolat erősítése érdeké­ben pedig hasznosnak tarta­nák, ha meghatározott idő­közönként „Hírlevelet” adná­nak ki.- Jót, jó áron ­Tisztelt Balassagyarmatiak! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Nyugat-nógrádi COOP Rt. (2659 Érsekvadkert, Rákóczi u. 126.) Az üzlet a COOP üzletlánc tagja lesz. Az áruház a 3500 árucikkfajta mellett friss tőkehúst, baromfiféléket és zöldség-gyümölcsöt is forgalmaz. A nyitás napján és azt követőleg három hétig, minden pénteken kóstolók és termékbemutatók várják vásárlóinkat. Aki szeptember 30-ig 3000 Ft felett vásárol, ajándéksorsoláson vesz részt vásárlási blokkjával, melyen értékes nyereményeket nyerhet. Fődíj: 1 db színes televízió. Az áruház nyitva tartási ideje: hétfőtől péntekig 6.30-18.30 óráig szombaton 6.30-14.00 óráig vasárnap 6.30-11.00 óráig Reméljük, szolid árainkkal, nagy választékunkkal elnyeljük az Önök tetszését és hamarosan törzsvásárlóink között üdvözölhetjük Önt. Tisztelettel: a Nyugat-nógrádi COOP Rt. vezetése Egy nógrádi kiskatona kálváriája (3.) A zagyvái születésű Kovács István a háború alatt kalan­dok sorozatát élte át. Ma foly­tatjuk visszaemlékezéseinek közlését. Volt benne egy 65-ös gépágyú, és egy golyószóró, s két vezető. Az első vezető a kocsi elején fog­lalt helyet, a másik pedig a kocsi hátuljában, a motor mellett. Ha a kocsi veszélybe került rtem kel­lett megfordulnia, mert egy hosszú kapcsolókarral a hátul helyet foglaló vezető irányíthatta visszafelé a kocsit. A kocsiban egyébként négytagú volt a sze­mélyzet. A két vezető mellett he­lyet foglalt a lövész és egy tiszt, aki parancsnokolt. Egy ilyen rendszerű gépkocsiban magam is voltam hátsó vezető. Erről a felderítő páncélkocsi­ról nem szólnak a hadtörténé­szek, pedig ez a konstrukció lé­tezett, nem én találtam ki. Ezen kívül volt még tíz darab magyar gyártmányú Zrínyi harckocsink is. Ez egy torony nélküli harci jármű volt, hatvan centiméter széles lánctalppal. Volt benne egy tíz és feles ágyú és villám­géppuska. Noha nagyon erős páncélzata volt nem vált be a fronton, nem is gyártották to­vább. A páncélfelderítő gépkocsis átképzés után leszereltünk. Pe­dig akkor már 1943-at írtunk. Nem voltunk azonban nyugod­tak, mert minden percben vár­tuk, hogy mikor hívnak be, mi­kor kell indulni a frontra. Ne­künk is volt már akkor három gyerekünk. Félt az egész család, hiszen érkeztek a hírek Zagyvára is, hogy több falusi elpusztult vagy fogságba esett. Hamarosan kaptuk a hírt, hogy a pesti 1. szá­mú páncélfelderítők is indultak a frontra. Ekkor már 1944 február­ja volt. Én sem voltam már akkor nyugodt, hiszen Zagyváról senki sem tartozott a kassai páncélfel- derítőkhöz, csak egyedül én. így aztán nekem is megjött a sasos behívó, hogy március elején vo­nuljak be a kassai 2. számú pán­célfelderítő egységhez. Majd megszakadt a szívem, hogy el kell hagyni a három kis­gyereket, meg a drága felesége­met, de a paranccsal nem lehe­tett viccelni. Hívott a haza, de ak­kor már nem lehetett az oroszo­kat megállítani. A pesti felderítő­ket akkorra már megsemmisítet­ték, s minket már nagyon vártak a laktanyában. Bevonulásunk után azonnal megtörténtek a ko­csibeosztások, kijelölték a sze­mélyzetet. Egy hadnagy lett a ko­csiparancsnokunk. Indulás előtt küldtem haza egy tábori posta lapot, hogy minden percben indulhatunk. Amikor a feleségem megkapta, az édesanyjára, meg az apámra bízta a három gyereket, hogy vi­gyázzanak rájuk, ő meg hoz­zám indult Kassára, hogy egy­szer még lássuk egymást az életben, s elbúcsúzzunk egy­mástól. Hiába mondta neki az apám, hogy Kassa messze van Zagyvától, s biztos elindultunk már a frontra. Semmi nem szá­mított, mert elhatározta, hogy a világ végére is eljön utánam, csak egyszer még láthasson. Salgótarjánból reggel indult és délután érkezett Kassára. Egy kisfiú mutatta meg neki a Zrínyi laktanyát, de minket már ekkor nem talált ott. Elvonultunk egy közeli községbe, ahol az iskolá­ban szállásoltak el minket. A laktanyában senki sem akarta neki megmondani, hogy hol va­gyunk, végül egy katona meg­szánta, hogy olyan messziről ér­kezett, s elárulta tartózkodási helyünket. Estére jutott oda, s az iskola előtt álló őrt kérte meg, hogy szóljon Kovács Ist­vánnak, hogy itt van a felesége. Amikor az ügyeletes szólított hi­tetlenkedve mondtam, hogy ez lehetetlen, s csak akkor hittem el amikor bevezette a körletbe. Elkértem magam a szolgálatve­zetőtől, hogy szállást keressek a feleségemnek, de nem kaptam sehol. Nem akart befogadni sen­ki, ezért aztán a vasútállomásra mentünk ahol a bakter beenge­dett minket egy bódéba, ahol csak úgy szaladgáltak az ege* rek. Szegény feleségem nem bán­ta ezt, örült, hogy láthatott, ölel­hetett engem. Másnap aztán megtudtam, hogy lakik a falu­ban egy Zagyváról származó ember, akit felkerestünk. Szíve­sen fogadták a feleségemet, és én is ott voltam vele. Minden reggel, délben és este jelentkez­nem kellett, hogy megjött-e az indulási parancs. Nagyon boldog napokat töl­töttünk együtt, de a húsvét előt­ti szerdai napon indultunk a frontra. A feleségem pedig Rozsnyón, Losoncon keresztül hazafelé vette az útját. Fájó szív­vel mentünk a biztos halálba, így gondoltuk akkor. Másnap már a Kárpátok hegyei közé ér­keztünk. Oda már nagyon közel volt a front. A Marinka erdőnél nagyon sok halottat láttunk. Az a hír járta, hogy a pesti 1. számú zászlóaljat megsemmisítették az oroszok. Este az erdőszélen táboroz­tunk le, s álcáztuk a páncélko­csijainkat. Akkor éjszaka mi ad­tuk a szolgálatöl. Gyönyörű holdvilágos éjszakánk volt, de a hold nem hiányzott, mert az oroszok folytonosan íődözték a levegőbe a sztálingyertyákat. A nagy világosság miatt nem volt szabad mozogni, mert az arcvo­nal másfél kilométerre volt tő­lünk. Ivánéknak volt egy kis felde­rítő repülőgépük, ami állandóan ott keringett az arcvonalak kö­zött és ha látott valamilyen ka­tonai csapatmozgást, ledobott egy riasztó bombát, ami akkora volt, mint egy jókora kézigrá­nát Éjjel két óra után elkezdődött azonban a mozgás. A németek az erdő mellett visszavonultak, menekültek, nekünk meg kiad­ták a parancsot, hogy reggel hat órakor induljunk felderíteni az ellenséget. Nagy volt a fejetlen­ség. Miközben csatárláncba fej­lődtünk az erdő szélén már megvirradt, de még jól lehetett látni a sztálinorgona torkolattü- zeit ahogyan lőtték vele az er­dőt. Mi csak azt figyeltük, hogy a sorozatvető első lövedéke hol csapódik be, s ahhoz igazodva fedeztük magunkat, mert ez a fegyver olyan volt, hogy mindig balról jobbra szórta a lövedéke­ket. Elindultunk, s már megtet­tünk vagy száz métert mikor a kocsiparancsnok közölte, hogy a bal szárnyon két kocsink talá­latot kapott. A katonák ugráltak ki az égő kocsikból. Minket is lőttek, de előttünk vagy ötven méterre robbant egy akna. A hadnagyunk parancsot adott, hogy mindenki hagyja el a ko­csit. Azóta sem tudom, hogy miként jöttünk ki a kocsiból egy-két pillanat alatt. Akkor már minden kocsiból menekültek az emberek az erdőbe. Visszate­kintettem a fák közül, de akkor már lángban állt minden jármű­vünk. Óriási szerencsével menekül­tünk meg. Az erdő másik olda­lán volt a hadosztályparancs­nokság. A kocsiparancsnokok jelentkeztek a hadosztálypa­rancsnoknál, aki magából kikel­ve ordított ránk. Minden haza­árulónak lehordott minket, s azt mondta, hogy megérdemelnénk a kivégzést, mert otthagytuk a gépkocsikat. Azt kiabálta, hogy az egész csapat nem ér annyit, mint a felderítő páncélkocsi, mert egy kocsi ára százezer pengő. Közölte, hogy ha nyu- godtabb lesz a helyzet minden­kit hadbíróság eléállít. (Folytatjuk) LEJEGYEZTE: PÁDÁR ANDRÁS Ötvenéves hőrekord, korai szüret, finom borok A fél évszázados csúcsot dön­tő nyári hőrekord miatt rendkí­vül korán kezdődött az idei szü­ret, melynek során főleg arra kell ügyelni, hogy a szőlő savtartal­ma kellően magas legyen - fi­gyelmeztette a gazdákat a pécsi szőlészeti és borászati kutatóin­tézet. Diófási Lajos, az intézet tudo­mányos tanácsadója elmondta: ötven éve nem volt példa az idei­hez hasonló, korai szőlőérésre. Az ország legdélebbi fekvésű, szubmediterrán klímájú szőlőül­tetvényein, a Mecsek és a Villány- Siklósi hegységek déli lankáin az időjárás már augusztus második felében szüretet sürgetett. A pé­csi kutatóintézet szentmiklósi te­lepén augusztus 21-én már üzemszerűen folyt a korai érésű fajták termésének betakarítása, melyek mustfoka már akkor húsz körüli volt - közölte a szakember. A terméskilátásról szólva Diófási professzor elmondta, hogy bár a cukorfok örvendetesen magas, de az aszály nem múlt el nyomtala­nul. Mivel áprilistól augusztus vé­géig 2,7 Celsius-fokkal melegebb volt az ötvenéves átlagnál, a hő­ség csökkentette a fürtök létar­talmát, a rendkívül száraz levegő kissé összetöppesztette a bogyó­kat, melyeknek így alacsonyabb lett a savtartalmuk. A gazdáknak a szüret helyes időpontjának kiválasztásakor ezért főként a savtartalomra kell figyelniük, hogy az lehetőleg mi­nél magasabb legyen, mert akkor lehet a betakarított termésből jól eladható, értékes boruk - figyel­meztetett a neves szőlész-borász. Az aszályos év a savakban gazda­gabb fajták - köztük a Rajnai riz- ling vagy a Pinot nőire - értékeit domborítják ki, de áz idő általá­ban a vörösbort adó kékszőlők­nek kedvezett - mondta. Az üdébb, kevéssé száraz talajú, lan- kás, vagy sík vidékeken többnyi­re kiugróan jó minőségű évjáratra számítanak, inkább csak a mere- dekebb hegyoldalakon művelt ül­tetvényeken okozott kisebb kárt az aszály - fűzte hozzá Diófási Lajos.

Next

/
Oldalképek
Tartalom