Nógrád Megyei Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-30 / 230. szám

2000. SZEPTEMBER 30., SZOMBAT MÚLT IDÉZŐ Nógrád Megyei Hírlap - 7. oldal Mi lett volna, ha... GrófForgách Simon kuruc tábornok életútja - Vázlat, tanulságokkal* A családi légkör és a közélet A Forgách család az Árpád-korig ve­zette vissza eredetét. A felvidéki ősök a XVI. század végétől tartósan jelen voltak Nógrád közéletében is, hiszen a megye főispánjai a XVII. század közepéig folya­matosan közülük kerültek ki, azt követő­en - szórványosan - a XIX. század máso­dik feléig a család férfi tagjai viselték e magas - a király által adományozott - közéleti pozíciót. A XVI. századtól jól ki­vehetően megkülönböztethető - noha to­vábbra is egységes maradt a közösség - a család ghymesi (Nyitra melletti vár), a gácsi és a szécsényi ága. Előnevükként ghymesi és a gácsi honosodott meg. A dúsgazdag család mindennapjait, közéleti magatartását a királyhűség, a mély katolikus vallásosság határozta meg. A közéletiséggel szorosan összefüggő ka­tonáskodás a család férfiak vonzotta. Ez utóbbival - no meg a beházasodással - te­remtették, növelték a közös vagyont. Eb­ben a légkörben születetett Forgách Simon 1669. július 8-án. Egyes források szerint a rajkai kastélyban, mások úgy vélték a Nógrád megyei Gácson látta meg a napvi­lágot. Apja a Bécsben élő, dinasztiahű ma­gyarok mintaképe volt. A gyerekei is Bécs­ben nevelkedtek, az udvarhoz is bejárato­sak voltak. József főherceg játszótársai kö­zülük kerültek ki. Különösképp József és a nála 9 évvel idősebb Simon között ala­kult ki közeli barátság. Simon a bécsi isko­lák elvégzése után gyorsan haladt a kato­nai pályán. Tizennyolc évesen már hu­szárhadnagy, huszonhat évesen alezre­des, harminckét évesen tábornok lett. A kurucokhoz történő csatlakozását (1704. március 20.) a család, a kortársainak jó ré­sze is az eddigi neveltetésével való szem­befordulásként, a hagyományoktól való „elhajlásként” értékelte és tettéért elítél­ték. A kuruc katonák között A főherceghez fűződő közeli kapcso­lata a bécsi udvar irigyek, ármánykodóit Forgách Simon ellen mozgósították. Ta­lán egyre nehezedő helyzetében határo­zott úgy, hogy Károlyi Sándorral együtt a kuruc katonák közt harcol tovább. Itt sem fogadta mindenki egyértelmű, kitörő örömmel. Bercsényi Miklós - aki­vel pedig rokoni szálak is összefűzték - alig egy hónappal megérkezése után (1707. április 28-án) Rákóczinak küldött levelében azt írta, hogy Forgách „az if­jabb király” József tudtával jött át a kuru­cokhoz azon szándékkal, hogy a magya­rokat a királlyal kibékítse.” A kuruc tábornoki kar meghatározó személyiségei közel egy korosztályból kerültek ki. Károlyi Sándor 1705-ben még csak 27 éves, Esterházy Antal 29 éves, Ocskay László 25 éves, Forgách Si­mon 36 éves, és maga a vezérlő fejede­lem, Rákóczi is csak 29 éves volt. Bercsé­nyi a maga 40 évével nem illeszkedett e sorba. Ingerlékeny magatartásával sok vihart kavart. Különösképpen Forgách Simonnal mérgesedett el viszonya. A személyeskedésig elfajuló kapcsolatuk sokat ártott a hadi események előkészíté­sében, és azok végkifejletében egyaránt. Forgáchot tábornokként vette át Rákó­czi, és nagy feladatok elvégzésével bízta meg, aki kassai főkapitányként, erdélyi hadbiztosként szép katonai sikereket ért el. Eger, Kassa, Eperjes labancai 1704- ben, Szatmár, Medgyes, Kolozsvár, Szamosújvár 1705-ben hajolt meg előtte. Ezek mellett katonai kudarcok is érték: 1704-ben a koronczói csatavesztés, 1706 nyarán Esztergom elvesztése volt külö­nösen fájdalmas, amelyet Forgách embe­ri hibái is okoztak. A hadtörténész Markó Árpád úgy vél­te Forgách a „kuruc sereg egyetlen kép­zett stratégája” és Rákóczi, Bercsényi után a kurucok harmadik legjelentősebb alakjának tartotta. Szekfű Gyula által fel­állított sorrendben - Ráíkóczi, Bercsényi, Károlyi, Forgách - a negyedik helyet fog­lalta el. Ő is elismerte Forgách elméleti felkészültségét, de súlyosnak minősítette magatartásának kiegyensúlyozatlansá­gát. Úgy vélte gőgössége miatt sem ve­zértársaival, sem az irányítására bízott országrészekkel, elsősorban az erdélyi­ekkel nem tudott bánni. Egy kis „realista romantika” A kortársai közül sokakat meglepett, hogy Rákóczi, az általa oly nagyra be­csült tábornokot 1706. november 22-én Perényben elfogatta. Rákóczi kora ifjú­ságától ismerte Forgáchot és szavai sze­rint „egyedüli volt a magyar nagyurak között, akivel kapcsolatban” volt. Az esztergomi katonai vereségért, ahol Forgách nem az írásos parancsban fog­laltak szerint cselekedett, őt okolták. Mindez olyan nagy felháborodást váltott ki a kuruc vezérkarban, hogy Rákóczi el- fogatásáról döntött. A felháborodott ku­ruc haditanács ítélete elől így megmen­tette Forgáchot a fejedelem. Kezdetben Krasznahorkán, Szepes vá­rában, és végül Munkácson raboskodott. A Szepesi várból szökést kísérelt meg Forgách, azonban a menekülésre meg­szerzett kötél rövid volt - mások szerint elszakadt - ő pedig a vár tövében össze­zúzta magát. Lábtörése sohasem gyógy­ult meg, élete hátralévő részében sántítva járt. A várbörtönben eltöltött évek na­gyon megviselték testét, lelkét. Felesége ­Esterházy Ágnes - valamennyi kiszabadí­tására tett kísérlete kudarcot vallott. ítélet nélkül - a fejedelem figyelmétől kísérve - 1700. novemberéig tartották fogva. Helyzetének ellentmondásosságát, személyiségének jelentőségét ismerjük fel abban, hogy 1711. márciusában Rákó­czi, Bercsényi, Forgách, Esterházy Antal, Károlyi Sándor Stryjben együtt tanácsko­zott a békeszerződés feltételeiről, ame­lyet néhány hónap múltán már nem tar­tott magára nézve érvényesnek Károlyi. A tudós katona Forgách Simonnak nem volt jó véle­ménye a magyar katonaság, a kurucok hadi teljesítményéről. Nehezen tudta el­fogadni a nem reguláris alakulatok harci és harc utáni állapotát. Számára érthetet­len volt, hogy akár a győztes, akár a vesz­tes csatát követően a hadviselt nép szét­széledt, vagy a hadizsákmányt vitte haza azért, vagy otthoni más elfoglaltsága mi­att kellett újra toborozni őket. A megoldáson töprengve ismerte meg kéziratban Zrínyi Miklós törekvéseit, írá­sait és teljességgel a hatásuk alá került. Különösen a Török áfium ellen való or­vosság váltott ki maradandó élményt. Le­másolta és a csata szünetében is olvasta. Saját költségén - 1705-ben - „Symbo- lum” címmel Kolozsvárott kinyomtatta. Ő volt az, aki Rákóczival megismertette a művet. Ennek is tulajdonítható, hogy Rá­kóczi még jobban meggyőződött a had­sereg szervezésében vállalt célkitűzései­nek helyességében. Intézkedéseiben ha­tározottan felismerhető Zrínyi hatása. Forgách Simon önálló hadtudományi munkákat is írt. Ezek nagyobb része kéz­iratban maradt. „Discurzusok” című műve ugyan megjelent, de ezt a XIX. század végéig Rákóczinak tulajdonították. Forgách és Nógrád A Forgách család - mint ahogy fen­tebb szóltunk róla - kiterjedt birtokai, közéleti súlya révén volt érdekelt Nóg- rádban. Forgách Simon kezdetben Gácson, később a Vág völgyében lévő Galgóczon rendezte be a családi fészket. Birtokai közül többször, többet is elzá­logosított, de a somoskői területtől csak a királyi vagyonelkobzás fosztotta meg. Országos jelentőséggel bíró főúrként életének nagy részét Bécsben, hadi tá­borokban és végül az emigrációban töl­tötte el. Az 1705. szeptember 12-októ­ber 3. között megtartott szécsényi or­szággyűlésen történtek azt igazolják, hogy ekkorra teljesen Rákóczi feltétlen hívévé vált, akit „országfőként” tisztelt. Félretette a világnézeti különbségeket: a nógrádi protestáns Ráday Pál csoportjá­hoz tartozott. Velük egyként támogatta az országgyűlésen Rákóczi államát, a „konföderációt”! Részt vett a hadsereg belső fegyelmet erősítő katonai törvény- könyv vitájában, és a senatus 12 főrend­je között találtuk. Ebben az időben testvére, Ádám volt Nógrád főispánja, aki Bécsben élt. A nógrádi nemesek irányítására a megyei tisztújító közgyűlésre (1706. ápr.) Rákó­czi Forgách Simont delegálta. A döntés ellen tiltakozó nemesek álláspontját megismerve, Forgách maga helyett a ke­véssé ismert Ziska Ferencet küldte el. Az epizód is jelezte, Forgách és a megyei urak viszonya nem volt kiegyensúlyo­zott. A széles látókörű főúr és a Rákó­czihoz csak hosszú vitatkozás után csatlakozott megyei hatalmasságok nem találtak közös hangot. Az akkor már a világ megújításán munkálkodó, de az e tájról származó Forgách és a me­gyei nemesség hűvös viszonya tartósan fennmaradt. A feltáruló titok A szatmári békét (1711. május 1.) kö­vető időszakban a Rákóczihoz hű kuruc vezérek az európai politikai, hatalmi ér­dekek szerint hányódtak Lengyelország, Franciaország és végül Törökország ha­tárai között. A nagyhatalmak megegyezése Ro­dostóban jelölte ki a Rákóczi udvar vég­leges lakóhelyét. A Rákóczival együtt odaérkező Forgách Simon ezt az alkal­mat használta ki, hogy könnyítsen lel­kén. Az eseményt Rákóczi emlékiratá­ban a következőkben örökítette meg: „Csak a háború befejezése után, Török­országban vallotta be nekem, (ti. Forgách) hogy József, az akkori római király beleegyezésével állt pártomra. Ez a fejedelem megbízta őt, hogy bármi­lyen módon tartsa vissza a nemzetet egy új király választásától, és a nemzet kérje meg apját (I. Lipótot), hogy még életében adja át fiának (a későbbi I. Jó­zsefnek) a magyar koronát. Ha akkor felfedte volna nekem szándékát, ben­nem is, a nemzetben is nagy hajlamot talált volna e terv pártolására.” Az életpálya vége Forgách Simon öntörvényű szellemi­sége, alkata nem tudta hosszabb ideig el­viselni a rodostói emigránsok zárt vilá­gát, kisszerű konfliktusokkal terhelt, szá­mára belterjesnek tűnő életét. A felaján­lott bécsi kegyelmet nem fogadta el, mondván: ő igazi kuruccá vált. 1721 tavaszán már Lengyelországban volt. Az oda kerülése körülményeit nem ismerjük. Rákóczi közbenjárására 8000 livres járadékot adott neki XIV. Lajos. Ebből, és személyes ékszereinek, kato­nai dísztárgyainak, családi levelezésé­nek, iratainak eladásából élt családjával a kis zulkwai birtokán. Túlélte a nagy rivális, Bercsényi halálát (1725. nov. 6.), akivel az emigráció éveiben megbékélt. Forgách Simon hosszan tartó, súlyos betegség után 1730-ban halt meg Zulkwán. Ahogy életrajzírói megjegyez­ték: „a rendkívüli büszke főúr, a valódi oligarchia” vagyonából kisemmizve, sze­génységben, mindenkitől elfeledve távo­zott az élők sorából. DR. HORVÁTH ISTVÁN *A fenti írást a szécsényi országgyűlésre - amelyiket 1705, szeptember 12. és október 3- a között tartottak - emlékezve tettük közzé. Vörösmarty Mihály dédunokaöccse a kilencvenesek klubjában A kilencvenesek klubjának leg­utóbbi találkozóját Balassagyarmaton Merczel Miklós órásmester tárogató­szólója nyitott meg. A város neves cukrásza, Jagyutt Pál finom sütemé­nyekkel lepte meg a Balassa étterem­ben összejött társaságot, amelynek tagjai nagy örömmel és barátsággal üdvözölték egymást. Látható volt, hogy már várták a régi szép időkre emlékeztető kvaterkázást. Hiányzott a csapat doyenje, a 93 évében járó Specziár Sándor, aki Berekfürdőn nyaralt és a 88 éves Tornyos Vidor, aki bár az előző nap legényesen járta a várost, ezúttal gyengélkedett. A baráti társaság új tagjaként mutatkozott be a fiatalos, katonás megjelenésű Czirják Imre, akinek élettörténete a saját emlékek sokaságát idézte fel a kilencvenesek klubjának tagjaiban. A 84. évében járó Czirják Imre érde­kességként említette, hogy Vörösmarty Mihály dédunokaöccse, mert dédnagy- anyja a költő Eszter nevű húga volt. A Vörösmarty család nemességét még 1637-ben 111. Ferdinánd királytól kapta. Mihály édesapja a kápolnásnyéki Nádasdy-birtokon volt gazdatiszt. Ány- nyira magyar volt az öreg, hogy nem en­gedte a gyerekeinek viselni a Bécsből el­terjedő pantalló nadrágot, csak a csiz­más viseletét tűrte el - mesélte a neve: zetes családi történetet Czirják Imre a társaság derültségére. Saját életéről szólva a váncsodi gyermekkorát emle­gette, ahol a hat elemit végezte. A polgá­ri iskola után a mai Bánki Donát főisko­la elődjében szerzett diplomát. Műszaki tisztként került ki a harctérre, ahol á nagy visszavonulásnál 1943-ban Sztarioszkolnál hátvédként működött a tüzérezredük. A harcokban megsebe­sült és máig őrzi a bátorságáért kapott „Signum Laudis” kormányzói kitünte­tést, amely alapján 1995-ben nyerte el a vitézi címet. Áz idős mérnök elérzéke- nyült, amikor a háhorú, az amerikai fog­ság került szóba, s e téma megrendítet­te a hallgatóságot is, különösen Honti Istvánt, aki máig szenvedi a doni sebeit. Mogyorósi János, a maga 91 évével a sa­ját sebesülését hozta fel és azt emleget­te, hogy a haditettéért más kapott vitéz- ségi érmet. Czirják Imre megemlítette, hogy a felesége révén került Balassa­gyarmatra és ma sem tétlenkedik. Elnö­ke a tartalékos katonák megyei szerve­zetének, tagja a Pofosznak, a vitézi rendnek, a Civitas Fortissima Körnek. - Most pedig beléptem közétek, a kilenc­venesek klubjába, amelynek nagyon örülök - mondta nevetve. A koccintás jókedvre hangolta a tár­saságot, amelyet Krekó József főorvos még egy csodás magyar nóta eléneklé- sével fokozott. A nagy derültséget és ovációt Kama­rás József „hűtötte le”, amint megemlí­tette: dolgozni is kell, mert itt van Hausel Sándor levéltáros, aki Szügy tör­ténetét dolgozza fel és egy-két dolgot kérdezne a társaságtól. Hausel Sándor először is rendelt a társaságnak egy üveg bort, aztán rátért a lényegre. A volt szügyi Zsolnay körjegyző után érdeklő­dött, aki Zagyiczkiről magyarosított 1934-ben és arról is nevezetes volt a ma­ga idejében, hogy festegetett, sőt fény­képezett. Az amatőr művész képein a korabeli Szügy is szerepelhetett és jó képanyag lenne a készülő könyvbe, ha meg lenne - magyarázta a levéltáros. Zmeskal Kató nyugalmazott védőnő megemlítette, hogy az egyik unokatest­vére benősült az 1940 körül Budapestre került Zsolnay családba, amelynek le­származottjai közül még élnek egy pá­ran. Ez jó hír volt, amit a 87 éves Pász­tor Pál is megerősített, aki szügyi lévén ismerte a körjegyzőt. Elmondta, hogy a magyarosított nevű Zsolnayt nyugdíja­zása után a Nádházy jegyző követte, akit a kilencvenesek társaságába gyak­ran ellátogató kétbodonyi Pavdovits Béla is sokat helyettesített. Szóba került, hogy Szügy része lett a török időkben elpusztult Koplány nevezetű falu, amely a Kosztolik-dűlőben feküdt és fel­háborodottan beszéltek az öregek arról, hogy az állam pénzén felújított Simonyi-kastély ebek harmincadjára, idegen kézbe került az állami gazdaság privatizációja során. A Szügy történetét író levéltáros megígérte, hogy a kész kéziratot bemutatja a társaságnak észre­vételezésre. Szóba került a Nógrád várának visz- szavételét ábrázoló festmény sorsa, amely a vármegyeházából tűnt el az oroszok bejövetele előtt. A kép megvan az egyik szomszédos megyében, de újabb információk még nincsenek róla. Merczel Miklós a vár felújításában je­leskedő nógrádi polgármestert dicsérte és szóba kerültek a nógrádi várak, ame­lyek közül a bujáki vár is megérdemel­né az állagmegóvást. Miklós bácsi a gyarmati vár dolgáról szólva megemlí­tette, hogy a nagyapja még szekérrel fu­varozta a vár falának köveit, amelyek­ből jutott a zsidó temető kerítésére és sok polgári házra. A gyarmati vár egyik bástyája még állt 1850 körül az Ipoly partján és ennek maradványait találták meg egy pár éve a Vár utca utolsó házá­nak kamrája alatt. Kamarás József nagy örömmel újságolta el, hogy van egy hi­teles tanúja, aki bizonyítja, hogy Dré­gely várának volt kútja. Összetalálko­zott a honti származású Gál Jánossal, aki a soproni egyetem nyugalmazott rektora és fiatal korában jó párszor bele­nézett az akkor mintegy hét méter mély kútba. - Én is jártam ott és láttam a ku­tat - szólt bele váratlanul a kúthistóriá- ba Honti István. A 88 évében járó, deli termetű, de háborús rokkantságát és a közelmúlt kerékpárbalesetét szenvedő férfi azt emlegette, hogy 1922-ben egy iskolai kiránduláson járt először Dré­gely várában és akkor még ott egy tíz méter mély kutat találtak. Nagy volt az öröme az öreg Kamarásnak, amit Merczel Miklós csak tetézett azzal, hogy ő is látta fiatal korában az azóta el­tűnt kutat. - Viszem a tanúimat a Dré­gely vár kutatásával megbízott Majcher Tamás régészhez, akinek most feladom a leckét, hogy nem csak szóbeszédről van ott szó - mondta boldogan Józsi bá­csi, akinek 91. születésnapjára is koc­cintott a társaság. Józsi bácsi elmesélte, hogyan tanult meg a nógrádmarcali Knyazovszky Sándoréknál szamáron lo­vagolni. A sok érdekes anekdotát követően a társaság tagjai, kihörpintve boraikat át­vonultak a zeneiskolába, ahol kedves is­merősük és barátjuk Reiter László hely­történész régi gyarmati diaképeket vetí­tett részükre. Ember Csaba igazgató a koros társaságot megtisztelve biztosítot­ta erre a célra a dalegylet által is hasz­nált próbatermet. Videofilm őrzi azt az önfeledt emlékezést, amelybe ezek az idős emberek belefeledkeztek a fiatalsá­gukat idéző képek láttán. Megelevened­tek a századforduló Balassagyarmatá­nak képei, a polgáriban és a gimnázi­umban végzett osztályok, a főutca, amely 1906-ban, Rákóczi hazahozatala idején kapta a fejedelem nevét. Nagy vi­ta támadt a régi zárda körüli boltok tu­lajdonosai körül, akik között ott volt az üzlete Markó Iván balettművész apjá­nak is. A mai posta helyén volt a város­háza, amely aztán a Magyar Királyi Szálloda helyét foglalta el. Felvillant az egykori levelezőlapokon a régi Balassa kávéház, a németek általa felrobbantott hatalmas zsinagóga és akadt olyan ké­peslap, amely a jövőt idézve villamost, autókkal, repülőkkel telezsúfolt főutcát álmodott az akkori levélíró elé. Szép emlékeket idézett a Hajós Alfréd által tervezett strand képe, amely mögött a vágóhíd tornya templomként mutatta magát. Megtörtént hogy egy vidéki asz- szony várakozott a vágóhíd kapuja előtt és mikor megkérdezték tőle, hogy mire vár, azt felelte, ha már erre jár és itt a templom, megvárja a mise kezdetét. Ilyen és hasonló szívderítő történetek sokasága hangzott el a kilencvenesek klubjának legutóbbi összejövetelén. Folytatás október 12-én, csütörtökön 17 órakor lesz a törzshelyként szolgáló Balassa étteremben. SZABÓ ENDRE

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom