Nógrád Megyei Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-28 / 228. szám

2. OLDAL SALGÓTARJÁN ÉS TÉRSÉGE 2000. SZEPTEMBER 28., CSÜTÖRTÖK Zászlóátadás, templomáldás Október 8-án, vasárnap 11 órától rendezik Zabaron a mil­lenniumi zászlóátadási ünnep­séget. A zászlót dr. Szemkeő Ju­dit, a Szociális és Családügyi Minisztérium politikai államtit­kára adja át, míg a megyei ön- kormányzat millenniumi felhí­vását Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke. Az ünnepséget a római katolikus templomban tartják, és ekkor kerül sor a templom felszentelésére is, miután elké­szült a belső rekonstrukció. Éj­szakára már ki lesz világítva a zabari templom, amelynek bel­ső festését ezelőtt utoljára 1963-ban végezték el. Művészeti fesztivál A Nógrád Megyei Közműve­lődési és Turisztikai Intézet nép­zenei és hagyományőrző együt­tesek, szólisták megyei művé­szeti fesztiválját rendezi meg szeptember 30-án 10 órától Sal­gótarjánban, a József Attila Mű­velődési Központban. Megnyi­tót mond Becsó Zsolt, Nógrád Megye Közgyűlésének elnöke. Többek között fellép: a szandai dudások, a rimóci Gyöngyös­bokréta, a vanyarci Rozmarin, a mátraterenyei, a nögrádmégye- ri, a nógrádsipeki, a szurdok- püspöki hagyományőrző együt­tes, a vizslási Százszorszép me­nyecskekórus, a szügyi és kisterenyei népdalkor, a mihály- gergei Tücsök népzenei együt­tes. Az eseményt a Nemzeti Kul­turális Örökségek Minisztériu­ma is támogatja. Az idei gyümölcstermés különösen alkalmas pálinkafőzésre. A Queen Kft. mátraszelei szeszfőzdéjében oly' mértékű az érdeklődés a bérfőzésre, hogy csak januárra vállalnak megrendelést. Képriportunk a pálinkafőzés néhány jellegzetes pillanatát örökítette meg. A cefre hor­dókban érkezik, majd a mennyiségtől függően felöntik vagy a kis, vagy a nagy üstre. Fontos feladat hárul a tűzrakóra (Jakab György főzősegéd), aki az állandó hőmérsékletet biztosítja. A legjelentősebb művelet azon­ban a rézen átfolyt ital szeszfokának a beállítása: Fekécs Zoltán üzemve­zető (előtérben) és Földi László főzőmester ennek alapján állítja be a tör­vény által engedett legmagasabb értéket. Idén különösen jó pálinka ígér­kezik a környékünkön szilvából, körtéből és almából is. KÉPRIPORT: GYURIÁN TIBOR Helytörténet, közös munkával Aktívan dolgozik a kishar- tyáni önkormányzat által foglal­koztatott nyolc közmunkás a polgármester irányításával. Je­lenleg a Tugár úti szakasz alatti támfalat erősítik meg. Helytörté­neti kiállításra is készül a köz­ség, amelyet októberben ren­deznek majd be a művelődési házban és várhatóan egy hóna­pig tartanak nyitva. A kiállítás közös munka eredménye, hi­szen a gyerekek lelkes gyűjtő­munkáját a felnőttek, az idősek segítették, akik előkeresték és odaadták a kiállításhoz a régi ru­hákat, népviseletbe öltöztetett babákat, használati tárgyakat, de sikerült szerezni bölcsőt és egy-két régi bútort is. Kis és nagy üstön fő a cefre Táborozás a Vöröskereszt szülőföldjén A vöröskeresztesek azok az emberek, akik békében és há­borúban, katasztrófák idején az elsők között sietnek a baj­ba jutottak segítségére. Önzetlen cselekvésüket a Vöröske­reszt alapeszméje, a segítő szándék vezérli. A szándéktól a cselekvésig történő eljutás azonban mindenki számára - aki elkötelezte magát az eszmével - felkészüléssel, munká­val jár. S ezt már iskoláskorban jó elkezdeni. Gyimesi Petra és Turcsán An­na salgótarjáni lányok már az is­kolában ismerkedtek meg a vö­röskeresztes eszmével és bekap­csolódtak ebbe a nemes munká­ba, elsősegélynyújtó-versenye­ken vettek részt, vetélkedőket szerveztek. Anna vezeti a városi vöröskeresztes ifjúsági klubot. Vagyis mind a ketten elkötelez­ték magukat ezzel a humanitári­us szervezettel. Tegyük hozzá az igazság kedvéért, hogy mind­ebben nagy szerepet játszott mindkettőjük családja, mivel a családtagok is dolgoznak a Vö­röskeresztben vagy az egészség­ügyben. Anna és Petra nemrégiben Svájcban jártak. Amint ezt el­mondták, Juhászáé Kincses He- lén megyei vöröskeresztes titkár jóvoltából utazhattak Genfbe, a Nemzetközi Vöröskereszt szék­helyére, s tölthettek el néhány napot a hegyek között, a több mint ezerméteres magasságban elhelyezkedő vendégházban. Mindkét kislány örömmel mondott igent, amikor megkér­dezték őket, hogy szeretnének- e Svájcba utazni. Ám ők nem­csak akkor mondanak igent, amikor jutalomútra lehet men­ni, hanem akkor is, amikor a sűrű hétköznapok munkáit kell elvégezni. Hisznek abban, hogy az emberek megérdemlik azt, hogy a Vöröskeresztben dolgozzanak értük A kislányok más országokból érkezett társaikkal különböző csoportokban szereztek egy­mástól tapasztalatokat a vörös­keresztes munka különböző te­rületeiről. Petra a véradás szer­vezését, Anna az elsősegély- nyújtás új módszereit ismerte meg. Elsősorban a komplex új­raélesztéssel foglalkoztak. A tá­bor befejezésével pedig minden résztvevőnek vizsgáznia kellett az új ismeretekből. A háromnapos genfi tartóz­kodás alatt megnézték a vörös­keresztes múzeumot, a várost, majd innen mentek a hegyek közé a táborba. Közben sokat kirándultak, jártak egy medikopterbázison, s a Berni- Alpokban Európa leghosszabb gleccserén, az Aletsch-gleccse- ren. Ezzel kapcsolatban mesél­ték el, hogy milyen kicsi a világ. A több mint háromezer méter magas gleccseren egy magyar konzervdobozt találtak. Amikor ott jártak az egyik kisvárosban éppen fesztivál zaj­lott, amelyen minden tartomány képviselői megjelentek külön­böző viseletekbe öltözve. Na­gyon tetszett a lányoknak, ámde őket mégis a természet nyűgöz­te le jobban. Az égszínkék a ten­ger a távolban, meg a szürkésfe­hér méltóságos jégár, ahová li­begővei jutottak fel. Szerintük a svájci emberek kedvesek, s nagyon lezserek. Nem számít, hogy ki mit vesz fel. Viselkedésükben is nagyon szabadok. Meglepve látták, hogy Genfben rengeteg a színes bőrű, az arab bevándorló. Estén­ként összejöveteleket tartottak zenével, tánccal. Minden cso­port bemutatkozott. Az ő cso­portjukban egy divatbemutató­hoz hasonló estet rendeztek, amelyen azonban nem a divat játszotta a főszerepet. Sebimitá­ciókat mutattak be, mivel a tá­borban ezzel is foglalkoztak. A lányok a hazaérkezés óta már itthon dolgoznak. Nagy szere­pük volt a német ifjúsági vörös­keresztesek fogadásában. A landsbergi vöröskeresztesek ti­zenöt tagú vízimentős csapatát huszonöt tagú magyar csapat fo­gadta és különféle közös progra­mokon vettek részt. Végül azt kérték, hogy írjuk le, nagyon köszönik a Vöröske­resztnek ezt az emlékezetes svájci utazást. PÁDÁR ANDRÁS Konferencia a megyeházán Nógrád Megye Önkormány­zata az első helyhatósági vá­lasztások tizedik évfordulóján megemlékezést tart szeptem­ber 28-án, csütörtökön, azaz ma, „Helyi önkormányzatok napja” címmel. Becsó Zsolt, a közgyűlés elnöke 10 órakor mondja köszöntőjét. Ezután előadást tart dr. Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatal veze­tője, Hama István, Szlovákia építésügyi és régiófejlesztési minisztere, dr. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtit­kára, Szalay László, a külügyi tárca főtanácsosa, dr. Fekete Éva, az MTA RKK Miskolci Tu­dományos Intézet vezetője, Zachariás István, a szlovákiai Szepsi polgármestere, Szegner László, a megyei közgyűlés ta­nácsnoka, Nőtincs polgármes­tere. ■ Csatornázás előtt Vizsláson a legutóbbi önkor­mányzati ülésen elfogadták az első féléves gazdálkodásról szóló beszámolót. Ebben az időszakban építették ki az isko­lával szemközti területen a par­kolót, amelynek környékét igé­nyesen parkosították is. A ter­vek szerint új épületbe költözik majd az orvosi rendelő. Az in­gatlant már megvásárolták, a többi munkára a jövő évben ke­rül sor. Ehhez pályázaton pró­bál támogatást nyerni az önkor­mányzat, mint ahogy pályáz­nak arra a szennyvízcsatorna­beruházási programra is, amely Salgótarján, Vizslás, Kazár és Mátraszele közös beruházása­ként valósul meg. Erre 70 szá­zalékos céltámogatást nyert el már a társulat, de további forrá­sokra pályáznak, hogy egyre kevesebb lehessen az az ösz- szeg, amellyel a lakosságnak kell hozzájárulnia a fejlesztés­hez. Csak szerződést szegtek? Megtagadták a nyomozást a kórházi hulladékártalmatlanító ügyében Nem nyomoztak és nem is nyomoznak a megyei kór­ház hulladékártalmatlanító­jának ügyében tett feljelen­tés alapján: sem a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitány­ság, sem a Salgótarjáni Váro­si Ügyészség nem talált ugyanis olyan körülménye­ket, amelyek csalás alapos gyanújának megállapítására alkalmasak lennének. Az előzményekről és a nyomo­zás megtagadásának indo­kairól dr. Tolvay Örs Csaba megyei főügyész adott tájé­koztatást. Mint korábban megírtuk, a megyei közgyűlés MSZP-frak- ciójának vezetője tett feljelen­tést, ismeretlen elkövetővel szemben, aki „a megyei kórház területére telepített hulladék­ártalmatlanító berendezést nem a pályázati anyagában fel­tüntetett műszaki paraméte­rekkel szállította le és üzemel­tette, nem teljesítette maradék­talanul a szerződésben vállalt kötelezettségeit, ezáltal a beru­házónak, a megyei közgyűlés­nek 30-40 millió forint kárt okozott.” A Nógrád Megyei Rendőr-fő­kapitányság a nyomozás telje­sítését megtagadta, mivel - ha­tározatának indokolása szerint- a bűncselekmény alapos gya­núja hiányzik (alapos gyanú nem a feljelentéshez, hanem a nyomozás elrendeléséhez, illet­ve meghatározott személy gya­núsításához szükséges). A fel­jelentő panaszt jelentett be, így az iratokat az ügyészségen is megvizsgálták. Határozatuk­ban rögzítették az előzménye­ket (mikor, milyen feltételekkel írtak ki közbeszerzési pályáza­tot), s azt is, hogy a nyertes, a GFH Rt. berendezése (a kiírás­ban foglaltakkal ellentétben) az elbírálás során nem rendel­kezett „a magyarországi üze­meltetéshez szükséges hatósá­gi engedélyekkel, mivel kizáró­lag a budapesti János Kórház­ban működött egy berendezés kísérleti jelleggel.” A felmerülő problémák mi­att kérdésként vetődött fel, hogy nem kellene-e új pályáza­tot kiírni a beszerzésre vonat­kozóan, részletesebb és ponto­sabb feltételeket meghatározva- áll a határozatban - ugyanak­kor az iratokból az is kitűnik, hogy „a megyei közgyűlés előtt elsődleges szempont volt, hogy a területfejlesztési tanács által folyósítandó 20 millió Ft- os támogatáshoz hozzájussa­nak.” így a vállalkozói szerző­dést végül is megkötötték a GFH-val, amely széles körű ga­ranciát (többek között kötbér- fizetést és a beruházás meghiú­sulása esetére visszavásárlási garanciát) vállalt, s azt is, hogy az esetleges kár, veszteség fe­dezésére felelősségbiztosítást köt. Ami a berendezéssel kap­csolatos problémákat illeti, az ügyészség (szakértői vélemé­nyek alapján) megállapította: a hulladék ártalmatlanító a dará­ló és más egységek sorozatos meghibásodása mratt nem tu­dott folyamatosan üzemelni. A technológiai utasítások több­szöri módosítására került sor, mert „a magyarországi kórhá­zakban keletkező hulladék összetétele, ezáltal minősége eltér a nyugat-európai kórhá­zakban keletkezettektől, s ezen rendszer a nyugati országok adataira épül.” A hatóidő felemelésére azért került sor, hogy a veszélyes hulladék teljes ártalmatlanítása biztonsággal megtörténjen. „Ezen módosítás azonban a hulladék gyűjtésére szolgáló edényzet használhatóságának megrövidüléséhez vezetett, mely szintén többletköltséget eredményezett a kórház szá­mára.” Az ügyészség szerint, mivel ez a technológia Magyar- országon teljesen ismeretlen volt, a bírálóbizottságnak állás­foglalást kellett volna kérnie annak érdekében, hogy az elbí­rálás során teljes biztonsággal e pályázó anyagát fogadja el. A GFH magatartásában sem a tévedésbe ejtés, sem a téve­désben tartás nem fedezhető fel, márpedig ezek közül leg­alább az egyiknek a megvaló­sulása szükséges ahhoz, hogy csalásról lehessen beszélni. Az, hogy a vállalkozás nem tel­jesítette maradéktalanul a ke­letkezett hulladék elszállításá­val kapcsolatos kötelezettsége­it, illetve a technológiai módo­sítások és a berendezés meghi­básodása miatt többletköltség keletkezett, legfeljebb a polgári jog szerinti szerződésszegés­nek minősül, mely miatt kárté­rítési igénnyel lehet élni. A berendezés nem megfele­lő működéséhez valamennyi szerződő fél hozzájárult, kizá­rólagos, egy résztvevőre korlá­tozódó felelősség nem állapít­ható meg, ezért a Salgótarjáni Városi Ügyészség a panasznak helyt adni nem tudott - zárul a megyei főügyész tájékoztatója. S.J. F. Gyimesi Petra és furcsán Anna a híres genfi virágóra előtt

Next

/
Oldalképek
Tartalom