Nógrád Megyei Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-27 / 227. szám

SALGÓTARJÁN MEGYEI KÖRKÉP PÁSZTÓ 2000. SZEPTEMBER 27., SZERDA BALASSAGYARI Egy falu, egy nap, egy lap - Bércéi A honfoglalás korából származó leleteket is feltár­tak a község közelében. A falu a XIV. század első fe­lében az Aba nemzetség birtoka volt. Egyik leszár­mazott, bizonyos László a fennmaradt okiratok szerint 1340-ben használta először a Berczelly előnevet. A török hódoltság idején, 1562-1563-ban a budai szandzsák adóívei Nagy- és Kisbercelről Iskolai sokoldalúság Helytörténeti kiállítás nyílt, kézműves, zeneiskolai tagozat is működik az intézményben. Felvételünkön a gyerekek éppen felsorakoztatják a szent korona általuk készített papír másolatait. m Galgagutáról, Vanyarcról és Galgagyörkről bejáró tanulói is vannak a nyolc tantermes álta­lános iskolának. Az impozáns épület falai között a millenni­um méltó megünneplése ha­gyott figyelemre méltó „nyo­mokat:” az alagsorban helytör­téneti jellegű kiállításra gyűj­töttek egybe régi tárgyakat. Ugyanitt a szent korona papír- másait, tanulók munkáit sora­koztatták fel. Ám a hétköz­napok sem kevésbé színesek, eseményteljesek itt, derült ki Dallos Tamásné igazgató mon­dandójából: a számítástechni­ka-oktatásról például azért ér­demes szót ejteni, mert '95- ben a környéken elsőként kezdték ezt el. Főként a kisis­kolások körében évek óta nép­szerű az úgynevezett négy „H” mozgalom, amely kézműves- és egyéb tevékenységre nyújt lehetőséget. Előnye például, hogy hiánypótló és a sajátos igényekhez igazítható. Négy éve - a nógrádsápi kihelyezett tagozataként - zeneiskolát mű­ködtetnek, növendékeik ked­vence a furulya, ezt a hang­szert választja a tanulók zöme. Megszerzett tudásukról rend­szerint a félévi és évzáró kon­certeken adnak számot. Az óvodához hasonlóan az iskolavezetés is szemmel tartja a pályázati lehetőségeket, fej­lesztési elképzeléseiket ilyen forrásokból igyekeznek megva­lósítani. S hogy jól tanulnak-e a berceli iskola diákjai? Az orszá­gos tanulmányi versenyeken el­ért eredményeik, valamint a középfokú intézmények visz- szajelzései is azt igazolják, hogy a válasz: igen. Az oldalt írták: Jakabovics Katalin és Mihalik Júlia Fényképezte: Rigó Tibor MILLENHIUM ÉS SZÜRET Bercelen néhány napja tartották meg a szüreti millenniumi zászlóátadást és ezzel együtt a szüreti mulatsá- got. Képeink a rendezvényen készültek. _______________________■ E gyre szebbek Bércéi község központja ki­alakítására már konkrét el­képzelések vannak. A - park diszcserjéit, virágágyásait is feltüntető - térrendezési tervrajz tetszetős arculatot tár a szemlélő elé. A kivite­lezés azonban még várat magára, amiben ezúttal nem a pénzhiány a ludas. A ter­vezést például egy helyi vál­lalkozó készíti térítésmente­sen. A parkosításhoz szük­séges növények nagy részét is magánszemélytől kapják majd, s a munkavégzésre is vannak már lakossági fel­ajánlások. Az önkormány­zat a faluszépítő munkálato­kat azért halasztja a jövő év­re, mert akkor már befejező­dik az utóbbi időszak legna­gyobb volumenű beruházá­sa - tudatta egyebek mellett Jánvári Andrásné polgár- mester. Berceli látogatásunkkor mun­kagépek torlaszolták el a köz­utakat. A polgármesteri hivatal­ban ugyanolyan a nyüzsgés, mint az utakon.- Térségünk szerencsésnek mondhatja magát, hogy a közel egymilliárdos költségű szenny­vízberuházás első üteme meg­valósításához benyújtott pályá­zataink mindegyikét kedvezően bírálták el - mondja a faluvezető asszony, s hozzáteszi még: - Na­gyon bizakodunk, hogy a második ütem - amely öt telepü­lés csatornakiépítését foglalja magában - munkálataihoz is ka­punk anyagi segítséget, a víz­ügyi alaphoz és a területfejlesz­tési tanácshoz benyújtott pályá­zataink elbírálását követően. A tavaly májusban, hét ön- kormányzat közös beruházásá­ban kezdődött építkezés első üteme a Galgaguta közigazgatá­si területén lévő tisztítótelep megépítését, valamint a nógrád- kövesdi és a berceli csatornahá­lózat kiépítését jelenti. A beru­házást novemberre be kell fejez­ni, illetve a csatornaépítés nyomvonalán az utakat helyre­állítani. Ezzel, a települési inf­rastruktúra teljes kiépítettsége elkészül.- Intézményeink önerős fej­lesztésére - folytatta a tájékozta­Jánvári Andrásné tást Jánváriné - még a kisebbek­re is csak úgy jut pénz, hogy mindegyik, az önkormányzattal is, mindenre pályázik. Költség- vetésünket, közel 13 milliós for­ráshiánnyal fogadta el a testület. Csökkentésére pályázatot ad­tunk be, amelyre 11,3 milliót ítéltek meg a településnek. Az intézmények fenntartási, működési költségeire nagyon sokat kell pótolnia az önkor­mányzatnak, csak az iskolához és óvodához 16 milliót, a műkö­dési kiadások összesenje pedig eléri a 140 millió forintot. Az viszont - mondta a polgár- mester asszony - örvendetes, hogy a munkaképes korú lakók közül minimális létszám szorul segélyezésre, egy nagyobb helyi vállalkozás 650 főt foglalkoztat, tucatnyi kisebb pedig még több helybelinek és környékbelinek tud keresetet biztosítani. A köz­munkásokat tudják foglalkoz­tatni, önkormányzati intézmé­nyek karbantartása, közterület­rendezési munkák mindig adód­nak. A háromfős karbantartó brigád mellé pedig ugyancsak jól jön a különböző szaktudás­sal rendelkező közmunkások segítsége. A hetvenötös szám a fészekalja jelzője a faluban: Bércéi három­hat évesei számára ennyi férő­hellyel áll rendelkezésre az óvoda, amely szinte óriási ját­szóudvarral várja a kicsiket. Hat óvónő és négy dajka neveli, vigyázza az apróságokat a jól fel­szerelt, tágas, világos csoportszo­bákban. Programjuk a tevékeny­ségközpontúságot helyezi előtér­be, de a környezetvédelemre és az Akár „kastélyos” Bérceinek is nevezhetnék a falut Egykor ki­lenc kastély-, kúriatulajdonos is élt itt, köztük a helyi születé­sű Berci*ily Jenő jogász, akit még neves tárcaíróként is szá­mon tartottak, aztán Baloghy Lajos megyei képviselő, aki pe­dig szónoklataival vívott ki elis­merést a múlt század elején. A hajdan pompázatos épület többsége azonban lassan lepusz­tult. Tehetős tulajdonosok nélkül, sem a tanácsrendszerben, sem az­óta nem telt teljes rekonstrukció­jukra, pedig a helyi intézmények sorát telepítették falaik közé. A Kállay-kastélyban például, ame­lyik az egyik legimpozánsabb volt, az általános iskolások tanultak, igaz nagyon nagy költségek árán, mert fenntartása, főként pedig az állagmegóvása igencsak sokba ke­rült. A gyerekek kiköltöztek on­nan, miután nyolc tantermes isko­la épült a faluban.- Továbbképzéseknek, vállalati tréningeknek adunk helyet - tud­tuk meg Petro Kálmán ügyvezető igazgatótól. - Mi magunk is tar­tunk ilyeneket, amelyeket két év­vel ezelőttig bérelt helyeken, azóta pedig itt Bercelen, saját épületben tartunk.- Miért a nógrádi települést sze­melték ki, s miért épp kastélyt vá­lasztónak tevékenységükhöz? Falusi fészekalj egészségvédelemre is hangsúlyt helyeznek. Az utóbbiak szellemé­ben arra törekednek, hogy termé­szetes anyagok vegyék körül az apróságokat, ezért fokozatosan „kikoptatják” eszközeik közül pél­dául a vasból, fémből készített játé­kokat, s amennyire csak lehetsé­ges, a műanyagokat is erre a sorsra juttatják - értesültünk Paróczi- Ismerjük jól a hazai helyzetet, azt, hogy mennyi nemzeti érték megy veszendőbe - veszi át a szót az ügyvezető felesége (családi vál­lalkozásról lévén szó) - s mi sze­rettünk volna menteni a honi „örökségből”, ezért gondoltuk, hogy kastélyt vásárolunk az okta­tási célra. Öt esztendeje fogant az ötlet, keresnek egyet. Csak Nógrádban tizenöt kastélyt, kúriát vettek szemügyre, s elképzeléseiknek, távlati céljaiknak a berceli felelt meg. - Itt volt lehetőség területbő­vítésre - idézi az első látogatást Petro úr - mivel szolgáltatásbőví­tésben is gondolkodtunk, már ak­koriban. Sportlétesítményeket, uszodát, szaunát terveztünk a spe­ciális vendégkörnek, akik addig is elégedettek voltak munkánkkal. Mégpedig azért, mert tapasztal­tuk, nem szerezni, hanem megtar­tani nehezebb a vendégkört. Fiatalabb lányuk, Ágnes is meg­erősíti a szülők véleményét, s el­mondják, az itteni két üzleti év si­keressége is bizonyítja igazukat. Az épületet egyébként, önerőből és hitelből varázsolták pompáza­tossá. A 15 szobában ónémet stíl­bútorok vannak, s a család nem sajnálkozik, hogy ők nem lakják a kastélyt. Mellette lévő házukban élnek, hiszen csak a tőszomszéd­ságból oldható meg az egész na­pos „ügyelet”, a Galga menti alkal­Tibomé vezető óvónőtől. Az udva­ri fajátékok talán a legszembetű­nőbb példái elvük érvényesítésé­nek. Tornatermükben - amely pá­lyázati, önkormányzati és szülői segítséggel teljes egészében tavaly lett kész - speciális, tartásjavító tor­nagyakorlatokat is végeznek a gye­rekek a meglehetősen gyakori lúd­talp és a gerincferdülés megelőzé­sére. A pályázati forrásokat mindig megpróbálják az óvoda javára for­dítani. mazottak segítségével természete­sen. Foglalkoztatottjaik névsorát so- rolgatva mondják, négy berceli ka­pott náluk munkát, ám rögtön he­lyesbíteni kénytelenek: - Többen, mert mi is berceliek vagyunk - néz igazolást várva az ügyvezetőre Mária asszony, aki amolyan min­denesnek nevezi önmagát. Petro úr, aki foglalkozására nézve tervezőmérnök, saját költsé­gükre terveztette meg a faluköz­pont rendezési tervét, Franciaor­szágban élő lányuk, Kinga pedig kezdeményezője volt a Virágos Bércéiért megmozdulásnak. Kü­lönleges virágmagvakat hozott, ő a lakossági versengéssé szélesült mozgalom lebonyolítója, amely­nek díjazottjainak a jutalmazását pedig a család vállalja immár má­sodik éve magára.- Nagyon szeretnénk - mondja Mária asszony - ha a virágszeretet tovább élne a faluban, mint a há­ború előtt, amikor Rózsás Bemeinek is nevezték e helyet. Vélhetően rózsatövek is kerülnek majd a kastély parkjába, amelynek rendezését jövő évre tervezik a tu­lajdonosok, hogy a környezet, ahol csend és nyugalom az uralko­dó, a szemet is elkápráztassa. *** Szeptember 22-i cikkünkben technikai okok miatt tévesen jelent meg a fentebb említett Káilay- kastély fotója a fala másik ékes­ségéről, a Bene-Teichmann-kas- télyról szóló cikkben. Látogatás a kastélyban Folyik a faluban a csatornaépítés tettek említést. A falu 1598-ban a váci püspökségé volt, később ismét megszállta a török. A községben kilenc kastély és kúria található. A legértékesebb, a Bene-Teichmann-féle kastély az 1600-as évek végén épült, korai barokk stílusban, a sarkain tornyokkal. A község római katolikus templomát 1752-ben szentelték fel. F. Z. Múltidéző í ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom