Nógrád Megyei Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-26 / 226. szám
SALGÓTARJÁN BALASSAGYARI MEGYEI KÖRKÉP PÁSZTÓ 2000. SZEPTEMBER 26., KEDD Önkormányzatok napja A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése az első önkormányzati választások 10. évfordulójára való méltó megemlékezés jegyében észak-magyarországi interre- gionális konferenciát szervez szeptember 28-án, csütörtökön Salgótarjánban „Helyi ön- kormányzatok napja 2000” címmel. Salgótarjánban, a megyeháza nagytermében tartandó tanácskozás 10 órakor kezdődik. Levezető elnök: dr. Barta László, Nógrád megye főjegyzője. Becsó Zsolt megyei elnök köszönti a konferencia résztvevőit, majd 10.15 órakor dr. Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter tart megnyitó előadást „A közigazgatás reformjának alternatívái” címmel. 10.45 órától sorrendben ing. Hama István, a Szlovák Köztársaság építésügyi és régiófejlesztési minisztere a szlovák közigazgatási reformról, dr. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára a tízéves magyar önkormányzatiságról, Szalay László, a Külügyminisztérium főtanácsosa a határ menti együttműködés jelentőségéről, G. dr Fekete Éva, a Magyar Tudományos Akadémia RKK Miskolci Intézetének vezetője a vidékfejlesztés és az önkormányzatok kapcsolatáról, ing. Zacharias István, Szepsi (Szlovákia) város polgármestere az önkormányzatiság kisvárosi tapasztalatairól, Szegner László, a megyei önkormányzat integrációs tanácsnoka, Nőtincs község polgármestere pedig a településfejlesztés és az önkormányzatiság viszonyáról tart előadást. 13-tól kérdések és vélemények hangzanak el. A konferencia terv szerint 13.30 óráig tart. Most induló sorozatunkban ifjú politikusokat mutatunk be, olyanokat, akik nevével a közeljövőben minden bizonnyal sok helyen találkozhatnak majd lapunk olvasói. Első beszélgetőpartnerem Pindmch Szilárd, a Fidelitas salgótarjáni elnöke, a Fidelitas észak-keleti régiójának alelnöke. Az interjúnak külön aktualitást ad a salgótarjáni médiakonferencia, az úgynevezett „Média- dzsembuli”, amelyet a Fidelitas salgótarjáni csoportja és a Fiatalok Együtt Salgótarjánért Egyesülete (FEST) rendez a J. L Seagull Alapítványi Középiskolában, szeptember 28-án és 29-én.- Jí politikus is voti egyszer ember ” - hallhatjuk ezt a frappáns mondatot az egyik televíziós műsorban.- Igen, ez nagyon vicces mondat.- Szóval, hogyan került a politikába?- Azért nem olyan vészes a helyzet, hogy tartani kellene tőlem „embertelenségem” miatt. A történet még 1990-ben, az első szabad választás után kezdődött. Tizenhárom évesen barátaimmal és testvéreimmel keményen ra- gasztgattuk az MDF-es plakátokat. Már ebben is a polgári oldalt támogattam.- De mikor került a Fidesz közelébe?- A Fideszbe - nem közelébe 1997- ben léptem be. Az 1998-as választások megnyerése óriási hatással volt rám. A salgótarjáni Fidelitas-csoportot még a választások előtt alapítottam barátaimmal, 1998- ban.- Szóval ez a szervezet a Fidesz ifjúsági változata?- Társszervezet, de önálló. Nekünk régiós elnökségeink vannak, országos elnökségünk van, tehát ilyen szempontból függetlenek vagyunk. Persze tagságunk ideológiája közös a Fidesz irányvonalával. Olyan fiatalok alkotják Meg kell változtatni a fiatalok Salgótarjánhoz fűződő viszonyát! Pindroch Szilárd helyi és országos közösségeinket, akik magukénak vallják a polgári szabadelvű, kereszténydemokrata gondolkodást. Mi igazi néppárti jellegű szervezet vagyunk, hiszen alapszervezeteink között vannak katolikus, konzervatív orientációjúak, de különböző egyetemek, főiskolák szabadelvű diákkörei is minket erősítenek. Országszerte és régiónkban, különösen Nógrád megyében is több szervezet alakul a közeljövőben.- A fiatalokat érdekű a politika, vagy csak egy jó bulit látnak az ilyen közösségekben?- A fiatalok olyanok, mint a társadalom egésze: van, aki csak tényleg a közösség, a rendezvények miatt lép be a Fidelitasba, de vannak, akiket tiszta politikai indíttatások vezetnek el hozzánk. Mi valamennyiüknek örülünk, hiszen nem lehet mindenkiből politikus, de a közös cél, a rendezvények, de alapvetően a politikai indíttatás is egy jó, baráti közösséget teremt. Ez egy kiváló társaság, életem legnagyobb élménye, hogy tagja lehetek.- Hogyha már az előzőekben említette Nógrád megyét, térjünk rá a somoskői vár körül kialakult helyzetre. Országosan is visszhangot keltett kezdeményezésük, az, hogy személyi igazolvánnyal lehessen látogatni ezt a gyönyörű várat.- Azért az elmúlt években már hallottunk mindenféle hírt a várral kapcsolatban, hogy már csak karnyújtásnyira van a megállapodás az ügyben. A Fidelitasban nem igazából szeretjük azt, hogy valamit elkezd valaki és azt nem fejezi be. Somoskővel kapcsolatban így állt a helyzet. Néhányan lebegtették a hírt és mögéje bújtak, hogy „nemsokára minden megoldódik.” A Fidelitásban ezt a hozzáállást sem díjazzuk. Mi, amit elkezdünk, azt végig is visszük. A Fidesz és a FEST támogatásával nyüt levelet írtunk Magyarország és Szlovákia köztársasági elnökeinek, miniszterelnökeinek, külügyminisztereinek, amelyben megfogalmaztuk a salgótarjáni polgárok vágyát: végre személyi igazolvány felmutatásával a helyszínen átlépve a határt látogathassuk a somoskői várat. Mindkét fél támogatásáról biztosított minket, a tervek szerint még ebben az évben aláírják a megállapodást, amely szerint - bár csak útlevéllel - helyben, a somoskői vár alatt átlépve a határt látogatható lesz ez a turistalátványosság. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez a siker mindannyiunk sikere, salgótarjáni polgároké.- Milyen a salgótarjáni ifjúság helyzete?- Katasztrofális. Ajánlanám a város vezetőinek azt, hogy ifjúsági fórumaikat a salgótarjáni buszpályaudvaron tartsák minden vasárnap délután és hétfő reggel. Annyian várják a távolsági buszokat, hogy azok szinte bedugulnak ebben az időpontban. Tévedés ne essék, nemcsak a főiskolások és egyetemisták állnak buszokra várva, hanem a fiatal munkavállalók is, akik nem helyben, Salgótarjánt is erősítve .keresik meg kenyerüket, hanem szinte menekülnek innen. Igaz, erre a kijelentésemre sokan azt mondhatják most, hogy populista, de csak nézzen szét maga körül a tisztelt olvasó: lát még fiatalt, aki nem a közoktatásban tanul, vagy nem munkanélküli?- Ezt a pesszimista hangulatot mivel lehetne leküzdeni? Tudjuk, hogy a legelmaradottabb gazdasági régióban élünk.- A gazdasági apátia természetesen hozzájárni „katasztrófánkhoz”, ahhoz, hogy a fiatalok nem térnek vissza diplomájuk megszerzése után a városba. A Fidelitas azon a véleményen van, hogy a pesszimizmust, a közfelfogást kell megváltoztatnunk. Olyan légkört akarunk meghonosítani, amely elűzi Salgótarjánról a „szoc- reál” aurát. Polgári gondolkodást, együttműködést, a gyökerek erősítését, a kötődést szeretnénk sokkal szorosabbá tenni a fiatalokban.- A salgótarjáni verebek nagy dologról csipegnek mostanában.- Igen, a hírt én mondtam meg nekik, azért terjesztik. A J. L. Seagull Alapítványi Középiskolában szeptember 28-án, csütörtökön és szeptember 29-én pénteken rendezzük meg nagyszabású médiakonferenciánkat, „Média- dzsembuli” címmel.- Kik lesznek a vendégek?- Csütörtökön, délelőtt tíz órától vendégünk lesz Rókusfdlvy Pál, akivel Játék a médiában” című szekcióban hallgathatnak meg az érdeklődők egy beszélgetést. Utána a helyi médiáról esik majd szó. Délután ismét egy ismert arcot üdvözölhetünk majd, hiszen Philipet, a Z plusz műsorvezetőjét látjuk majd vendégül. Délután 16 órától Kövér László, a Fidesz-Magyar Polgári Párt elnöke látogatja meg konferenciánkat. Szeptember 29-én délelőtt Körmendy-Ékes Judit, az ORTT elnöke, Szadai Károly, a Magyar Rádió kuratóriumának elnöke, Horváth Szilárd, az Ml híradójának és Kotroczó Róbert, az RTL Klub híradójának főszerkesztői lesznek vendégeink. Ez a program délelőtt 10 órakor kezdődik, ezután a KNC (Kelet-Nógrád Com), a Vodafone, a Pannon GSM, a Westel telefontársaságok sajtó- és marketingfőnökei beszélnek szakmájukról, a bővülő üzleti területekről. Minden programunk ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk. Salgótarjánban még soha nem rendeztek Úyen jellegű konferenciát, ez lesz az első, de remélem, hagyomány válik belőle.- Miért érdekel benneteket eny- nyire a média? A legtöbb emberben, hogyha a politika és a média kapcsolatáról had, akkor a sajtószabadság megnyirbálása jut az eszébe. Nem veszélyes egy politikai szervezetnek (még ha ifjúsági is) a médiához „nyúlnia”?- Azért érdekel minket a média világa, amiért a többi fiatalt. Hatással van ránk, hisz olvassuk az újságokat, nézzük a televíziót, hallgatjuk a rádiót. Úgy gondoltuk, hogy ha a média és a közélet jeles képviselőit elhívjuk Salgótarjánba, akkor a helyi fiatalok árnyaltabban tekinthetnek a média egészé "e. Tíz éve sajtószabadságban élünk és ebbe beleférnek az ilyen rendezvények is, itt Salgótarjánban ugyanúgy, mint máshol. Reméljük, aki eljön az előadásokra, hasznos információkkal, érdekességekkel találkozhat és jövőre még nagyobb szabású rendezvényt látogathat meg. __________________________RT. A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából • az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Millenniumi ünnep Szuhán Több mint negyedszázada gyakran átutazok Szuhán, a Mátra északi ölén elterülő Gombás-tó melletti üdülőtelepre járva. Ez a négy kilométer hosszú, tiszta és virágos falu - mintegy bevezetésként a hét végi pihenéshez - már odamenetben is kellemes megnyugvással tölti el az embert. Hazafelé jövet pedig mintha a Mátra intene búcsút virágos kendőjével. Nos, a szeptember 10-i hét végére megpezsdült a falu, a Kisasszony-napi búcsút egybekötötték a millenniumi ünnepséggel. Már hetekkel előtte nyüzsgött a község apraja-nagy- ja, segített, aki csak tehette. Még csinosabb lett a falu. Gazdag program várta a vendégeket, de a meghívóból nem gondolhatta az ember, hogy ilyen tartalmas és szépen megrendezett lesz az ünneplés. A díszes népviseleti keretbe foglalt szabadtéri Kisasszony-napi szentmise, melyet még magasztosabbá tett a millenniumi zászló átadása és megszentelése. Az elhangzott beszédeket nem szürkítette pártkampány, emelték az ünnep meghitt hangulatát. Kifejezték azt, hogy ez a falu közösségén túl az egész magyar nemzet ünnepe is. Délután kedves kis ünnepségen avattuk fel - a családias légkör miatt írhatom így, - az emlékparkot, benne a díszkúttal. Utána az egész falu összefogásából szövődő műsor szórakoztatta az ünneplő sokaságot. Ez is igen jól sikerült! Az egész napos rendezvényen láthatatlanul jelen volt a jó előkészítés és a jó szervezettség szelleme. Egy ezer lélekszám alatti kis falu összefogásával megmutatta, hogy lehet szépen ünnepelni, ahonnan a vendégsereg is gazdagabban távozott. Az önkormányzat dolgozói, - többségükben a gyengébb nem képviselői - férfiasán, jó munkát végeztek. Úgy is mondhatom, a kisasszonyok nagyasszonyokká nőttek példás összefogásukban. Köszönöm ezt a szép napot! ____________________________LONBTÁK ELEMÉR Salgótarján Ilyen is van manapság! Köszönet a buszvezetőnek Az elmúlt hét péntekén, tehát szeptember 22-én a következő eset történt velem. Elhagytam a pénztárcámat. Ez mindenkinek bosszúságot, gondot szokott okozni, hát még egy nyugdíjasnak. Tárcám hiányát akkor vettem észre, amikor a Pécskő-fodrászat- ban - ahová a főpostával szembeni Kamilla patikából mentem - fizetni szerettem volna. Kénytelen voltam egy ígérettel távozni, hogy legközelebb lerovom a tartozásomat. Az ismerős fodrász ebbe készséggel beleegyezett. Már a buszmegállóban álltam, hazafelé indulva, amikor a fodrász utánam jött és közölte: feleségem otthonról telefonált, megvan a pénztárca, a gyógyszertárban felejtettem, mehetek érte. Ugyanis az ottani dolgozók megnézték a tárcámban talált iratokat, s azok alapján telefonon értesítették a nejemet, aki aztán felhívta a fodrászatot. Mondanom sem kell: minden irat, és minden pénz benne volt a tárcában, hiánytalanul! Ezúton is szeretném megköszönni a Kamilla gyógyszertár alkalmazottainak a humánus hozzáállást, a segítőkészséget. Bizony nagy dolog ez a mai világban, amikor inkább arról hallani, hogy kit fosztottak ki, kit ütöttek le, kit raboltak ki. Ezért is akartam élményeimet megosztani a Nógrád Megyei Hírlap hasábjain keresztül a szélesebb közvéleménnyel. TAKÁCS VILMOS Mint nyugdíjas, idős ember szeptember 6-án a Budapestről 9.45 órakor induló Nógrád Volán Budapest- Nagybátony-Dorogháza útvonalú autóbuszjáratán utaztam Nagybátonyba és onnan tovább Szentkútra. Mivel a hallásom is rossz, a mozgásom is nehézkes és az útvonal is ismeretlen volt, segítséget kértem a buszvezetőtől, aki nagyon türelmesen útbaigazított, kedvesen, készségesen tájékoztatott és még a felszállásnál is segítkezett, mert mindkét kezemben úticsomag volt. Ezúton szeretném a köszönetemet és a hálámat kifejezni. Bár a buszvezető nevét nem tudom, de a nagy- bátonyi leszálláskor a busz rendszámát felírtam: CCV-685-ös volt. Ismételten hálás köszönet neki az önzetlen segítségért. BATI JÁNOS Salgótarján Székesfehérvár Az Élettér Egyesülethez nem érkezett panasz négy vécékamra sor felújítása. Mint mondta, sem az önkormányzatnak, sem az egyesületnek nincs elég pénze a peremkerületi lakások felújítására, de mindent elkövetnek, hogy az egészségtelen lakásokat lakhatóvá tegyék. Az Élettér Egyesület elnöke ugyanakkor azt kéri, hogy a lakók maguk is vigyázzanak a lakásokra! Végül Lakatos Ernő, ugyancsak egy korábbi állításra reagálva arról tájékoztatott: a salgótarjáni önkormányzat gazdasági és városfejlesztési bizottságából nem hívta vissza a kisebbségi önkormányzat. Mint mondta, nem látja értelmét, hogy részt vegyen a bizottság munkájában, a ckö által delegált képviselőnek ugyanis nincs szavazati joga.- A Salgótarjáni Cigány Kisebbségi Önkormányzat (ckö) elnöke olyan lakásokat keresett fel, amelyeket az Élettér Egyesület fel sem újított, azokra ugyanis a Salgó Vagyon Kft.-tői nem kapott megbízást - reagált Lakatos Ernő az Élettér Egyesület elnöke egy, a kisebbségi önkormányzat elnöke által a közelmúltban tartott sajtótájékoztatón elmondottakra. Ilyen - használhatatlan - volt az idegári vécékamrasor Tájékoztatta lapunkat arról is, hogy hat lakás ereszcsatornáját újította fel az egyesület. A munkát műszaki ellenőr vette át, azokra a lakosság részéről nem érkezett panasz az egyesülethez. Augusztusban és szeptemberben 200-250 ezer forint közötti értékben újított fel két lakást az Élettér Egyesület úgy, hogy ezek költségeit maga fedezte. Lakatos Ernő megfogalmazta azt is: a kisebbségi önkormányzat elnökének elkerülte a figyelmét az új vécékamra sorok megépítése és FOTÓS OYURIÁN TIBOR A felújított kis épületek a Kővár alatt