Nógrád Megyei Hírlap, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)
2000-09-02 / 206. szám
2. OLDAL SALGÓTARJÁN MEGYEI KÖRKÉP PÁSZTÓ 2000. SZEPTEMBER 2., SZOMBAT Faragó Zoltán: TeRe^J^R Ö Mesterséges és természetes egyszerre Furcsa volt az elmúlt hét: az elején még nyári meg volt, csütörtöktől azonban egyik pillanatról a másikre beköszöntött az ősz, lehűléssel, esővel, sűrű reggeli párával. Két érdekes dolgot is láttam: az M3-as autópálya felett egy magányos fekete gólyát figyeltem meg. Alig tíz méternyire repült a földtől, de amikor az út fölé ért, valamiért visszafordult. A másik érdekesség természeti jelenség volt: hét elején nyári zápor zúdult Salgótarjánra, legalább egy órán keresztül, közben azonban végig sütött a nap, fényjátékot varázsolva a napsütésben csillogó falevelekre, háztetőkre, ablakokra... A hét első napjaiban még bágyadt nyár végi melegben nyújtózkodott a mesterséges tó Maconka mellett. A szélein, ahol nád- és gyékénydzsungelek tenyésznek, csendes kis öblök alakultak ki. Ezeket idén jó sűrűn benőtték az úszó vízinövények: ősz közeledtével elhaló, lándzsahegy alakú leveleik, megbámult szárak és már csak itt-ott nyíló virágok borítják el a vizet. A tározó csónakkikötője felé tartva kisebb csapat barázdabillegető csapat repkedett előttem. Akadt közöttük ez évi fiatal és fehér fejű, idős madár is: lehettek vagy tízen. Fel-felszálltak a levegőbe, hosszú farkukat jellegzetesen billegtetve, de pár lépésnyinél nagyobb távolságra nem menekültek: mindig leszálltak a gondosan kaszált, ráadásul a nyári aszály idején kiégett fűre, amiben különösebb rejtekhely nélkül sáskák serege ugrált el minden lépésre, terített asztalt kínálva a rovarevőknek. A barázdabillegetők is egyenesen a víz felé tartottak, amin, már messziről látszott, tucatszámra úszkáltak a palaszürke tollruhás szárcsák a vízinövényekkel borított részeken. A partra érve először egy legfeljebb japáncsirke nagyságú, vöröses színű madarat pillantottam meg a gyékény a csónakközlekedés miatt vágott „vízi folyosóban”. Egy pillanatig mereven figyelt, azután szemmel nem is látható gyorsasággal a víztükör alá bukott; többször nem is láttam viszont. Egy kisvöcsök volt az, a vöcsökfélék törpéje. A szárcsák nem ilyen ijedősek, még csak el sem úsznak közeledtemre. Néha egy-egy rekedtes hanggal jeleztek egymásnak, fehér homlokfoltos fejüket a víz alá dugták, ahonnan barnás színű növényi szárakat rángattak elő; ezután már csak csőrkáváik gyors mozgása árulkodott arról, hogy éppen táplálkoznak. Néha fejre álltár a vízben, hogy a finom falatokhoz jobban hozzáférjenek, de teljesen nem merültek le, mint ahogyan a vöcsökök szoktak. Ebben a furcsa testhelyzetben jól lehetett látni testükhöz szorított, sárga színű lábukat is. Közben a barázdabillegetők állandóan a röpködtek a kikötött csónakok között, egy-egy kört téve a víz felett. Akármilyen sűrű is volt a vízinövények szövevénye, nem tudtak arra leszállni: csak a levegőben, a parton és a csónakokban vadászgattak. A gyékény aljában, félámyékos helyen két tőkésréce szundikált. A vízen ültek, fejüket a hátukra hajtva. A meleg délutáni napsütésben nagyon bágyadtnak tűntek, de amikor a közelükbe mentem, hogy lefényképezzem őket, gyors szárnycsapásokkal felröppentek, s egy fél fordulatot téve a sűrű gyékényes felett tűntek el a szemem elől. Le-fel sétálgattam a parton, közben próbáltam lefotózni az elém kerülő madarakat. A szárcsák, ha nem is menekültek el közeledtemre, mégiscsak elhúzódtak, ha túlságosan kicsinynek találták a közöttünk lévő távolságot. Egyszer azonban egyikük egészen a csónakok végéig merészkedett. Lassan elindultam felé, közben az egyik vízijárgány aljából hatalmas koppanást hallottam, majdnem akkorát, mintha az evezőt dobták volna bele. Férfitenyérnyi, szürke-zöld mintázatú kecskebéka ült a lécekből ácsolt fenékrácson, onnan pislogott felém. A teleobjektív lencséjét felé fordítottam, mire hatalmas, másfél méteres fejesugrással a vízben termett. Rokonsága szép számmal tanyázott a parton és a tóban is, de nem láttam több ilyen jól megtermett példányt. Szárcsából negyvenkettőt számoltam össze, mellette vagy hat tőkésérce is úszkált látótávolságon belül. Pár perccel később egy szürke gémet pillantottam meg: a tározó keleti vége felől érkezett, végig repült a víz felett, azután Kisterenye irányába távozott. Érdekes, hogy mindig látok itt egykét példányt, de fiókákat, fiatal madarakat soha; valószínűleg nem költenek itt, de néhányan mindig táplálkozó- és rejtekhelyét találnak a tározó mocsaras részén. A sáros, vizenyős partszakaszokon még mindig virít a rózsaszínű réü füzény és a nagy, két- ökölnyi virágzatú, mályvaszínű virágkáka. A szárazabb részeken a réti peremizs sárga szirmai valóságos szőnyegeket képeznek, mindenfelé nyílik a cickafark fehér virága is, itt-ott kanadai aranyvessző sárgállik, ami amerikai eredetű kerti dísznövény volt, de ma már mindenfelé elterjedt. Ugyancsak sárgállanak a nagy termetű gilisztaűző varádics szirmai: ez olyan szép, hogy díszkertbe ültetve is láttam már. A növényeken gyakran láthatók boglárkalepkék - néhány tűzpiros boglárkát is megfigyeltem - különféle fehérlepkefajok, kéneslepkék, darazsak, méhek, különféle szitakötők. Utóbbiaknak legalább négy-öt faja látható akár pár perc alatt is. Van közöttük kék, zöld, piros, sárga: szerény véleményem szerint a legszebb rovarok, egyes pillangófajokkal együtt. A tó keleti végében egy kis szigetet alakítottak ki, csatornával elválasztva a „szárazföldtől”; kis falúdon lehet megközelíteni. Fűzfák állnak rajta, körben nád nő, a víz felszínén vízinövények tömege alkot összefüggő réteget. Amikor a partra érek, egy termetes ragadozó madár érkezik a nádas felől. Egy barna rétihéja vizsgálgatja a terepet, legfeljebb tíz méternyire a földtől, sokszor egy helyben lebegve a levegőben. Hosszú szárnyait derékszögben behajlítva tartja, benéz a nádfoltok mögé, azután körberepüli azokat. Érdekes, hogy közvetlenül alatta a tőkésrécék meg sem mozdulnak, pimasz nyugalommal rángatják tovább az ehető növényszárakat a víz alól. A ragadozó végül lecsap valahová a nád közé, s többször nem látom viszont. Az egyik partszéli fűzfán azonban mozdul valami, s egy zöld küllő fordul át a vékonyka fatörzs átellenes oldalára. Amikor a közelébe érek, alig pár méterről röppen el a pirossapkás, szürke-zöld tollazatú madár. Nem csak ő menekül azonban, hanem három fiatal tőkésréce is, akik a part szélén pihenhettek, amíg meg nem zavartam őket. Rémült sipákolással repülnek fel, szárnytollaik között csak úgy sípol a levegő. A tó másik oldalán szállnak le, csúszdázva pár méternyit a víz felszínén. A szigetet körbejárva egy gyík menekül el a lábam alól, bebújva egy földrepedésbe, azután a nádas aljából riasztok fel egy kis termetű, szürke hátú madarat: egy barátréce az. Csak egy pillanatra látom, rövidesen eltűnik a növényzetben. A víztől kicsit távolabb több kisebb foltban is beérett a gyalogbodza termése. A fekete szemeken poszáták és füzikék táplálkoznak, vagy tízlépesenként látni egy példányt. A fűből felzavarok egy sor- délyt, egy vadrózsabokron fiatal tövisszúró gébicset látok, távolabb, a füzesben szarka csörög, azután felrepül a levegőbe, úgy veszekszik valami láthataüan ellenségre. Visszafelé jövet még három búbos vöcsköt is látok a vízen, a már szinte megszokott szárcsák és tőkésrécék mellett. A víz felett hatalmas csapat molnárfecske repked. Dél felé tartanak, s nem is ok nélkül. Egyes helyeken már sárgulnak, pirosodnak a fák és a cserjék levelei, rövidülnek a napok, párásak a reggelek: az ősz áll a küszöbön... Nyílik a vtragkaka a völgyzáró gát tövében Fiatal tőkésrécék pihennek a gyékényes aljában Pillanatképek a maconkai tópartról A tó látképe, háttérben a2 Északi-Mátra vonulata Réti füzény virága Barázdabillegető A csillagok vigyáztak rájuk Soha annyi csillagot nem láttunk. Szinte kristálybúrasz- erűen borult ránk az égbolt milliónyi szikrázó fényponttal. Néztük ezt a tobzódást és újra rájöttünk, hogy milyen aprók, milyen porszemek vagyunk a világban. Mégis valamiféle büszkeség töltött el bennünket, a barlangok világnapja volt és mi voltunk a szervezők. Mintegy hatvan kutató jött össze Szilváskőn a bazaltbarlangok Mekkájában, a barlangkutatás világnapja alkalmából megrendezett négynapos, túrákkal, vetélkedőkkel és vetítésekkel összekötött táborban. Az augusztus 14-i nap egy francia barlangász halálának évfordulójához kötődik, aki munka közben egy szerencsétlen baleset következtében vesztette életét a mélyben. A találkozó megnyitóbeszédében Eszterhás István (nemzetközi barlangász-szaktekintély) elmondta, hogy semmivel sem veszélyesebb ez a szakma, mint más, csak a nagyközönség általában egy-egy igencsak felfújt barlangászbaleset kapcsán hal a föld mélyéről. Magyarországon 1500-2000 ember járja a barlangokat rendszeresen. Az a pár baleset évente egyáltalán nem rontja a statisztikákat. A barlangászaiban sokkal több a szépség, a bátorságról és a természetszeretetről nem is beszélve. Az ünnepélyes megnyitó után Lukács Attila (Gubecs) ismertette a programot, majd elmondta az akadályverseny feltételeit a jelentkező csapatoknak. Voltak Budapestről, Pásztóról, Tiszaföldvárról, Nyíregyházáról, Ácsról és még ki tudja honnan. A jelentkezőknek sok akadályt kellett legyőzniük (ezért volt akadályverseny), helyzetfelismerés, a térképek alapján barlangok megtalálása, kötéltechnika (Sárkánytorok-barlangi ereszkedés), a jégbarlangból jégdarabok felhozatala (ezek üvegöntvények voltak), a pókbarlang Anyák napi terméből csavaranyák felhozatala. Végül is minden csapat teljesített. I. „Rühmadár” - (Budapest) - Molnár Györgyi, Bokányi Eszter, Gyulavári Zsuzsanna II. „Rémes banda” - (Nyíregyháza) - Katona Krisztina, Károly Judit, Surányi Gábor III. „Gerappa” - (Tiszaföldvár) - Kiss Orsolya, Kugyeva Ló- ránd, Rántó Péter. 5 csapat indult összesen. Szombat reggeltől velünk volt a Magyar Televízió I-es csatornája, végigkísérték a versenyzőket az igen változatos pályán. Este vetítéssel folytatódott a program. Eszterhás István vetített a csendes-óceáni szigeteken lévő vulkanikus barlangokról és hazai igen különleges nem karsztos képződményekről. Utána e cikk szerzője számolt be az utóbbi évek nagy felfedezéseiről, többek között a szilváskői bazaltbarlangokról. Vasárnap túrákkal, barlanglátogatásokkal telt a nap, délután a csapat ösz- szejött a helyszínen táborozó csillagászgárdával és Takács Sanyiék vendégmarasztaló, mini úszómedencével rendelkező partiján közös beszélgetésre került sor. Mind a két fél igen sokat megtudott egymás szakterületéről, sok ilyen találkozó kellene más csoportok között is. Késő éjszaka vetítés vette kezdetét, ahol elég változatos anyag került a vászonra. Hétfőn délelőtt a tábor zárására került sor, utána Takács Sándornál egy utolsó megbeszélésre. A program nagyon jól sikerült. Szárcsák a vízben___________________________________a szerző felvételei A tározó nádas, sásos, mocsaras, vízimadarakban gazdag keleti vége A Sárkánytorok-barlang megközelítése __________________________budalAizló
