Nógrád Megyei Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-30 / 203. szám

2000. AUGUSZTUS 30, SZERDA SPORT TÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal Öt országon keresztül VII. Rákóczi-emlékfutás Testvérharc az Ipoly partján Labdarúgó NB II Mátra-csoport, alapszakasz, 5. forduló Hétközi fordulóval folytatják NB Il-es csapataink a sűrített bajnoki programot, így természetesen mindhárom érdekelt nógrádi együttes pályára lép ma délután. Még pikánsabbá te­szi az ötödik fordulót, hogy végre megyei rangadót is láthat a nagyérdemű, hiszen a listavezető balassagyarmati gárda a Karancslapujtőt fogadja a nagyligeti stadionban. A Salgó Öblös-Faipar játékosaira szintén nagyon nehéz 90 perc vár az eddig nagyszerűen menetelő, feljutási álmokat szövögető kistarcsaiak otthonában. Nagy (eladat vár Kistarcsán is az „üvegesek” kiváló támadójára, Smelkó Károlyra. ■ A-CSOPORT Ez évben immár hetedik alka­lommal rendezik meg a nemzet­közi Rákóczi-emlékfutást. Az öt országon áthaladó váltófutás szervezője, csapatvezetője ezút­tal is Bállá Tibor, a Rákóczi Vá­rosa Alapítvány vezetőségének tagja.- Augusztus 31-én, 14 órakor indulunk Szécsényből - mondta Bállá Tibor. - Szilvásváradon, Egri Zoltán helyi polgármester fogad majd bennünket. Szep­tember elsején innen indul útjá­ra a 12 fős nemzetközi gárda, Vasárnap rendezi meg a Buda­pest Sportiroda a hagyományos Nike Budapest Félmaraton futó­versenyt. A 21,1 kilométeres táv rendszeres felkészülés mellett bármely amatőr futó számára tel­jesíthető. Az eseményen 1996- ban még csak 1800-an, tavaly már 3600-an indultak. Idén öt nappal a rajt előtt 4000-en jelent­keztek. Közülük 770-en életük­ben először próbálkoznak, meg­lepő módon 25 százalékuk hölgy. Sok a fiatal is a mezőnyben, eddig 101 16 év alatti futó jelent­kezett. A félmaraton természete­sen idős korban is teljesíthető. Ezt igazolja a 168 futó, aki már elmúlt 50 éves. Nógrád megyé­ből eddig 42-en adták le nevezé­süket, máris hattal többen, mint tavaly. A legjobb hazai futók is rajthoz állnak az 500 000 forintos Amikor a Ferencváros labda­rúgó-szakosztályának centenári­umi ünnepségén hétfő este 18 órakor felcsendültek a Fradi-da- lok, még csak 50 ember ült a le­látón. Fél nyolckor Janicsák Ist­ván és a veresegyházi asszony­kórus lépett színpadra, hogy el­énekelje a zöld-fehérek himnu­szát, miszerint „Fradi volt, Fradi lesz, míg a Földön ember lesz”, már csaknem 200-an köszöntöt­ték a szakosztályt. A Ferencvá­ros az egyetlen csapat Közép- Európában, amely százszázalé­kos bajnokságot nyert - ez 1931/32-ben történt -, a mai na­pig az egyetlen együttes Ma­gyarországon, amely európai kupát nyert: 1965-ben a Vásár Városok Kupáját. Később Bubik István szavalt, aki azzal kezdte: „Kicsit kevesen vagyunk, nem így képzeltem”. Ezzel a véle­ménnyel valószínűleg nem volt egyedül a színművész. Azután jöhettek a csapatok: nem a Milan, nem a Barcelona, még melyben a magyarokon kívül (Bállá Tibor csapatvezető, Mecser Lajos programmene­dzser, Kassai Sándor, Ádám Ró­bert, Czele Tamás, Molnár Jó­zsef és Konczek József. - szerk.) két lengyel, egy-egy román, szlovák és ukrán futó lesz. Ösz- szesen mintegy 2500 küométert fogunk megtenni, ebből közel 1000 kilométer lesz a futás, amely a tervek szerint szeptem­ber 13-án, 16 órakor fejeződik be Rákóczifalván. ______________________________I BALOGH) p énzdíjért, a női és a férfi győztes 80 000 forintot kap és időered­ményük függvényében további tízezreket vehetnek át. Az orszá­gos csúcs megdöntése (férfiak­nál: 1:02:22 óra, nőknél: 1:10:01 óra) például 160 000 forintot ér. Az olimpia előtti felkészülés egyik fontos állomásának tekinti a Nike Budapest Félmaratont a győri Földingné Nagy Judit, aki Sydneyben a női maratonfutás- ban képviseli majd hazánkat. Ott lesz a rajtnál az amatőrök között az élete első maratonjára készülő Németh Lajos meteoro­lógus, és az 1.33-as, szakállas egyéni csúcsát megdönteni ké­szülő Nagy Bandó András is. Bővebb információ a Buda­pest Sportirodában a 06- 1/267-6560-as telefonszámon kérhető. csak nem is Uruguay válogatott­ja - mint azt korábban a klub elöljárói tervezték - volt a Fe­rencváros ellenfele, hanem a horvát bajnok Dinamo Zagreb. A kezdőrúgást a Császár, a klub aranylabdása, Albert Flórián vé­gezte el. Ferencváros - Dinamo Zagreb 1-2 (1-1) Üllői út, 1000 néző, vezette: Juhos. Ferencváros: Németh - Cheregi, Dragóner (Földvári), Crnomarkovic - Balogh Z„ Gye­pes (Csiszár), Lipcsei (Csoknay), Vén, Nagy N. (Kriston) - Rob (Horváth P.), Tóth M. (Gajda). Dinamo Zagreb: Butina - Krzar, Sesar, Agic, Leko - Antolic, Cvitanovic, Sokota, Drpic - Pilipovic, De Oliveira. Gl.: Vén (11.), illetve Cvitanovic (21.), Jerko (81.).Kiállítva: Cheregi (82.). Kistarcsa (1.) - Salgó Öblös (4.) Komoly erőpróba előtt áll Si­mon Attiía legénysége, hiszen a listavezető pályáján helyt állni mindig nehéz feladatnak szá­mít. Arról nem beszélve, hogy a Pest megyeiek sorait több maga­sabb osztályt megjárt labdarúgó is erősíti. A pontszerzés nagy bravúrnak számítana, ami csak­is fegyelmezett játékkal és lan­kadatlannal figyelemmel kép­zelhető el. Gábora János, a Salgó Öblös- Faipar szakosztály-igazgatója: - Ha egyenlő feltételeket biztosíta­nak számunkra a mérkőzés so­rán, akkor huszárós teljesít­ménnyel akár „pontosan” is ha­zatérhetünk az oroszlánbarlang­ból. Bízom abban, hogy a hétvé­A térdsérüléssel bajlódó Dár­dai Pál mellett elképzelhető, hogy Herczeg Miklósra sem szá­míthat a szeptember 3-i Olaszor­szág elleni labdarúgó-világbaj­noki selejtezőn Bicskei Bertalan, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Az újpesti támadó, a Nagykanizsával vívott bajnoki találkozón szenvedett comb- izom-húzódást. - Ha Herczeg sé­rülése olyan komoly, hogy nem tud pályára lépni vasárnap, ak­kor nem tartjuk tovább a keret­nél, helyére valószínűleg mást fogok behívni - mondta a hétfői gi, nem csak rajtunk múló, el­maradt győzelem nem hagyott túl mély nyomokat játékosaink­ban. Tervezett kezdőcsapat: Lázár- Morva, Szeles, Mezei, Mikáva- Mészáros, Birincsik, Cséki, Ács - Lipták, Smelkó. Sérült: Smelkó, Ács. Eltiltva: Kőházi. B-CSOPORT Balassagyarmat (1.) - Karancsalapujtő (8.) A mérkőzés esélyese a házi­gazda Ipoly-parti tizenegy, hi­szen Kis Károly tanítványai im­ponáló magabiztossággal, pont­veszteség nélkül vezetik a táblá­zatot, ráadásul a vendég Karancs-völgyiek gépezetébe homokszemek sokasága került az elmúlt fordulók során. Per­sajtótájékoztatón a szakvezető. - Ez a kérdés várhatóan még ma délután, egy alapos orvosi vizs­gálatot követően eldől. Berzi Sándor, az MLSZ főtitkára beje­lentette, hogy a Népstadionban a lelátó alsó karéjában vala­mennyi ülőhely elkészült. Ez azt jelenti, hogy összesen 61 ezer néző tekintheti meg a helyszí­nen a mérkőzést. A főtitkár 40 ezer szurkolóra számít. Gellei Imre, az utánpótlás-válogatott szövetségi edzője a szombati - szintén Olaszország elleni - Eu- rópa-bajnoki selejtezőre készülő sze, egy olyan meccsen ahol szomszédvárak mérik össze tu­dásukat, a papírformával min­dig óvatosan kell bánni. Úgy gondoljuk, hogy nem választa­nak rosszul azok akik ezt a mér­kőzést választják ma délutáni szórakozásul. Kis Károly, a Balassagyarmati SE-Nógrád Volán edzője: - Nagy hiba volna a Karancslapujtő utóbbi hetekben balul sikerült találkozóiból messzemenő kö­vetkeztetéseket levonni. Nem véletlen, hogy nagyszerű tavaszi menetelésükkel kivívták az NB II-ben való indulás jogát. Hazai pályán mindenképpen a három pont megszerzéséért kell harcba szállnunk, bár nem számítunk könynyű mérkőzésre a megyei rangadón. A tervezett kezdőcsapat: Sza­bó - Kómár, Lenkey, Kmetti, Nagy - Galbács, Schuchmann, Mohácsi, Jele Cs. - Baranyi, Jele Z. Sérült: nincs. Eltiltott: Kecs­kés. Sipkó Sándor, a Karancs­lapujtő edzője: - Nem szabad, hogy a csapat tagjain eluralkod­jék a kishitűség az utóbbi hetek sikertelensége miatt. Egy biztos: rég nem látott gödörbe kerül­tünk, s ebből csakis önerőből tu­dunk kikecmeregni. A házigaz­dákat az osztály legjobb csapa­tának tartjuk, viszont éppen ezért ezen a meccsen csak nekik lehet veszíteni valójuk. Remé­lem a rendelkezésre álló rövid idő elég lesz a sorok rendezésé­re és közönségszórakoztató mérkőzést vívunk az Ipoly-parti- akkal. A tervezett kezdőcsapat: Gyetvai - Sándor, Sági, Osgyáni - Kovács, Fekete, Juhász, Romhányi, Tóth - Árva, Lavaj. Sérült: Bozó, Hegedűs, Zsélyi, Szabó, Miklós, Fodor. El­tiltott: nincs. keretébe a sérült Polonkai Attila helyére Zabos Attilát hívta be; A találkozót az Üllői úton rende­zik, az összecsapás tervezett időpontja 20.45 óra, de ha az olasz televízió nem közvetíti a találkozót, akkor korábbi kez­dés is elképzelhető. A sajtótájé­koztatón Bozóky Imre MLSZ-el- nök kétéves szponzori szerző­dést írt alá a Roland McGill divat­ház Rt-vel: a 2002-es világbaj­nokságig ez a cég látja el forma­ruhával a felnőtt válogatott játé­kosait és vezetőit. SPORTTURMiX „BARÁTAINK EMLÉKÉRE” A salgótarjáni Skorpió Női Football csapata szeptember másodikán, szombaton 8.50 órától az Öblösüveggyár Mun­kás úti pályáján rendezi meg a „Barátaink emlékére” kispályás női és férfi labdarúgótornát. Az immár második alkalommal megrendezendő viadalon hat női és hat férfi csapat lép pályá­ra a minél előkelőbb helyezés reményében. IPOLY-VÖLGYI LOVAS SIKEREK A lassan közelgő szüret hangu­latát idézte a Heves megyei Nagyrédén a hét végén tartott rendezvénysorozat, amelynek látványos, üde színfoltját adta az I. Szőlőskert Díjugrató Kupa. A versenyen a Nógrád megyei lovasokat az őrhalmi székhelyű Ipolyvölgyi Lovas Diák-sport- egyesület fiatal versenyzői kép­viselték, igaz, a nyári szabadsá­gok, nyaralások miatt csökken­tett létszámmal. A B1 kategória kezdő lovas versenyszámát a nógrádgárdonyi Gubrát Attila nyerte, Hóvirág nyergében. A leggyakorlottabb lovas számára kiírt, úgynevezett „mini-maxi” versenyszámban pedig a szin­tén nógrádgárdonyi Szita Gabri­ella, az egyesület edzője Mex nevű lován a hatodik helyezést érte el. VADÁSZÍJÁSZAT Szép salgótarjáni sikerek szület­tek közelmúltban a szlovákiai Somorján megrendezett Ma­gyar Nagydíj sorozat 7. (záró) fordulójában. Varga Attila a tra­dicionális reflex íj kategóriában, míg Nagy György, a csigás irány­zók nélküli osztályban utasított mindenkit maga mögé. Az Elit Hunter salgótarjáni szakosztá­lyának további két versenyzője is remekelt: Lipták Attila utóbbi kategóriában harmadik, míg Molnár Gábor negyedik lett. VALDANO KLUBIGAZGATÓ LETT A spanyol sajtó szerint meg­egyezett egymással a Real Mad­rid elnöke, Florentino Perez és Jorge Valdano, így a csapat ko­rábbi argentin játékosa és edző­je lett a klub igazgatója. Az újonnan kinevezett igazgatóhoz tartozik a labdarúgás mellett a spanyol klub másik sikersport­ága, a kosárlabda is, valamint ő látja el a szóvivői teendőket. A korábbi igazgató, Martinez Pirri a klubnál marad, Valdano be­osztottjaként. Az 1986-ban az argentin váloga­tottal világbajnokságot nyert labdarúgó edzőként 1994 és 1996 között ült a Real Madrid kispadján. Visszatérése már ko­rábban felmerült, de Valdano - egyéb elfoglaltságaira hivatkoz­va - eddig mindig visszautasí­totta az igazgatói posztot. Közel félszáz megyei induló Nike Budapest Félmaraton Csekélyke volt az érdeklődés Családias hangulatúm sikeredett a Fradi-centenárium Herczeg játéka is bizonytalan az olaszok ellen Nem utaznak Zalaegerszegre az első osztályú nógrádi ralisok I. Peugeot-Esso Rallye Zalaegerszeg - Már a rajt előtt bajnok az ifj. Tóth, Tóth páros Még el sem kezdődött az idei ralibajnokság utolsó előtti ver­senye, a hétvégi I. Peugeot-Esso Raílye, máris ünnepelhet a Symphonia Rallye Team: a bajnokságban vezető ifjabb Tóth János, Tóth Imre páros már bizonyosan megszerezte a bajno­ki aranyérmet, mivel legfőbb riválisuk, Túri Tamás és Papp György nem indul el a zalaegerszegi viadalon. Ez azt jelenti, hogy két fordulóval a zárás előtt már behozhatatlan előnyre tettek szert a Peugeot 206 WRC-t kormányzó Tóthék. Ezúttal időben, egyben kapja meg az ifj. Tóth János, Tóth Imre duó a Peugeot 206 WRC- t, amely idén magyar bajnoki címhez segítette őket _________ fotó, netaktív B ár az első zalaegerszegi ver­seny a legtöbbek szerint jó ha­tással lesz a bajnokságra, mivel új színt, új, eddig nem ismert pályákat állít feladatul a ver­senyzők elé, a kíváncsiság nem látszik a legnépszerűbb hazai autósportág művelőin: az első osztályba nyolcvan, a másod- osztályba mindössze 37 páros nevezett, mindkettő negatív re­kord ebben az esztendőben. Sajnos a hat aktív nógrádi pá­ros közül csak kettőért szurkol­hatunk a Zala megyei erőpró­bán, a többiek csak a pálya szé­léről szemlélik társaikat. Az első osztályban a salgótar­jáni Keill József (Keill Motor­sport, Opel Astra GSi) motor­problémákra hivatkozva mond­ta le szereplését, amennyiben minden jól alakul, talán szep­tember 15-én, a Hungaroringen rendezendő pályaversenyen lát­hatjuk őt és citromsárga autóját legközelebb. Ugyancsak motorhiánnyal küzd az ipolytamóci/karancsal- jai Bozó „Gilbi” Barnabás, Miklós Szabolcs (VAZ-Gáz SE, Lada VFTS) kettős, pedig igen jó he­lyen, a H/9-es kategória második helyén állnak az összetett pont­versenyben. A páros így a pécsi zárófutamon biztosíthatja be év végi helyezését. A harmadik nógrádi páros is csak szemlélője lesz a verseny­nek, hiszen a salgótarjáni Szabó Szabolcs, Somogyi Pál duó (Hon­da Mamzs Racing Team, Honda Civic VTi) elmondása szerint leg­jobb esetben a Mecsek Rallye-n láthatják őket szurkolóik, igaz, törik fejüket egy ausztriai futa­mon való induláson... A másodosztályúak közül a balassagyarmati Suba-testvérek, Egon és Ákos (Váci Autó SE, Sko­da Favorit) részben financiális, részben családi okok miatt ma­radnak itthon, ám ők is kárpótol­ják magukat: szeptember máso­dik hétvégéjén a Kispest Rallye harmadosztályú futamon moz­gatják meg a vasat. Szerencsére azért lesz két egy­ség megyénkből, akikért izgulha­tunk. Az egyik Janusch Péter és Kocsis Zoltán -(Intermotor Kft., Suzuki Swift), akik a Magyar Su­zuki Kupában próbálják meg új motorral tovább növelni pontjaik számát. A salgótarjáni püóta re­méli, hogy az öt murvás és két aszfaltos pályán rendezett tíz gyorsasági szakasz végén az első hat helyezett között találják majd nevüket az eredménylistán. Ugyancsak a magyar suzu- kisok népes táborában próbál szerencsét a mátrakeresztesi Pádár Alfréd és pásztói navigáto­ra, Balázs Attila (Balázs Rallye Team). A másodosztályban har­madik futamára készülő, tekinté­lyes amatőr múlttal rendelkező pilóta eddig egy tizedik és egy ti­zenegyedik helyet jegyez, ame­lyen - mint állítja - most minden- képpen javítani fog, ________andó

Next

/
Oldalképek
Tartalom