Nógrád Megyei Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-08 / 184. szám
4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap MOZ A I K 2000. Augusztus 8., kedd 41. rész Először fellobbant benne a harag. Ez a gazember volt az? Aki ennyire megijesztette őt...? Ugyanakkor nem titkolhatta elismerését sem. Hiszen milyen remek színész ez, és hogy elváltoztatta a külsejét! Ez persze némi fejtörést is okozott Zoltánnak. Közben folyton hallotta keletről a munkások és gépek zaját is. Nem tudta hát, mit tegyen? Főleg azért, mert a fiatalok az orra előtt fonódtak össze egy olyan csókban, amely a jelek szerint csak nem akart véget érni. Zoltán tehetetlen kotlósként járt körülöttük, toporgott ide- oda, köhécselt és krákogott, elelfordult tőlük, majd válla fölött visszapislantott, abbahagyták már? Hát nem és nem. Maratoni csóknak ígérkezett. Az apa végül kifakadt:- Én is voltam fiatal! Erre azok, mintha összebeszéltek volna, hirtelen abbahagyták, ránéztek és egyszerre kérdezték igen csodálkozó hangsúllyal:- Igeeen...?- Igen, képzeljétek el! De nem emlékszem, hogy valaha is ennyi ideig csókoltam volna egy lányt!- Azóta sokat fejlődött a tudomány - így Flóri somolyogva.- Akkor fogalmad sincs, milyen jó ez - nyugtázta lánya a bejelentést és a fiatalok ismét összeborultak. Kallós mélyeket lélegzett. így talán nem üti meg a guta, remélte. Kivárta a következő szünetet, amikor a fiatalok levegőt vettek és lecsapott Flórira:- Csak nem a tiéd az a telek? Mert már azt is el tudom képzelni, hogy valami nagy csaló vagy, fiam!-Voltam csak, kedves papa...- Tegezz nyugodtan, a fenébe is! Most már mindegy! - Kallós arcán olyan ősi elszántság tüzelt, mintha éppen most közölték volna vele, hogy le kell vágni a két lábát, az egyik karját, azonfelül milliós adóhátraléka van és házát földrengés döntötte romba.- Ha mindegy, annál jobb - Flóri kedves volt, de határozott. - Gondoltam, nem árt, ha megnagyobbítjuk ezt a telket. Túl sok itt a fenyő... Ámbár az imént én is hozattam egy kocsirakomány csemetét. Nem szeretném, ha az én részem túl csupasz lenne, a ti részetekhez képest.- A mi részünkhöz... - javította ki Kinga és szerelmesen simult hozzá. Kallós óvatosan tapogatózott tovább:- Szóval a tiéd? A nevedre írták?- Igen, mindent elintéztem. Hatszázötven négyszögöl, és lebonthatjuk majd a körítést a két telek között... Legalább is így remélem - Flóri Kingára nézett, a lány bólintott és behunyta a szemét Zoltán csak kis késéssel értett meg, mi is történt:- Ezt vegyem úgy, hogy... hogy megkérted a lányom kezét?- Vedd úgy, kedves apósom.- A fenébe! - Kallós toporzé- kolt egyet, de már csak ezért, hogy levezesse feszültségét. - Ugye, nem építesz semmiféle fehérje-feldolgozót? Vagy légkala- pácsgyárat?- Dehogy. Azt csak a munkásoknak mondtam, hogy téged idegesítsenek egy kicsit...- Nagyon köszönöm - fújt Zoltán megkönnyebbülten, de szemldö- ke ismét felszaladt a homlokára: - És az üvöltő dervisek?- Azok viszont tényleg lesznek - bólintott komoran Flóri, majd kissé megroggyant lábbal és a talajjal párhuzamosan tartott tenyérrel mutatta: - Előbb csecsemők, aztán ekkorák, majd ekkorák. így fognak nőni, de képzeld el, mennyit fognak közben üvölteni!- Az unokáim? - Kallós szeme kimeredt. Aztán nem is tudta, mi történt vele... Valahogy furcsán elhomályosult a világ, összefolytak a fák és a felhők. Nem törölte ki a könnyet a sze- méből.Flóri körülnézett. Az egyik oldalon a fenyők, a másikon a mező. Az egyik oldalon a fák még az elzárkózás jelei, itt meg a teljesen tiszta, üres térség. Annyira tiszta, hogy nem is maradhat így. Ásít a mező, szinte kéri, követeli, hogy hagyja rajta a keze nyomát. Es mi lehet erre jobb, mint néhány fa? Az igazi férfinak van otthona. Ahol várnak rá, ahol menekvést lel a világ elől. De ahol tőle függ az is, hogy megmarad-e az az otthon, vagy a világnak martalékául válik... Melegségre vágyott, oly régen már. A hatalmas, mindent betöltő vágy, amit eddig mindig elfojtott magában, az most a felszínre tört és megvalósulásért kiáltott. Az a kiáltás pedig önnön leikébe markolt. Madarak szárnyaltak el, hallotta suhogásukat. Valahol egy kakukk számolta az éveket. Talán neki, talán a világnak...? Élni kell... Mindenkinek élnie kell, és aki teheti, éljen szabadon. A múlt elsüllyedt már Flóri tudatában. Az újrakezdés gyönyöre lüktetett benne. Még egyszer körülnézett, ránevetett a nap, a mező. Itt a föld, itt az értelme mindennek. Itt is fák állnak majd, nem olyan sűrűn mint amott, de eggyé lesz a két telek, eggyé lakói is. Sóhajtott, aztán belevágta a szerszámot a földbe, fél lábbal ránehezedett és kifordította az első ásónyi illatos, barna földet. (Vége) elérhető C-hitelt felvenni az OTP Banktól? Könnyen leheti Az OTP Bank új hitelét Önnek is ajánljuk, hiszen a feltételeket könnyű teljesíteni: akár ügyfele bankunknak, akár nem - bátran fordulhat hozzánkl A széles kör számára elérhető OTP C-hitelnek széles körű előnyei vannak: Magas hitelösszeg: akár az Ön havi jövedelmének ötszöröse. Alacsony kamat: megegyezik az A-hitelével -jelenleg mindössze évi 19,5%*. OTP HITELvonal: (06 1)3 666 666 /6 -os menüpont (06 40) 366 666 /6 -os menüpont Alacsony havi törlesztőrészlet: a havi záróegyenlegének 6%-a. Egyszerű és korszerű felhasználás: Önnek csak egyszer kell szerződést kötnie, azután C-hitel számlájához kapcsolódó EC/MC bankkártyájával bármikor, bárhol igénybe veheti megállapított hitelkeretét. Feltölthető hitelkeret: a már törlesztett összeget Ön újra felhasználhatja. A pontos feltételeket az OTP Bank C-hítelre vonatkozó Hirdetménye tartalmazza. C-hitel az OTP Banktól l BANK I OTP Bank Rt. Közép-magyarországi Régió Salgótarjáni Igazgatóság, Rákóczi út. 22. Tel.: 32/410-611 Kevés a keselyű a holtakhoz Több az ember, mint a keselyű, illetve kevés a keselyű Indiában a párszi vallásúak halottaihoz. Egész India területén gyors ütemben csökken a fehérfejű keselyűk száma, aminek oka feltehetően egy vírusfertőzés. Míg azonban ornitológusok a fajta kihalása miatt aggódnak, addig a párszi felekezethez tartozóknak inkább „temetési” problémáik vannak - írja legújabb számában a New Scientist brit tudományos folyóirat. A pársziak „temetkezésénél” ugyanis nélkülözhetetlenek a keselyűk, mivel vallásuk szerint a holttestet nem szennyezheti be föld, víz vagy tűz, ezért azt kőhalomra helyezik - táplálékul a keselyűknek. A Bombayben működő természettudomány társaság munkatársa, Vibu Prakas szerint India nagy részén csaknem teljesen eltűntek a keselyűk. Míg például a Keoladeo Nemzeti Parkban három évvel ezelőtt még több 150 példány élt, addig ma már egy sincs belőlük. Amerikai és európai kutatók felajánlották segítségüket az ismeretlen vírus azonosításában. Az indiai párszik azt tervezik, hogy nyugati szakértők közreműködésével keselyűtenyésztési programba fognak. Ez nemcsak a fehérfejű keselyűket menthetné meg a kipusztulástól, hanem Indiát is a párszi temetkezés súlyos higiénia problémájától. A párszi vallás hívei a Krisztus előtt 1000 és 600 között élt Zaratustra (Zoroaszter) tanítását követik. Egyistenhívők, akik dualisztikus képet alkotnak maguknak a jó istenről és rossz szellemről, és várják a megváltót az idők végezetén - emlékeztet a DPA jelentése. Késői első anyaság Jelentősen megnőtt Németországban a „későn gyermeket vállaló” nők száma - állapította meg a hannoveri egyetem felmérése. A trend Németország nyugati felére jellemző - mondta a DPA-nak Dorothea Krüger szociálpszichológus, a „Késői első anyaság” elnevezésű projekt munkatársa. Míg 1965-ben a 35 éven felüli nők házasságban szült gyerekeinek aránya négy százalék volt, addig azóta ez az arány 12 százalékra nőtt. A következő évekre pedig a későn született gyermekek számának megkétszereződésére számít Krüger asz- szony. Igaz viszont, hogy a jelenség Németország keleti felén csak elvétve tapasztalható. A 49 esztendős szociálpszichológus szerint sok keletnémet nő számára a korai gyerekvállalás még mindig magától értetődő, mivel az egykori NDK-ban igen széles körű volt a gyermekekről való gondoskodás - olvasható a DPA jelentésben. Fogyókúra vaníliaillattal A vaníliaillat segíti a fogyást, mert csökkenti az édességek iránti étvágyat. Éz a londoni St. Georges kórházban igazolódott be, miután kísérleti alanyok egy hónapon át vaníliaillatot árasztó tapaszt viseltek tenyerük belső felén. Az orvosok szerint az alanyoknak csökkent a csokoládé iránti étvágyuk. A vanília- illat ugyanis feltevésük szerint csökkenti az étvágyat befolyásoló szerotonin kiválasztását. Az év végén már a gyógyszertárakban kapható vaníliatapaszról azonban egyelőre még nem tudni, hogy pontosan miképpen fejti ki hatását. Vitamin helyett: a tudás almája Inkább almát együnk, mint vitamintablettákat nyeldessünk. Már egy fél alma pótolni képes egy egész doboz vitamintablettát, a gyümölcs száz grammja ugyanis felér 1500 milligramm C-vitamin- nal. Az almaevési javaslat az Ärztezeitung című német orvosi laptól származik, illetve a lapban közzétett amerikai Cornell egyetem tanulmányának készítőitől, akik különösen fontosnak tartják, hogy megegyük az alma héját is. Egyidejűleg azt is kimutatták, hogy az almakivonatnak rákellenes hatása van, ami a gyümölcsben található különböző savaknak (phenol stb.) köszönhető.