Nógrád Megyei Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-07 / 183. szám

4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap G A Z D A S Á G 2000. Augusztus 7., hétfő BÁT-ÖSSZE FOGLALÓ Esett a búza ára A Budapesti Árutőzsde gabona­piacán az elmúlt héten össze­sen 2,1 milliárd forint értékű áruval kereskedtek a brókerek, a határidős devizapiacon pedig 7,4 milliárd forint értékű külföl­di fizetőeszköz került új tulaj­donoshoz - derül ki egyebek között a BÁT hétvégi összefog­lalójából. A gabonapiacon 765 kont­raktus cserélt gazdát. A takar­mánykukorica három lejáratá­nak ára 10-500 forinttal emel­kedett, ebből a terményből 558 kontraktussal kereskedtek. A búza összes jegyzése nagymér­tékben - 390-1060 forinttal - csökkent. A takarmánybúza két lejáratának árfolyama viszont 110, illetve 120 forinttal erősö­dött. A takarmányárpát szep­temberre és decemberre 300, il­letve 500 forinttal drágábban je­gyezték. A napraforgó decem­beri határidejének árszintje 200 forinttal esett, a novemberi jegyzések viszont ugyanennyi­vel emelkedtek. A határidős pénzpiac parkett­jén 23 858 kontraktus forgott. A legaktívabb deviza a szeptem­beri határidős angol font volt, amelyből 6300 kontraktusra kö­töttek üzletet. A dollár összes jegyzett lejáratára is megközelí­tőleg ekkora mennyiséggel ke­reskedtek az alkuszok. Az euró piacán a szeptemberi és a de­cemberi termin volt a favorit. A dollár hétfőtől kezdődően folya­matosan erősödött, a pénteki kismértékű korrekcióval együtt 6,20-7,05 forinttal emelkedtek a különböző lejáratok. Az angol font piacán a szeptemberi ár­folyam öt nap alatt tíz forintot drágult, ezt a magas értéket csak a japán jen tudta túlszár­nyalni decemberi 10,37 forintos erősödésével. __________________________tUJVAW) T ámogatás sertéstartóknak Az Agrárrendtartási Hivatal igazolására is szükség van A vágósertés piaci egyensúlyának megterem­tése, valamint az ágazat jövedelmezőségének stabilizálása érdekében minőségi termelési támogatást igényelhetnek a sertéstermelők és -feldolgozók. Budapest A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter legújabb rendelete szerint az alapanyag-terme­lők és -feldolgozók intervenciós támogatást igé­nyelhetnek az S, E és U minőségi osztályba so­rolt vágósertések után. Az intervenciós ár felső határa E és S osztályú sertés után kilogrammon­ként 323, U osztályúra 300 forint. A szaktárca képviselőjétől megtudtuk: össze­sen tízezer darab, legalább ötven százalék man­galica vérhányad vágósertésre darabonként 3600 forint támogatást igényelhetnek. Azok a termelők jogosultak a kompenzációra, akik tag­jai a Vágóállat és Hús Terméktanácsnak, rendel­keznek az FVM mezőgazdasági főosztálya által kijelölt tenyésztői szervezet egyedenkénti fajtá­ra vonatkozó igazolásával, illetve akik vágó­sertésüket minősített vágóhídon vágatják le és arról a vágóhíd igazolást ad. Minőségi termelési támogatást igényelhetnek a mezőgazdasági termékek raktározását, értéke­sítését, feldolgozását, a termeléshez szükséges anyagok beszerzését, valamint szolgáltatást nyújtó szövetkezetek, amelyeknek az Agrár- rendtartási Hivatal igazolja, hogy jogosultak a kompenzációra. Az igazolás kiadásához be kell nyújtani a szövetkezet elnökének nyilatkozatát arról, hogy a tagok vágósertését értékesíti, és az alapanyag­termelők a rájuk vonatkozó rendeletben előírt feltételeknek eleget tesznek. Nyilatkoznia kell továbbá az elnöknek arról is, hogy a szövetkezet a felvett állami szubvenciót a tagok részére, leg­később az adóhatóság által történt folyósítást kö­vető harmadik napon, teljes összegben kifizeti. Érdemes megjegyezni, hogy azok a sertés- termelők, akik igénybe veszik az intervenciós támogatást, nem jogosultak a garantált áras állami felvásárlásra. - uo ­Cél: az információs társadalom Két éven belül önálló szakminisztérium alakul tások előmozdítják az életminő­ség kedvező irányú változását. A kormány célja, hogy hosszabb tá­von ezen a téren is megteremtse az esélyegyenlőséget. A hivatal dolgozik egy otthoni számítógépprogramon is, amely­nek lényege, hogy a munkaadó, a munkavállaló és az állam közös tehervállalásával lehessen ol­csóbban PC-khez jutni. Javíthat­na a helyzeten, ha Magyarország csatlakozna a Szingapúri Egyez­ményhez, amelynek nyomán el kellene törölni a számítástechni­kai eszközök vámját. Ily módon a számítógépek olcsóbbak lenné­nek, többet adnának el belőlük, ami nemcsak a fogyasztóknak lenne jó, hanem növelné a költ­ségvetés áfabevételét is. ____mYsi M agyar Termék Nagydíj Budapest Az idén harmadízben hirdették meg a Magyar Termék Nagydíj pályázatot. A kizárólag fogyasz­tási cikket gyártó vállalatok ré­szére a Nagydíjat a Gazdasági Minisztérium támogatásával a Fogyasztásvédelmi Főfelügyelő­ség, a Kermi és a Magyar Export­hitel Biztosító Rt. alapította. A pályázat ösztönzi az euró­pai uniós szabályoknak megfe­lelő, ember- és környezetbarát megoldásokat, a hazai és a nem­zetközi piacokon versenyképes, kiemelkedő minőségű magyar termék előállítását. A Magyar Termék Nagydíj elismerő cím és embléma ismertté teszi a termé­ket és előállítóját, s jó ajánlóle­vél a fogyasztók körében. A pá­lyázaton csak olyan, sorozat- gyártásra alkalmas késztermé­kekkel lehetett részt venni, ame­lyek Magyarországon készültek és a hozzáadott magyar érték meghaladja az 50 százalékot. Az idei pályázatra számos színvonalas termékleírás érke­zett, amelyből többfordulós zsű­rizés után huszonkilenc maradt versenyben. Ezek közül tizen­kettő kaphatja meg a Magyar Termék Nagydíjat. Idei újdonság, hogy a szep­temberi ünnepélyes eredmény- hirdetés során a nyertesek az ok­levél mellett első ízben átvehetik majd a Hollóházi Porcelán Rt. művészei által tervezett díszes trófeát is. koós Szövetkezeti modellváltás Új hitelkonstrukció átalakuló gazdaságoknak ________Budapest______ Ú j - a gazdahitel-konstruk­cióhoz hasonló - támogató; si formát kínál a földműve­lésügyi tárca azoknak a szövetkezeteknek, amelyek nem gazdasági társasággá, hanem termékpályás szö­vetkezetekké kívánnak át­alakulni. Erre a célra mint­egy tízmilliárd forintot szán a jövő évi agrárbüdzséből a Fölművelési és Vidék- fejlesztési minisztérium. Szeremley Béla, a földművelés- ügyi és vidékfejlesztési minisz­ter főtanácsadója lapunknak el­mondta: ősszel várhatóan két törvényjavaslat kerül a parla­ment elé. Egy teljesen új, az eu­rópai értékrenddel harmonizáló szövetkezeti törvénytervezet és az üzletrésszel kapcsolatos koncepció, amely akár egy újabb átalakulási jogszabály­nak is tekinthető. Az agrártárca különböző programokat dolgo­zott ki a tulajdonosokat meg­illető szövetkezeti üzletrészek kivásárlásával kapcsolatosan. A tervezet a szövetkezeti mo­dellváltással összekapcsolva al­ternatívát kínál azoknak a ter­melőszövetkezeteknek is, akik termékpályás szövetkezetekké szeretnének átalakulni. Abban az esetben, ha a régi szövetke­zetek ezt az utat választják, ak­kor bekapcsolódhatnak a gaz­dahitelezési konstrukcióba. Az agrártárca azt szeretné ezzel el­érni, hogy ne gazdasági társasá­gokat, kft.-két hozzanak létre, hanem új típusú szervezeteket alakítsanak, ahol a gazdák is haszonélvezői lehetnek a va­gyonnak. Amennyiben mégis részvénytársaságokká, kft.-ké alakulnak, akkor nem számít­hatnak azokra a támogatásokra, amelyek az ilyen új típusú szer­vezetek, a gazdaságok megerő­sítését szolgálják. A termékpályás szövetkeze­tek a gazdahitelprogram kibőví­tésével, vagy a gazdahitelhez hasonló konstrukció keretében jutnak támogatáshoz. Ennek pénzügyi forrásigényét mintegy 10 milliárd forintra kalkulálja az FVM, amelynek fedezetét a jövő évi agrárköltségvetésben kívánja iiiegteremteni. Sze­remley szerint az átalakulás azért is nagyon fontos, mert a későbbiek során ezek a szerve­zetek juthatnak majd mind a magyar, mind az uniós fejlesz­tési forrásokhoz. Az európai át­alakulást szolgáló kedvezmé­nyes kibontakozási vagy re­organizációs hitelkonstrukciót most dolgozza ki a tárca. A miniszteri főtanácsadó el­mondta: jelenleg az új típusú szövetkezetek megalakulására, forgóeszköz feltöltésére igé­nyelt vissza nem térítendő tá­mogatásról szóló, tavaly kiadott ígérvényeket teljesíti az agrár­tárca. Ezt a támogatási formát az idén felváltotta a kedvezményes gazdahitel-konstrukció, amely­nek keretében az állam száz- százalékos jegybanki alapka­mat támogatás mellett, nyolc­vanszázalékos kezességválla­lással, legfeljebb tízesztendei futamidőre, szervezetenként ötven millió forint kedvezmé­nyes hitelt nyújt az érintet­teknek. Erre a célra az idén ösz- szesen 5,2 milliárd forint áll a minisztérium rendelkezésére. A szövetkezni szándékozó gazdáktól egyre nagyobb szám­ban érkeznek á földművelés- ügyi tárcához a pályázatok. A kérelmeket december 30-ig fo­lyamatosan lehet benyújtani. ________________________________IUJVÁBI) K evesen lépnek be a kamarákba Az új kamarai törvény szerint november 1-jétől automatikusan megszűnik mindazon vállalkozó, vállalkozás kamarai tagsága, aki vagy amely nem jelentkezett be az új, önkéntes tagságon alapuló kamarákba. Budapest Az új kamarák tisztségviselői azok a Vállalkozók lehetnek, akik június 30-ig benyújtották jelentke­zési lapjaikat a helyi kamarákhoz. Az előzetes Július 1-je és október 31-e között kell a kama­rai választásokat lebonyolítani. Az első állomás szeptember 6-a, eddig kell az osztályok szerinti jelölőgyűlést megtartani. Ezen még részt vehet­nek a régi tagok is, de már csak az új tagokból választhatnak jelöltet. Szeptember 16-a és 30-a között választják meg a területi kamarák küldöt­teit, akik a későbbiek során részt vesznek a tiszt­újító küldöttgyűlésen. Itt a helyi vezetőségek mellett megválasztják azokat a küldötteket, akik a helyieket képviselik az országos tisztújító köz­A KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARÁK, VALAMINT AZ AGRÁRKAMARÁK REGISZTRÁLT ÉS MEGERŐSÍTETT TAGSÁGÁNAK ALAKULÁSA (RÉGIÓK SZERINT) Agrárkamarák regisztrált tagok megerősített tagság Kereskedelmi és Iparkamarák regisztrált tagok megerősített tagság Közép-Magyarország 5829 695 324 845 6540 Közép-Dunántúl 8729 516 69379 4946 Nyugat-Dunántúl 14 338 1207 64152 4473 Dél-Dunántul 15500 768 61770 3170 Dél-Alföld 91 560 2169 74 709 4539 Észak-Alföld 40337 1129 74 114 2917 Észak-Magyarország 10431 379 57 325 2844 Összesen 186 724 6863 726 294 29429 adatok szerint eddig az időpontig csak a vállalko­zók 4-5 százaléka jelentkezett. Például a kereskedelmi és iparkamarák régi tagságának Bu­dapesten valamivel kevesebb mint 5 százaléka, Borsod megyében 3, Pest és Szabolcs megyében 2-2 százaléka újította meg tagságát. Az agrárka­maráknál még rosszabb a helyzet, mert a régi ta­gok közül a hajdúságiak 3 százaléka, a szabolcsiak 2, a Zala és Csongrád megyeiek 1-1 százaléka jelezte ilyen szándékát. gyűlésen. Ez utóbbit október 31-ig kell megtarta­ni. Mindazok előtt, akik még nem döntöttek, hogy belépnek-e az új kamarába, továbbra is nyitva áll a lehetőség, hogy csatlakozzanak, de ők a közeli hónapokban esedékes választásokon nem vá­laszthatók már kamarai tisztségre. Mindkét újjá­szervezett kamara november 1-jén kezdi meg munkáját. KOÓS TAMÁS HETI NAGYBANI PIACI ARAK TERMÉK MISKOLC ÁR: FT/KG BÉKÉSCSABA ÁR: FT/KG KECSKEMÉT ÁR: FT/KG SZEGED ÁR: FT/KI Burgonya 60- 67 30- 50 40-50 50- 60 Paradicsom 100-135 70- 90 80-100 50- 90 Zöldpaprika 100-150 50-100 40-110 80-120 Fejes káposzta 40- 50 40- 50 40- 50 40- 50 Kelkáposzta 80-100 70- 90 90-100 70- 90 Vöröshagyma 85-107 70- 80 80- 90 70- 90 Fokhagyma 160-220 160-180 170-180 100-180 Sárgarépa 75- 80 70-100 50- 80 80-100 Görögdinnye 15- 35 20- 25 15- 30 15- 25 Sárgabarack 180-220 100-170 150-200 160-200 Őszibarack 130-160 120-140 90-110 50-100 Sárgadinnye 110-150 100-140 90-110 110-120 Tojás/db 18- 20 18- 19 14- 18 16- 21 RÉSZVÉNYÁRFOLYAMOK (2000. augusztus 4.) Borsodchem 8 670 Ft ff Fotex 304 Ft ű Matáv 1886 Ft ff Mól 3 815 Ft ű OTP 15345 Ft ű Rába 2100 Ft A Richter 13 950 Ft­ű Zalakerámia 2495 Ft ff BUX: 8344,40 +1,23% eltérés az előző záróértékhez képest TŐZSDEI ÉS PIACI ÁRAK--------------2ÜUU. 28 hét .----------­T ermény USD/t Áralakulás Tendencia Búza 98 Csökkenő Lanyha FOB francia kikötő Kukorica 77-78 Csökkenő Csökkenő FOB MexIKóFöböl Tak.-árpa 101 Mérséklődő Tartott FOB európai kikötő Napraforgó 400 Lanyha Lanyha Ex tank európai kikötő Szójadara 187 Mérséklődő Ingadozó 46 % CIF Rotterdam AZ MNB HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI (1 egységre, forintban) Angol font 430,00 Cseh korona 7,37 Euró 260,57 Német márka 133,23 Osztrák schilling 18,94 Lengyel zloty 65,38 Svájci frank 168,61 Szlovák korona 6,14 USA-dollár 288,05 Néhány héten belül el kell készülnie az információs társa­dalom alapprogramtervének, amelyre 10 milliárd forintnál is jóval több jut, két év múlva pedig várhatóan megkezdheti működését az önálló minisztérium. A szaktárca felállításá­ig akad még tennivaló, hiszen egyelőre a magyarok három százaléka használja csak aktívan az internetet. Budapest A kormány információs társada­lom kiépítésére törekszik, ami­nek egyik bizonyítéka, hogy lét­rehozta az informatikai kormány­biztosságot, méghozzá elegendő pénzzel, hatáskörrel és munka­társakkal. A hivatal folyamatosan veszi át a feladatokat és tölti ki az egyelőre 80 főben meghatározott létszámkeretet. Jövőre már 120 munkatársat alkalmaznak, de mi­re 2002-ben feláll az informatikai minisztérium, legalább 150 em­berre lesz szükség. A kormánybiztos hivatala je­lenleg a Gazdasági Minisztérium­mal együtt a Széchenyi-terven belüli, úgynevezett információs társadalom alapprogramon dol­gozik. A tervnek augusztus 20- ára kell elkészülnie. Az informá­ciós társadalomban a hivatal el­képzelései szerint a megszerzett tudás a hatékonyabb jövedelem- termelés eszközévé válik, az in­formációs eszközök és szolgálta-

Next

/
Oldalképek
Tartalom