Nógrád Megyei Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-05 / 182. szám

2000. Augusztus 5., szombat HAZAI Nógrád Megyei Hírlap - 9. oldal KORKÉP TALÁLKOZÓ. A Nemzeti Föld­alapról és a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium aktuális kérdéseiről tárgyalt Or­bán Viktor miniszterelnök és Torgyán József földművelésügyi miniszter pénteken a Parla­mentben. A kisgazda pártelnök a megbeszélés után elmondta: a Nemzeti Földalap ügyében egy jó megoldás kidolgozásának a közepén tartanak, ezért erről egyelőre többet nem árul el. Hozzátette: a megbeszélés má­sik fő tárgya a mezőgazdaság finanszírozása volt. KOMPROMISSZUM. További kompromisszumokat vállalt a kormányzati oldal az Országos Munkaügyi Tanács (OMT) munkajogi bizottságának pénte­ki ülésén annak érdekében, hogy, a plenáris ülésen meg­egyezhessen a szociális partne­rekkel a munka törvénykönyve módosításáról. A kormányzati tárgyalócsoport nevében Pál La­jos, a Gazdasági Minisztérium miniszteri megbízottja elmond­ta: a szakszervezeti igényeknek megfelelően elfogadják, hogy a munkaszerződések csak a meg­állapodási elemekre vonatkoz­zanak, a munkáltatók külön iratban tegyenek eleget különfé­le egyéb tájékoztatási kötele­zettségeiknek. DIÁKMUNKA. A szünidei fog­lalkoztatással kapcsolatban szá­mos panasz érkezett, ám a várt szélsőségesen rossz körülmé­nyeket az ellenőrzések nem iga­zolták - mondta Békés András, az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség elnöke pénteken. Az elnök sza­vai szerint a diákmunka népsze­rűsége a rendszerváltás előtti évekhez képest visszaesett. VÉGE AZ ARATÁSNAK. Az egész országban befejeződött a búza aratása - közölte pénteken Tamás Károly, a Földművelés- ügyi és Vidékfejlesztési Minisz­térium közigazgatási államtitká­ra. Elmondta: a búzát összesen 1 millió 40 ezer hektárról vágták le a gazdálkodók. Az összter­més 3,754 millió tonna lett, ami némileg meghaladja a miniszté­rium korábbi várakozásait. NYILVÁNTARTÁS. Együttmű- ködési szerződést írt alá pénte­ken a Magyar Lótenyésztő és Lovassport Szövetség (MLLSZ) elnöke, Boros Imre tárca nélküli miniszter és Neszmélyi Károly, az Országos Mezőgazdasági Mi­nősítő Intézet főigazgatója a Loinform számítógépes infor­matikai rendszer működtetésé­ről - jelentette be az aláírást kö­vetően közleményben a tárca nélküli miniszter hivatala. A Loinform a lovak országos egy­séges törzskönyvezési, azonosí­tási és nyilvántartási rendszere lesz. Beiktatták a köztársaság új elnökét Mádl Ferenc fontosnak tartja a politikai béke megteremtését Tegnap délután a budapesti Kossuth téren, az Országház előtt került sor - népes ünneplőközönség jelenlétében - az újonnan megválasztott államfő, Mádl Ferenc beiktatására. Göncz Ár­pád leköszönő elnök jó kívánságainak kíséretében hosszasan kezet rázott utódával. Budapest A délután fél öttől a Kossuth tér felé hömpölygő emberfolyam, a környező ut­cák erős rendőri biztosítása és a Parla­ment előtt több nap munkájával össze­szerelt gigantikus építmény jelezte: hosszú évek óta egyedülálló élményben lesz része annak, aki részt vesz a harma­a Magyar Köztársaság elnöki tisztét utó­dának, majd így folytatta: - Tízesztendei szolgálatom végeztével nyugodt lélekkel teszem: ön széles látókörű, világot - s ki­vált Európát - jól ismerő nemzetközi te­kintélyű jogtudós, aki pontosan ismeri a tisztével kapcsolatos kötelezettségeket és jogokat. Göncz Árpád szerint a nemzet önként vállalt, határainkon is túlterjedő lelki és kulturális kötelék. Noha az elnök politi­kai befolyása korlátozott, erkölcsi befo­lyása azonban körülírhatatlan és határta­lan. Hozzátette: a köztársasági elnök fel­adata, hogy lelkiismeretesen képviselje hazánk sokoldalú érdekeit és teljesítse azt is, amire az alkotmány kötelezi - hí­ven fejezze ki a nemzet egységét. A lekö­Utolsó hivatalos program: a városok polgármesterei településeik konzervbe zárt földjét adták ajándékba dik évezred első köztársasági elnöke, Mádl Ferenc ünnepélyes beiktatásán. Nemcsak az Országház előtti parkoló és a közeli zöldterületek, hanem a Nép­rajzi Múzeum környéke és a térbe tor­kolló utcák is megteltek. A rekkenő hő­ség ellenére sokan családostul, kisgyer­mekükkel a nyakukban kerekedtek fel, hogy szemtanúi lehessenek az államfői „stafétabot” átadásának. Többen kis nemzeti színű papírzászlót lengettek, de „I-Mádl-ak” feliratú transzparenst és a két politikai személyiség arcképét áb­rázoló táblákat is lehetett látni. A kor­donokon kívül ácsorgó emberek a hő­ségben úgy hűsítették magukat, ahogy tudták: ki eleve üdítővel a hóna alatt érkezett, ki palackos vízzel locsolgatta magát. A távozó és a munkához látó legfőbb-közjogi méltóság kézfogását lelkes ováció kísérte, s vastaps köszön­tötte a két politikust akkor is, amikor a mikrofonhoz léptek, hogy elmondják beszédüket. Az ember mindenekelőtt- Hitem szerint az elnök szava, ha együtt diktálja törvény és lelkiismeret, ha min­denkihez szól, az ország egészének, a tár­sadalom összességének szava. Mert min­den más szónál súlyosabb, mert hiteles - kezdte beszédét Göncz Árpád. Hangsú­lyozta: tisztelettel és barátsággal adja át szönő köztársasági elnök úgy gondolja: az államszervezet demokratizmusa felett őrködni bonyolult folyamat:- Megtanultam a magam tapasztala­tából, hogy az emberközpontúság védel­me, támogatása az elnök-lét nemcsak legfontosabb; hanem talán legnehezebb feladata is - tette hozzá. Göncz Árpád ki­fejezte meggyőződését: a legelesettebbek - a nyomor szintjén, a fogyatékkal élők, az apátlanul-anyátlanul felnövő állami gondozottak, a hajléktalanok - sorsának alakulása az államszervezet demokratiz­musának mutatója. Javítani az együttműködést Ezt követően Mádl Ferenc emelkedett szólásra. A közönség soraiban néháiiyan megjegyezték: „No ugyan lesz-e olyan, mint Árpi bácsi?”- Sok szempontból új politikai ma­gatartás és kultúra megteremtésére van szükség a nemzeti önértékelés és összefogás, illetve a kitűzött célok megvalósításához - hangsúlyozta be­vezetőben Mádl Ferenc. Mint mondta: a mindennapok során nem mindegy, hogy hogyan szól, illetve fordul egyik ember a másikhoz, hogy a parlament­ben és a közélet más színterein valót­lanságok állításaival, gyűlölködő sza­vakkal rontjuk, vagy jó szóval javítjuk az együttműködés esélyeit. Pusztítjuk, Ünnepélyes pillanat: a leköszönő és a hivatalba lépő elnök kézfogása FOTÓK: EUROPRESS/KALLUS-DIÓSI vagy növeljük emberi, kulturális érté­keinket. Az egyéni és nemzeti önbizalomról szólva kijelentette: azok felé húz, akik jóleső érzéssel kimondják, hogy a mö­göttünk hagyott ezer esztendőnek még­iscsak az a legfontosabb üzenete: meg­álltuk a helyünket a világban, büszkék lehetünk nagy történelmi egyénisége­inkre, Nobel-díjas tudósainkra, sporto­lóinkra, technikai felfedezéseinkre, ál­dozatokkal megvallott szabadságszere- tetünkre.- Az új évezred küszöbén és az Euró­pai Unió kapujában állva Magyarország új korszakhatárra érkezett - fűzte hozzá Mádl Ferenc. Szerinte csak rajtunk mú­lik, hogy megújult nemzeti összefogással valósítsuk meg a felsorolt célokat, „olyan értékrend érvényesüljön Magyarorszá­gon, amelynek középpontjában a munka becsülete, az egyének, a családok és a közösségek tisztelete és a szeretet áll, s amely mögött erkölcsi-kulturális felemel­kedésünk reménye a biztató erő, a gaz­dasági növekedés eredményeit mind­inkább a tömeges felemelkedés céljaira lehessen fordítani, ehhez erősödjön a közös gondolkodás”. Biztató kézfogások Aztán, amikor a már beiktatott új elnök és felesége lesétáltak az emelvényről, hogy kezet fogjanak a közelállókkal, valóságos harc indult a kordonoknál a nyerő pozí­ciókért: mindenki a professzor közelébe akart jutni, hogy egy szóval, egy mosoly- lyal biztassa a nehéz terhet magára válla­ló utódot. TAKÁCS MARIANN Őrizetben a fiktív számlázó Nincs politikai háttere az adócsalásnak A Baranya megyei adónyomozók felderítő munkájának eredményeként őrizetbe vették annak a fiktív számlázási ügynek az egyik fő gyanúsítottját, amelynek elkövetési érté­ke feltehetően félmilliárd forintnál is többre rúg. Pécs - Budapest Burillák Attila, az Adó- és Pénz­ügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) sajtószóvivője tegnap tájékoztat­ta lapunkat az eredményes akció­ról, amelynek során szerdán az adónyomozók őrizetbe vették C. Zs.-t. Az APEH Baranya megyei bűnügyi nyomozói még a múlt évben indítottak eljárást egy szö­vevényes, a megye határain is túlmutató ügyben. A nyomozás elrendelésekor alapos volt a gya­núja annak, hogy U. Cs. több cég ügyvezetőjeként fiktív, azaz tényleges gazdasági teljesít­ményt nélkülöző számlákat bo­csátott ki, azok ellenértékét könyvelésébe nem állította be, adóbevallásaiban csak a bevétel töredékét szerepeltette. A vizsgá­lat során további személyek és cégek is az adónyomozók látókö­rébe kerültek. Burillák Attila lapunknak el­mondta, az ügy felderítése során arra a következtetésre jutottak, hogy a fiktív számlákat szerve­zetten állították ki, a felhaszná­lókhoz történő eljuttatásukhoz pedig közvetítőket használtak. A tilosban járó vállalkozások veze­tői - az APEH szerint - egymás cselekményéről tudtak, szándé­kosan követték el a bűncselek­ményt. A szervezettség és az eltitkolt adó mértékének ismeretében az adónyomozók elrendelték a már említett U. Cs., valamint két to­vábbi gyanúsított, G. Z. és Cs. I. előzetes letartóztatását. A bűn- szövetkezet három további tagja ellen ugyancsak elfogatóparan­csot adtak ki. A nyomozati munka előreha­ladtával egyre bővül a fiktív számlákat befogadók, illetve a számlakibocsátók köre. így került az adónyomozók látókörébe C. Zs. is, akiről úgy tartják, hogy a szervezett adócsalás egyik kiötlő­je volt. A nyomozás jelenlegi állá­sa szerint az ebben az ügyben ki­bocsátott fiktív számlák bruttó ér­téke meghaladja a félmilliárd fo­rintot, de miután még most is folynak a más megyéket is érintő vizsgálatok, nem kizárt az ösz- szeg növekedése. A Krónika tudósítója azt jelen­tette, hogy az egyik gyanúsított néhány nappal ezelőtt beismerő vallomást tett és ebben állítólag megnevezte azokat, akik részt vettek a bűncselekményben, köz­tük ismert politikusokat, pártokat is említett. Burillák Attila szerkesztősé­günk kérdésre ez utóbbit határo­zottan cáfolta. Mint mondta, az ügyben egyetlen ismert politikus, párt, társadalmi szervezet sem érintett. A nyomozók látókörébe eddig kizárólag vállalkozók, üzletemberek kerültek. k. e. Karitatív tanács alakult Ünnepélyes keretek között pénteken megalakult a Kari­tatív Tanács, amely a bünte­tő- és szabálysértési eljárá­sok során elkobzott tárgyak közérdekű felhasználását szervezi a jövőben. Budapest A testület alakuló ülésén vehették át megbízólevelüket a tanács tag­jai: a Magyar Karitász Alapítvány, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Szeretet­szolgálat és a Magyar Vöröske­reszt vezetőinek. Az eseményen részt vett annak a 16 szervezetnek a képviselője is, amely javaslatot tehet az áruk felhasználására. Rudanné Seidl Zsuzsanna, a Karitatív Tanács titkára az ülés résztvevői előtt elmondta: a testü­let létrehozásáról az Országgyűlés határozott. A tanács elnöke a szo­ciális és családügyi tárca vezetője, illetve az általa kijelölt személy, a tagok közé pedig a törvény előírá­sainak megfelelően a négy nagy múltú, országos karitatív akciók­ban járatos szervezetet vették fel. Az elkobzott áruk felhasználá­sára javaslattételi jogot kapott töb­bek között az Értelmi Fogyatéko­sok és Segítőik Országos Érdekvé­delmi Szövetsége, a Független Női Szövetség, a Kézenfogva Ala­pítvány, a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövet­sége, a Magyar Vakok és Gyen- génlátók Országos Szövetsége, a Mozgáskorlátozottak Egyesületei­nek Országos Szövetsége és a Nagycsaládosok Országos Egye­sülete is. A tanáccsal kötendő szerződés­ben a szervezetnek vállalnia kell, hogy kereskedelmi forgalomba nem kerülhetnek az elkobzott tárgyak. ______ ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom