Nógrád Megyei Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-04 / 181. szám

SALGÓTARJÁN BALASSAGYARI MEGYEI KÖRKÉP PÁSZTÓ 2000. Augusztus 4., péntek Egy falu, egy nap, egy lap - Csécse Az oklevelek 1408-ban említették először a falut, Ke­resztúri Garázda Miklós és Szilágyi László birtoka­ként. 1422-ben a Rhédeyek, 1429-ben pádig a Palóziak voltak a földesurai. A török hódoltság idején a falu a váci nahije ré­sze volt. A községbeli Fráter-kastély klasszicista stílusban épült, s itt nevelkedett egykor Fráter Erzsébet, Madách Imre felesége. Az Nem könnyű az intézmények fenntartása Farkasvölgyi Zsolt polgármester Csécse 1040 lakosú település a Cserhát hegyei alatt. A köz­ség polgármestere Farkas­völgyi Zsolt, aki június 1-je óta tiszteletdíjasként tölti be a tisztséget. Ezt megelőzően alpolgármester volt Az álta­lános iskolában biológiát, fi­zikát és technikát tanít.- Községünk önkormányza­ta 60 milliós költségevetéssel dolgozik. Már az elfogadáskor mintegy nyolcmillió mínuszt terveztünk - vázolja a gazdál­kodási helyzetet a polgármes­ter. - Két alternatíva állt előt­tünk: vagy hitelt veszünk fel, vagy az önhibájukon kívül hát­rányos helyzetű önkormány­zatok pályázatának elnyerésé­vel pótoljuk a hiányt. Az utóbbi mellett szavaztunk, ám ebben az ügyben még nincs döntés. Majd augusztusban lesz, - biza­lommal tekintünk elé. Hamaro­san értékeli a képviselő-testület a fél évet és akkor dől majd el hányadán is állunk. A mi köz­ségünkben is működnek az in­tézmények, így az iskola, az óvoda és az öregek napközi ott­hona. Az intézmények működ­tetésére biztosított normatíva nem elég és egyre nagyobb ösz- szeggel kell megtámogatni az önkormányzatnak. Az iskolá­hoz nyolcmilliót, az óvodához ötmilliót, míg az öregek napkö­zi otthonához közel egymilliót kell pótolni. A költségek csök­kentésére vannak elképzelések, egyes dolgokban már állásfog­lalás is. Az infrastruktúra nálunk is kiépült, van vezetékes víz, gáz telefon. A szociális ellátás meg­könnyítésére pályázaton nyer­tünk egy ételszállító gépkocsit. A szennyvíz-elvezetési rend­szer kialakítására megvannak a tervek. A Szurdokpüspöki, Job­bágyi, Szarvasgede által képvi­selt első ütemű kivitelezéshez csatlakozunk majd a második ütemben. A község belterületi útjai - mintegy tíz, tizenkét ki­lométer - túlnyomó része szi­lárd burkolattal ellátott, de van­nak amelyek csak zúzott kővel van borítva.- Milyen lehetőség van fej­lesztési feladatokra? Fejlesztésre csak minimális összeget tudtunk betervezni. Két feladatot, a művelődési ház gázfűtésre való átállítását, az óvodai foglalkoztató szobák padlózatának felújítását a Nóg- rád Megyei Területfejlesztési Tanács által biztosított összeget saját pénzzel kiegészítve oldot­tuk meg. Ugyancsak saját keret­ből készül az általános iskola szennyvíz-emésztője. írta és fényképezte: Kerekes Lajos Húsz év alatt tízzel csökkent a létszám Húsz évvel ezelőtt alakult meg a községi öregek napkö­zi otthona úgy, hogy az idős emberek maguk jártak utána az akkori megyei tanácsnál. Az otthon vezetője kezdettől Fekete Istvánné.- Az indulás évében 24 tagja volt az otthonnak. Tíz éven át 130 százalékos ki­használtsággal műt üdtünk, mára 14 főre apadtunk. Az otthonban napi háromszori étkezést biztosítur'7 Rend­szeres az egészségügy ellen­őrzés, oda figyelünk a gyógy­szer szedésre is. Tisztálkodá­si lehetőség van, természete­sen az arra rászorulóknak se­gítséget adunk. Az idejáró idős emberek sokat imádkoz­nak beteg társaikért, a köz­ségben elhunytakért, az eső­ért, mindenért, amit csak a Mindenhatótól lehet kérni. Egvébként tervük is van: azt szeretnék kérni, hogy a köz­ség papja, aki Ecsegen szol­gál, hozzá:uk is látogasson el, ha ideje engedi, - amint azt a szomszéd település hasonló intézményében is teszi.- Hogy alakul a községben a foglalkoztatottság? Munkahely a településen csak az önkormányzati intéz­ményekben, a helyi vállalko­zóknál van. Sokan járnak a fér­fiak Budapestre az építőiparba dolgozni. A nőknek Pásztón az Eglóban, vagy a Váci Kötöttben adódik munkalehetőség. Csécsén a jövedelempótlósok között elsősorban nők vannak Jelenleg öt közhasznú munkás és egy polgári szolgálatos dol­gozik nálunk. A művelődésre rendelkezés­re áll a könyvtár, valamint a művelődési ház. Sajnos ritkán vannak rendezvények, így a község fiatalságának nincs ér­telmes szórakozási lehetősége. Úgy érzem ez ügyben sürgősen tenni kell valamit mert ennek is tulajdonítható, hogy a csécsei fiatalok nem ma­radnak a községben. A lakosság lélekszáma csök­kenést mutat. Hű tükre e jelen­ségnek, az első fél évben csu­pán két gyermek született és a jelen állás szerint még kettő születhet a második fél évben. A falusi turizmus sajnos csak a próbálkozás szintjén je­lent meg és abba is maradt. Várják a leszerelt fiatalokat Tíz éve alakult meg Csécsén a polgárőr szervezet. Vezetőjük Juhász József aki az önkor­mányzat felkérésére szervezte meg a gárdát 14 fővel. Voltak már 21-en is, de most 15-en van­nak. Juhász József azon fárado­zik, hogy ennek az ügynek fris­sen leszerelt fiatalokat meg tud­jon nyerni. Feladatuknak a köz- biztonság erősítését, a vagyon elleni bűncselekmény megelő­zését tekintik. Együttműködnek a postával, figyelemmel kísérik a pénzszállító autó mozgását. Nyugdíj fizetési napokon mie­lőtt a postás elindul körbejárják a falut, vannak-e idegen szemé­lyek akik veszélyesek lehetnek. Rendszeresen ellenőrzik a ter­melőszövetkezet tanyáját is. Gyalogosan hetente 3-4 -en jár- őröznek. Vannak akik gépkocsi­val végzik ezt az önként vállat feladatot Munkájukat az önkormány­zat elismeri, anyagi támogatás­ban részesíti a csoportot. A pos­ta is jutalmazta őket. Ezeket a pénzeket a működésre fordítják, most minden polgárőrnek mel­lényt akarnak vásárolni. A pa­rancsnok szeretne női csoportot is létrehozni, melyre az elképze­lései megvannak. Kastélyban működik az iskola Egycsoportos lesz az óvoda A községi általános iskola igaz­gatója tíz éve Mikuska Istvánné, aki ezt megelőzően a tagiskola ve­zetője volt.- Az iskola jelenlegi épülete a hetvenes években végrehajtott fel­újítások után alakult ki véglege­sen. A főépületben hat és egy má­sikban két tanterem van. Nyolc év­folyamon nyolc osztály, valamint egy alsós napközis csoport van ki­lencven gyerekkel és tizenegy pe­dagógussal. A mi iskolánk is nagy gondokkal küzd. Egyrészt kevés a gyerek, így osztályösszevonásokat leszünk kénytelenek végrehajtani, másrészt pedig a tanárhiány. Je­lenleg az angol nyelvtanár hiánya jelent problémát, ugyanis falura nem jönnek tanítani. Ennélfogva a kisiskolák hátrányban vannak a városi iskolákkal szemben. Az iskola diákjai érdekes tanul­mányi versenyen vesznek részt már évek óta: Hódmezővásárhe­lyen az Almamáter Oktatási Stú­dió országos szintű egyéni levele- zős önköltséges tanulmányi ver­senyeket ír ki. Iskolánk négy éve vesz részt a megmérettetéseken. A kiadásokat a Gyermekeink Jelene, Jövője Alapítvány finanszírozza. Ebben az évben 42 tanuló indult és ért el szép sikereket. Eredmé­nyesen működik az erdei iskola el­nevezésű program, melynek kere­tében az elmúlt évben húsz alsó tagozatos Gárdonyban vett részt, ez évben pedig az iskola minden tanulója Balatonszárszón ismer­kedett a magyar tenger szépségei­vel. A gyerekeink körében népsze­rűek a közlekedésrendészeti vetél­kedők a vöröskeresztes elsőse­gélynyújtó versenyek melyekben a megyei döntőkig is eljutottak már. Sikeresek a sportszakkörös tanulók is Hidvégi Balázs, Sándor István és Roda Attila futásban szintén jól szerepeltek a megyei versenyen. Az iskola minden évben Erzsé- bet-napon rendezi a jótékonysági bálját amelynek bevétele az Ala­pítvány kasszájába kerül és az előbb említett tanulmányi verse­nyekre, az erdei iskolai program­ra, számítógép vásárlásra fordít­juk. Községünkben a hatvanas évek elejétől működik az óvoda. Az óvó néni és néhány apróság Jelenleg két csoportban folyik a nevelés - mondja Tolmácsiné Ju­hász Mária aki 1982-től dolgozik az óvodában, kezdetben gondo­zónő volt, majd munka mellett vé­gezte el Kecskeméten az óvónő­képző főiskolát - A településen 38 óvodáskorú gyerek, van ebből 36- ot írattak be a szülők, de mi saj­nos csak 30 gyereket tudunk fog­lalkoztatni. Erről a felvételi bizott­ság fog dönteni. Az elmúlt évben 34 gyerekkel indultunk, de az év végére 38-ra emelkedett a lét­szám. Mindez abból adódott, hogy a szülők szeretik a gyereket felügyelet alatt tudni, ötéves kor­tól kötelező az óvoda, valamint a minél nagyobb műveltségi neve­lésben való részesítés érdekében minél előbb bekerüljenek a kicsik az óvodában. Ami a programun­kat illeti a Játékkal, mesével prog­ramrészt adaptáltuk a központi anyagból, amelyben a mi részünk közel hetven százalékot tesz ki. Ezt a programot a pedagógiai sza­badság sok módszeréből válasz­tottuk ki. A nevelési feladatokat négy óvónővel, két gondozóval és egy dajkával oldjuk meg. A jövő­ben a gyerekek számának csökke­nése miatt már csak egy csoport lesz. A nevelésben nagy gondot fordítunk az egyéni foglalkoztatá­si formákra. A nevelési program­hoz szükséges eszközöket a szü­lői munkaközösséggel karöltve jótékonysági bálok bevételéből és ez évben a KNC pályázatán nyert pénzből szerezzük be. egykori kunat jelenleg általános iskolának hasz­nálják, ezért átépítették. A kastélykert Erzsike- park néven természetvédelmi terület. A közeli Bélahalompusztán szépen helyreállították a volt Keglevich-kas- télyt. Csécse római katolikus temploma 1895-ben épült. L _________: ’ __________________IUt M últidéző Az öregek napközijének látogatói, beszélgetés közben. Jobbról a második Fekete Istvánná. _ ___ ■ Az emlékkő és a hét vezért jelképező fák A kastélyból kialakított iskola bejárata

Next

/
Oldalképek
Tartalom