Nógrád Megyei Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-31 / 204. szám
Ismét becsöngettek... Lassan elmúlik a nyár és kezdetét veszi a borongás ősz, amelyről nemrég még azt hit- I tűk az idén talán soha nem jön el, hisz' oly távolinak tűnt. Augusztus utolsó hetei többnyire minden családban lázas készülődéssel teltek, s most, amikor már meg is kezdődött a tanév, jó néhány szülőt még mindig az izgat: vajon megvan-e minden iskolai kelléke csemetéjének, s futja-e mindenre a szerény fizetésből1 Nekem ez az első év, amikor nem veszek részt tanévnyitón, nem nézegetem az új tankönyveimet és nem osztom meg nyári élményeimet iskolatársaimmal. Korábban, amikor diák voltam, ezerszer elhangzott a számból, hogy l „csak ne kéne iskolába járni”. De ugye soha nem az kell az embernek, ami van. A biztos „dolgok" után most rámköszöntött a bizonytalan. Vajon találok-e munkahelyet? Amíg iskolába jártam, ezen nem is gondolkodtam. Akkor az foglalkoztatott, hogy meglegyen a német házi feladatom, kiéről másolom le a matematika leckét, kivel mondassam el az éppen kötelező olvasmány tartalmát s megtanuljam az angol tételeket... Mindig csak azt tanultam, ami érdekelt, s ami nem volt kötelező. A német és az angol helyett a spanyol és az olasz nyelvet tanulgattam, a „matek" helyett a számítógépet bűvöltem, a kötelező olvasmánynak pedig még a borítóját sem láttam, ugyanis az általam írott kisregények címlapjának ter- vezgetésével voltam elfoglalva. Hogy milyen nagy butaságokat csináltam - csak akkor jöttem rá, mikor letettem az utolsó vizsgákat. Osztálytársaimmal összeültünk egy közös búcsúbulira és hamar ránk tört a letargikus hangulat. Végleg elválunk... Erre csak 2000. június 7-én döbbentünk rá. A sors elrepít minket a szélrózsa minden irányába, s az áramlat egyre csak sodor és sodor. Talán egyszer majd földet érünk... ___________________________(FISSZA) Ikercsere Románia északkeleti részén, Bacauban egy bába 30 évvel ezelőtt elcserélt két gyereket, egy román és egy cigány ikerpár tagját - derült ki a napokban. A román Mioara és Daniela Nastase ugyanabban a szülőotthonban látta meg a napvilágot, mint néhány nappal korábban a roma Ana és Marian Enache. Mioarát és Anát, azaz mindegyik ikerpár egyik tagját inkubátorba kellett helyezni, míg a másik két gyerek az anyjával hazatérhetett. A cserére csak néhány napja jött rá egy állatorvosnő, Mioara barátnője, amikor találkozott Danielával és feltűnt neki a nagyfokú hasonlóság. Hamar kitűnt, hogy ez nem véletlen: vércsoportjuk is azonos és mindketten balkezesek. Peter Gábrielt 1997-ben kérték meg, hogy segédkezzen egy kép- és hangjáték megalkotásában a londoni Millennium Dome felavatásának tiszteletére. Csak a tervezgetés és az ötletparádé egy évig tartott: olyasvalamit akartak létrehozni Mark Fisherrel, amely a múltat, a jelent és a jövőt egyaránt idézi. Végül úgy döntöttek, hogy egy család három generációjának életét követik végig. Zenei téren Peter Gabriel ázsiai európai, afrikai, sőt még ausztrál elemeket is felhasznált, hogy a megfelelő hatásokat elérje. Ráadásul Peter kedvenc „hangjai” Elizabeth Fraser, Paul Buchanan, Alison Goldfrapp és Richie Havens is elvállalták a közreműködést. A Millennium Dome-béli előadásról készült 48 oldalas kis könyvecske, valamint egy 24 oldalas CD-kísérő teszi teljesebbé azt az élményt, amit ez a nem mindennapi lemez szerezhet. * * * Akik emlékeznek tavalyról a népszerű Hevia album marketinghadjáratára, most csodálkoA pánsípművész a Titanic világslágerét is játssza zással tapasztalhatják a hasonlóságot Gheorge Zamfir anyagának kampányánál. Ez a hangzás finom, telt, érzéki, melankolikus. A legtöbbem relaxálásra, meditációra is használják Pop plusz rock Slágergyanús újdonságok Patchai - A 11 éves gyermek tehetsége és varázsa nem meglepő, hiszen nagyapja Jósé Reye s a Zamfir zenéjét. Az 59 éves pánsípművész karrierje 1976-ban kezdett meredeken felfelé ívelni, Azóta rengeteg filmslágert és romantikus melódiát dolgozott fel. Mint például legutóbbi „The Feeling Of Romance” című albumán, mely tartalmazza többek között a Titanic világslágerét, sőt még az Abbától ismert „Thank you For The Music” című „klasszikus”-t is. *** Magyarország talán legtehetségesebb „szinti-gurui” új kislemezzel rukkoltak elő. Ez még önmagában nem lenne akkora Neo bejárta szinte az egész országot szenzáció, de... Az időközben MAHASZ Arany Zsiráf és Z+videó-díjas Neo az elmúlt esztendőben tízezreknek adott élő koncertet, s így bejárta az egész országot. A helyi sikereken felbuzdulva a zenekar egy igazán nagyszabású élő lemezbemutatóra szánta el magát, amely a Petőfi csarnokban volt június havában. Ugyanekkor került az üzletekbe az „Ayayo” című új kislemez a Neo eddig talán legsikerültebb felvétele. A stílus nagyjából a régi, az új dal azonban már „rádiós füllel” hallgatva is slágergyanús. Ha azt mondom, Farkas Szilvia, fogalma nem lesz róla senkinek, kiről van szó. A DJ Sylvie név már többeknek derenghet... A pályán való elindulásán komoly szerepe van egy nagyon jó barátjának, aki bízva az ő tehetségében és akaraterejében, lehetőséget adott neki bemutatkozni az 1996-os április 13-ai Mayday Raverlasting kislemezében. Egyértelmű sikerrel. Itt hallja őt játszani DJ Sterbinszky, s ajánl fel számára munkalehetőséget egy klubban. Sylvie innentől két évig a Club Bedrock házigazdája, nyolc hónapig a Kaposvári Club Discovery és egy évig a Club Calipso rezidens DJ-je. Ezután kerül a Free Magazinhoz, ahol három hónapig adminisztrátorként dolgozik. Országjáró klubturnék követik egymást, majd '99 márciusában jelenik meg első felvétele egy válogatás- albumon. Magyarország több, mint ötven klubjában fordult meg eddig, de fellépett Szabadkán, Romániában és Ausztriában is. Számos ismert külföldi lemezlovassal dolgozott már együtt, mára az ország egyik legismertebb női lemezlovasa. Debütáló albuma májusban jelent meg „Progressylvie” címmel. Patchai 11 éves, de már gitársztár hatvanas évek egyik legsikeresebb zenész volt. A modern flamenco keresztapjaként ismert Reyes fiatalon hunyt el, maga után hagyva 11 gyermekét, akik közül öt fiú később megalapította a már világhírű Gipsy King-s nevű együttest. Nem csoda hát, hogy Patchai már akkor gitározott, mikor még írni és olvasni sem tudott ......Gitan” című első k islemeze mindenkinek felkeltette az érdeklődését, hiszen nem megszokott, hogy egy ilyen fiatal gyermek korát meghazudtoló szenvedéllyel és temperamentummal adjon elő egy dalt. Most megjelenő albumán a Gitan-hoz hasonló dalokkal kápráztatja el a nagyközönséget. JÁTÉK! JÁTÉK! JÁTÉK! Elmúlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: Hungária együttes. Sajnos nem érkezett helyes megfejtés, a legtöbben az ERGO-ra gondoltak. Mai kérdésünk: - Melyik népszerű techno csapatról olvashattak lapunk augusztus 24-ei számában? Nagyobb eséllyel pályázik ajándékra az a megfejtő, aki azt is tudja, hogy kik az együttes tagjai. Beküldési határidő: szeptember 5. Címünk: Nógrád Megyei Hírlap, „Pop plusz rock”, 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. sz. Madonna újra megpróbálja? Madonna feleségül megy a nála 11 évvel fiatalabb élettáírsához, Guy Ritchie brit filmrendezőhöz, akinek három héttel ezelőtt Los Angelesben kisfiút szült A The Sun brit bulvárlapnak Ritchie producere és jó barátja, Erin Berg árulta el, hogy az amerikai popsztár valószínűleg még az idén, feltehetően karácsonykor újra férjhez megy. Madonnának háromhetes kisfián kívül, akinek a Rocco nevet adták, van egy hároméves lánya, Lourdes, Carlos Leontól, korábbi edzőjétől és élettársától. A „Music” című dalával jelenleg a brit dallistát vezető Madonnának nehéz szülése volt, mondta Erin, és ez a 31 éves Guyban azt tudatosította, hogy családot szereüie, össze szeretne házasodni az énekesnővel. Ritchie nagyszerű anyának nevezte Madonnát, akit jegygyűrűvel az ujján fényképezték le a napokban Kaliforniában. Madonna előző félje Sean Perm színész volt. A 42 éves sztár szóvivője korábban, még Rocco megszületése előtt cáfolta, hogy Madonna egybe kívánna kelni Guy Ritchie-vel. Harmincöt éve útra készen, de még felszállás előtt Harmincöt évvel ezelőtt egy San Franciscó-i klubban rocktörténelmet írtak: bemutatkozott a Jefferson Airplane, a hippi rockkultúra egyik legmarkánsabb együttese. Marty Balin énekes, folkzenészként együttesben és szólóban próbálkozott mielőtt belebotlott volna Paul Kantner majd Jorma Kaukonen gitárosba. Némi cserebere után előbb Skip Spence végül Spencer Dry den lett a dobos, Jack Casady a basszusgitáros. A zenekar nevét egy San Franciscó-i blueszenész javaslatára Bünd Lemon Jefferson, a műfaj öregapjának nevéből kölcsönözték, de eszük ágában sem volt bluest játszani. Az év végén felavattak a Fillmore Auditóriumot, megany- nyi csodálatos koncertjük majdani színhelyét. A Berkeley folkfesztiválon, majd Montereyben a dzsesszfesz- tiválon játszottak 1966 nyarán. Új menedzserrel novemberben jelent meg a Jefferson Airplane Takes Off-ők felszálltak, hallgatóságuk pedig valósággal elszállt tőlük. A zenekar gerince Marty Balm, Kanmer és Kaukonen, és hozzájuk - személy szerint Kantnerhez - csapódott a szépséges Grace is a következő év nyarán került a fiúk mellé. Ő chicagói volt ugyan, de akkor már egy ideje a nyugati parton a Great Society nevű zenekarral lépett fel. Az énekesnő által hozott új dalokkal - a „Somebody To Love”-vai és a „White Rabit”-tal bemutatkoztak a Monterey popfesztiválon és nagyjából ekkor jelent meg második lemezük, a „Surrealistic Pillow”, a Grateful Dead főnökének, Jerry Gardának támogatásával. Az album pillanatok alatt az élmezőnybe került, a 3. helyezés volt a legjobbja. A Somebody To Love az 5., a White Rabbit a 8. helyig jutott a kislemezlistán. Később nem sok daluk került a listák elejére, de az is igaz, hogy a Jefferson Airplane, akár a Grateful Dead, a koncerteken „élt”. Nevezetes esemény volt közös koncertjük az indulófélben lévő Jimi Hendrix-szel a Filmoreban. Casady a gitárfenomén „Electric Ladyland” című albumánál is bedolgozott. EZ már 1968 eseménye volt, mint fellépésük Newportban és az újabb nagy sikerű albumuk, a „Crown of Creation” megjelenése is. Grace hangjával voltak bajok, de a „Volunteers” című lemezükkel ismét minden a helyére került, s ezzel a 13. helyig jutottak. Nagy siker volt fellépésük Woodstockban is. A zenekar ezután nem tudott tovább lépni és ezen nem segített a zseniális Papa John Cteadi hegedűs bevonása sem. Távozott Marty Balin, Kaukonen és Casady megalakították a Hot Tunát, amely a blues felé orientálódott, igaz, kisebb sikerrel, mint eleinte az elpoposodó Airplane, amely felvette a Starship nevet. A tartós alkohol- és drogmámorba süppedő Grace és gyermekének apja, Paul Kantner a Starshipben folytatta. A kitűnő Hot Tuna elvérzett, Kaukonen szólóban próbálkozott. K.M. Erdélyi magyar magánegyetem, oktatás csak a második félévtől Elképzelhető, hogy csak a tanév második félévében indul be az oktatás az erdélyi magyar magánegyetemen - közölte Tónk Sándor, az egyetemet működtető Sapientia Alapítvány vezetője a Krónika című erdélyi lappal. Tónk Sándor a lap szerdai számában megjelent nyflatkozatában elmondta, hogy szeptember közepén ül össze a bukaresti akkre- ditációs bizottság, amely az alapítvány által beterjesztett Csíkszereda gazdasági szakok és a marosvásárhelyi szociálpedagógia szak beindítási kérvényét elbírálja. Ezért elképzelhetőnek tartotta, hogy csak a tanév második félévében indul be a tanítás a magyar egyetemen. Apás szülés a Gandhi családban A legismertebb indiai politikai dinasztia sarja, Prijanka Gandhi kisfiúnak adott életet. Az olasz származású Sonia Gandhi leánya egy újdelhi közkórházban hozta világra első gyermekét. A legerősebb indiai ellenzéki pártot Sonia Gandhi irányítja. A választott hazájában csak Soniaként emlegetett pártelnök és Prijanka üzletember férje, Robert Vadra a kórházban volt a szüléskor. A Gandhi család három miniszterelnököt adott Indiának, közülük ketten merénylet áldozatai lettek. A lap beszámolt arról is, hogy Fésűs László, a Debreceni Kossuth Lajos Egyetem rektora és Szendrő Péter, a Budapesten és Gödöllőn működő Szent István Egyetem rektora Náray Szabó Gáborral, a magyar Oktatási Minisztérium főosztályvezetőjével, valamint Misovicz Tiborral, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnökhelyettesével Kolozsvárra érkezett, hogy felajánlja szakmai segítségét az erdélyi egyetemalapítási folyamatban. Tónk Sándor úgy vélte, különösen értékes a felajánlott segítség, mivel mindkét egyetemnek hagyományosan jó kapcsolatai vannak erdélyi oktatási intézményekkel. A debreceniek a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemmel működnek együtt, a Szent István Egyetem kihelyezett tagozatokat működtet Idén lenne hatvanéves John Lennon, és a néhai gombafejű születésnapjának tiszteletére a RoUing Stone magazin könyvalakban jelenteti meg azokat az interjúkat, amelyeket Lennon 1970-ban adott a zenei szaklapnak. A könyv egyidejűleg kerül piacra október 9-én Nagy-Britanniá- ban, az Egyesült Államokban és Kanadában - jelentették be kedden Londonban. A kötetben feldolgozzák azokat a Lennon-nyi- latkozatokat is, amelyek eddig soha nem láttak napvilágot nyomtatásban. Az interjúkban Lennon nyíltan beszél a kábítószerről, és igen keserűen nyilatkozik a BeatCsíkszeredában és Nyárádszeredán.- Nálunk igen kevesen vannak olyanok, akik az egyetemszervezés terén gyakorlattal rendelkeznének. Szükségünk van tehát azokra a tapasztalatokra, amelyeket eddig nem volt alkalmunk megszerezni - nyilatkozta a Sapientia elnöke. Tónk Sándor elmondta, a beszélgetés során körvonalazódott, hogy versenyvizsgát kell meghirdetni a beindítandó szakok tanári állásainak betöltésére. A Sapientia doktori ösztöndíjat is hirdet azzal a céllal, hogy kinevelje az egyetem majdani oktatói gárdáját. Az ösztöndíjra a beinduló, vagy beindított szakok tanársegédjei jelentkezhetnének. les többi tagjának ellenszenvéről felesége, Yoko Ono iránt.- Miután zenész lettem, 17-19 éves korom óta szükségem volt a drogokra, ahhoz hogy éljek. A többiek szintén használták a szereket, de én többet szedtem belőlük... Arról, hogy hogyan vélekedett, Paul McCartney, Ringó Starr és George Hamson kapcsolatáról Yoko Onóval, a Beatles felbomlása után kijelentette: -Valamennyien ott ültek feleségeikkel, mint egy esküdtszék, és ítélkeztek felettünk. Ringóval minden rendben volt, de a másik kettő valóban betett nekünk. Nem tudok nekik ezért megbocsátani igazában. John Lennon önmagáról