Nógrád Megyei Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-24 / 198. szám

2. OLDAL SZÉCSÉNY ÉS TÉRSÉGE 2000. AUGUSZTUS 24., CSÜTÖRTÖK Az őszi iskolakezdésre a telepü­lésvezetések már szinte a naptári év elején, a bevételek és a kiadá­sok számba vételénél, a feladatok tervezésekor készülnek. A tanév­indítás terhei ugyanis jó esetben változatlanok, azonban inkább növekednek. Az önkormányzatok túlnyomó többsége figyelembe ve­szi ezt, s lehetőségeihez mérten anyagi hozzájárulásokkal igyek­szik csökkenteni a családok kiadá­sait. Magyargécben is így van ez hosszú évek óta: a 2000/2001-es tanévre is meghatározták már a segélyek összegeit: a gyermekvé­delmi támogatásban részesülő ál­Első díjas iimóci viselet Táncos tavasz után hasonló a nyara is a helyi hagyományőrző együttesnek, amely sorra tett ele­get az év legmelegebb hónapjai­ban rendezett - zömmel millenni­umi - eseményekre szóló meghí­vásoknak. A legutóbbi hetekben Diósjenőn, Palotáson, Bujákon és Balassagyarmaton léptek fel. Az utóbbi helyen viseletversenyen is részt vettek és ebben szintén sikert arattak: az eljegyzett menyasz- szony öltözéke - amelyet Kanyó Adrienn öltött magára - első díjas lett. talános iskolások járandóságát négyezer forintra egészítik ki, a többi alsó fokú intézménybe járó diák négy-négy ezer forintot kap. A középiskolások segélye 5-7 ezer, a felsőfokú iskolák hallgatóié pedig nyolcezer forint. Mihály- gergén a települési és a roma ki­sebbségi önkormányzat is támo­gatja a családokat a tanévkezdésre való tekintettel. A településvezetés az általános iskolásoknak egyen­ként 2300 forintot adott, a középis­kolások egyszeri juttatása négy­ezer, a felsőfokú intézménybe já­róké pedig ötezer forint. „Tízesfogat” célirányban Céltámogatás szennyvízberuházásra Háromszori pályázati nekifutás­sal a legjobb úton halad a cél, va­gyis a tervezett szennyvíz-hálózat­építés irányában tíz Szécsény kör­nyéki település: a több mint há­rommilliárdos beruházáshoz meg­nyerték ugyanis a céltámogatást. Ezen kívül még tartanak vasat a tűzben, tehát egyéb forrásokat is szeretnének igénybe venni vállal­kozásukhoz, azért is, hogy mini­mális lakossági teherrel valósuljon meg a tervük. A költségek teljes körű megteremtése, közbeszerzési eljárás, kivitelező megkeresése, ezek lesznek a további feladatok, melyek sora - minden érintett tele­pülésen - a vízközmű társulatok megalakításával folytatódik. A csa­tornázás - például Ludányhalászi esetében - azért égetően fontos és sürgető, mert ennek hiányában a szennyvíz nem csak a helyi, ha­nem részben a falut is ellátó szé- csényi ivóvízbázisokat is veszé­lyezteti. Nagyon fontos az élővíz, vagyis az Ipoly megóvása is a szennyeződéstől. _______ ■ K i volt XI. boldog Ince pápa? Szécsénybert teret neveztek el róla Szécsényben, a múzeum előtti teret a közelmúltban XI. bol­dog Ince pápáról nevezték el. A nemrégiben tartott névadó ünnepséget megelőző egyházi szertartáson Kada Lajos érsek, apostoli nuncius így jellemezte szentbeszédében: „Tekinteté­ből előretekintés sugárzik, ráncai pedig a nehézségek, néha kudarcok mindig erőslelkű elviseléséről tanúskodnak.” Egy kiragadott mondat Spányi Antal püspök köszöntőjéből: „Ilyen életet élő emberek tudják majd megmenteni hazánkat és népünket a mai világ sok veszélyétől.” Dr. Lipthay Erzsé­bet, a Szilágyi Erzsébet Nőegylet vezetőjének szintén az ünne­pen elhangzott gondolata: „Ez a lépés növeli sokak reményét, akik a múlt értékeit úgy tekintik, mint egy jobb jövőt hordo­zó jelen alkotórészeit.” A pápa alakját idézik fel az alábbi so­rok. Amikor a bíborosok Benedetto Odescakhi-t XI. Ince pápává választották, a jámbor­ság, tehetség és szilárdság em­berét választották meg, aki a 17. század egyik legnagyobb főpap­ja volt. Benedetto Odescalchi 1611. május 16-án született Comoban. A helybéli jezsuita iskola elvég­zése után jogtudományt tanult Rómában és Nápolyban. Ki­emelkedő tehetségének köszön­hette, hogy a pápa szolgálatába léphetett. Olyannyira szerette munkáját Rómában, hogy in­kább lemondott novarai püs­pökségéről, csak azért, hogy to­vább dolgozhasson Rómában. XI. Ince életét szentelte azért, hogy megvédje Ausztriát és Ma­gyarországot a törököktől. Köz­benjárt az európai királyoknál az elfoglalt Ausztria megsegíté­séért, de a keresztény uralkodó, XIV. Lajos, ténylegesen a törö­köket támogatta. Lengyelország harcos királya, a nemesi szár­mazású Sobieski János volt, a pápának mégis hihetetlen diplo­máciai erőfeszítésre és türelem­re volt szüksége ahhoz, hogy megnyerje segítségét a császár támogatásához. Ince pápa mun­káját siker koronázta. Sobieski és a lengyelek, valamint Lotharingiai Károly és a néme­tek hatalmas győzelmet arattak a törökök felett, amikor azok Bécs védőfalait ostromolták. Ez hatalmas és döntő győzelem volt. 1683 után a törökök véde­kezésbe vonultak. XI. Ince erős volt és megfon­tolt. Mindkét tulajdonságra nagy szüksége volt a XIV. Lajos­sal folytatott küzdelmében. A nap király túl messzire ment, amikor még a pápától sem tűrte a szembenállást. XIV. Lajos tisztességtelen és törvénytelen módon terjesz­tette ki királyi jo­gait. A francia ki­rályok ősi joga volt a megürese­dett püspöksé­gek jövedelmé­nek királyi ha­szonvétele. An­nak ellenére, hogy réges régen a középkorban megszüntették ezt a szokásjo­got, Lajos önké­nyesen elővette. Ince pápa három egymást követő levélben tiltako­zott, ame'yre vá­laszul XIV. Lajos összehívott egy szolgalelkű pa­pokból álló fran­cia zsinatot, és A tér névadója az avatás emlékére - au- gusztus 12-ére - készült kártyán ■ kihirdették az 1682-es híres négy törvénycikkelyt. Ez volt a gallikanizmus kiáltványa. Fe­szült kapcsolat alakult ki, mivel Ince pápát mellőzték. Nem könnyítette a helyzetet a francia király kicsinyes és arrogáns el­lenállása Ince pápa azon kísérle­tére, hogy ésszerű szigorításo­kat tegyen a követségek mene­dékjog adásában. A pápának egyáltalán nem tetszett a francia protestánsok otromba és erősza­kos üldözése, ami tetőfokára há­gott a Nantes-i edictum hatályon kívüli helyezésével. Ince Pápa bölcsen támogatta II. Jakabot az angol katolikusok javára tett jó­hiszemű, de időszerűtlen lépé­seiben. Ince pápa kitűnő szervező volt. A súlyos gazdasági meg­szorításokkal sikerült egyen­súlyban tartania a pápai költség- vetést, sőt mi több, még többle­tet is ért el, mindezek tetejében csökkentett adókkal. Szigorúan lelkiismeretes volt, Ince pápa el­törölte a nepotizmust, XI. Ince 1689. augusztus 12- én halt meg. XII. Piusz pápa avatta boldoggá 1956. október 7- én. „Üzenet haza” - Kiállítás a szécsényi kolostorban „A padlózat beszakadhat alattunk, de a lényeg változatlan” Nem tudom, hogy Szécsényben a csaknem hétszáz éves kolostor fa­lai között rendeztek-e valaha a nagyközönséghez szóló kiállítást. A tény, hogy most igen. A városból 1950-ben vitték el a ferenceseket, ahová 1989-ben tértek vissza. A szomorú, ötven évvel ezelőtti ese­ményre emlékezve nyit meg az „Üzenet haza” című kiállítás, amelynek gondolati töltete több, mint egy kolostor, egy rend történe­te. Magyar Gergely atya, ház főnök megnyitójában hangzott el változ­nak az idők, múlnak az évszáza­dok, változnak az öltözékek és vál­tozik a kolostori cella is. Változik az imakönyv formája, a betűje, az írás módja, változik a csomagoló­eszköz, amibe a ferencesek a kicsi matyójukat begyömöszölik, ha ép­pen teherautóm kell szállni... Még a padlózat is beszakadhat alat­tunk, de a lényeg változatlan. Az, amitől Amand atya, Ignác atya és a többi testvérek tanúskodtak, nem műkkel Fr. Keppel Bemát novicius, a tár­lat egyik rendezője, szervezője mondta: a kiállításon mindenütt ott van a kő, a hűség metaforikus képe, mely Istenhez való kötődé­sünk súlyát jelenti. Egy egyházi személy számám a kiállüás jóval többet mond, mint egy világi szemlélő ember részére. Ahogy a folyosót, az emeleti terme­ket jártam, a képeket, a kiállított tárgyakat szemléltem több minden megfogalmazódott bennem. A két szerzetesi cella közül az egyik a múltat-Szent Ferenc korát- amá- sik a jövőt jeleníti meg. A csendben a tárgyak valamire figyelmeztetik az ezredforduló emberét. A szeretet­ve, a megértésre, a méltóságra, a tiszteletadásm. Az ember egy kicsit eltöpreng az élet értelmén Óhatat­lanul is eszébe jutnak azok a kor­társak, akiknek istene, hatalma s mindene a pénz, s mellette ott érzik a mindenről lemondó szerzetese­ket. A kiállüás bemutatja a kolostor tönénetét, a ferencesek visszatérése után a felújításm tett erőfeszüése- ket. A tárlaton mindenütt megjelenő kő, a puritán szerzetesi élet meg­mutatkozása nem hat nyomasztó­an a szemlélőre. Belső harmóniái áraszt, megnyugvást, reményt su­gall. A kiállüás tisztelgés a rend előtt, az 1950-ben elhurcolt ferencesek előtt. A látottak ismeret anyaga, tanalma, gondolatisága nemcsak a rendiekhez, mindenkihez szól. A szemlélőben megfogalmaz valamü az életről, annak éneiméről SZENOGRÁDI FERENC Otthont pótló idősellátás Tizenkét idős ember elhelye­zéséről már korábban gondos­kodott a nógrádmegyeri önkor­mányzat a helyi idősek otthona létesítésével, amelynek néhány hete megkezdődött a bővítése a faluvezetés ellátó szolgálata ki­vitelezésében. A munkálatok el­végzésével összesen huszonkét lakó elhelyezésére válik alkal­massá az intézmény. A har­minckétmilliós beruházáshoz szükséges pénz egy részét pá­lyázatokkal nyerték el, így tá­mogatja az építkezést a Szociá­lis és Családügyi Minisztérium, a Nógrád Megyei Területfejlesz­tési Tanács, valamint a megyei munkaügyi tanács, s természe­tesen saját forrás is kell a meg­valósításhoz. A várhatóan jövő tavaszra elkészülő létesítmény­ben négy négyágyas és három kétágyas szoba várja majd azo­kat, akik a régi, saját otthonuk­ból új, közös, de kényelmes má­sikba költöznek. A tetőtérben apartmanokat alakítanak ki, a lakrészeket belépési díj kifizeté­sével meg kell majd váltani azoknak, akik ezekben nyernek elhelyezést. Uborkaszezon sóhajokkal Pályázati pénz a biztonságért A pilinyi polgárőrség nemré­giben 270 ezer forintot nyert egy országos pályázaton. Az össze­get az óvoda biztonsági rendsze­rének kialakítására, valamint egyedülálló idős emberek va­gyonvédelmének megszervezé­sére fordítják. Nehéz az idei év a kisterme­lőknek, az aszály termésapasz­tó. Az uborka is megsínylette a szárazságot, ahol nem vagy ke­veset tudtak öntözni. Rimócon több család választotta a jövede­lem-kiegészítésnek ezt a mód­ját, változó sikerrel, ami attól is függött, kinek állt módjában lo­csolni, s emellett persze a vegy­szeres növényvédelem követel­ményeinek is eleget kellett ten­ni. Akik hozzáfértek a patak-, vagy más vízhez azok elégedet­tebbek, előfordult azonban az is, hogy ki sem kelt a drága vető­mag vagy már korán tönkre­ment a növény. Mert nehéz az iskolatáska... Az ünnepség alkalmából tartott szentmise foxó; gyurián tibor Éjjeli szállást is nyújt majd az intézmény

Next

/
Oldalképek
Tartalom