Nógrád Megyei Hírlap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-14 / 189. szám

2000. augusztus 14., hétfő Szeretettel köszöntjük MARCELL nevű kedves olvasóinkat! A Marcell latin eredetű név, a Marcus becézése, jelentése: Marshoz a hadistenhez tartozó. Védőszentje: Szent Marcellus, a Szíriái Aparaea püspöke. A kát. liturgikus naptárban Szent Maximilian Kolbe áldozópap, vértanú. Lengyel fernces szerzetes volt, aki 1940-ben az auswitzi koncentrációs táborba került, ahol egy több gyermekes családapa helyett vállalta a halálos ítéletet. A Nap kél: 5.39 órakor, nyugszik: 19.58 órakor. CCYELETES SZHIKESZTŐt RIPORTER: Hegedűs Erzsébet : (32) 416 - 455 Faragó Zoltán rózsás katona című 25 évvel ezelőtt, 1975. augusztus 14- én hunyt el Kisfaludi Stróbl Zsigmondi, (kétszeres Kossuth-díjas, 1950, 1953.) szobrász, a két világháború közt a klasszicizáló stílus művelője. (Az íjász, Vénusz születése.) Életművét monu­mentális alkotásaival tetőzte be (sopro­ni huszáremlékmű, a budapesti Kos- suth-szobor fő alakja, kecskeméti hősi emlékmű stb.) Elvállalta többek között Vorosilov megmintázását is, valamint a a főváros, Budapest fölé magasló, „Fel- szabadulás” emlékműnek az elkészíté­sét, melynek két alakját napjainkban már eltávolították. Képünkön az Őszi­szobra látható. 80 éve, 1920. augusztus 14-én szövetségi szerződés jött létre Jugoszlávia és Csehszlovákia között, a trianoni béke (1920. jú­nius 4.), által porba sújtott hazánk teljes elszigetelésére, ami­hez Románia is csatlakozott. A gyászos emlékmű kisantant fő támogatója Franciaország volt, hogy ezáltal biztosítsa hegemó­niáját ebben a térségben. Miután az angolok és a franciák a müncheni egyezményben Csehszlovákiát odadobták Hitlernek (1938. szeptember), a kisantant felbomlott. A bűnügyi elmekórtan megalapítója, Richard Krafft-Ebing osztrák orvos 160 esztendeje, 1840-ben ezen a napon született. 1945: Japán feltétel nélkül megadja magát. Ezzel 5 év 11 hó­nap és 14 nap után véget ért a II. világháború. Várható időjárás: ELŐREJELZÉS NŐGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Sok napsütés várható, a go- molyfelhóképződést szórványosan kíséri záporeső, zivatar, jégeső is lehet. Az északi szél több alkalommal megerősödik. Lassan szűnik a fülledtség. A déli, délutáni órákra 29, 30 fokig emelkedik a hőmérő hi­ganyszála. VnitaiifiiilooiMnlani a|A.U ROzieKeoesmeieonHogia Készítette: IIP I Zivatarban romlanak a látási viszonyok, megerősödik a szél. Délutántól hidegfronti hatásra lehet számítani. It Augusztus 11-i totó nyerőszámok 7 9 17 23 32 36 39 42 44 49 50 51 56 60 63 64 69 73 74 75 K Augusztus 12-i KV totó nyerőszámok S 7 11 27 30 33 39 40 46 51 53 56 58 61 64 65 66 67 68 76 * * fc')jé?k‘ /.[ * . ■■ ►T,%. * * * m VAR MA ÖNRE ? HírM p~h űrmzk ép •*­* *-X 46 * ■>&-X # *-X­* * *-X * § 46­ét ét * *-X­ét 96 ér-X­* * Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) Mozgalmas napjai lesznek a <SJB héten. Ma még az anyagi dolgait intézi és szinte semmi másra nem koncentrál. A telihold idejében egy vakáció alkalmas lenne a szerelmi játék hangulati megalapozására. Szűz (VIII. 24-IX. 23.) Bár ezen a nyáron a pénz nem maradt meg a zsebében, még pótolhatja a hiányokat. Teljes gőzzel előre! Az Oroszlán utolsó napjaiban is fon­tos tárgyalásokat, üzletkötéseket és beruházásokat végezhet. jSl, Mérleg (IX. 24-X. 23.) Nehezebben alkalmazkodik a JL külső körülményekhez, mint máskor. A kánikulában a “ megjelenésére sem ad eleget. Az jó, hogy szellős ruhák­ban jár, de valahogy nézzen is ki bennük! a a Skorpió (X. 24-XI. 22.) Munkája vagy valamilyen fontos kötelezettsége köti le a hét első napján. Kevés ideje ma- rád magára és a szeretteire. Otthonában azonban egy jó hír vagy látogató lepheti meg a hét közepén. Nyilas (XI. 23-XII. 21.) A hét első napján visszanyerheti lan a saját testébe és erotikus vonzerejébe vetett bizalmát. ^ Semmi sem állhatja útját, ha Ámor, a szerelem istene célba veszi a nyilával. A kozmikus tér kisugárzása pajzán vá­gyakat ébreszt. •»sv Bak (XII. 22-1. 20.) Jókedvet és derűt visz társai hétköz- napjaiba. Védelmezi, támogatja szeretteit, s ezért képes mindent megtenni. Vágya teljesül, hogy együtt lehet azokkal, akiket szeret. Vízöntő (I. 21-11. 20.) Fantasztikus önuralommal ren- delkezik, ami által a legtöbb helyzetből győztesen kerül ki. Munkájában igyekvő és becsvágyó, e téren nem árt, ha visszafogja magát, hogy ne szerezzen ellenfeleket. a. Halak (II. 21-III. 20.) Kitűnő memóriájára, képzelőere- jére támaszkodhat. Most csak saját erejére és tudására ™ számíthat, a csapatmunka nem eredményes. így a sike­reket is magának könyvelheti el. A szerelemben hódító. Kos (III. 21—IV. 20.) Céljai megvalósítására törekszik, amelyhez van elég ereje és jellemszilárdsága. Ha pálya- ” módosításra készül, most érdemes belevágnia, sikere ga­rantált, a csillagok segítik. jth Bika (IV. 21-V. 20.) Nyugodt napnak néz elébe. Szereti fJmí egyedül intézni ügyeit, nem kell, hogy más is belelásson magánügyeibe, pénzügyi helyzetébe. Egyénisége sugár­zó, ha valahová belép, minden tekintet Ön felé irányul. m m Ikrek (V. 21-VI. 21.) Elképesztő fantáziával rendelkezik, ||Jr amiből erényt kovácsolhat. Lelkiismeretesen végzi fel- adatát, hogy sikeres legyen. Hobbija leköti minden sza­bad idejét. Mindenről elfeledkezik. Rák (VI. 22-VII. 22.) Önállóságra és függetlenségre törekszik, g, » amit augusztus közepén csakis békés tárgyalásokkal ér- Jgf. hét el. Az idő most egy új érzelmi kapcsolat kialakításá- ra vagy egy régi barátság megújítására alkalmas. # 4 4 & *• •<(< 4 ■>v& é & '4 4 Hat szám - egy nyeremény! 33c HÉT A HETI NYEREMÉNY: 1000 Ft-os vásárlási utalvány [ A MAI NYERŐSZÁM* I V ? ? 1 Szaki Megkérdezi a főpincért j - Uram, hogy ízlik a bécsi sze- I let? j - Mint szakember mondhatom, kitűnő nyersanyagból készült! j - Maga hentes?- Nem cipész! Elvek- Az a te legnagyobb bajod, szí- j vem, hogy nincsenek elveid!- De én legalább kitartok mellet- j tűk, Jenő. Vélemény j - Kakucsi komám, miavélemé- I nye Angyalosi úrról?- Az egy pipogya alak.- De most kérte meg a lányom j kezét!- Na látja. Ebből is látszik, mi- j lyen igazat mondtam. Tévé- Hogy lehet az, hogy ez a Ju- j cika minden este nálad van?- Tévézni jön...-De hiszen neked nincs is te- j levíziód!- Ez egyáltalán nem zavarja. Az más- Rabló az áldozathoz:- Ide a pénzeddel!- De én országgyűlési képvise- j lő vagyok!- Akkor ide a pénzemmel! Rádió* és televízióműsor-ajánlat KOSSUTH Ái-/ínl/Ánt< UimU IAZinrnt. A OO LUtÁ uranKent. nireK. loojaras. 4,<w naia- rak nélkül. 5.00 Reggeli krónika. 5.39 Falurádió. 6.00 Krónika. Sport. 6.30 Gazdaság. 7.00 Krónika. Sport 8.00 Krónika. Sport 8.19 Mindenna­pi tudomány. 9.04 Napközben. 11.04 Szonda. 11.35 Csodák és csudák. 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 T örvénykönyv. 13.05 Ven­dég a háznál. 13.20 Pravoszláv éne­kek. 1330 Krisztus közöttünk! 14.04 Klasszikusok mindenkinek. 14.35 Tetten ért szavak. 14.45 Közönség- szolgálat. 14.55 Első közlés. 15.05 Szóljon hozzál 15.55 Biztonsági öv. 16.00 Délutáni krónika. 16.20 Hasz­nos tudnivalók. 16.25 Emlékek szár­nyain. 17.05 Pénz, piac, profit 18.00 Esti krónika. 19.05 Sportvilág. 19.29 Esti mese. 19.40 Márai Sándor: Nap­ló. 20.04 Élő népzene. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Értsünk szót! 21.45 Tetten ért szavak. 2t .55 Szóló. 22.00 Késó esti krónika. 22.30 Régiók. 23.00 Hírek. Kenó. 23.04 Lemezmü- zeum 5-a5 Körzeti magazinok. 9.00 Napköz­ben. 1130 Nemzetiségi műsor. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás. 4.32 Hajnali dal­lamok. 5.00 Hírek. Időjárás. 6.00 Hí­rek. Időjárás. 6.03 Kívánságreggel. 6.30 Hírek Közlekedés. 7.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 7.30 Hírek. Sport Közlekedés. 8.00 Hírek. Időjá­rás. 8.44 Sportreggel. 9.00 PetőMét- előtt. 9.10 Kabarépercek. 9.40 Gordiusz-plusz. 9.50 Apró-cseprő. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.10 Délelőtti vendég. 10.50 Zöldjelzés. 11.00 Hí­rek. Időjárás. 11.05 Sporthírek. 11.10 Hangalbum. 11.48 Korkérdés. 12.00 Jó ebédhez szói a nóta. 13.00 Verkli. 13.01 Hírek. Időjárás. 13.50 Vízállás­jelentés. 14.00 Kívánságműsor. 15.00 Hírek. 17.00 Háztól házig. 18.01 Kölyökrádió. 18.30 Gordiusz-játék- tér. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.04 Uni­kum. 20.00 Váltóhang. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.04 Fülönfogva, avagy hogyan hallgassunk zenét 22.00 Más világ. 23.00 Hírpercek. 23.15 Korzó. 24.00 Éjfél után... 1.00 Hírek. 2.00 Hírek. 3.00 Hírek. 3.03 Zene. 4.00 Hírek. 4.03 Verbunkosok, csárdások I Cl I 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Naprakész 8.30 Ezredforduló 8.35 A bestia (196.) 9.00 Csak ma! 9.30 Tau bácsi (19.) 11.30 Mindent a szerelemért 12.00 Híradó délben 13.00 Roma magazin 13.25 Domovina 13.58 Hírek. Időjárás 14.05 A Guldenburgok örök­sége (33.) 14.55 Múlt századok tudósa 15.50 Ezredforduló 15.58 Hírek. Időjárás 16.00 Magyar Ház 16.30 Premontrei rendház Csornán 16.45 Maradj velünk! 17.00 Seregszemle 17.30 Szentföldi szent he­lyek üzenete 18.00 Híradó hatkor 18.50 Alaphangok 19.00 Telemázli 19.30 Híradó este 20.00 112 (bűnügyi magazin) 20.35 A bolygó neve: Föld Ha olvasnál a gondolataimban 21.25 Kettesben 22.00 Híradó este. Időjárás 22.10 Aktuális 22.30 Théma 22.45 Alaphangok 22.50 Fogadóóra 23.20 Tűzvirágok (japán bűnügyi film) 8.30 Qelta 9.00 Utón 9.30 Századfordító magyarok 10.20 Az irodalom nyelve 10.30 Tv-klinika 11.00 Köröndi szépteremtő 11.30 English 4U (20/12.) 12.05 A mi kis családunk (német sorozat - 8.) 13.00 Híradó délben 14.00 Mosoly a javából 16.00 Iskola utca 17.30 Ugye, kicsit ismerős? 18.00 TS - Futballhétfő 19.40 Esti mese 20.00 Híradó este. Sport 20.30 Európa Musicale 2000 - A müncheni Bach Collegium hangverse­nye 2/1. 21.25 Hárman hozzák a halált (amerikai film) 22.50 Záróra 23.50 Az álom én vagyok b2 6.00 Reggeli kiadás 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 8.30 TV2-matiné 10.05 7-es csatorna (16.) 10.30 Csupa-csupa élet 10.55 Vadvilág 11.45 Közvetlen ajánlat 12.10 Riviéra 12.35 Gazdagok és szépek 13.00 Bűnös szavak (amerikai krimi) 14.50 Herkules 15.40 A klinika 16.30 Sunset Beach 17.15 Sonadoras - Szerel­mes álmodozók (mexikói sorozat) 18.00 Camila (mex. sorozat) 18.30 Tények 19.00 Szerencsekerék A képen látható, ezüstfonalból szőtt paróka egy abból a több száz tárgyból, amelyet a 18. században uralkodó felvilágosult orosz cárnó, Nagy Katalin hagyatéka részeként őriznek a szenpétervári Ermitázsban, és amelyekből november 25-től rendeznek nagyszabású ki- állítást a brit fővárosban. A híres orosz múzeum kiállítását a londoni Somerset House-ban tekinthetik majd meg az érdeklődők - jelentették be a szervezők egy augusztus 13-i tájé­koztatón. « ft# »ft***««**»*«»*«»««*«*«»« ft*«*« öülgfilüjjítlii Apuiéi, 15-30, és 17.45 órától: Tigris színre lép. Szinkronizált amerikai rajzfilm. 20 órától: A bűnös. Szinkronizált amerikai thriller. Apaié JKmuMUMi, 17 órától: A bűnös. Szinkronizált amerikai thriller. ÜíLÍü33tig7lLniMiÜ MMótiii, 15.30 és 17.45 órától: Titan A. E. Színes, szinkr. amerikai sci-fi rajzfilm 20 órától: „ Péntek esti gáz. Színes amerikai vígjáték. MiiMÄ IKumiiM» 18 órától: Péntek esti gáz. Színes amerikai vígjáték. Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz-en: 0-24 óráig 19.30 Vad angyal (argentin sorozat) 20.00 Az elveszett ereklyék fosztogatói (9.) 20.55 Huhogok (francia kalandfilm) 23.20 Jó estét, Magyarország! Kenósorsolás 0.10 Száguldó bűnözők (rendőrségi magazin) 0.40 Ablak Európára 1.10 Wolf (8.) DUNA TV 4.10 Virradóra 9.15 Kalandok a Galaxisban 9.40 A titkos küldetés (41.) 10.10 Magyar világ (ismétlés) 10.40 Emlékképek (ismétlés) 11.00 Irány a túlsó part (3.) 12.00 Lapozó. Híradó 12.20 Napóra (ismétlés) 13.05 Esti kérdés (ismétlés) 13.15 Miénk a tér (ismétlés) 14.20 Mozgó kép (ismétlés) 14.50 Duna-táj (ismétlés) 15.20 Időóra 16.10 Családi album (ism.) 17.00 A rettenthetetlen ripor­terek új kalandjai 17.25 Pocahontas, az indiá­nok hercegnője 18.00 Napóra 18.55 Barátok a strandon (német sorozat -13/7.) 19.45 Sportképek 20.15 Virtus (magazin) 20.45 A tenger titkai (fr. ism.-teij. sor. - 9.) 20.55 Tükör - Durindó és Gyöngyösbokréta (dokumentumfilm) 21.30 Híradó. Sport 22.00 Ezredforduló 22.05 Sebességláz 22.35 Magyarok a balkáni há­borúban 1991-97 (dokumentumfilm) 0.10 Híradó RT L 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub (ismétlés) 9.10 Teletubbies 9.35 Az első csók 10.00 Helene és a fiúk (104.) 10.30 TopShop 11.30 Delelő 12.50 Mire gondolok? 13.00 Hírek 13.20 Kavalkád (nemzetiségi műsor) 13.30 Celeste (162.) 13.55 Esmeralda (136.) 14.20 Senora (89.) 15.10 Kék vér (3.) Megkésett randevú 16.05 Matlock Az összejövetel 16.55 Mire gondolok? 17.00 Szeretni bolondulásig (mexikói sorozat-45.) 17.30 Mire gondolok? 17.35 Cobra 11 Gyerekszimat 18.30 Híradó 18.50 Fókusz 19.20 Fókusz-ráadás 19.25 Üzenet 19.30 Csillagkapu (6.) 20.20 Halálos testőrök (hongkongi akciófilm) 22.00 Vészhelyzet A végkimerülés határán 22.55 Autómánia 23.25 Este (hírműsor) 23.45 Művészbejáró: Adele H. története (francia film, 1975) 1.25 Fókusz (ismétlés) 6.30 Reszkessetek, betörők! 3. (amerikai vígjáték) 8.10 Dallas: A Ewingok háborúja (amerikai családi film) 9.35 A rosszcsont karácsonya (am. vígj.) 11.00 Egyéjszakás kaland 12.45 Swing (angol vígjáték) 14.20 Bánomisén (amerikai film) 16.15 A léc hátán is megél­nek (am. kalandfilm) 18.15 Reszkessetek, betörők! 3. 20.00 Vonzások és állatsá­gok (feliratos am. vígj.) 21.40 Mozi! Mozi! Mozi! 22.10 Kuki (amerikai vígjáték) 23.40 Halloween 20 évvel később (amerikai horror) 1.10 Fedőneve: Donnie Brasco (am. krimi) 3.15 A riasztóember (amerikai vígjáték) 4.45 Játékosok klubja (amerikai film) Üíílirl 5.50 Napkelte 18.00 Napnyugta 19.00 ATV-híradó 19.30 Arany cirkusz 20.30 Mozivarázslat/V-Max 21.30 Jogban járás 22.35 HQ 2000 22.45 Millennium 2000 23.30 Popkalapács TARJÁNI TV 18.05 Hírek 18.15 Háttér A Nógrád táncegyüttes Szarajevóban 18.35 Kimba, a fehér oroszlán 19.00 Filmajánló 19.05 Szevasztok! 19.10 Csendes percek 19.30 Szivárvány sztár Vendég: Harsányi Le­vente és Krisz Rudolf 20.00 Hírek 20.10 Háttér 20.30 A vadon hívó szava (amerikai film) NÓCRÁDft HÍRLAP BALASSAGYARMAT, BÁTONYTHRENYfi, PÁSZTÓ, RÉTSAg, SA1GÓTARJÁN. SZÉCSÉNY V.ÁROSOK ÉS KÖftNYÉKQK NAPILAPJA Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416455, fax.: 32/3Í1-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a Célvonal Kft., telefon: 30/9433-548,30/9951-279 juttatja el a lapot. Terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó saját terjesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 795 Ft, negyedévre 2385 Ft, fél évre 4770 Ft, egy évre 9540 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóteijesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. »• • •• • »A N OA Az újság a szerkesztőségi rendszerrel készült.

Next

/
Oldalképek
Tartalom