Nógrád Megyei Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-22 / 170. szám

2000. JÚLIUS 22., SZOMBAT SPORT TÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal Ajkler kijutott, az elnök távozik Angyal János nem statisztál a stadion-ügyben Búcsú a Nemzeti Bajnokságtól Visszapillantás a labdarúgó NB III-as csapataink teljesítményére (4.) Fennállásának talán legszomorúbb pillanatához érkezett el a Salgótarjáni BTC együttese, hiszen a tavaly még az első osz­tály felé kacsingató fekete-fehér gárda az NB III Mátra-cso- portjában a 11. helyen végzett, s így kiesőként immár a megyei bajnokságra készülődhetnek labdarúgói. A tavaszi idény eseményeit Czene Józseffel, az együttes szakvezetőjével elevenítettük fel. Amint arról már beszámol­tunk, hét közben valóra vált a salgótarjáni távolugrónő, Ajkler Zita álma, aki az UTE versenyén kétszer is 670 centiméterre re­pült. A Salgótarjáni Acél Atléti­kai Club 25 éves versenyzőnője így készülhet a Sydneyben ren­dezendő XXVII. Nyári Olimpiai játékokra. A sikert követően Angyal Já­nos, a klub elnöke bár örömé­nek adott hangot versenyzője si­kere kapcsán, borús témával is szolgált.- Nagy az öröm a Salgótarjáni Acél Atlétikai Clubban, hiszen teljesül álmunk, versenyzőnk ott lesz a szeptemberben kezdő­Bag, 100 néző, vezette: Bodor. Balassagyarmati SE-Nógrád Volán: Szabó Cs. (Szathmári) - Kómár (Schuchmann), Lenkey, Kecskés, Nagy P. - Galbács (Je­len), Mohácsi (Babcsán Zs.), Kmetti (Gubán), Jele Cs„ dő olimpián. Én mint elnök, most már tiszta szívvel mondok le posztomról, amit már az év elején meg akartam tenni. Ak­kor csak Zita miatt maradtam, s maradok az olimpia befejezésé­ig, hogy teljes erőmmel segít­sem felkészülését, eredményes szereplését. Azonban úgy gon­dolom: elég volt, nem kívánok tovább statisztálni a Kohász-sta­dion hányatott sorsának további alakulásához. Szomorú vagyok, hiszen a stadion 1973 óta a má­sodik otthonom volt... - mondta Angyal János klubelnök, a Ma­gyar Atlétikai Szövetség elnök­ségi tagja. (Tedás) - Baranyi (Fábri), Jele Z. (Zolnyánszki). Edző: Kis Károly. Gl: Soós, Szekula, illetve Moh­ácsi, Kmetti, Jele Z. A BSE júliusi edzőmérkőzései: Nagybátony - BSE (július 22., szombat 11 óra), BSE - Romhány (július 29., szombat 11 Óra). __________________________KANYÓF.- Az ősszel szerzett 22 pont után kevesen gondolták volna, hogy a Stécé búcsút int ennek az osztály­nak- fordultunk a trénerhez.- Az ismert okok miatt jelentős változáson ment keresztül a tél fo­lyamán az SBTC - kezdte Czene József. - Elődöm, Patkó József fel­állt a kispadról, s a felkészülést már az egyesület vezetőjének fel­kérésére én irányítottam. A febru­ár elején kezdődő edzésekről már egy fél csapatra való rutinos játé­kos hiányzott. Kisbali, Sági, Kresák, Oláh B. és Kecskés távozá­sa igen érzékeny veszteségnek számított. Egy saját nevelésű, fiatal gárdával vártuk a tavaszi rajtot, s miután az első nyolc fordulóból hat alkalommal idegenben kellett pályára lépnünk, tudtuk, hogy embert próbáló sorozat elé né­zünk. Előzetes számításaink sze­rint 19 pontot kellett volna begyűj- tenünk ahhoz, hogy teljesítsük ki­tűzött célunkat, a biztos bennma­radást. Sajnos ettől három ponttal elmaradtunk, és pontosan ennyi hiányzott az üdvösséghez.- Skálázzuk át gyorsan a tava­szi teljesítményt!- A15 forduló során 23 játékos kapott bizalmat, közülük 17-en if­júsági korúak voltak. Sajnos front­embereink közül többen bajlódtak hosszú időn keresztül sérüléssel: Répás Krisztián és Gyetvai László hiányát igencsak megsínylette hát­só alakzatunk. Maradéktalanul a Csatlós-testvéreket, valamint a ko­rábban említett Répást és Gyetvait dicsérhetem, a fiatalabb korosz­tály tagjai közül Szőke, Bárány és Éger produkciója érdemel elsősor­ban említést. Csalódást senki sem okozott, mindenki tette a dolgát, ám sajnos ez csupán ennyire volt elég.- Sokakat érdekel a hogyan to­vább...- Többen jelezték játékosaink közül, hogy más csapatban szeret­nék folytatni pályafutásukat. Csat­lós Tamás és Csatlós Csaba Kunszentmártonba igazolt, ez­úton kívánunk nekik sok szeren­csét. Rajtuk kívül Balázs Attila a Salgó Öblöshöz, Szűcs Balázs Kisbágyonba, Gyetvai és Györki pedig Jobbágyiba igazolt, ám raj­tuk kívül is többen tárgyalásban állnak más egyesületekkel. Hogy ki megy és ki marad, az csak az át­igazolási időszak lezártakor fog véglegesen kiderülni. Új fiú felte­hetően nem erősíti sorainkat, to­vább folytatjuk a fiatal tehetségek versenyeztetését. A felkészülést egy hete kezdtük el, mindennap tartunk foglalkozásokat. A nyitá­nyig három-négy gyakorlómeccset iktatok a programba, egyszóval készülünk a megyei első osztályú bajnokságra - zárta szavait az SBTC edzője. KOSA SPORTTURMIX SPORTNAPKÖZI A salgótarjáni Létesítmény és Sport Kht. ez évben is megrendezi hagyo­mányos nyári sportnapközi táborát az uszodában július 28-ig. Az ér­deklődők bővebb felvilágosítást kaphatnak a 32/410-981-es telefon­számon Szilágyiné Faragó Ágnes­től. A részvételi díj 3500 Ft/fő/hét, amely magában foglalja az ebéd és a foglalkozások költségét. ÉJSZAKAI TENISZ Denevér Kupa néven éjszakai ama­tőr páros teniszversenyt rendez Sal­gótarjánban július 29-én a helyi Lendület TE. A15 órakor kezdődő, éjfélkor záródó tornára az acélgyári teniszpályán, vagy a 32/422-780-as telefonszámon lehet jelentkezni Rozgondi Pál főszervezőnél. Eső­nap: augusztus 5. HA NYERÜNK... Szokásos Ha nyerünk - felezünk! játékunkra pénteken 362 olvasónk szelvénye közül sorsoltunk. A sze­rencse Deák Istvánnak (Salgótar­ján, Játszó út 8.) kedvezett, az ő szelvényét játszottuk meg a 203. számú totózóban. Tippjei: 1, 1, 1, lx, 2, lx, lx, 1, lx, x2,1, lx, 1 és 1. INDUL AZ NBI Alapszakasz 1. forduló. Július 22., szombat. A-csoport: Kispest - Dunaferr, Nyírség - Győri ETO 17 óra, Ferencváros - Haladás 20 óra. A Matáv-Sopron - Lombard mérkő­zést szeptember 2-án rendezik. B- csoport: Újpest - Vasas (ml) 17 óra, Zalaegerszeg - Pécs, Videoton - Nagykanizsa 20 óra. Július 23., vasárnap. B-csoport: MTK - Deb­recen 19.30 óra. ELLENFÉL LEHET Az Európai Labdarúgó Szövetség Nyonban elkészítette a labdarúgó Bajnokok Ligája 3. selejtező fordu­lójának sorsolását. Amennyiben a Dunaferr továbbjut a 2. fordulóból a horvát Hajdúk Split ellen, akkor a Shelboume (ír) - Rosenborg (nor­vég) párharc győztesével találko­zik. SCHMrTT A LÁNGGAL Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bi­zottság elnöke a fáklyás váltó 95. napján, szeptember 10-én délelőtt Sydney egyik elővárosában, Vincentiában fut az olimpiai láng­gal. Visszanyerni az önbizalmat Szerződés a futball kormányszintű reformjáról A Magyar Labdarúgó Szövet­ség, a hivatásos alszövetség, vala­mint az Ifjúsági és Sportminisztéri­um- Orbán Viktor kormányfő je­lenlétében - a magyar labdarúgás reformjáról szóló megállapodást írt alá pénteken.- Nem tudjuk, milyen ered­ményre fogunk jutni, de jók a re­ményeink - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a budapesti labda­rúgó fórumon. - A legfontosabb feladat most az, hogy visszanyer­jük önbizalmunkat és önbecsülé­sünket. A miniszterelnök hozzá­Futballkötvény A Profiliga Kft. a labdarúgás fejlesztésére kidolgozott prog­ram részeként ötéves lejáratú kötvényprogramot indít. Muszbek Mihály, az MLSZ Hivatásos Labdarúgó tette: a kormány tud segíteni, és tisztában van azzal, hogy mit kell tennie. Száz év magyar futballjának tör­ténetében teljesen egyedülálló a mai nap, mert olyan szerződést ír­tak alá, amilyenre korábban egy­szer sem volt példa - fogalmazott Bozóky Imre, az MLSZ elnöke. - A labdarúgás nagy sikere: nyilvánva­lóvá vált, hogy az államnak, a kor­mánynak hivatalosan is szüksége van rá - értékelte a sportfórum vé­gén megkötött kontraktust az MLSZ első embere. Alszövetségének pénzügyi veze­tője úgy nyilatkozott, hogy a ter­vek szerint a Profiliga Kft. 8,3 milliárd forint értékű kötvényt bocsát ki, több részletben, zárt körben. ■ BALOGH Előkészületi labdarúgó-mérkőzés Bag - Balassagyarmat 2-3 (1-2) Minden szombaton változatos kínálattal ♦ SUZUKI $ SUZUKI ♦ SUZUKI $ SUZUKI SUZUKI VITAI EGER MÁRKAKERESKEDÉS ÉS SZERVIZ Egerben, a Rákóczi út 94. alatt (TESC0 mellett), Tel./fax: 36/537-370, 30/995-4123. Szerviz: 36/537-377 Használt autók eladása-részletre, vétele-készpénzre. HITEL! ‘O d ‘CB ‘Í c 5 * c ■3 Q 0) 0) ‘CB G N <ß CB I • 20-30% befizetéstől - 12 éves korig • 6 év futamidő • Alacsony kamat Daewoo Tico '97 fehér 96 lila 97 ezüst 96 zöld met. 97 zöld met. Daewoo Espero 95 s.kék 97 met.barna Nexia 96 lila met. 95 ezüst FSO 98 fehér Skoda Felicia kombi 99 bordó Felicia LXI 96 fehér 1.070.000. ­1.030.000. ­1.070.000. ­1.030.000. ­1.120.000. ­1.399.000. ­1.450.000. ­1.320.000. ­1.300.000. - 980.000.-+ÁFA 1.800.000. - 1.210.000.­Favorit 90 fehér 90 fehér Citroen Berlingo 98 zöld Opel Combo 99 fehér Lada 1500 kombi 93 fehér Ford Escort 89 piros Trabant 1.1 90 kék Mazda 626 '88 szürke Renault Laguna 1.8 95 bordó Ford Orion 1.6 '87 ezüst Daewoo Lanos 98 fehér Opel Ascona 94 kék Opel Astra Caraván 96 fehér 510.000. ­580.000. ­1.650.000. -+ÁFA 1.400.000. -+ÁFA 525.000. ­650.000. ­300.000. ­690.000. ­1.990.000. ­660.000. ­1.999.000. - 330.000.­1.450.000. ­AKCIÓ! AUTÓBESZÁMÍTÁS A PIACI ÁR FELETT. Minden típusú gépjármű szervizelése, zöldkártya készítése. (16601) FIAT DARAZS 98 KFT 1. Citroen BX1.9 TRD, '84-es évj., elektromos ablak, központi zár, vonóhorog 370.000 Ft 2. Fiat Docato 2.5 D '93-as évj., 6 személyes 1.350.000 Ft 3. Opel Astra 1.4 GL '97-es évj., klíma, központi zár, ABS, elektromos ablak 1.950.000 Ft 4. Ford Transit 2.5 D '87-es évj., 9 személyes 950.000 Ft 5. Ford Escort 1.3 '97-es évj., központi zár, rádiómagnó, spoiler, kevés km-rel 1.690.000 Ft 6. Fiat Punto 55 S '96-os évj., Fiat Code, rádiómagnó, sárgametál 1.430.000 Ft 7. Mitsubishi 2.4 D '92-es évj., platós 1.250.000 Ft 8. Fiat Palio, We 1.7 TD '99-es évj., légzsák, szervó, j elektromos ablak, központi zár 2.780.000 Ft 9. Mercedes 410 D, 3.0 D, '91-es évj., szervokormány, zárt 1.350.000 Ft + áf* 10. Ford Transit 2.5 D '96-os évj., 6 személyes tgk 2.600.000 Ft 11. Ford Escort 1.3 '95-ös évj., központi zár, riasztó, alufelni, spoiler 1.550.000 Ft 12. Suzuki Swift 1.3 '98-as évj., központi zár, riasztó, elektromos ablak 1.495.000 Ft 13. Fiat Ducato 101.9 TD '98-as évj., 6 személyes tgk 3.200.000 Ft 14. Mercedes 601 D 79-es évj., 6 személyes, platós 520.000 Ft 15. Fiat Brava SX ’99-es évj., ABS, szervó, légzsák, központi zár, ■ elektromos ablak 2.280.000 Ft 16. Mercedes 190 E '87-es évj., automataváltó, alufelni, rádiómagnó 1.190.000 Ft 17. Fiat Scudo 1.9 D drapp, '98-as évj., zárt, vonóhorog 2.600.000 Ft 18. Citroen C 25 '90-es évj., 9 személyes 1.430.000 Ft 19. Ford Escort 1.6 XR3, '89-es évj., központi zár, spoilerek, ködfényszóró, alufelni 730.000 Ft 20. Toyota Haise 2.4 D, '93-as évj., 9 személyes 1.500.000 Ft 21. Suzuki Swift 1.3, '93-as évj., rádiómagnó 980.000 Ft '22. Fiat Tipo 1.7 D. '88-as évj., központi zár, elektromos ablak, digitális műszerek 695.000 Ft Jászberény, Jászteleki u. 1. Tel.: 57/404-890,412-943 Emelkedhet az Adrenalin-szint! Magyar sztárok ülhetnek Forma-1-es kocsiba Augusztus 8-9-én a Forma-l-es West-McLaren- Mercedes fő támogatóinak ma­gyarországi leányvállalatai - a Reemtsma Debreceni Dohány­gyár Kft. és az MB Autó Ma­gyarország Kft. - jóvoltából Ma­gyarországra látogat az istálló világhírű Adrenalin Programja: 1998. augusztusa óta a finn Mika Häkkinen és a skót David Coulthard csapatának kétüléses versenyautója és a McLaren FI GTR túraautója járja a világot, hogy népszerűsítse a sportágat. Az MP 4-98T Forma-l-es modell a plusz utasüléstől és néhány aerodinamikai változta­tástól eltekintve pontosan olyan, mint a valódi, a verse­nyekről ismert „ikertestvére” Hajtóműve, akárcsak a kétsze­res világbajnok Häkkinen autó­jában, több mint 750 lóerős Mercedes-motor. A McLaren GTR - Grand Tour Racing - ko­csi a világ legerősebb zárt ver­senyautói közé tartozik, menet­teljesítménye csaknem meg­egyezik a Forma-l-es autóké­val, végsebessége meghaladja a 300 km/órát is. Bemutatása óta a West- McLaren-Mercedes kétüléses versenyautóját többek között kipróbálta már János Károly spanyol király, Vaclav Klaus, a cseh parlament elnöke és Michael Douglas filmcsillag is. A versenyautó utasüléseinek beigazítása (hat hazai sztár lesz a szerencsés kiválasztott, akik számára a testformájuknak megfelelő ülést készítenek), ü- letve a bemutató szabályainak ismertetésére augusztus 8-án kerül sor Budapesten, nyilvá­nos program keretében. Más­nap már zártkörű lesz az écsi Rábaringen a tesztelés, amikor a két versenyautó egymás után felváltva teszi meg köreit. ■ HÍREK A FORMA-1 VILÁGÁBÓL A Nemzetközi Automobil Szövetség július 25-én, kedden Londonban zárja le a vasárnapi Osztrák Nagydíjon győztes finn Mika Häkkinen (West McLaren Mercedes) autójának szabályta­lan alkatrésze miatti vizsgálatot. A címvédő kocsijában az elekt­ronikáért felelős dobozról hi­ányzott az igazoló pecsét. Jól van, így eündulhat a júli­us 30-i Német Nagydíjon Eddie Irvine, a Jaguar ír pilótája, aki hastáji panaszok miatt nem vett részt a vasárnapi osztrák futa­mon. A tavalyi vb-második piló­ta még gyógyszereket szed, de már Silverstone-ban tesztel, a jövő hét végén pedig indul Hockenheimben. ■ A fiatalokból álló SBTC tavasszal három pont híján búcsúzott...

Next

/
Oldalképek
Tartalom