Nógrád Megyei Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-07 / 157. szám

4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap MEGYEI K Ö R K É SZOLGÁLTATÁ S 2000. JÚLIUS 7., PÉNTEK P ­Vidróczki Marci kopjafát kap Mátraverebélyben A település Szentkúthoz vezető útja mellett - ahogy ott neve­zik „a faluban”- volt található egy épületben a kocsma, a mo­zi, a hentesüzlet, a zöldséges. Nem véletlen, hogy nap, mint nap pezsgett az élet. Az épület mostanra már egy romhalmaz, néhány hónapja életveszélyessé nyilvánították. Szó volt róla, hogy talán lebontják, de erre már aligha lesz szükség. Pedig egykoron neves énekesek léptek itt fel, Latabár Kálmán szó­rakoztatta a nagyérdeműt. Szabó János jegyzővel ez ügyben - és másban - váltottunk szót.- Az épületet eladtuk, egy duna­újvárosi kft.-nek. - mondja a jegyző.- Meg lehet tudni, hogy ez a kft. milyen célra fogja használni ?- A tervek szerint egy szórakoz­tató funkciót betöltő épületegyüttest akarnak csinálni, amelyben lesz például disco, a mozi helyett. Sze­rencsére még időben jött e cég meg- vételi szándéka, ugyanis az épület életveszélyes. Néhány hét leforgása alatt szinte már semmire nem lehe­tett volna használni annyira tönkre­tették és elhordták az anyagokat.- Egy ideje építkezések folynak - ha kis ménékben is - a „Rózsa­domb"-on. Ez azt jelenti, hogy gya­rapszik a község lakossága ?- Nem mondhatjuk, hogy gya­rapszik. Én inkább azt tapasztal­tam, hogy mióta itt vagyok - 1999 augusztusa óta -, nemhogy nőne, hanem lassú mértékben csökken a lélekszám. Valamikor az előző év végén mintegy 2190 volt a lakosok száma, s azóta ha nem is látványos mértékben, de fogynak az emberek. A „rózsadombi ’’építkezésekre né­hány engedélyt kiadtunk, de ez csak pár házat és pár családot jelent. Annyira csekély, hogy talán még az elvándorlók és a bevándorlók szá­mát sem hozza egyensúlyba.- Nagy riadalmat keltett a köz­ségben, hogy valaki ellopta a Szent­kúthoz vezető keresztet, amely már jó néhány évtizede köszönti a láto­gatókat. Valóban ellopták?- Nem, erről szó sincs. Csupán az történt, hogy a keresztet már annyira megviselték az időjárás vi­szontagságai, hogy ideje volt a reno­válásnak, amit sikeresen végre is hajtottak, s immáron megújult kül­sővel várja a községbe és természe­tesen a Szentkútra látogatókat.- Nagyobb szabású rendezvény előtt állnak. A mintegy 800 éves tempbmot jelenleg is renoválják...- Nem mi, hanem a római katoli­kus egyház, hisz a templom az ő tu­lajdonukat jelképezi. Mintegy két éve kezdődött el az a folyamat, amelynek végére augusztus 15-én tesznek pontot. Ekkorra sok neves egyházi méltóságot várnak a temp­lomszentelésre. Az előrejelzések szerint talán még külföldi vendége­ket is köszönthetünk majd Mátraverebélyben. Annyit még mondhatok: nem kis dolog ez a templom és a község életében. mmmsmmmimmmmmmmmmMmmmmM.- Történt olyan esemény a közel­múltban, amelyet Ön említésre mél­tónak talál?- Alpolgármesterünk, lakubovics Gábor pályázatot nyújtott be az Országépítő Alapítványhoz. A pá­lyázat sikerrel járt, aminek köszön­hetően előreláthatólag augusztus 20-án, a Millecentenáriumi parkban egy ünnepség keretében avatják majd fel azt a kopjafát, amelyet Vidróczki Marci a híres betyár tiszte­letére állítanak. Vidróczki 1859-ben született országszerte híres betyár volt, aki szinte mindig menekült a törvény elől. 27 évre elítélték, de ő nem akart bűnhődni, s ezért inkább elszökött hazájából s a Bükk és a Mátra erdeiben bujdosott. A sors hozzánk vetette Mátraverebélybe, ahol is az erdőben lévő Farkas­lyukban bujdosott. 1000 forintot tűztek ki vérdíj gyanánt a fejére. Egy nap épp a Zagyva-parton bujdosott, mikor két községbeli lakos - Rácz András és Pintér István - meglepte és a saját fejszéjével agyonverte. Verebélyi Pál községi bíró Nagybá- tonyba vitette, majd onnan Egerbe szállították, s 1873-ban az „Eger” című újság tudósított arról, hogy ott temették el. A kopjafa története abból ered, hogy Vidróczkit 7 nyár­fa és egy vadkörtefa alatt verték agyon. Az Országépítő Alapítvány ebből a 7 nyárfából szeretne egy kopjafát faragni és állítani a Millecentenáriumi parkban, hogy aki elmegy előtte annak eszébe jus­son a híres verebélyi betyár. FISSZA mmmmmmmmmsmimmmmM Színvonalas munka, jó légkör A Nógrád Megyei Hírlap 2000. június 29-ei számában, „Győznek az érvek és a tények a nagyoroszi önkormányzatban” című cikkel kapcsolatban sze­retnénk, ha helyt adnának az alábbiaknak is. A Knaus Lakókocsigyár 1993 óta működik Nagyorosziban, je­lenleg 240 főnek ad munkát. Cé­günk mindig is nagy hangsúlyt fordított a dolgozóink munkahelyi jó közérzetére, megbecsülésére. Valljuk, hogy jó minőségű, az igényes nyugat-európai piac szá­mára készített terméket csak nyu­godt munkahelyi légkörben, dol­gozóink konstruktív, pozitív hoz­záállása esetén lehet gyártani. Cégünk - a cikkben leírtakkal szemben - mindig is kifizette dol­gozóinak a túlmunka díját és az utána törvényesen járó pótlékot is. Ezekért tehát soha, semmilyen „harcot” nem kellett folytatni, sőt kiemelkedően magas premizálási (mozgóbér) rendszert vezettünk be dolgozóink magas színvonalú munkájának megbecsülésére. Gyárunk jó hírét hűen tükrözi, hogy minden egyes új munkahely betöltésekor többszörös a túlje­lentkezés. Cégvezetésünk folyamatosan azon dolgozik, hogy a Knaus ma­gyarországi vállalatcsoportja ál­landóan gyarapodjék, s ez a kör­nyéken mind több család számára jelent biztos megélhetést. A lakókocsigyár mellett üzemeltet­jük még a sátorvarrodát, a huzat­varrodát, a lakókocsi szállítási üz­letágat, új műanyaggyárat építet­tünk, összesen 400 főt foglalkoz­tatunk. _____________________________SZOKOLAI LÁSZLÓ műszaki vezető Nagyoroszi Maradandó élmény Salgóbányáról A Mozgáskorlátozottak Egymást Segítők Egyesü­lete a „Kéz a kézben” Önálló Életvitel Táborban részt vevő családok nevében köszönetét fejezi ki a Soros Alapítványnak, a Nógrád Ifjúságáért Gyer­mek és Ifjúsági Alapítványnak, a salgóbányai Medves Hotel vezetőinek és munkatársainak, hogy lehetőséget biztosítottak tartalmas, maradandó él­ményekben gazdag szabadidős tevékenységre és hasznos ismeretek megszerzésére. „Kapásom van!” - Horgászsarok Egy üzleti partnerünk azonos szenvedélyünk okán ajánlotta még az év elején: töltsék egy hét végét a Tisza-parti házuk­ban, hosszan ecsetelte a ránk váró horgászélményeket. Poroszlón jártam májusban. Ameddig a szem ellát üzlet, üz­let hátán, vendégcsalogató cé­gérek utcahosszon, zárt ajtók, üres kirakatok, mögöttünk megannyi máról holnapra kilá­tástalanná vált élet. A televízió képernyőjén lepusztult óriások és apró halak úsznak alá. Halá­szok temetnek. Szakemberek (?) nukleáris katasztrófával egyenértékű ökológiai csapás­ról szólnak. A turisták a kártérí­tés igénye nélkül mondják fel több évre szóló szerződéseiket. Román-magyar tárgyalások, A Tisza és a média gyanúsítgatások(l), kormány- biztos... Egy július 6.-i reggeli hír (a nyilatkozó helyi szakember): - Nem eladható a tiszai hal, pedig van bőven. A Tisza-tó továbbra is horgászparadicsom. Folyik a halászok átképzése halőröknek. Egy hét végén családostul meglátogatjuk partnerünket. Én a horgászokat csak nézhetem, nem tudom kipróbálni a felgu­mizott spicbotom, az unokám nem fürödhet a folyóban. A Tisza-ügyben teljesen ért­hetően nagy a tanácstalanság. Az bizonyos, hogy minden hor­gászható halfajnak maradt kép­viselője a vízben, mivel a szeny- nyezés elől a holtágakba, csator­nákba és a Tisza-tóba menekül­tek a halak. A cián a vízben oldódik, hí­gul, a tavaszi ár átmosta a med­ret. A cián nem épül be élő szer­vezetekbe. Túlélte a gondatlan, felkészületlen ember merényle­tét. Várja a hétvégeken a már megszokott 300 ezer vendégét, közel 25 ezer hektáros vízfelüle­ten.- HOROG ­Készpénzfizetési számla A Pénzügyminisztérium tájé­koztatása szerint az egyszerűsí­tett (készpénzfizetési) számla adattartalmára vonatkozó az Adó- és Ellenőrzési Értesítő 2000. évi 7. számában 85. pont alatt megjelent iránymutatás a következőkkel egészül ki. Az egyszerűsített (kész­pénzfizetéses) számlán to­T vábbra is az adóval számítolt ellenértéket kell feltüntetni adókulcsonkénti részletezés­ben, valamint azt, hogy a számla végösszege „felülről számítottan” hány százalék áfa-t tartalmaz. Az áfa-törvény 44. paragrafus (1) és (2) bekez­désében foglaltakat nem önma­gukban, hanem - egyszerűsített számla esetében - a törvény 13. paragrafus (1) bekezdés 17. pontjával összevetve szükséges értelmezni. Ebben a vetületben egyszerűsített számla esetében a számla végösszege tekinten­dő „adóalapnak” mivel ebből visszaszámítással határozható meg az adó összege. Skandináv lottó A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a Skandináv lottó nyerőszámai a következők: Első sorsolás: 10, 12, 17, 19, 25, 30, 32 Második sorsolás: 1, 8, 10, 18, 28, 34, 35 A szerdán este kihúzott, 27. heti Skandináv lottó nye­reményei a következők: 7 találatos szelvény nem volt; a 6 találatosokra, egyen­ként 120 852 forintot; az 5 ta­lálatosokra 2738; a 4 találato­sokra pedig 555 forintot fizet­nek. 'itáSSmm W * mfrimil fflpP a, ^ B.-gyarmat Pásztó B.-terenye Salgótarján tojás 18-23 Ft/db 14-20 Ft/db 18-22 Ft/db 18-22 Ft/db burgonya 150 kg 100-140 Ft/kg 150 Ft/kg. 79 Ft/kg vöröshagyma 120 Ft/kg 100 Ft/kg 100 Ft/kg 100 Ft/kg fokhagyma 360 Ft/kg 300 Ft/kg 350 Ft/kg 299-350 Ft/kg sárgarépa 150 Ft/cs 100 Ft/cs 150 Ft/cs 80-150 Ft/cs petr. gyökér 160 Ft/cs 160 Ft/cs 120 Ft/cs 100 Ft/cs karfiol 180 Ft/kg 160 Ft/kg 150 Ft/kg 150-180 Ft/kg kelkáposzta 200 Ft/kg 160-200 Ft/kg 200 Ft/kg 199 Ft/kg karalábé 60 Ft/db 30-40 Ft/db 60 Ft/db 40-60 Ft/db fejes káposzta 80 Ft/kg 70-80 Ft/kg 80 Ft/kg 80 Ft/kg sav. káposzta 150 Ft/kg 140 Ft/kg­150 Ft/kg alma 220 Ft/kg 120-200 Ft/kg 220 Ft/kg 100-250 Ft/kg paradicsom 180 Ft/kg 100-160 Ft/kg 160 Ft/kg 69-140 Ft/kg zöldpaprika 200 Ft/kg 150-180 Ft/kg 190 Ft/kg 99-200 Ft/kg őszibarack 300 Ft/kg 180-250 Ft/kg 260 Ft/kg 100-250 Ft/kg görögdinnye 120 Ft/kg 120 Ft/kg 120 Ft/kg 99 Ft/kg HÉT VÉGI ÜGYELETEK Orvosi készenlét Salgótarján: A hét végi orvosi (sürgősségi) ügyeleti ellátás péntek 16 órától - hétfő reggel 7.30 óráig tart. A központi ügye­letet (felnőtt és gyermek), az Ady Endre út3. szám alatt, a volt Bőr- és Nemibeteg-gondozó épületében lévő egészségügyi lé­tesítményben kereshetik fel. Tel: 32/410-853. Az anyatejgyűjtő állomáson - szintén az Ady Endre út 3. szám alatt - szombat, vasárnap reggel 8-9 óra között veszik át a tejet. Bátonyterenye, Rétsági A megszokott helyeken lesz ügyeleti ellátás, péntek délután 16 órától - hétfő reggel 7.30 óráig. Szécsény, Rákóczi út 113., alatt péntek 16 órától - hétfő reggel 7 óráig tart az ügyeleti ellátás. Telefon: 32/370432. Héhalom: Arany J. út 2. Lelkisegély telefonszolgálat: Balassagyarmat: 35/313-000, Salgótarján: 32/311-600. Gyógyszertárak nyitva tartása A hét végi ügyeleti ellátást - péntek 16 órától - hétfő reggel 7 óráig - az alábbi gyógyszertárak tartanak megyénkben: Salgótarjánban - a Fő tér 9. szám alatti Pécskő gyógyszertár tart ügyeletet. Balassagyarmaton - a Bajcsy út 20. szám alatti Remény gyógyszertár ügyel. Pásztón - a Fő út 54. szám alatti Korona patika, tel.: 460-842., tart ügyeletet. Szécsényben - a Rákóczi út 67. számalatti Szentháromság gyógyszertár ügyel. Bátonyterenyén - a bányavárosi, Ózdi út 31. szám alatti Elixir patika tart ügyeletet. Rútságon - nincs ügyelet, a sürgős segítségre szoruló betege­ket Balassagyarmat & Vác patikái látják el. Állatorvosi ügyeletek A Magyar Állatorvosi Kamara Nógrád Megyei Szervezeté­nek magánállatorvosi (betegbejelentés) ügyeleti szolgálatán a hét végén, - (pénteken 14 órától - hétfőn reggel 6 óráig) az alábbi orvosok tartanak ügyeletet: Balassagyarmat és Szécsény ügyeleti körzet (B.-gyarmat, Szécsény, Endrefalva, Szügy, Rimóc, Terény, Magyamándor és környéke) - dr. Pintér Gábor, 3170 Szécsény, Kassai út 24., tel.: 32/370-536, mobil: 06-30/9581-584, Rétsági ügyeleti körzet (Rétság, Romhány, Diósjenő, Nézsa, Nagyoroszi, Érsekvadkert, Drégelypalánk és környéke) - dr. Lukáts András, 2645 Nagyoroszi, Kossuth út 7, tel.: 35/374- 107, mobil: 06-30/9835-362, Salgótarjáni ügyeleti körzet: (Salgótarján, Cered, Karancskeszi, Karancslapujtő, Kishartyán, Bátonyterenye, Márkháza, Mátraterenye, Kazár és környéke) - dr.Gál József, 3123 Cered, Petőfi u. 83., tel.: 32/408058, Pásztói ügyeleti körzet (Pásztó, Kálló, Cserhátszentiván, Ecseg, Palotás és környéke) - dr. Boros Imre, 3060 Pásztó, Kossuth út 34., tel.: 32/460490, mobü: 06-30/9456-257. Nógrád Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás hatósági állatorvosi ügyelete a hét végén (pénteken 14 órától - hétfőn reggel 8 óráig) az alábbiak szerint lesz: Rétság és környékén: dr. Érsek Ervin, 2660 Balassagyarmat, Rákóczi u. 28., tel.: 35/344-232, mobü: 06-30/9498-676, Balassagyarmat, Szécsény és környékére dr. Érsek Ervin, 2660 Balassagyarmat, Rákóczi u. 28., tel.: 35/344-232, mobil: 06-30/9498-676, Salgótarján és környékén: dr. Mag Gyula, 3100 Salgótarján, Kővár út 4., tel.: 32/421-307, 440-268, mobü: 06-20/9362-008; Pásztó, Palotás és környékén: dr. Bene Tibor, 3060 Pásztó, Ibolya út 2., tel.: 32/460-543, mobü: 30/9542-746. ■ Szentmisék, istentiszteletek Salgótarján Római katolikus templomok: Főplé­bánia: szombaton 1730, vasárnap 9.30,11, és 1730 órakor lesz a szent­mise. Forgáchtelepi kápolna: kéthetente va­sárnap 8 órakor tartják a szentmisét. Szent Lázár Kórház kápolnájában vasárnap 16 órakor van a szentmise. Zagyvapálfalván: szombaton 18 óra­kor, vasárnap 10 órakor lesz szent­mise. Baglyasalja: szombaton 16.30-kor, vasárnap 8.15 órakor tartják a szent­misét. Zagyvaróna: szombaton 18 órakor, vasárnap 10 órakor tartanak szent­misét. Somoskőújfalu: vasárnap 9.15 órától lesz a szentmise. Rónafalu: vasárnap de. 8.30 órakor kezdődik a szentmise. Acélgyári templom: szombaton 18 órakor, vasárnap 8.30 és 10 órakor lesznek a szentmisék. Evangélikus templom: istentisztelet vasárnap a Salgó úti templomban 10.30, Zagyvapálfalván 13.30 óra. Baptista imaház: istentisztelet vasár­nap 9.30 órakor. Református templom: istentisztelet vasárnap 10 órától. Adventista egyház st.-i gyülekezete: (Munkásotthon tér 5., SZÜV mö­gött) istentisztelet pénteken 18, szombaton 10.45-12, 14.30-15.30 órakor. Hit Gyülekezet: istentisztelet a városi sportcsarnokban minden vasárnap 15 órától. St. Ezüstfenyő otthonban: minden hó­nap első péntekén 10 órától kezdő­dik az istentisztelet. Balassagyarmat Római katolikus templom: szomba­ton este 19 órakor, vasárnap 7, 8.30, 11, és 19 órakor tartják a szentmisét. Evangélikus templomban: istentisz­telet vasárnap 9,10,19 órakor. Református templom: istentisztelet minden vasárnap 10 órakor, minden hónap első vasárnapján úrvacsorái szolgálat. Balassagyarmati kórház kápolnájá­ban: minden hónap első vasárnap­ján istentisztelet. Szécsény Római katolikus templom: szomba­ton 7 és 19 órakor, vasárnap 7, 9.30 és 19 órakor lesz szentmise. Evangélikus tempbm: istentisztelet vasárnap 8.30 óra. Református istentisztelet minden hó­nap 3. vasárnapján 17 órakor az evangélikus templomban. Pásztó Római katolikus tempbm: szomba­ton 7 órakor, vasárnap 9 és 19 órakor lesz a szentmise. A Szentlélek tempbmban: szomba­ton 16 órakor kezdődik a szentmise. Hit Gyülekezet: istentisztelet a gyüle­kezeti házban (volt áfész-épület) va­sárnap 15 órakor. Rétság Római katolikus tempbm: vasárnap 8 és 11 órakor kezdődnek a szentmi­sék. Evangélikus imaház: vasárnap 8.30 órától evangélikus istentisztelet. Református istentiszteletet minden páratlan vasárnap 8 órától tartanak a művelődési házban. Bátonyterenye Római katolikus templom: Nagybátony (falu) szombaton 18 órakor, vasárnap 11 órakor lesz a szentmise. Bányavárosban: szombaton 16 óra­kor tartják a szentmisét. Maconka: vasárnap 8.30 órakor kez­dődik a szentmise. Kisterenye: szombaton 18 órakor, va­sárnap 8.30 órakor lesz a szentmise. Ezüstfenyő otthonban: (Bátonyterenye) minden szombaton 15 órakor az intézmény könyvtárá­ban: katolikus szentmise. Mizserfai otthonban: minden héten szombaton, 14 órától van szentmise. Szentkút A kegytempbmban: vasárnap 9 és 10.30 órakor tartanak szentmisét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom