Nógrád Megyei Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-29 / 176. szám

2000. JÚLIUS 29., SZOMBAT HAZAI TÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 9. oldal Nincs új rádióelnök Módosításra szorul a médiatörvény Budapest Jövő keddtől nincs elnöke a Magyar Rádiónak, mert a jelenlegi vezető, Hajdú István mandátuma július végével lejár, az intézmény kuratóriuma pedig a héten nem választotta meg az egyetlen jelöltet, Kondor Katalint. A kuratórium elnöksége Kondor Katalint, a Kossuth adó főszer­kesztőjét jelölte az elnöki poszt­ra. Jónak találták másik két pá­lyázó, Hajdú István jelenlegi el­nök és Szayli József, a Petőfi adó munkatársának pályázatát is, ám őket nem jelölték. Több kurátor éppen ezt kifogásolta, mondván, ha több a jelölt, nagyobb a meg­mérettetés lehetősége. Eltérően ítélik meg a parla­menti pártok a sikertelen elnök- választás okát. A Fidesz sajnálja, hogy Kondor Katalin nem kapta meg a szükséges szavazatot. A Magyar Demokrata Fórum politi­kai egyeztetést sürget, csakúgy, mint a Független Kisgazdapárt, igaz, utóbbi csupán két ember, Orbán Viktor és Torgyán József személyes döntésére bízná a kö­zös, immáron kompromisszu­mos jelölt megtalálását. A MIÉP az SZDSZ-es és az MSZP-s társa­dalmi kurátorokat okolta a ku­darcért. A szocialisták és a sza­baddemokraták a sikertelensé­gért az „erőteljesen és nyíltan nyomuló kormánypártokat” hi­báztatják. A szakmai szervezetek ugyan­akkor egybehangzóan a média- törvényt okolják a fiaskóért. A Magyar Újságírók Szövetsé­ge már két évvel ezelőtt tiltako­zott a médiatörvény működés- képtelensége miatt. Wisinger Ist­ván, a szervezet elnöke tegnap emlékeztetett rá, hogy a MUOSZ elnöksége már akkor kiemelte: súlyos gondok vannak a kurató­riumok összetételével, és érezhe­tő a testületek munkájában ta­pasztalható közvetlen pártpoliti­kai befolyás. Kása Csaba, a Magyar Újság­írók Közösségének elnöke is kifo­gásolta, hogy a szakmai szerve­zetek nem kapnak beleszólást a kuratóriumok munkájába, ugyanolyan feltételekkel kell sor­ban állniuk a társadalmi testületi tagságért, mint bármely más civil szervezetnek. Szerinte a civilek­nek jelenleg adott egyéves tagság nem elegendő a felügyelt terület megismerésére. Mindkét újságíró-szövetség vezetője hangsúlyozta, hogy a parlamentnek minél hamarabb foglalkoznia kell a médiatörvény módosításával. ■ Gyógyeszközök kölcsönbe Jobban jár az egészségbiztosítás kasszája is Budapest A nyugati országok gyakor­latához hasonlóan hamaro­san nálunk sem kell meg­vásárolni az átmeneti időre szükséges gyógyászati segédeszközöket. A köl­csönzési rendszer kedvező kísérleti tapasztalatai alap­ján hamarosan minden megyére kiterjedő kölcsönzőhálózatot hoznak létre. Dr. Lampé Zsolttól, az Országos Egészségbiz­tosítási Pénztár főigaz­gatójától megtudtuk, hogy a kísérletben azok a Heves és Pest megyei gyó-gyászati segédeszköz forgalma­zók vettek részt, akik ezen a sajátos piacon kellő tapasztalattal rendel­keztek és vállalták az új szolgál­tatással kapcsolatos kockáza­tot is. Az április óta eltelt két hónap alapján a kölcsönzési rendszer sikeresnek mondható. Különö­sen a betegek pénztárcáját kí­mélik meg azzal, hogy a csupán néhány hétig szükséges segéd­eszközöket nem kell megvásá­rolniuk. De természetesen a tár­sadalombiztosítás kasszája is jól jár, mert azonos keretből több betegnek nyújthatnak tá­mogatást. Vannak persze, akik a köl­csönzési árakat magasnak tart­ják. Ezzel kapcsolatban a szak­emberek hangsúlyozzák, hogy az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szigorú előírásainak megfelelően a fer­tőtlenítés költségeit is meg kell téríteni a köl­csönzések során. Eb­ből következően van­nak olyan gyógyászati segédeszközök, ame­lyek megfelelő fertőt- lenítési lehetőség hí­ján nem is kerülhet­nek a kölcsönözhető eszközök körébe. A biztosító tervezi a visszavá­sárlási lehetőség bevezetését is. így a betegek tulajdonában lévő régebbi, de még megfelelő álla­potú eszközök - például a szek­rények tetején porosodó man­kók - újra hasznosíthatókká válnak. ________ N. ZS. REN DŐRSÉGI LADÁK. Befejeződött annak a 2200 darab terepjárónak a beszállítása, amelyeket az orosz államadósság fejében rendelt meg a magyar kormány. Az új gépkocsikat tegnap Pintér Sándor belügyminiszter adta át Budapesten az érintett települések polgármestereinek, rendőrségi és tűzoltósági vezetőinek. FOTÓ: EUROPRESS/DIÓSI IMRE Több támogatás, emelkedő árak Már megkezdődött a tankönyvek kiszállítása A több mint egymillió hazai diák számára augusztus végéig kell kiszállítani az iskolák által megrendelt tankönyveket. Az Oktatási Minisztérium az idén jelentős mértékben növelte a kiadványok megvásárlására adott támogatást, s az jelenleg a költségeknek körülbelül negyven százalékát fedezi. Budapest A 2000/2001. tanévre az iskolák által meg­rendelt több mint 18 millió tankönyvet leg­később augusztus 27-ig, a hivatalos tanévkezdés előtti utolsó napig kell megkapniuk az intézmé­nyeknek. A tankönyvek ára átlagosan hét-nyolc száza­lékkal nőtt, de ezt, mint Koianitz László, az Ok­tatási Minisztéri­um tankönyvfő­osztályának veze­tője lapunknak el­mondta, a csalá­dok többsége nem fogja megérezni. Ennek oka az, hogy a tárca a könyvek megvá­sárlásához a tava­lyi 1700 helyett eb­ben az évben 2250 forint támogatást ad minden diák után. A juttatások harmincszázalé­kos emelkedés el­lenére azonban azok a szülők, akiknek elsős, vagy felsőbb osz­tályba lépő gyer­mekük van, mé-gis többletkiadásokkal számol­hatnak. Ezek a tankönyvcsomagok ugyanis min­dig drágábbak a többi évfolyam számára kötele­ző új kiadványoknál. Kivételt jelentenek termé­szetesen azok a családok, ahol van olyan gyer­mek, aki ugyanabba az osztályba megy, mint elő­ző évben a testvére, és könyveit át tudja adni öcsének, vagy húgának. A minisztériumi támogatás idén körülbelül a költségek negyven százalékát fedezi, de az is­kolák szabadon dönthetnek arról, hogy milyen arányban osztják szét a pénzt tanulók között. A rászoruló diákokat a helyi önkormányzatok is támogatják; ennek mértéke településenként na­gyon változó. Az iskolák a maguk részéről kü­lönböző akciókkal próbálnak könnyíteni a sze­gényebb családok helyzetén. A leggyakoribb az, hogy a régi könyveket újra felhasználják, vagy úgynevezett tartós könyveket vásárolnak. A ke­mény fedelű, nehezen elnyűhető kiadványokat nem kell a tanulóknak megvásárolniuk, hanem az iskola könyvtárából kölcsönözhetik ki őket az év elején. A diákoknak a kiadók közötti mind élesebb verseny is kedvez, mert a megrendelések el­nyerése érdekében csupán kis mértékben merik emelni az áraikat. Igaz, sok esetben a burkolt megvesztegetés módszerét is bevetik azért, hogy az iskolák az ő könyveiket hasz­nálják. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a gyerekek bizonyosan a legjobb kiadványok­ból tanulnak. Sorozatgyilkos öli a prostikat? Három hét alatt négy fővárosi prostituáltat öltek meg., A rendőrség még nem tudja, hogy ugyanaz végzett-e július 8-án és 20-án egy-egy lánnyal, aki tegnapelőtt délután két nőt ölt meg egy angyalföldi lakásban. Az egyik legelismer­tebb nyomozó viszont egyértelműen sorozatgyilkosra tippel, Budapest Vigyázat, vadveszély az utakon! Az őzek augusztus 20-ig tartó párosodási időszaka miatt fokozott vadveszéllyel kell számolniuk a közutakon az autósoknak. A vadászati szakember szerint az esetleges ütközés utáni legfőbb teendő a legközelebbi vadász- társaság értesítése, ennek híján kártérítésre csak hosszas bírósági procedúra után van remény. Budapest Az első két eset még nem keltett nagy riadalmat, hiszen minden évben megölnek egy-két utca­lányt, ám az időben közel eső csütörtöki kettős gyilkosságra már mindenki felkapta a fejét. A főváros XIII. kerületében, az An­gyalföldi úton bérelt lakásban űz­te az ősi mesterséget az a 31 és 36 éves nő, akiket az ismeretlen el­követő több késszúrással lemé­szárolt. Dézsi Mihálytól, a BRFK szóvivőjétől tudjuk, hogy a VIII. emeleti lakást bérlő prostituáltak újsághirdetéseken keresztül, illet­ve telefonon szerezték a kuncsaf­tokat, de egyelőre csak valószínű­síteni lehet, hogy a gyilkost is eb­ben a körben kell keresni. A szo­bában heverő holttesteket dél­után öt óra körül találta meg a bérleti díjért kopogtató főbérlő, így szinte bizonyos, hogy világos nappal menekült el a tettes. Dézsi elmondta: találtak soro­zatgyilkosságra utaló motívumo­kat, ám hogy milyen ezek, azt nem árulta el. A rendőrségen be­lül alakított tízfős nyomozócso­port mindenesetre összevontan kezeli a három gyilkosságot. Re­mélik, hogy segítségükre lesznek a 06-80-323-232-es zöldszámra befutó bejelentések, közöttük a prostituáltak információi is. Dézsi aláhúzta: az utcalányok bátran telefonálhatnak, mert a rendőrség különös gonddal ügyel arra, hogy semmiképp ne szivá­rogjon ki az informátorok neve. Kovács Lajos, az ÖRFK „életes” zsaruja szerint a jelek olyan ala­csony iskolai végzettségű, vidék­ről érkezett, aberrált sorozatgyil­kosra utalnak, aki kuncsaftként jutott be a lakásba. Fizetni nem akart, inkább ölt. Csizmadia Ma­riann pszichiáter úgy véli: a tettes valamilyen gyermeldcori sérelem - például anyja gonoszsága - mi­att eleve gyűlöli a női nemet. El­képzelhető, hogy a tucatjával su­gárzott szadista filmek meglódí­tották a fantáziáját, s a valószínű­leg fiatal, alulművelt, gátlásos és gyáva férfi az erőszaknak mindig is kitett utcalányokon vezette le indulatait. takács Különösen Szolnok, Békés és Pest megyében okozhatnak kelle­metlen meglepetést az ország­úton, sőt az autópályán átrohanó őzek - tudtuk meg Török Henrik­től a Magyar Vadászati Védegylet főmunkatársától. Az elvileg bár­hol előforduló veszélyes találko­zás hátterében az áll, hogy most kezdődik és körülbelül három hétig tart ezeknek a nagytestűek- nek a násza, illetve, hogy a felfo­kozott izgalmi állapotban lévő ál­latok ott is átgázolhatnak, ahol egyébként ritkán bukkannak fel. Főként a bokros, nádas, gazos te­rületeken ajánlatos az elővigyá­zatosság. Jó tudni, hogy az első példány után azonnal ott terem­het a második, harmadik is vagy egy egész falka. A szakember azt ajánlja, hogy ha semmiképpen sem kerülhető el az ütközés, az elhullott állatot a csomagtartóba téve ne hajtsunk el észrevétlenül a helyszínről, mert ha kiderül a dolog, lopásért kell felelnünk (a legértékesebb őzbak ára akár a másfél-kétmillió forintot is elér­heti). Ha legalább ketten ülnek a kocsiban, valaki maradjon a te­tem mellett - egyébként alkalmi MEGÚJULÓ HIVATAL. Mádl Ferenc köztársasági elnök au­gusztus 7-én nevezi ki hivatalá­nak munkatársait - jelentette be Becker Pál, az államfő hiva­talának leendő vezetője pénte­ken. Elmondta: a hivatal helyet­tes vezetője Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság távozó főtitkára lesz, a kabinetirodát Szentgyörgyi András vezeti majd. Á kommunikációs és PR-főosztály Schillinger Erzsé­bet, a Miniszterelnöki Hivatal sajtóirodájának jelenlegi veze­tője irányításával alakul újjá. KÖSZÖNET. A Magyar Hon­védség és a Honvédelmi Mi­nisztérium vezetése katonai tiszteletadás mellett köszönte meg Göncz Árpád leköszönő köztársasági elnöknek, a fegy­veres erők főparancsnokának tízéves eddigi munkáját pénte­ken, Budapesten. Fodor Lajos vezérezredes, a Magyar Hon­védség vezérkari főnöke, pa­rancsnoka beszédében méltatta Göncz Árpád azon képességét, amellyel felül tudott emelkedni a pártok csatározásain. AJÁNLAT. Az MSZP akkor ad választ a Munkáspárt választási együttműködésre vonatkozó ajánlatára, ha azt részleteiben megismerte és a kérdés aktuális lesz - mondta Kiss Péter szocia­lista ügyvezető alelnök Thürmer Gyula munkáspárti elnök pénteki nyilatkozata kap­csán. Thürmer Gyula azzal a ja­vaslattal fordult az MSZP-hez, hogy 8-10 kerületben ne indít­sanak egymás ellen egyéni kép­viselőjelöltet a 2002. évi válasz­tásokon. AGRÁRTERV. A szakemberek már dolgoznak az agrárium és a vidék fejlesztésének Széche- nyi-terVén, s ez szerves része lesz a kormány által meghirde­tett Széchenyi-tervnek - erősí­tette meg a korábbi miniszteri bejelentést Tamás Károly, a Földművelésügyi és Vidékfej­lesztési Minisztérium közigaz­gatási államtitkára pénteken. ÉPÜL A PÁLYA. A Vegyépszer Rt. és a Betonút Rt. alkotta kon­zorcium munkagépei már pén­teken délután felvonultak Füzesabony határában - jelen­tette be Szerencsés László, a Betonút Rt. főmérnöke. Elmondta: Füzesabonyban - hasonlóan a Mezőkövesd hatá­rában megindult munkálatok­hoz - a humuszolással kezdik az M3-as autópálya új szaka­szának építését, várhatóan szombaton reggel. JAVASLAT. A munka törvény- könyvének változtatását java­solja a Szociális és Családügyi Minisztériumnak az MSZOSZ Női Választmánya - közölte Szabó Istvánné, a szervezet elnöke tegnap Budapesten. ■ tolvajok tüntethetik el azt míg a másik a legközelebbi településen keressen vadászt, vadőrt vagy va­dásztársaságot. A magányos au­tós vigye magával az állatot is, miután az ütközés helyét kövek­kel, gallyakkal megjelölte. • A telefonos vagy személyes se­gélykérés nyomán a tulajdonos vadásztársaság elnöke helyszín­rajzot készít a történtekről, majd jöhet az egyezkedés. Régi tapasz­talat, hogy jobb a kompromisszu­mos egyezség, mint a hosszas bí­rósági procedúra. Bonyolultabb a helyzet, ha a vad - akár sebesül­ten is - eltűnik az erdő mélyén, s így az autósnak kell bizonyítania, hogy valóban állati eredetű a ko­csiban esett kár. Az esetleges szőr- és vérnyomok, valamint a helyszín rögzítése ilyenkor per­döntő lehet. TAKÁCS MARIANN

Next

/
Oldalképek
Tartalom