Nógrád Megyei Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-22 / 170. szám

2000. JÚLIUS 22., SZOMBAT MOZAIK Nógrád Megyei Hírlap - 7. oldal Lovas világtalálkozó Szilvásváradon Nemere hírűn: I», élhúmos 27. rész Most már nem mászhatott fel a kapura, csak szemtanúval. Eb­ből is baj lehet, gondolta, figyel­meztető csengő szólalt meg az agyában, fékezte magát. Beült a kocsiba és nem szólt, míg vissza nem értek a városba.- A főtérre? - kérdezte a sofőr, lapos oldalpillantást vetve utasá­ra.- Igen. Ott végzünk - így Flóri, aztán belenyilallt a szó. „Vég­zünk?” Hát nem! Ez csak a taxira vonatkozhat, de nem élete egyet­len igazi kalandjára. Olyan ka­landra, amelynek végre tétje van. Nem pénzért küzd, hanem vala­mi másért. Ami az igazi életet je­lenti - érezte-sejtette halványan. Nem szabad feladnia, tudta. Min­dig is makacs volt. Nem azért Skorpió, hogy bármiről is le­mondjon, ami - úgy hiszi - jár neki, amit meg akar szerezni. És különben is, itt már nem erről van szó. Csak akkor érdemes Kingát akarni, ha ő is akarja. Hogy most még nem is érti, miről van szó...? Majd megérti hamaro­san! Kiszállt a főtéren, nem is né­zett a Kossuth-szoborra, nagyon dühös volt. Bement a szállodába. A recepciónál elkérte a kulcsát, és már ment volna tovább a ben­ti kellemes hűvösben, amikor va­laki azt kérdezte mögötte:- Szirmai úr? Megperdült. „Itt vannak, ezek a rendőrség emberei, rám talál­tak villant agyába, izmai megfe­szültek, hogy elrohanjon... De csak egy férfi volt ott, az egész előcsarnokban, csak ő, egyedül. Ráadásul... Kallós Zoltán. Flóri most jól megnézhette kö­zelről is azokat a kék szemeket. Hidegek voltak, de nem kegyetle­nek. Ha nem detektív keresi, ak­kor is félt Flóri. Hiszen ez az em­ber bármikor feljelentheü vala­miért, és ha csak egyszer feléb­reszti a rendőrök érdeklődését... Páni félelmet érzett, de tudta, a menekülés most nem segítene.- Beszélnünk kellene - így Kallós. Keményen csendültek a hangok és Flóri először is körül­nézett. Tényleg egyedül vannak. Lehet, valóban csak beszélgetni akar vele?- Van... van itt egy presszó. Itt mindjárt - mutatta is. Nem vette észre a helyzet fonákságát. Kal­lós idevalósi, ebben a városban él, ki tudja hány évtizede, majd pont tőle fogja megtudni, hol van egy presszó? De már el is indult előre. Kényelmetlen székekre ültek le. Hallgattak egy fél percig, míg a kövérkés pincémő odajött. Fe­szes melle csaknem kibuggyant a formablúzból, rájuk nézett. Sej­tette, üzleti tárgyalás lesz, sóhaj­tott. Mint a tudomány által - eléggé el nem ítélhető módon - mindig elhanyagolt tudományág, a vendéglátói pszichológia re­mek szakembereként megítélte, az urakból legfeljebb két konya­kot nézett ki.- Két konyakot - mondta Kal­lós.- Csak egyet - ellenkezett Fló­ri. Most különösen izgatta, hogy amaz meg sem kérdi, mit iszik, és rendel neki. Mint egy gyerek­nek? A hideg műmárvány lapra tette kezét és makacsul szólt: - Nekem jó lesz egy kávé is. Meg egy üdítő. „Nem hagyom majd, hogy ő fizessen”, jutott még eszébe. Az­tán felnézett. Kallós szigorúan nézett rá. Ismét hallgattak. Flóri nem bírta a nyomást, kitört - ha nem is annyira, mint fél órával ezelőtt ott a Kallós-birtok kapuja előtt. No és a legjobb védekezés a támadás.- Mit csinált a virágommal?- Szóval maga hozta oda - így amaz, nyugodtan. De azért a mondat értelme után eljutott agyába a ki nem mondott újabb információ is, rákérdezett: - Honnan tudja, hogy...?- Az előbb voltam ott és Kinga nem is hallott a csokromról. Ho­vá rejtette?- A kamrába. Egyelőre. - Kal­lós vállat vont és ezzel el is intéz­te a virágokat. - Mit képzel ma­ga? Csak úgy besompolyog a há­zamba? Nappal is, éjjel is? Ráadá­sul többször is?- Hát felismert?- Nem egészen, de később összeraktam a dolgokat. Közben ismét csak némi ké­séssel, Flórinak esett le a húszfil­léres ^- És maga hogy talált rám?- A virág árulta el. Ilyen szépe­ket Ötvösházán csak ennél az árusnál lehet kapni, sehol má­sutt. Ezt itt tudja minden benn­szülött, csak maga nem, az ide­gen. Hát idejöttem és megkér­deztem, ki vette tőle tegnap dél­után vagy este? Jó kis nyomozó lenne belőle, gondolta Flóri. Halvány nyugta­lansága ettől nem múlott el:- Es mit mondott a virágárus?- Nem is sejti, milyen sassze- műek ezek... Látta magát még a tér túlsó oldalán is, amint a cso­korral bemegy a szállóba. így az­tán idejöttem és vártam. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom