Nógrád Megyei Hírlap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-22 / 170. szám
2000. JÚLIUS 22., SZOMBAT /jhwbIi , Jp SZÉCSENY M E G Y E I KÖRKÉP BÁTONYTERENYE 3. OLDAL A sci-fi a jövőt üzeni (Folytatás az 1. oldalról) A Hungarocon 2000 címet viselő négynapos programsorozat résztvevőinek nagy találkozója megannyi, változatos programot kínál az érdeklődőknek, akik a sci-fi műfajai által szeretnék láttatni a valót, akik azt kívánnák, a való világ megismerése jobbá formálhatja a jövőt, ahogyan arra a végkifejletre megannyi sci- fi alkotó is felhívja a figyelmet. Mert akár az e műfajban alkotók, akár a műfaj kedvelői, nem a valós világtól menekülnek a képzettbe, mindőjüket olyan globális problémák foglalkoztatnak természetszerűen gazdag képzelőerővel megáldva -, amelyek sajátos megfogalmazásai egy jövőképnek. Tegnap a József Attila Központban bemutatkoztak a Magyar Csillagok Háborúja Rajongók Klubja tagjai is, akik még bemutatót is tartottak a népszerű film jelmezeibe bújva, s a figurák között ott volt a segítőkész kis robot, Artu -Detu is, aki bemutatkozásképp’ még a széksorok közé is be-begördült. Délután bemutatkoztak az amatőr csillagászok is, a Nógrádi Csillagászati Alapítvánnyal együtt, majd előadás hangzott el a Föld nagy civilizációiról, majd a sci-fi irodalom környezetvédő szerepére hívta fel az előadó az egybegyűltek figyelmét. Ahogyan tegnap is, a vasárnapi díjkiosztóig látni lehet a képzőművészeti alkotásokat és lesz még egy sor nagy érdeklődésre számot- tartó esemény. Ma például könyvkiadók mutatkoznak be, meg írók, sőt zenekarok is, mellettük pedig sci-fi klubok, egyesületek. Nógrádban még nem volt pénzszállító-támadás Teljes körű felelősségbiztosítás a Lloyd's Biztosító Társaságnál (Folytatás az 1. oldalról) jellemzi - mondja Czene gál Elemér. - Ezt alátámasztja az is, hogy teljes körű felelősségbiztosítással rendelkezünk az angol Lloyd's Biztosító Társaságnál, valamint szolgáltatás felelősségbiztosítással az Atlasz Biztosító Rt.-nél. A legutóbbi támadás elkövetésekor mintegy 15 millió forint volt a gépkocsiban, amelyet teljes egészében megtérítünk megbízóinknak. A munkát szigorú előírásoknak megfelelően végezzük: ugyanolyan pénzszállító gépkocsikat használunk Nógrádban is, mint az ország bármely területén: jelenleg Ford típusúak ezek a páncélkocsik, mostanság ez a „legmegbízhatóbb” szállítóeszköz. A legutóbbi, pénzszállítónk elleni támadás sokat vitatott: egyszemélyes, páncélozott gépkocsi volt. Tudni kell azt, hogy a biztosító számunkra pontosan előírja, hogy különféle értékszállításra milyen műszaki-technikai felszereltségű járművet kell használnunk, illetve hány személy szükséges. Ebben az esetben egy személy az előírás, mert a gépkocsinak olyan a felszereltsége, hogy kizárja a sikeres támadást: a pénzt ugyan elvitték a tettesek, de a festék miatt használhatatlan. Hét ilyen gépkocsink van, ebből egy itt működik Nógrád megyében, megbízhatósága miatt elégedettek vagyunk vele. Ez a gépkocsi az értéktárba tartott (az értéktárakban őrzik a pénzt, a mágneslemezeket, titkos iratokat stb., amelyeket az éjszakai szállítás miatt nem tudnak azonnal a bankba vinni), amelyek tripla védelmi rendszer őrzése alatt állnak. Egyrészt a tűzvédelmi, másrészt a rendőrségi társfelügyeleti rendszer, illetőleg a Securicor más egységeihez befutó számítógépes figyelőrendszer. Úgyis mondhatnánk, hogy „három szem” figyeli az értéktárat. A Lloyd's biztosító egyébként évente kétszer is ellenőrzi a biztonsági rendszer megfelelő működését.- Történnek-e vizsgálatok, illetve fokozott óvintézkedések egy-egy ilyen támadás után?- Természetesen, minden esetben kivizsgáljuk: a rendőrséggel nagyon jó a kapcsolatunk, minden információt megadunk számukra, még akkor is, ha esetlegesen a mi rendszerünkben adódott valamilyen hiba. Azt szeretném kiemelni, hogy első számú szempont az ember védelme, hiszen a pénz pótolható, de ez nem mehet a biztonság rovására. Hogy lehet- e az óvintézkedéseket fokozni? Ilyen esetben minden gépkocsit azonnali hatállyal műszaki alkalmassági vizsgára küldünk, több kísérő gépkocsit rendelünk ki, mint amennyit esetenként a biztosító előír. Azt hiszem, fokozott óvintézkedésnek tekinthetjük azt is, hogy mindig a legmodernebb technikát alkalmazzuk.- Úgy tűnik, megyénket szerencsére elkerülik az ilyen támadások. Ön szerint ez mire vezethető vissza?- Azt mindannyian tudjuk, hogy Nógrád megyében az átlagosnál nehezebb az élet, ugyanakkor az a véleményem, hogy az országosnál jobb a közbiztonság. Voltak itt is támadásra utaló gyanús jelek, találtunk erre utaló nyomokat, de, köszönet érte a rendőrségnek, a legkisebb gyanús nyomra is „rámozdultak”. 24 órás diszpécserszolgálatunk működik, amelytől a gépkocsivezető azonnal segítséget tud kérni, aki azonnal riaszthatja szükség esetén a rendőrséget. De a segítség visz- szafelé is igaz: ha a pénzszállítót nem is veszélyeztető, de közlekedésbiztonsági szempontból veszélyes dolgot észlelnek, értesítik a rendőröket.- Hogyan választják ki a munkára jelentkezőket?- Szigorú feltételeknek kell megfelelnie annak, aki nálunk dolgozik: én például minden egyes biztonsági őröm családját is ismerem, sőt még a szülőkkel is tisztában vagyok. A pénzszállítóknál még szigorúbbak az írott és íratlan feltételek, alaposan utána nézünk a családi dolgoknak. Ilyenkor ismételten átnézzük az egész rendszert, a dolgozókat, de én bízom abban, hogy a mi emberünk nem bűnrészes. Ez a véleménye egyébként a többi pénzszállítással foglalkozó kollégának is, mert ők - függetlenül attól, hogy melyik területen dolgoznak - egy igazi csapatot alkotnak. Egyetlen ember sem nyilatkozott úgy, hogy nem akar tovább pénzszállító lenni: ez az eset nemhogy gyengítette, inkább erősítette a csapat morálját. Minden pénz- szállítással foglalkozó cégnek ilyen csapatot kívánok, bár az igazsághoz az is hozzátartozik: itt, Nógrádban a biztonsági szolgálatok bizonyos esetekben mintha egymás ellenségei lennének. Országosan más a helyzet: ellenfelek vagyunk ugyan a tisztesség határán belül, de semmiképpen sem ellenségek. HEGEDŰS ERZSÉBET Romantik a Reggeli-ben Romantikus reggelivel indul a napjuk azoknak, akik hétfőn megnézik az RTL-Klub július 24-ei, hétfői, Reggeli című összeállítását. Ezúttal ugyanis a nógrádmegyeri származású, Salgótarjában élő, Gáspár Győző háromtagú együttese, a Romantik is fellép majd. Gáspár Győző elújságolta, hogy a felkérésnek nagy örömmel tesznek eleget. A Romantik bemutat majd néhányat a nemrégiben CD-n is megjelent dalai közül._______________________________________■ Nagyszabású, színpompás palóc búcsú Az Ipoly-mente legnagyobb és legsajátosabb folklór eseményévé nőtte ki magát a balassagyarmati Szent Anna-napi palócbúcsú. A történelmi hagyományokon és természetes önszerveződésen alapuló, évről évre egyre nagyobb szabású esemény megrendezésének időpontja az idén július 29-én és 30-án, az Anna napot követő legközelebbi hétvége lesz. Az első napon, szombaton délelőtt 10 órától a volt vármegyeháza nagytermében a nagyrégiós palóc népköltészeti vetélkedő döntőjén kerül sor óvodás, alsó és felső tagozatos általános, illetve középiskolás korcsoportok kategóriájában. A vetélkedő győztesei - még azon a napon, este 20 órakor - föllépnek a 14. Nemzetközi Muzsikustábor, Verseny és Művészeti Fesztivál zenekari estjén is, ugyancsak a volt vármegyeháza nagytermében. Másnap, vasárnap 10 órai kezdettel Szt. Anna tiszteletére szentmise megtartására kerül sor a Fő- plébánia-templomban, melyet Karl-Jozef Räuber pápai nuncius és Koza József kanonok-plébános celebrál, közreműködik a Szent Felicián Kórus Varga János karnagy vezetésével. A szertartást követően 10.45 órakor színpompás, utcai népviseletes processziós menet indul a Palóc ligeti múzeumkertbe, a szandai kápolnához és a feszülethez. A misén részt vett nagyszámú hívekkel együtt a dél-szlovákiai (bussai, ipolybalogi, ipolykeszi, ipolykéri, ipolynyéki, ipolyvarbói), az észak-magyarországi (érsekvadkerti, gyöngyöspatai, bükkszéki, siroki, szajlai, heren- csényi, rimóci, szandai, szendehelyi, terényi) és a nagydobronyi (Ukrajna) csoportok, a heimenkirchi (Németország) és Cippijat Joav (Izraeli) népviseletes hagyományőrző csoportok is fölvonulnak, a rimóci Rezes Banda kíséretében. A12 órakor kezdődő szabadtéri szentbeszédet mondja és a nagyszülőket, unokákat, valamint a gyermekáldást várókat megáldja Karl-Jozef Räuber pápai nuncius, a Vatikán magyarországi nagykövete. 13 órakor a délutáni program nyitányaként Balassagyarmat díszpolgára, Habsburg Eilika képviseletében köszöntőt mond dr. Upthay Erzsébet, a Szilágyi Erzsébet Nőegylet Elnöke. Ezt követően az előző napi palóc népköltészeti verseny győztesei lépnek fel, melyet a „Palócország szépei” hagyományos viseletek bemutatója követ. Itt leány, menyecske, nagymama, menyasszony, vőlegény és családi kategóriákban zajlik majd a vetélkedés. 15 óra tájban kerül sor a díjak kiosztására és a „Palócország viseletes szépének” megválasztására. (Mindkét versenyre - az alábbi címen, július 27-ig - bárki jelezheti nevezési szándékát.) Az egész napos programzáró részében folklórcsoportok gálaműsorát tekinthetik meg a népi kultúra iránt érdeklődők. Részletesebb információ kapható az esemény fő szervezőjétől, Majdán Bélától, Balassagyarmat, Polgármesteri Hivatal. Telefon: 35/301-022. ______________■ A megye leggazosabb területei (Folytatás az 1. oldalról) megtartásáról. Az állampolgárok ezt tudomásul vették. Megkí- mélésük céljából, akinek az első határszemlén a földje parlagon volt, behívjuk az önkormányzatokhoz és ott tájékoztatjuk őket kötelezettségükről, megszabjuk a teljesítés határidejét, közöljük a kötelesség elmulasztásával járó várható szankciókat. Felszólítás után újra szemlézzük az előbb említett területet, s utána döntjük el, mit teszünk.- A döntés kialakításánál, meghozatalánál mit vizsgálnak?- A hasznosítási kötelezettség elmulasztásának szubjektív és objektív okait.- Mit takar ez?- Többi között azt, hogy a teljesítést akadályozza valamilyen betegség, távoliét, netán külföldi tartózkodás stb., melyet igazolni kell. Megjegyzem, 1999- ben a felszólítottak döntő többsége eleget tett kötelezettségének, ennek ellenére tavaly 18 kötelességét elmulasztó föld- használót 278 180 forint bírsággal sújtottunk.- Az előzetes jelentések alapján megyénk különböző területein hol voltak a leggazosabbak a földek1- Mohorán, Szécsényfel- faluban, Litkén, Ipolytarnócon, Endrefalván, Cserhátszent- ivánban, Erdőkürtön, Kálión, Bujákon, Salgótarjánban és Nézsán. Nincs parlagterület Cserhátsurányban, Nógrád- szakálban. Parlagterületeket elsősorban a gyenge termőképességű területeken találtunk.- Megítélése szerint a területeken szerzett tapasztalatokból lehet-e a megye egész területére általános érvényű megállapításokat tenni?- Az arány 20 százalékra vonatkozott, valószínűsíthető, hogy a megyében ennek az ötszöröse a jellemző.- Mivel a tények, a megállapítások még nem jelentenek megoldást, indokolt a kérdés: miben, hol kellene, lehetne előbbre lépni?- Az állatállomány növelésében, a gazdaságosan nem művelhető területek erdősítésében, célszerű birtokrendezésben, amely a kisparcellák részbeni megszűnését eredményezné. V. K. Mesék, klasszikusok, árkok és csatornák Az év elején új jegyzőt alkalmaz a tari polgármesteri hivatal. Többfordulós pályázatból az utolsóra már csak ketten maradtak, melyből Nagy Gábor került ki győztesen. Fiatal, ambiciózus, segítőkész és lendületes. Hobbija a vers és verses mese írás. Azt hiszem ez mindent elárul róla... 1974. december 29-én született Pásztón, s jelenleg is ott lakik. Nőtlen. Iskoláit Pásztón és az Államigazgatási Főiskolán végezte. A nyolc általánost az egykori Kun Béla Általános Iskolában, a gimnáziumot a Mikszáth Kálmánról elnevezett intézményben posta- forgalmi szakon végezte el. Ekkor első ízben búcsúzott az iskola példás tanulóitól valami maradandóval, s Nagy Gábor elsőnek kapta meg - példás magatartásáért és szorgalmáért - az aranygyűrűs kitüntetést. Ezután a főiskola következett. Dolgozott a pásztói polgármesteri hivatalban és a városi gyámhivatalban. Mindeközben tömérdek mesét, verset írt, melyből néhányat ki is adtak. 1996. körül jelent meg az az antológia, melyben az egyik pályázaton nyertes verses meséjét közölték le. A siker arra ösztönözte, hogy folytassa az írást. Év végén fog megjelenni ismét egy könyv, melyben „Mikulás” című meséje is helyet kapott. Szeret olvasni, kedveli az orosz realistákat - Gogolt és Tolsztojt - és a kortárs magyar írókat, költőket. Böngészi a költészeti folyóiratokat és mindeközben ismerkedik Tar községgel és a mintegy 2100 fő lakossal.- A falu beleillik a pásztói községek sorába. Sem jobb sem rosz- szabb - mondja Nagy Gábor. - Jelenleg folyik a Kovács-patak medrének és a Sport út árkainak tisztítása. A tavasszal voltak ugyan nehézségeink - főként a belvíz miatt - de szerencsére lassan már megoldottnak tűnik minden ezzel kapcsolatos probléma. Terveink között szerepel a csatornázás, a vízelvezetés és egyéb kommunális feladatok megoldása. Remélem, hogy mindenre lesz megoldás, s ez tartós lesz. ___________________________(FISSZA) O PEL ■& KENDERESI Játszón velünk! Vegyen részt Ön is a Nógrád Megyei Hírlappal közös 4 fordulós nyereményjátékunkban! Válassza ki az alábbi kérdésre a helyes választ! Kampányunkban milyen árengedmény kapható az Új Astra GL típusára? i. 50 ooo Ft n. íoo ooo Ft m. 200 000 Ft A helyes válaszokat 2000. július 27-ig a lenti címre várjuk. Nyeremények: 3 db 1 éves Nógrád Megyei Hírlap előfizetés 3 db 10 000 Ft értékű szervizutalvany és 3 db 5 000 Ft értékű ajándékkosár Sorsolás: 2000 július 28. A nyertesek névsora a 2000 július 29-i lapszámban jelenik meg. 3100 SALGÓTARJÁN, Rákóczi út 135. Tel.: (32) 441-255, Tel./Fax: (32) 440-539