Nógrád Megyei Hírlap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-01 / 127. szám
Focizó robotok Robot labdarúgók Európa-baj- noksága kezdődött Amszterdamban - jelentette kedden a De Telegraaí című holland lap. A pályán ezúttal kizárólag gépek, a formákat és színeket felismerni képes robotok kergetik a labdát. A messziről porszívóhoz hasonlító, kerekeken guruló masinák az igazi labdarúgócsapathoz hasonló pozíciókat foglalnak el: van köztük kapus, védő és csatár. Az ötfős csapatok célja éppúgy a gólszerzés, mások leszerelése, a hatékony védekezés, mint a hagyományos focimecs- csen. A robotok a játékos próbákkal komoly feladatokra szánt képességeiket tesztelik. Ezek a szerkezetek jelenük az alapját olyan robotoknak, amelyek képesek például aknát szedni vagy atomreaktorok közelében feladatokat végrehajtani - olyan helyeken, ahová a hús-vér ember nem szívesen merészkedik. A robotok labdarúgó-bajnokságát immár második alkalommal rendezik meg. Az amszterdami tornán tíz csapat vesz részt Németországból, Svédországból, Portugáliából, Olaszországból és a házigazda Hollandiából. A nyitómeccset az olaszok és a portugálok játszották, és 3-0 arányban az olaszok nyerték. A De Telegraaí azonban a hollandok véső sikerében reménykedik, hiszen a csapatban olyan tagok robotolnak, mint Frank, Ronaldo, Dexter, Caspar vagy Gudo - azaz többnyire élő nagy focisták nevén szerepelnek Volt egyszer egy fiatalember Londonban, aki félelmetes karriert futott be a „Coronation Street” című szappanoperában, az egyik legnépszerűbb tini kedvenc lett hetek alatt. Ez talán charmjának, szőke hajának, kék szemének, a legszexisebb szájnak és mosolynak volt köszönhető, amit a szigetországban valaha is produkáltak, de azért nem kis szerep jutott ebben tehetségének, kitartásának és eltökéltségének is. Majd gondolt egy merészet... Összedugta a fejét néhány zenész barátjával és 1999 nyarán megjelent bemutatkozó dala, az, „I Breathe Again”. A csillagok együtt álltak a sikerhez, a video - amelyben mellesleg Adam meztelenül látható - robbantott, a kislemez az angol slágerlista élére került, és miután az addigi „női szívek tipró- ja”, David Beckham, a Manchester United kiválósága éppen néhány héttel előtte lett Mr. Victoria Spice, Adam Rickitt körül kitört a hisztéria. Sikítottak a lányok, fehérneműk hullottak, amerre elhaladt aléltan hevertek a nők hacsak rájuk pillantott. Ő lett a brit birodalom első számú férfi sztárja, arcával több magazint adtak el, mint bármelyik topmodellével. Az ősz folyamán persze megjelent a debütáló album is, melyről teljes lelki nyugalommal elmondhatjuk, hogy igényes popzene és Adam hangja kifejezetten jó, sőt kiváló ahhoz képest, amit egy ilyen előéletektől nem mentes kritikusok gondolnának. Az anyag végig jól táncolható, könnyed muzsika, amely Angliában már befutott, de miután a kontinensen nem ismerik az úriember arcát annyian, így szép folyamatosan szerez magának híveket. * Ha van az országban olyan DJ, aki stílustól függetlenül a legnagyobb szakmai és közönség respektet tudhatja magáénak, az kétségkívül Budai. Következetesen csak és kizárólag „igényes” munkát ad ki a kezéből, legyen az egy kisebb szereplés péntek este valamelyik szórakozóhelyen, vagy saját albumai. Imre - merthogy ez a becsületes neve - 1989-ben kezdett Pop plusz rock A, B, C, mint Adam, Budai, Cure... játszani Budapest kis klubjaiban, az akkor divatos hip-hop, soul és funky vonalat képviselve, majd 1990-ben egyéni második helyezést ért el az első magyar DMC-bajnokságon. 1991-ben a club Hysteria egyik rezidense lett, amely az ország első techno klubja volt. Még ebben az évben a Siófoki Flört Factory házigazdája is ő lett. A klub hamarosan az ország legjelentősebbjévé vált és a mai napig élő legenda. Itt kezdett el parti-szervezéssel és külföldi DJ-k meghívásával foglalkozni. 1997-ben elkezdődött a Palace Dance Club Blue Nights partisorozata, s a mai napig ez a legsikeresebb nyári rendezvénysorozat. Még ebben az évben a szakmai zsűri szavazatai alapján elnyerte az év DJ-je silvervoice díjat. Külföldön is keresett, fellépett Ausztriában, Belgrádban, Lengyelországban, Svájcban, Németországban és Csehországban. Két sikeres mix lemeze után most itt a már nagyon várt új album DJ Mix vol. 3 címmel. * Több éves hallgatás után végre megjelent a Cure új albuma „Bloodflowers” címmel. A lemezen kilenc dal található, ez így első hallásra kevésnek tűnik, de ha jobban megnézzük őket, akkor az átlagos hosszúságú 6-7 perc, de több, mint 11 perces dallal is összefuthatunk. A szövegeket ismét Smith jegyzi végig, sőt a zenék nagy részét is. Az anyag több, mint egy évig készült, még 1998 őszén vonultak stúdióba és szabad teret adtak kísérletező kedvüknek is, kipróbálva néhány új technikát és végül megmaradva a saját stílusuknál. A The Cure 1977-es megalakulása óta már váltott néhányszor stílust, hiszen a kezdeti postpunk - pop - ahol popfilozófusokként kétségbeesést és sivárságot |rasztó számokkal bombázták a közönséget. Később Smith a Siouxie and The Bansheesbe történő kirándulása után 1983-ban átfestette a komor Cure képet, hiszen a Lovecats album egy jóval vidámabb, ironikusan kötekedő anyag volt, mint addig bármi, amit a zenekar csinált. Robert Smithből pedig poszterbálvány lett és az ezt követő - az évtized végéig tartó - időszakban fekete ruhás, festett fekete hajú fiúk és lányok ezrei rohangáltak mindenfelé a világban. Majd következett a hosszú hallgatás és most a Cure talán ismét közelebb áll eredeti gyökereihez, mint a nyolcvanas évek végén. A szövegek hűen követik Smith gondolatmenetét a világról, paranoiáját és filozófiáját. És a lemez szenzációs! A kortárs szatirikusok visz- szatértek, ezt az anyagot hallani kell! SÁNDOR ANDRÁS JÁTÉK! JÁTÉK! JÁTÉK! Elmúlt heti rejtvényünk helyes megfejtése(i): Kisszabó Gábor. A közös a négy megfejtésben: mindnyájan az Első Emelet nevű együttesben játszottak. CD-t, illetve kazettát vehet át szerkesztőségünkben: Kővári Ágnes, Salgótarján Hársfa u. 18. sz. Mai számunkkal újabb négyfordulós játék veszi kezdetét. Hetente ki kell találni egy-egy ismert, népszerű személyt, aztán természetesen hó végén elárulni, hogy mi a közös bennük... Feladványunk Az ország egyik legjobb gitárosa ő, zenésztársai legalábbis így tartják számon. Tucat zenekarban játszott már, megfordult a Skorpióban, a Miniben, a Hobo Blues Band-ben. Saját nevéről el- híresült zenekara elsők között van az élő zenét játszók táborában. Ki ő? Beküldési határidő: június 6. Az Iron Maiden mindig is különleges helyet foglal el a rajongók szívében. Az együttes összetételében beállt számos változás ellenére a banda céljai soha nem változtak. Az új Maiden-albumokból áradó elhivatottság és ötletgazdagság újra és újra nagy örömmel tölti el a hallgatóságot - azt a hallgatóságot, mely a nyolcvanas évek eleje óta a heavy rock élmezőnyében tartja az Iron Maident. A nem kevesebb, mint 22 éven átívelő ragyogó pályafutás során mintegy 45 millió példány kelt el az együttes lemezeiből, szinte egymást érték a gigantikus és nem csak méreteik miatt egyedülálló világturnék, de az együttes mindeközben egyetlen pillanatra sem tévesztette szem elől a közönség jelentőségét. Az évek során elért páratlan sikerek ellenére az együttes és a tagok karaktere nem sokat módosult. - Egyikünk sem ment át jelentős változáson - nyilatkozta Steve Harris. - Igaz, az anyagi körülményeink mások lettek, de alapjában véve ma is ugyanazokat a dolgokat tartjuk fontosnak, mint annak idején. Nekem ez a zene és a foci, na meg újabban a családom. Ma is ugyanabban a helyi csapatban rúgom a labdát, mint 15 éves koromban. A foci - főleg a West Ham - mindig is nagy szenvedélyem volt. Blaze ezzel szemben szabad ideje nagy részét - már amikor nem motorozik - számítógépes játékokkal tölti. - Mindig ott állok a sor elején, amikor valami újdonság megjelenik a boltokban - mondja.- Mi nagyjából olyanok va- Június gyünk, mint a rajongóink - véli Harris, ugyanazok a dolgok érdekelnek bennünket is. így esett, hogy mivel 1998 amúgy is a labdarúgó-világbajnokság évének számít, úgy döntöttük, az új albumban is szerepet kap a labdarúgás. Akkoriban már dolgozBuliajánló Iron Maiden tunk egy számítógépes játékon, úgyhogy arra gondoltunk, ennek sem lesz akadálya. Az új album címe, Virtual XI mindkét témára utal, csakúgy, mint a borító, melyen Eddie, a virtuális valóság és a labdarúgás játsz- sza a főszerepet. Azt találtuk ki, hogy a nagy játékosok közül ráveszünk néhányat, hogy egy fénykép erejéig csatlakozzanak 7-én minden bizonnyal megtelik a Petőfi Csarnok hozzánk és alkossuk meg a Virtuális Tizenegyet. Megkerestük a kedvenceinket és ők szerencsére benne voltak a dologban. Programegyeztetési okokból sajnos nem tudtunk mindenkit egy időben és helyen összehozni, így Ross Halfin nyakába vette az országot és egy zöld háttér előtt külön-külön lefényképezett mindenkit. A végeredmény egészen fantasztikus lett, így nagy örömmel láttuk viszont magunkat egy olyan csapatban, melyben nem kisebb klasszisok szerepelnek, mint Paul Gascoigne, Faustina Asprilla, lan Wright, Stuart Pearce, Patrick Viera és Marc Overmars. A turnéink során is mindig tartunk focimeccseket és lehetőleg a műszaki személyzetet is úgy válogatjuk ösz- sze, hogy tudjanak játszani a csapatban. Az európai promóciós turné gyakorlatilag focitornát jelent, meccseink vannak Spanyolországban, Németországban, Svédországban és Franciaországban is. Az igazi turné április elején kezdődött Európában és a Maiden az év hátralévő részében számos koncertet ad Észak- és Dél- Amerikában, Európában, Japánban és Ausztrál-Ázsiá- ban is, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Pontosabban nekünk a ____ ■ legfontosabb a m agyarországi fellépésük. Június 7-én, a jövő hét szerdán a Petőfi Csarnokban adnak nagyszabású koncertet este 20 órától. Úgyhogy újabb csendes, nyugodt évezred köszöntött az Iron Maidenre. Felvételi tapasztalatok 2000-ben Nem tudtak élni a lehetőségekkel Hosszabb lesz a felvételi időszak jövőre az általános iskolából a középiskolába jelentkezők számára - ígérik a szakemberek. Az idei tapasztalatokat foglalja össze Tasi Katalin beszélgetőtársa, Környei László, az oktatási minisztérium helyettes államtitkára.- Az iskolák Interneten keresztül továbbítottak adatokat egy központba, amely utána ezt feldolgozta, és a végeredményről értesítette az iskolákat. Az iskolák pedig a szülőket. A tanulók 66 %-a került felvételre az első helyen megjelölt iskolába. Egy kiegészítő algoritmust beépítve a programba figyeltük azt, hogy az egyes áthelyezések hogyan zajlanak, már az ilyen virtuális áthelyezések, és azt mondhatjuk, hogy 17 ezer olyan gyerek van, aki bekerült egy olyan iskolába, amelybe bármely korábbi felvételi rendszer esetén nem került volna be.- Mi az amiről úgy gondolja, hogy mindenképpen hátránya ennek a rendszernek? Vannak akik azt mondják, hogy embertelenek - így használták a sajtóban - voltak a vizsgakörülmények, hogy órákon át kellett felvételezni vizsgalázban, hogy nagy tömegeket kezeltek az iskolák. Tehát mi az amiről úgy gondolja, hogy esetleg változtatni kellene rajta?- Ha egy iskola embertelen felvételit szervez, akkor az rendszer nélkül is embertelen, de azért lehet valami mégis ebben a megjegyzésben, mert a rendszer egyik fontos tanulsága volt az, hogy a felvételi vizsgák lezajlása után a szülők tömegesen szerették volna megváltoztatni azokat a rangsoraikat, amiket előzetesen be- küldtek. Tehát valószínűleg rossz tapasztalatokat szereztek a felvételi során egyes iskolákban. Erre a rendszer jelenleg még nem ad lehetőséget, de mindenképpen tanulság az iskolák számára is, meg számunkra is, hogy valóban az iskola pozitív arcát mutassa leendő tanulóinak és akkor ezt a problémát talán lehet kezelni.- Az újsághírek szerint több, mint 20 ezer középiskolai férőhely üres maradt. Ezeket nem fogják betölteni szeptemberben, lehet, hogy nem indulnak majd osztályok, mi lesz ezekkel a középiskolákkal, középiskolai tanárokkal, középiskolai férőhelyekkel?- Azok az iskolák maradnak üresen, amelyeket a tanulók nem szívesen választják. A helyek száma adott, a gyerekek száma adott, akármilyen rendszert működtetünk ennek a két számnak a különbsége adja meg az üres helyek számát.- De hát mégis figyelmeztető, hogy akkor gyakorlatilag minden ötödik középiskolai férőhely ma üresen fog maradni.- Talán most a közvélemény számára is érthető az, hogy egy jól gondolkozó önkormányzat bizony rákényszerül ilyen lépésekre emiatt, mert húszezer üres hely, hát gondoljuk meg az húsz-harminc komplett középiskola, tehát ez azt jelenti, hogy 20- 30 komplett középiskolát be lehetne zárni Magyar- országon anélkül, hogy a rendszer színvonalát veszélyeztetnénk.- Melyek azok a változások, amelyeket mindenképpen meg fognak valósítani jövőre, az idei tapasztalatok után?- Szeretnénk meghosz- szabbítani a tényleges felvételi időszakot, mert különösen Budapesten, nagyon gyakran fordult elő az, hogy nem tudtak élni a gyerekek valóban a több iskola választási lehetőségével, hiszen az iskolák ugyanarra az időpontra szervezték a felvételiket. A másik változás a következő évben, 2001. évi felvételi vizsgák esetén, a tanulók jelentkezési számát nem korlátozzuk. Tehát háromnál több iskolát is megjelölhetnek.