Nógrád Megyei Hírlap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-03-04 / 129. szám
Lí. Lz'l'V ✓/W'í » eg&gggj L 1 1/l k (Jj mmm iiilií. W&Í& -X - ^ \ A NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE 200«. JÚNIUS 3. | Beteljesült az álom Salgótarjáni beszélgetés Balázs Palival A minap országos turné keretében a nógrádi megyeszékhelyen, a József Attila Művelődési Központban is önálló estet adott az utóbbi időben egyre ismertebb és népszerűbb táncdalénekes Balázs Pali. Ekkor adott interjút lapunknak.- A „Balázs Pali" eredeti, vagy művész név?- Az én nevem eredetileg Balázs Pál. Szerintem a Pál keresztnév nem túl szerencsés, megpróbáltam a nevem barátságosabbá, szimpatiku- sabbá tenni, ezért becézem.- Hogyan kezdődött a zenei pályája?- Tizenöt éves koromban kezdtem el gitározni, amit addig is nagyon szerettem hallgatni. Édesanyám és édesapám is sokat hallgattak zenét kazettáról, lemezről, így én is sokszor hallhattam ezeket a dallamos, örökzöld slágerszerű zenéket. Azután áttértem a dallamos rockra. Három-négy évig amatőr zenekarokban játszottam, s mivel békéscsabai vagyok, elsősorban ott mutattam meg a képességeimet. Később szin- tetizátoroztam és megjelent az ének is, amit végül is most is csinálok. A hangszerek háttérbe szorultak, de egy- egy számot gitározom. Az idők elteltével bekerültem a helyi rádióba, s azt vettük észre a zenekarral együtt, hogy rengetegen kérik a számaimat. Ekkor határoztam el, hogy nagyobb helyeken is megpróbálkozom, így felköltöztem Budapestre, ahol nyolc hónapja élek. Ötéves szerződést kötött velem az EMI Kiadó, amelynek az a arról, hogy egyszer nagy közönség előtt is fogok szerepelni. Azóta 12 megyében 30 rádió játszotta a dalaimat.- Meg lehet-e határozni, hogy pontosan milyen stílusú • zenét képvisel?- Igen, én romantikus slágereket játszom, főleg Szécsi 12 megyében 30 rádió játszotta már dalait feltétele, hogy öt év alatt három nagylemeznek kell elkészülnie. Az elsőt már be is mutattuk idén, s júliusban jelenik meg egy kislemezem, amelyen egy-két dal fog szerepelni. A kezdetekkor, az 1996-os és '97-es években, amikor megjelentek az önálló kazettáim, csak álmodoztam Pál, Máté Péter és Apostol dalokat egy újabb, modernebb feldolgozásban.- Hogyan telik el egy nap- ja?- Altalábai^9 órakor kelek, 10 órára megyek a kondi terembe Ott vagyok 12-ig, utána ebédelek. Délután tévéfelvételre megyek, interjúkat adok, este 6-7 óra körül futok, sétálok, nagyon szeretem a folyópartokat, nyugalmat, majd este stúdióba megyek, és éjfél, egy óra között kerülök haza. Nagyon fontosnak tartom a fizikai erőnlétet, ezért teniszezek, futok, focizok és nem italozok, inkább pihenek helyette. Nagyon gyors az életritmusom, ezért mindig tökéletes formában kell, hogy legyek.- További tervei?- Vannak, méghozzá bőven. Szeretnék mindenekelőtt még nagyon sokáig énekelni és szórakoztatni az embereket, ami reálisnak is látszik, hiszen az első nagylemezem 164 nap alatt lett „aranylemez” és nagyon valószínű, hogy a következő el fogja érni az 50 ezres számot. Mivel saját felszerelésem van, így elértem azt a profi szintet, ami úgy érzem, hogy további sikerekre ösztönöz, valamint szeretnék elkészíteni egy videoklipet a közel jövőben.- Lehet-e tudni valamit a magánéletéről?- Igen, 32 éves vagyok, egyedül élek Budapesten. Nem köteleztem még el magam, de mindenképpen szeretnék egy családot alapítani, hiszen ahhoz, hogy sikeresen folytassam tovább a pályámat, ahhoz kell egy megbízható háttér. A „lélek balga fényűzése” Gondolatok az ünnepi könyvhéten A kortárs magyar irodalom legjelentősebb ünnepét - a „Könyvhét 2000” rendezvényt - országszerte június 1-5. között tartják. Különös jelentőséget adhat az idén immár hetvenegyedik alkalommal megrendezendő ünnepi eseménynek, hogy 2001, az új évszázad és évezred kezdő esztendeje, az olvasás éve lesz. Ennek célja, hogy a számítógépen felnövekvő ifjú nemzedéket visszatérítse a Gutenberg-galaxisba, újra megnyerje a fiatalokat az olvasás számára. Én az éppen aktuális könyvhétről sokáig azt gondoltam, hogy már nem múlhatja felül az előzőt. De tévedtem, mert évről évre több lett a könyvsátor, nőtt a kiadók és a kiadványok száma. így van ez az idén is. Ez összefügg a magyar irodalmi könyvkiadás sikeres frankfurti bemutatkozásával és a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivállal is, amely a világ legrangosabb könyvvásárai közé került. A „Könyvhét 2000” ajánlójegyzéke például nyolcvan cég több mint 500 (!) kiadványát kínálja és akkor még nem tudni, hogy „listán” kívül hány kiadó jelentkezik termékeivel. Az ember lelke akár repeshetne is az örömtől ekkora szellemi gazdaság láttán. Csakhogy van itt egy-két bökkenő is. Merthogy a kiadói szabadság jegyében (is) bárki bármit kiadhat, s a könyvpiac áttekinthetetlenné vált, még a Magyar Nemzeti Bibliográfia és a szakemberek sem látnak tisztán a káoszban. No, de ez lenne a kisebbik baj. Ám a könyvpiac egekbe szökő árainak láttán - egy magamnak kinézett „Magyar Szókincstár” például 4950 forintot kóstál, - az jut az ember eszébe, hogyan jut el ez a temérdek termék, de akár közülük csak a legnívósabbak is az olvasóhoz, hogyan adjon a szülő gyermeke kezébe könyvet, ha nem tudja megvenni, hogyan térítse vissza gyermekét az olvasáshoz, hogyan szoktassa rá, ha egyszerűen maga sem tud hozzájutni a neki tetsző irodalomhoz, a könyvhöz. Persze, lenne nekem itt egy „tuti” tippem, - ha már a totón nincs is - hogy a könyvhöz hozzáférjen mindenki, akit még érdekel a „lélek balga fényűzése.” A könyvtár- hálózatra gondolok, amely még mindig rangos terepe és helyszíne a könyvkultúrának. A kérdés csak az, hogy meddig? Ugyanis az elmúlt években húsz-hatvan százalékkal csökkent a könyvtárak által beszerzett könyvek száma, látványosan romlott „egzisztenciájuk.” Ezért lenne nekem egy kívánságom a könyvhét alkalmából, a jó tündér helyett az önkormányzatokhoz. Hagyják élni a könyvtárakat! Hogy megvalósulhasson Supka Gézának - a könyvhét szellemi atyjának - az álma: író és olvasó egymásra találhasson. S hogy az olvasás évének célja is realizálódjék. Ne bántsák, támogassák a könyvtárakat! Hogy a könyvhét újra a könyv ünnepe lehessen. Nem nagy kérés ez. Csak a tétje óriási: teljesítésén, a könyvtárak életben tartásán nemzeti kultúránk jövője és európaiságunk egyaránt múlik. baráthi Senki nem járt póml... Újra színpadra léptek a Petőfi színjátszók Akárcsak a mitológiai főnix madár, amelyik hamvaiból rendre újjászületett, úgy ad magáról időről időre hírt Salgótarjánban a nagy hagyományú Petőfi Színjátszó Csoport. Sokszor leíratott, elmondatott már: a huszadik század közepén színházpótló szerepet is betöltő együttes örökre beírta magát nemcsak a Kohász Művelődési Központ, hanem Tarján művelődéstörténetébe is. Ugyancsak közismert, hogy az utóbbi, évtizedekben bekövetkezett változások nem igazán kedveztek a „Petőfi” számára (sem), s többször is megérintette a csoportot végleges, visszavonhatatlan feloszlás szele. Szerencsére mindig voltak olyan személyiségek, akiknek volt lelkierejük másként gondolni és tettek is azért, hogy ne csak múlt időben lehessen szólni a sok sikert megélt színjátszókról. Öt éve még csak nosztalgiaklub keretében kezdtek el újra találkozni az egykori játszótársak, néhány úgymond kiegészítő, szórakoztató műsorszámmal léptek fel itt-ott, különböző rendezvényeken, 1999 márciusában viszont már önálló kabaréestet is képesek voltak produkálni saját színháztermük színpadán. Az elmúlt napokban hasonló műsort mutattak be „Pórul járt szerelmesek” címmel. A témaválasztás igazodott a májushoz és gyakorlatilag minden műsorszám - mert a tréfák mellett elhangzottak dalok, zeneszámok is - a szerelemmel volt kapcsolatos. A „Rózsa, a lovag” című jelenetet átmentették tavalyról. Nyitányként az „Újra itt van a nagy csapat...” című slágert énekelték, s ez a fentiek alapján, valamiféle önbuzdításként elfogadható. A csoportban azonban sajnos továbbra is hiányzik úgymond a középgeneráció, hiszen a tapasztaltabb tagok mellé egészen fiatalok társultak. Mindkét korosztályt elismerés illeti, hiszen nem könnyű az idősebbeknek sem többévi kihagyás után azt nyújtani, amit egykoron megszoktak tőlük, nem könnyű úrrá lenni a fáradtságon, kisebb-na- gyobb gondokon, bajokon, családi kötöttségeken, a tehetséges ifjaknak pedig tisztelet a kivételnek szokni kell a színpadot, a nyilvános szereplést. A közönség - amely szinte „törzsgárdának” tekinthető - mindenestre jókat derült a villámtréfákon, a szellemes és kevésbé frappáns kiszólásokon, helyzeteken, sőt még a francia bohózat frivolságát is' elviselte. A színjátszók közül kiemelni nem lehet senkit anélkül, hogy a másik szereplő érzékenységét meg ne bántanánk, hiszen a petőfisek produkciója igazi csapatmunka a díszletek elkészítésétől a rendezésig, amelyet Bolyós. Lászlóné nyugdíjasként vállalt magára ifjonti hévvel, lelkesedéssel és sok-sok tapasztalattal a háta mögött. Úgy tűnt, hogy nemcsak a nézők szórakoztak jól, hanem a szereplők is hasonlóan érezték magukat, hiszen újra színpadon és ismét együtt lehettek. Ez pedig nagyon fontos vonása az amatőr színjátszásnak és egyáltalán minden csapatban végzett művészeti jellegű tevékenységnek. CS. B. Szegek a gépezetben Orbán György János salgótarjáni grafikus műveiből a fővárosi Szabó Ervin Könyvtár XVIII. kerületi főkönyvtárának galériája rendezett kiállítást a közelmúltban. A leginkább vegyes technikával készült festményekről Okányi Kis Ferenc népművelő beszélt az érdeklődőknek, amit a pestszentlőrinci Tüzedzők Művészbarát Kör és a nógrádi megyeszékhelyi Balassi Bálint Asztaltársaság szerzői estje követett. A közéleti személyiségként, művésztanárként is egyaránt ismert Orbán György János ezen tárlatának anyaga időben meglehetősen hosszú utat ölel föl - a „Bánki tó” című akvarellje 1980- as szignálású -, mégis egyetlen gondolatsor, egyetlen lélegzetre megfestett ciklusnak tűnik a bemutató egésze. Ez pedig azért van így, mert eltelhetett ugyan tízhúsz év (több is akár), az individuum esélyei, helyzete a társadalomban - ami Orbánt leginkább mozgatja - nem sokat változott.- Legalább is azoké, akik hozzá hasonló módon gondolkodnak az emberi lét alapvető viszonyairól. Tulajdonképpen, ezt belátva, egyáltalán nem csodálkozhatunk azon, hogy az építőkövek szintjén a legelső érzés, ami a festményekről ránk zuhan az a szomorúság. Az „alapanyag” tehát ez, viszont ez nem egyenlő azzal, hogy az alkotó minduntalan önmagával foglalkozna, inkább egyfajta meglepően őszinte aggodalom jellemzi, egy folyamatos tépelődés a társadalom atomjaiért: az egyes emberért. Nála ez így, csak így működik. A problémafölvetés ma, amikor millió szállal lehetünk (vagyunk) összekötve egymással, döbbenetesen aktuális. A kérdés tán még az lehet: meddig feleltünk - felelhetünk-e egyáltalán? - magunkért, amikor szép lassan pici szegekké válunk A kép címe: Reptetés" Orbán György valamelyik „óvó-védő” közeg papírdobozában. Igen, nincs kizárva, már nem csavarok vagyunk a gépezetben, hanem aprócska nittek. Előbbi állapot jellemzője, hogy önmagában teljesen normális (azaz: megbízható), csupán tömegben veszti el az irányítást saját lénye fölött, emez, a másik meg kiszóródva is, dobozban is egyedül van, aztán csak képet fest, esetleg ír valamit és hasonlók. Holló Andrást, a „nagy vesztes” és nyolc évvel ezelőtti halálát követően hamar elfeledett, költőt olvasom: „Olyan lesz ez a dobszó (...), hogy sűrítve ki legyen fejezve az, ami egy égitesten ólomba vonja a cipőket” - mondja, mi meg kérdezhetjük magunktól: jó lesz-e majd ezt meghallani? Dukay Nagy Ádám Részlet Nádas György ..Egyik kutya, másik nem" című jelenetéből _______________________________________________________________FOTÓi qvuwiáh tibob
