Nógrád Megyei Hírlap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-23 / 145. szám
2000. június 23., péntek Szeretettel köszöntjük ZOLTÁN nevű kedves olvasóinkat! A Zoltán török eredetű ősmagyar név, jelentése: fejedelem. Védőszentje Szent Silvanus észak-afrikai vértanú. Az ortodox és a görög katolikus naptár szerint ez a nap Szent Agrippa vértanúnőnapja. ANap kél: 4.47 órakor, nyugszik: 20.45 órakor. C6YHJETES sz““SCTö’BódlTóth Elemér RIPORTER: ,, Kolaj László : (32) 416 - 455 30 évvel ezelőtt, 1970. június 23-án hunyt el Budapesten Fekete István író, (képünkön). Széles skálájú munkássága, sajátos varázsát a természetközelség adja. írt novellákat, szépprózajelle- gű ismeretterjesztő műveket (Szarvasi arborétum), ifjúsági regényeket (Tüskevár, A koppányi aga testamentuma), szociográfiát (Zsellérek), legnépszerűbbek azonban állatregényei lettek (Kele, Csi, Emberek között, Lutra, Bogáncs, Hu, Vük), melyekben az állatok életének hangulatos színeivel tulajdonképpen a falusi emberek életét és szokásait hozta olvasói elé. 90 éve, 1910-ben ezen a napon született Bordeaux-ban Anouilh (ejtsd: Anuj) francia színműíró. Műveire az egzisztencialista színezetű pesszimizmus a legjellemzőbb. Drámái a hatalom és az erkölcs ellentmondásait hangsúlyozzák ki. Nálunk is bemutatott darabjai közül idézzük Antigone, Találka Párizs mellett, Pogy- gyász nélkül és a fordításban megjelent Média és a Becket vagy Isten becsülete ciműeket. Drámáit (1977) olvashatják az ilyen című kötetben is. Várható időjárás; ELŐREJELZÉS NOGRAD MEGYE TÉRSÉGÉRE Nálunk is érezhető lesz már a közeledő front hatása. Délelőtt ugyan még sok lesz a napsütés, később azonban egyre gyakrabban növekednek a gomolyfelhők. Délutántól helyenként záporesó, zivatar is várható már. Néhány zivatarban esetleg jégeső is lehet. Kászitette: Nyugaton hidegfront, keleten a hőség teszi továbbra is igen kritikussá a közlekedést időjárási szempontból. st Június 21-i IV Reivó nyerőszámok 2 7 n 13 14 18 20 21 30 31 32 34 37 43 48 52 62 66 69 75 :i; Jktkritríok íjt fUJjc3NK)j<fNRJK^Tkfkí | MI VÁR MA ÖNRE ? Hírlap-horoszkóp I # sf- -* m-*• át' áé * áfát' <* M köti „ké Rák (VI. 22-VII. 22.) A szokottnál egy kicsit visszahúzódóbb, passzívabb lesz ma. A késő délutáni órákban viszont a magánélete területén könyvelhet el sikereket. A társkereső például könnyen meghódíthatja azt, aki megtetszik neki. Oroszlán (VII. 23-VHI. 23.) Magánéleti feszültségre számíthat, mert sem a partnere, sem Ön nem tudnak engedni. Ha bármelyikük hajlandó lenne a kompromisszumra, elmúlna otthon a „késdobáló” hangulat. j Szűz (Vük 24-IX. 23.) Szellemileg rendkívül friss. Könnyen tanul, és ezt feltétlenül ki kellene használnia. Ha például részt venne egy nyelvtanfolyamon, látványos lenne a fejlődés. Semmi panasza sem lehet erre a napra. , A Mérleg (IX. 24-X. 23.) Ma a szerencse is kezére játszik egy rá- JlZ, zós feladat megoldásában. A siker megsokszorozza munka- Ä kedvét, szárnyakat ad Önnek. Annyira feldobott, hogy estére kitűnő vacsorát üt össze. áti # % # áfáé •* áf á(áf* áf áfásáé ár# ravc' zon » am & a Skorpió (X. 24-XI. 22.) Ha arra határozza el magát, hogy a Rák idejében határozottabb, célratörőbb lesz, akkor ezt a törekvését í csak helyeselni lehet. Ám ha arra gondol, hogy ügyeskedéssel, s ■ ravaszsággal boldogul majd, akkor hamarosan csalódni fog. Vigyáz- * zon arra, hogy közben kapcsolatai ne sérüljenek. Nyilas (XI. 23-XII. 21.) Számos terve kudarcba fullad, illetve * nem jut el a megvalósítás szakaszába. Emiatt alaposan meg- csappan a munkakedve, lendülete. A magánéletében azonban /; a nap folyamán több örömet talál. vBak (XII. 22-1.20.) Sikert és népszerűséget ígérnek a csillagok, * s érti is módját, hogy magára vonja a figyelmet. Kedvesével any- nyira megtalálják a közös szavakat, hogy elbűvölik egymást. Vízöntő (1.21-11.20.) Vitás helyzetből győztesen kerül ki, elő- reláthatóan felméri az ellenfél erejét, nehogy meglepetés érje. *- Partnerével kitalálják egymás vágyait, s képzeletviláguk tökéle- * tesen szinkronban van. Halak (II. 21-III. 20.) Önt lázas szenvedély fűti, mindent meg tud szerezni, amit csak akar. Lendülete még most, hét végén ;i sem lankad. Partnerével mély érzelmi kapcsolatuk van. Kos (III. 21-IV. 20.) Hajlamos arra, hogy az elégnél is több ter- A hét vállaljon azért, hogy kíméljen másokat. Népszerűsége roha- ; mosan megnő. A művészetekben sikerrel próbálkozhat. Bika (IV. 21-V. 20.) Ön következetes és igazságos, a viselkedési szabályokkal tisztában van. Példát mutat környezetének szí- vélyesség és jóindulat terén. Szexuális téren tartózkodó, de vágyainak átadja magát. *HIkrek (V. 21-VI. 21.) A csillagok nyugalmat árasztanak, ami környezetére is kisugárzik. Eredményeivel elégedett, s ez bol- A dogságot is jelent. Az érzelmekben és a képzelet világában tel- jes harmóniában vannak partnerével. r TK ^ Át & ^ Ä- 'f- ^4- 4' ás ác r).£ 1*? At Ac. if. 1*? 25, HÉT Hat szám - egy nyeremény! A HETI NYEREMÉNY* 1000 Ft-os vásárlási utalvány A MÁI NYERŐSZÁM: 2 n v y I I ^ j'i■’» ^ ................................... , ; Peches ember äs* ? / &X - Én olyan szeren- csétlen vagyok - panaszkodik a barátjának Molnár. - Az anyósom táviratozott, hogy ma a reggeli vonattal érkezik, és képzeld, a vonat összeütközött egy másik szerelvénnyel.- És ez neked pech?- Igen, mert lekéste a vonatot és busszal jött. Idegen szavak- Józsi bátyám, nem tetszik a lelete - mondja a betegnek az doktornő. - Mit szokott reggelizni?- Rántottét tíz tojásból.- És ebédelni?- Csülkös bablevest.- És mit szokott vacsorázni?- Szalonnát meg kolbászt.- Józsi bácsi, ez bizony egyáltalán nem egészséges! Hogy áll a koleszterinje?- Mint a cövek, doktornő! Mint a cövek! Szakmai ártalom- Doktor úr, igaz, hogy ön fájdalommentesen húz fogat?- Sajnos, nem mindig. Tegnap például úgy megrándult a csuklóm, hogy még mindig sajog. Álmatlanság- Doktor úr én álmatlanságban szenvedek. Három napja le sem hunytam a szememet.- Akkor ne csodálkozzon! Nyitott szemmel én sem tudok aludni! ! Rádió* és televízióműsor*ajánlat KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. 4.33 Határok nélkül. 5.00 Reggeli krónika. 5.39 Falurádió. 6.30 Gazdaság. 7.00 Krónika. Sport 8.00 Krónika. Sport. 8.19 Mindennapi tudomány. 9.04 Napközben. 11.04 Cigányfélóra. 11.35 Csodák és csudák. 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 ■Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 A baptista központi énekkar énekel. 13.30 Az Úr közel! 14.04 Klasszikusok mindenkinek. 14.35 Csodák és csudák. 14.57 Irodalmi műsorajánlat. 15.05 Szóljon hozzá! 15.55 Kamatozó forintok. 16.00 Délutáni krónika. 16.20 Hasznos tudnivalók. 16.25 Népzenei híradó. 17.05 ..Magyarországról jövök..." (magazin). 18.00 Esti krónika. 19.05 Sportvilág. 19.30 Esti mese. 19.40 Háy János: Dzsigerdilen avagy A szív gyönyörűsége. 20.04 Magyar daloskert. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Fórum. 21.55 Szóló. 22.00 Késó esti krónika. 22.30 Szellemtörténetek. 23.00 Hírek. Kenó. 23.04 Hangversenymúzeum 535 Körzeti magazinok. 9.00 Parlamenti közvetítés. 18.30 Nemzetiségi műsor. 23.00 A BBC magyar műsora PETŐFI 4.30 Hírek. 4.32 Hajnali dallamok. 5.00 Hírek. 6.00 Hírek. 6.03 Kíván- sagreggel. 6.30 Hírek. Sport Közlekedés. 7.00 Hírek. Közlekedés. 7.30 Hírek. Sport 8.44 Zöld(sport)reggel. 9.00 Petöfktélelőtt. 9.05 Közlekedés. 9.10 Kabarépercek. 9.40 Gordiusz-plusz. 9.50 Apró-cseprő. 10.00 Hírek. Közlekedés. 10.10 Délelőtti vendég. 10.50 Zöld jelzés. 11.00 Hírek. 11.05 Sporthírek. 11.10 Hangalbum. 11.48 Korkérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. Hírek. 13.06 Közlekedés. 13.5QVízál- lásjelentés. 14.00 Péntektől péntekig. 14.43 Poggyász. 15.00 Hűek. Időjárás. 1530 Natűr hét 16.00 Közlekedés. 17.00 Háztól házig. 18.01 Kölyökrádió. 18.30 Gordiusz-játék- tér. 19.04 Unikum. 20.00 Váltóhang. 21.04 Szabad sáv. 22.00 Dzsessz- koncertek. 23.00 Hírpercek. 23.15 Ennyi... 24.00 Ép után... 1.00 Hírek. 2.11 Rádiószínház. 103 Melódiákoktól.. m 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Naprakész 6.30 Körzeti híradók 7.40 Drogszerviz (3734800) 8.00 Körzeti híradók 8.30 A bestia (160.) 9.00-12.00 Csak ma! 9.30 Princ, a katona (11.) 11.30 Mindent a szerelemért (brazil sorozat-167.) 12.00 Híradó délben 13.00 Körzeti magazinok 13.58 Hírek. Időjárás 14.05 A Guldenburgok öröksége (18.) 14.50 Horgászkalandok 15.50 Ezredforduló 15.58 Hírek. Időjárás 16.00 Kapás van! (horgászok magazinja) 16.30 Boxutca 17.00 „Drog nélkül, tisztán" 17.30 Fogadóóra 18.00 Híradó hatkor 19.00 TS-Labdarúgó Eb (összefoglaló) 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.00 Slágertévé 21.00 Hovatovább! 22.00 Híradó este. Időjárás 22.10 Aktuális 22.30 Hölgyválasz 23.00 „Drog nélkül, tisztán" (beszélgetés a filmről) 23.10 Trainspotting (angol film) 0.40 Ezredforduló 8.35 Millenniumi mesék 9.25 Elátkozva a hatodik napot... -Zelk Zoltán 10.30 Rajongó 11.00 Irány Sydney! 11.30 Telemázli (ism.) 12.05 Kaliforniai álom 13.00 Híradó délben 14.00 Kamaszkorunk legszebb nyara 14.30 Trend 15.00 A gépi zenekar 15.30 Iskola utca 17.00 Magyar Ház 17.30 72 óra 18.00 Könyvhét 2000 19.05 Kortárs tánc művészek 20.00 Híradó este. Sport 20.30 Századunk (sor.-21.) 21.00 Magyarország 2000 21.35 Csalóka (ang.-fr.-sp.-német film) 23.15 Záróra 6.00 Reggeli kiadás 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 8.30 TV2-matiné 9.40 Egy titokzatos hölgy 10.30 Csupa-csupa élet 10.55 Segíts magadon! 11.20 Autószalon 2000 11.45 Közvetlen ajánlat 12.10 Riviéra (sorozat) 12.35 Gazdagok és szépek 13.00 A jog csapdájában (2/2.) 14.45 Xena 15.30 A klinika (német sor.) 16.25 Sunset Beach 17.10 Sonadoras 18.00 Camila 18.30 Tények 19.00 Vad ant 19.30 Multimilliomos 20.00 Dáridó - Lajcsival és vendégeivel 21.05 Kramer kontra Kramer (amerikai film) KISEGÍTIK AZ ÁLLAMOT. Mintegy 180 millió ballt (12 milliard forint) értékű aranyat gyűjtöttek össze országszerte a thaiföldi Luangta Mahabua Yanansampano kolostor buddhista szerzetesei, hogy ezzel segítsék a Thai Nemzeti Bank (BoT) aranytartalékainak újratöltését és ezen keresztül a thai fizetőeszköz, a baht megerősödését A Bangkokban készült képen egy önkéntes méri a lakossági adományként beérkezett hatalmas mennyiségű arany ékszert amely a bank hitelképességét növeli majd. Az aranykészlet még 1997-ben. az ázsiai gazdasági válság alatt fogyatkozott meg. bár a BoT kísérteteket tett az egyre romló valuta értékének megFOTOi EPA mmmmm mKEHúBoulHBSjHH; Mosillisoit trrmTfTrmw. * Mgéísujáml AjpdM» 15.30,17.45 és 20 órától: Tök alsó. Feliratos amerikai filmvígjáték Ajp&lM Kfilíiíülij 16 és 19 órától: Halálsoron. Feliratos amerikai film. lalassfigyairmíitö MjuMdh» 15.30,18 és 20.30 órától: A gladiátor. Színes amerikai kalandfilm. Míi'Mfdh iMiamia 17 és 20 órától: A császár és a gyilkos. Kínai történelmi filft. Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz-en: 0-24 óráig TV2,21.05: Kramer kontra Kramer - Egyik napról a másikra széthullik Ted Kramer élete. A sikeres reklámszakember elveszíti az állását, elhagyja a felesége, neki kell gondoskodnia a kisfiáról. A kezdeti nehézségek után beletanul az új szerepbe. A gyermekével is bensőséges kapcsolatot alakít ki, még a karrierjét is képes föláldozni érte. Másfél évvel később fölbukkan Johanna, a felesége, és magának követeli a gyereket. A per alatt sok minden kiderül... 23.05 Jó estét, Magyarország! 23.50 Polip (olasz krimisor.) 1.30 Zsarublues DUNA TV 4.10 Plusz 1 óra Virradóra 5.30 Virradóra 9.10 Elvarázsolt országok - A távoli nagy fa 9.20 Virágszirmocskák 9.25 A kis medvebocs 9.35 A titkos küldetés (5.) 10.00 Zöldanimációk 10.05 Művészvilág (ismétlés) 10.35 Virágvasárnap (magyar film, 1969) 11.55 Vers 12.00 Lapozó. Híradó 12.20 Napóra (ismétlés) 12.50 Egy porcelánbaba álma (kanadai film) 13.30 Találkozunk még... (amerikai film) FF 14.55 A rettenthetetlen riporterek 15.25 Sportképek 15.55 Pop-sa-rock 16.25 Miénk a tér 17.30 Mesefilmek 18.00 Napóra 18.55 Hej, hej, helyes beszéd! 19.00 Magyar világ 19.30 Esti kérdés 19.45 Amidéi felügyelő (6.) 20.45 Róma titkai (olasz ism.-terj. sor.) 21.15 Nagymesterek kamarazenéje 21.30 Híradó. Sport 22.00 Hullámtörés (dán-svéd film) B 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub 9.10 Szeretni bolondulásig 9.40 Esmeralda (100.) 10.35 Top Shop 11.30 Delelő 12.50 Mire gondolok? 13.00 Hírek 13.20 Kavalkád 13.30 Celeste (126.) 14.25 Helene és a fiúk (68.) 14.50 A farm, ahol élünk 15.45 Senora (55.) 16.35 Mire gondolok? 16.40 Tiltott szerelem (93.) 17.30 Mire gondolok? 17.35 Renegade 18.30 Híradó 18.50 Fókusz 19.20 Üzenet 19.25 Szeretni bolondulásig 19.55 Éjféli bunyó (am. film) 21.50 Kovács István- Steve Robinson Eb.-i Profi bokszdöntő 24.00 Este (hírműsor) 0.20 Alkonyzóna H BB 6.30 Állati nyomozás 8.00 A kis szökevények 9.20 Egy kis anatómia 11.10 A fronton túl 12.45 A tarifa (dán rövidfilm) 13.15 Angyalok városa 15.10 Mackókaland 16.50 Baráti egyetértés 17.20 Jó barátok 17.45 Álljon meg a nászmenet! 19.30 Mozi! Mozi! Mozi! 20.00 Játsz/ma (am. thriller) 22.15 Veszélyben a testőr (amerikai thriller) 23.45 Túlütés (am. vígjáték) 1.30 Robbanófejek (amerikai akcióvígj.) 5.50 Napkelte 17.40 ATV-híradó 18.00 Napnyugta 19.00 Riporter kerestetik! 20.00 Magyar színházak fesztiválja 21.30 Tempó ATV-híradó 23.00 Színházi látcső 23.30 Rockkalapács TARJÁNI TV 18.10 Hírek 18.20 Háttér - Önkormányzatok félidőben 18.50 Thalassa - a tenger magazinja 19.20 Benzingőz 19.50 Hírek 20.00 Háttér 20.30 Exfeleség (amerikai thriller) i o NÓGRÁD fit HÍRLAP BA1 ASSAGYAJtMAT, BÁTONYIEKNYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Kossuth út 15. Tel: 15/301-660. Az előfizetők részére a Célvonal Kft., telefon: 30/9433-548,30/9951-279 juttatja el a lapot. Árusításban teijeszti a Magyar Posta Rt. Levél- és Hírlapüzletági Igazgatósága (Budapest, VIII., Csokonai u. 6., Tel./fax: 210-0683). Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hirlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 795 Ft, negyedévre 2385 Ft, fél évre 4770 Ft, egy évre 9540 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet.