Nógrád Megyei Hírlap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-22 / 144. szám
>000. JÚNIUS 22., CSÜTÖRTÖK SPORT TÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal Sikeres évadot zártak az SBTC ifjú focistái Öt korosztály tagjai búcsúztatták az idényt a Tóstrandon Idényzáró értekezletre gyűltek össze a napokban az SBTC utánpótláskorú labdarúgói. Tegyük gyorsan hozzá, hogy ez alkalommal volt mit ünnepelni a fekete-fehérek háza táján, hiszen a csapatok többsége nagyszerű versenyévet tudhat maga mögött. A legszebb eredményekkel Földi Attila és Juhász István tanítványai büszkélkedhetnek, hiszen az U15-ös és U14-es országos bajnokság Középcsoportjában az igen előkelő második, illetve negyedik helyet szerezték meg. A díjátadón az egyesület vezetőin kívül megjelent Ferencz Gyula, a Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke és Kakuk József egykori élvonalbeli labdarúgó, a Toyota Kakuk Autóház tulajdonosa is. A két sikeredzővel az elmúlt időszakot vettük rövid beszélgetésünk során górcső alá. Földi Attila, a tizenöt eszten- iősök mestere: - A gárda két Korosztályból verbuválódott, az idősebbek már az elmúlt idényben is ebben a mezőnyben edződtek Kovács János kezei alatt, míg a fiatalabb évjára- túakat tavaly még Lipták Zoltán készítette fel a jövő feladataira. Nagy előny volt riválisainkkal szemben, hogy a csapat gerince már kialakult, s az új fiúknak is aránylag rövid idő alatt sikerült beilleszkedni a közösségbe. Az ősz folyamán mindössze egy alkalommal voltunk kénytelenek vereséggel öltözőbe vonulni. Sajnos tavaszi felkészülésünk már korántsem sikerült ilyen jól, rengeteg gondot okozott a pályánk kritikán aluli állapota. így is csupán két vereséget kellett elSBTC U15. Álló sor balról: Földi Attila edző, Lakatos Béla, Kovács Gergő, Novák Viktor, Simon Attila, Romhányi Tamás, Lantos Lóránt, Hornyák Tamás, Csonka Ádám, Noskó Péter, Kmetty József utánpótlás szakágvezető. Alsó sor balról: Zsédely Zsolt, Rács János, Gál Tamás, Orosz Szabolcs, Márton Gábor, Orosz Dénes, Pingiczer Tamás, Lipták Gábor. A képről hiányoznak: Csatlós Tamás, Pál Róbert, Kabács József, Halászi Kornél, Botos Attila, Búzás György a SBTC U14. Álló sor, balról: Kaposvári Dávid, Herczeg Tamás, Botos Attila, Grúz Tamás, Rácz Tamás, Futó Dávid, Isdinszki Gábor, Juhász István edző. Alsó sor, balról: Szirmai Attila. Kail Barnabás, Kancsulik Viktor. Makai Demeter, Sarkadi Zsolt, Botos László, Reviczki András ■ könyvelnünk, s végül a Videoton mögött a második helyen zártuk a pontvadászatot. Elsősorban a támadójátékunkkal voltam elégedett, hiszen nem kevesebb mint 142 alkalommal sikerült ellenfeleink hálójába találnunk. Bár mindenki megtette a magáét, a játékosrangsor élére a több poszton bevethető Pingiczer Tamás és a 35 találattal büszkélkedő házi gólkirály, Márton Dávid teljesítménye kívánkozik. Rajtuk kívül Lakatos Béla, Rómhányi Tamás, Kovács Gergő, Novák Viktor és Rács János nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Juhász István, a tizennégy évesek edzője: - Az elmúlt esztendő őszén vettem át a fiúkat korábbi felkészítőjüktől, Páka Györgytől. A társaság már hosz- szú évek óta együtt készül, ráadásul mindannyian a salgótarjáni Petőfi iskolában tanulnak, így adott volt az alapgárda, ez a tény pedig már önmagában garantálta a csapategységet. Heti három alkalommal tartottunk foglalkozásokat, ezek többnyire komplex jellegűek voltak, ezen belül nagy hangsúlyt próbáltunk fektetni a kombinatív játék fejlesztésére, valamint a támadások előkészítésére, s befejezésére. A keret minden tagjának hozzáállásával elégedett vagyok, úgy érzem, sok érték van ebben a korosztályban, s nekünk ezzel kötelességünk a jövőben is jól sáfárkodni. A most véget ért bajnokságban a Grúz Tamás, Botos Attila, Isdinszki Gábor trió nyújtotta a legjobb teljesítményt, külön dicséret illeti a góllövésben jeleskedő Grúz Tamást és Kancsulik Viktort. SIPKÓ A.* Feje tetejére állt a világ •BJS^jOqUBJ SaÁU3aiZ3Apa5f e raBjjsoSofpj jog b(3oj ze JI3UI ‘jpjpCnraiq isyiszgaq Sava 312x119 (IJ[F) uaqpíjsqjnv isnqpf e 59 U35pÁpq jjsjjjura zb )3)p|3S0) usipjssa juiuie[ea ‘uoifosymony p( -BzsguiB «9 DBqxypcuiqnpf e uaqzu9dzs9^ ‘[Bssypnmy Bjypuyzs puiyzs ZWíL90Z-9í<KQLll * ÖPR -jszgsq Sazsso pasg y •Bfjjpjcp 31959053)9] spóra] fiqoui 59 31895X03^9x3) somosodra] 13x95910)3] lySB/Cireurazn ze SEjoiyzpi 59 qszss] U3H3)iuonpj[3 JfyjN B )3S]3S9)3zy3q t3ys3v) [vjouyd y •jBZ9n?q soStjzsio sgprepf X8a jaqind^pi ‘(FÍÍJP^bj 19p] -J?dy 003 I) nizoaq jsíji s pupfpzzoq si uq bh-ouibj S9JUB uapuiui vjnfjavj zaqqg Jisapi íOjBZOjpq 9119 joqqosBuionij 9j|oj8bCubui3zii pqoui 9zbuijb8joj (ueqqos3{0 jejjuijoj ^X'OI JU?>1 -U3J9JI|) U019 iSpsqoquo qnpj9jny jbáSbjaj b - ju^s^piogsui sojziq - 3(3U]9Z3A 3JÁU9Uip3J3 HOSpjB/ÍSj^J B SjUTy BipiU^ZS dS^SqqO) UIOIBpBSJfJ B uaqjszaXujgjj tS^SBpzBS jbáSbui b 9iBqpB8ojp sg {ndBjB uaofaS^sqojj stpau XpuiB ‘BfjJBj pspppjBpj jszspusj isgzd^ip SbAubuiozo ubájo X8a jjBupo S383IP9SJ3 qn|TjOjny jbáSbj^ V •a . UK' * (■ ■ Vií Praktikum Roaming Külföldön is elérhetnek a mobilodon, és kedvedre SMS-ezhetsz! Nem egyszerűbb, ha biztosra mész? Hiszen Praktikum Roaming előfizetést* már bruttó 4'J‘X) forintért vásárolhatsz, amiből bruttó 2500 Ft-ot lebeszélhetsz! *.\ Praktikum Roaming előfizetéssel mobiltelefonodon luxusokat fogadhatsz. rövid szöveges üzenetet pedig egyaránt küldhetsz es kaphatsz. \ részletekről érdeklődj területi kepxiseletunkon (Salgótarján. Krzsehet tér 6.) vágj » KM^r a hozzád legközelebbi hivatalos viszonteladónknál! Az árak az áfát tartalmaz- PANNON GSM zák. Pannon (íSM nonstop ngvlélszolgalat: 06 20 020 0200. uuvuuu.pannongsm.hu Ax élvonal. Ax élvonal.