Nógrád Megyei Hírlap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-13 / 136. szám

2000. Június 13., kedd HAZAI TÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 5. oldal Megújuló egyház Az újdonságok a fennmaradást segítik Budapest Kilencedik alkalommal ren­deztek Budapesten pün­kösd hétfőjén katolikus ka­rizmatikus találkozót. Az eseményen több ezer hívő vett részt. A máriaremetei kegytemplom kertjében tartott találkozót a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás Országos Tanácsa szervezte. A mozgalom a hetve­nes évek végén az Egyesült Álla­mokból kiindulva terjedt el vi­lágszerte, így hazánkban is. Tagjai a katolikus egyház meg­újításán munkálkodnak, hogy élőbbé tegyék az ősi értékeket. A mozgalom belső számításai szerint a kezdeményezésnek legalább 40-50 ezer szimpati­zánsa van Magyarországon, és 800 közösségük dolgozik szerte az országban. A tegnapi találkozót levélben üdvözölte a Vatikán helyettes ál­lamtitkára, s II. János Pál pápa személyes jókívánságait és apos­toli áldását tolmácsolta az egybe­gyűlteknek. A mozgalom találko­zójával kapcsolatban a katolikus egyház vezetői nevében Bíró László püspök azt hangsúlyozta, hogy az egyház éppen azért ma­radhatott fenn az elmúlt kétezer évben, mert nyitott volt a megúju­lási mozgalmak iránt. Ugyanak­kor szeretnék elérni, hogy csak a valódi értékek épülhessenek be az egyházba. ___________■ E l nem ismert tudás Nemzetközi nyelvvizsgák függőben Budapest Hátrányba kerülhet az, aki hazai helyett nemzetközi nyelvvizsgát tesz. A külföldi bizonyítványok befogadása mostanáig az Idegen-nyelvi Továbbképző Központ (ITK) feladata volt, de az Oktatási Minisztériumtól egyelőre nem érkezett újabb megbízás munkájuk folytatására. Sokakat érinthet a honosítás kér­dése, ugyanis a legtöbb felsőok­tatási intézmény csak államilag elismert nyelvvizsgáért ad plusz­pontot a felvételizőknek. A mun­káltatók nagy része is ezt az ok­mányt kéri dolgozóitól a nyelv­vizsgapótlék utalásához. Sok bosszúságot okozhat a jelenlegi helyzet, pedig már év elején gon­doskodni kellett volna arról, hogy a külföldi nyelvvizsgapapí­rokkal rendelkező polgárok tudá­sát itthon is elismerjék. Akkor az oktatási tárca azt ígérte, hogy jú­liustól kijelöli azt a szervet, amely majd állandó jelleggel vég­zi ezt a munkát. Addig ideiglene­sen az ITK feladatává tették a ho­nosítást. Egyelőre azonban nem tudni, hogy a jövő hónaptól mi lesz. Amennyiben az Oktatási Minisztérium kéri, az ITK to­vábbra is vállalja a honosítást. Pillanatnyilag azonban azt sem tudni, hogy a határidő letelte után kinél élhetnének panasszal a nyelvtanulók. A Magyarországon nem be­jegyzett nemzetközi nyelvvizsga- központok (például a világszerte elismert Goethe Intézet) által ki­bocsátott okmányok írásbeli ré­szének honosításához egyébként a vizsgázóknak fordítási feladato­kat kell megoldaniuk, szóbeli esetén azonban elég az okmány bemutatása is. -w­Apák napja és baja Budapest Immár a világ több mint 80 országában június harmadik vasárnapján az apákat kö­szöntik. Hazánkban csupán az utóbbi években esik szó az 1909-ben az Egyesült Álla­mokból elindított szokásról. Vannak, akik számára a jeles napra árnyék borul. Az elvált apákat tömörítő civil szervezetek például ez idő tájt kiváltképp hangot adnak vélt vagy valós sé­relmeiknek. Sok apa ugyanis úgy érzi, hogy a válás után hátrányo­sabb helyzetbe került, mint egy­kori házastársa, élettársa. Dr. Pehr Erika, a Szociális és Családügyi Minisztérium főosztá­lyának helyettes vezetője lapunk érdeklődésére hangsúlyozta: a há­zasságról, a családról és a gyám­ságról szóló többször módosított, korszerűsített törvény, továbbá az 1997-ben életbe lépett gyermekvé­delmi törvény szándékosan nem szól külön apai jogokról. Csakis szülői jogokat és kötelességeket fogalmaz meg, azaz a gyerekkel való kapcsolatában egyik szülő sem kerülhet a másikkal szemben hátrányos helyzetbe. A gyakorlatban azonban szám­talan sértő, megalázó helyzetet te­remt az élet, amikor a szülők ép­pen azokról feledkeznek meg, akik állítólag a legfontosabbak ne- kik, vagyis a gyerekeikről, ic». b. j.t ATTILA LEGENDÁJA TAPIOSZENTMARTONBAN. Tégla alapú, fából készült építményt álmodott Domonkos László építész Tápiószentmárton közelébe, Attila hun király egykori palotájának feltétele­zett helyszínére. Az épület idegenforgalmi látványosság lehet, de konferencia- és előadótermet, vala­mint kiállítóhelységet is magában foglal majd. Az építész elmondása szerint a tervezéskor a középko­ri misztériumjátékok adták számára az ötletet ahhoz, hogy az épület külső körcikkén „mozgó színhá- zat” alakítson ki. ____________________________ _____ fotó; feb/kallus györgy A szegénynél is van szegényebb Magyarországon a rendszerváltás óta eltelt 10 évben nemcsak a létminimum alatt élők száma nőtt meg, hanem a szegények és a jó módban élők életfeltételei is távolodtak egy­mástól. A társadalom kettészakadása ellen egyre többen tiltakoznak. Magyarországon minden ötödik család a létmi­nimum alatt él. A statisztikai adatok azt már nem mérik, hányán kénytelenek jóval a létmini­mumnak tekintett havi 22880 forint alatt, vala­hol a biológiai minimum határán tengődni. Neményi Mária szociológus szerint nálunk is egyre többen tartoznak abba az új, nagyvárosi, gettószerűen élő, mélyszegény réteghez, amely­ből gyakorlatilag lehetetlen kitörni. Az ehhez a körhöz tartozók helyzete szinte teljesen reménytelen. Ők azok, akik az elesettséget, a ki­rekesztettséget, a reménytelenséget átörökítik, akik szociális juttatásokból élnek egyik napról a másikra. Közülük nagyon sokan arra a rövid tá­vú stratégiára rendezkedtek be, mely a szinte folyamatos gyerekvállalásban, a gyermekek után járó segélyek felélésében merül ki. A sokgyermekes családok könnyebben kerül­nek a szegénységi szint alá, a sok gyermeket vállalókat a társadalom összekapcsolja a cigány­sággal. A társadalom többsége előítéletesen kö­zelít a romákhoz, de a nem cigány származású lecsúszott, szegény sorban élőkhöz is - mondja Neményi Mária, aki nemrég a szegény, kirekesz­tett roma és magyar családok gyermekeinek egészségi állapotáról, egészségesélyeiről készí­tett tanulmányt. A szociológiai kutatás során ki­derült, hogy a szegénynél is van szegényebb, a rossz sorban élő cigány családok élete a szintén szegény módban élő nem cigány származásúa- kénál sokkal rosszabb. A magyar lakosság mint­egy 5 százalékát kitevő cigányság életmódját, életfeltételeit döntő mértékben a szociális, gaz­dasági, regionális hátrányok határozzák meg. A szociológus szerint ez mindaddig így marad, amíg a cigányság eltérő kultúrájából adódó más­sága okot ad a megbélyegzésre. HORVÁTH MAGDOLNA TŰZVÉSZ. Akár két év bör­tönbüntetéssel is sújtható az a fiatal házaspár, amelynek hi­bájából az utóbbi évek legna­gyobb erdőtüze lobbant fel va­sárnap a Bács-Kiskun megyei Ágasegyháza határában. Több mint 200 hektár erdő vált a lángok martalékává, több tanyát csak árkolással tudta védeni a tűzoltók és a sűrűb­ben lakott, úgynevezett Sán- dor-telep is veszélybe került. A kárt legalább 60 millió forintra becsülik. MINŐSÉG. A ma kezdődő 44. Európai Minőségügyi Kong­resszus előkészítő tanácskozá­sain tegnap azt hangsúlyozta Pokorni Zoltán oktatási mi­niszter, hogy Magyarország pozíciója attól lesz erős, ha si­kerül tudásalapú társadalmat, gazdaságot létrehozni. Ennek egyik feltétele a minőségelvű oktatáspolitika megteremtése. Borsi József, az Egészségügyi Minisztérium főosztályvezető­je elmondta: a szaktárca veze­tője Egészségügyi Minőségi Díj alapításáról határozott. IDEGENFORGALOM. 45 ezer fogyasztóvédelmi ellenőr­zés várható az idegenforgalmi főszezonban, július 3. és au­gusztus 31. között. A fogyasz­tóvédők az ország egész terü­letén kiemelten ellenőrzik majd az idegenforgalmi szál­láshelyeket, a taxisszolgáltatá­sokat, a vendéglátó üzleteket, a frekventált helyen lévő élel­miszerboltokat, az idegenve­zetőket, az utaztatási tevé­kenységet végzőket és a mutat­ványos berendezéseket. Jel­lemző lesz például, hogy a ma­gánszálláshelyeket a hirdetés­ben szereplő címek alapján ke­resik fel, és elsősorban a fize­tővendég-szolgálat működteté­sét nézik meg alaposabban a fogyasztóvédők. KÁVÉFOGYASZTÁS. Átalaku- lóban vannak a hazai kávéfo­gyasztási szokások. A legutóbbi felmérések szerint valamelyest csökken a hagyományos kávé­fajták iránti kereslet, míg nő a kapucsínópor fogyasztása. Ez a változás elsősorban a fiatalok fogyasztási szokásaival magya­rázható, akik az alacsonyabb koffeintartalmú termékeket ré­szesítik előnyben. REFORMÁTUS DIÁKOK. Be fejeződött Debrecenben a Refor­mátus Kollégium Diákjainak I. Világtalálkozója. A kollégium 462. tanévében hét új díszdok­tort avattak. A majdnem három­ezer résztvevő nyilatkozatban vállalta, hogy a jövőben még szorosabbra fűzi kapcsolatait a kollégiummal, amelynek fej­lesztéséért hajlandó komoly ál­dozatokat is hozni. 3 90 *Ö2üb-%Öfel .^V'00,7‘***i, *«, A számok mögött meglátjuk az embert 24567! 50400 'isiíirtiusin ff % \ \ ****** «•": v \ v * ■*'«■„, 4**V s * z * Elkobzott teknősök Virágzik az illegális állatkereskedelem A drog és a fegyver után az állatok feketekereskedelme a leg­nagyobb üzlet. Évente több milliárd dollár értékben csem­pésznek más országokba kihalófélben lévő emlősöket, hüllő­ket, madarakat a szervezett bandák. Magyarország már nem csak tranzitállomás, innen és ide is szállítanak védett állato­kat. Budapest Az elmúlt években elsősorban olasz vadászok igyekeztek több ezer ritka, védett madarat ki­csempészni Magyarországról. Az autók hűtőszekrényeiben füle­mülék, pacsirták, a kihalás szélén álló cigányrécék tetemeire buk­kantak a vámosok és a határőrök. A környezetvédelmi tárca Orszá­gos Természetvédelmi Hivatala munkájának is köszönhető, hogy egyre ritkábban kísérleteznek ez­zel lelkiismeretlen vendégpuská­sok, akik persze hazai segítők nélkül semmire sem mennének. Körösi Levente, az OTH munka­társa elmondta, a magyar turisták gyakran nem is tudják, hogy sza­bálysértést, esetleg természetká­rosító bűncselekményt követnek el, amikor a származási ország engedélye nélkül, piacon vásárolt kitömött krokodilt, vagy élő maj­mocskát, papagájt akarnak be­hozni. A pénzbírságon kívül akár börtönbüntetés is fenyegeti az el­követőt. Görögországból, Horvát­országból érkező magyar utazók­tól jó néhányszor koboztak már el védett görög, mór és szegélyes teknősöket. Ha tudják származá­si helyüket, visszaküldik hazá­jukba, de legtöbbször hamis pa­pírokkal dolgoznak a csempé­szek. A befogott állatok nagy ré­sze meg is betegszik, ezért sem ajánlatos a visszatelepítésük. A szerencsétlen élőlények így a fő­városban található Természetvé­delmi Mentőközpontba kerül­nek. A környezetvédelmi szak­ember figyelmeztet: a vadon be­fogott madarak 90 százaléka már szállítás közben, illetve egy éven belül elpusztul. A mostanában egyre divatosabb hüllők esetében az arány még rosszabb, ráadásul ezek a fajok fogságban nem is szaporodnak. (BIHARÚ Futamidő, kamat, hozam... Mintha a pénzügyek világában csak számok léteznének. Pedig a számok mögött mindig ott áll az ember - sajátos elképzelésekkel, egyéni tervekkel. Hiszen ahogy nincs két egyforma ujjlenyomat, úgy nincs két azonos pénzügyi elképzelés sem. Mi, az ABN AMRO Banknál tisztában vagyunk azzal, hogy jó döntést hozni sohasem egyszerű feladat. Éppen ezért dolgoztuk ki a maga nemében egyedülálló Személyes tanácsadás szolgáltatásunkat. Hogyan veheti igénybe a Személyes tanácsadást? Hivja fel bármelyik ABN AMRO bankfiókot, és egyeztessen időpontot Személyes tanácsadónkkal. A megbeszélt időben jöjjön el fiókunkba, ahol munkatársunk - az Ön pénzügyi partnere - már várja. Itt, tárgyalóasztal mellett, a Személyes tanácsadó meghallgatja pénzügyi elképzeléseit, terveit, majd közösen kiválasztják az ABN AMRO Csoport teljes körű banki, befektetési és biztosítási szolgál­tatásaiból az Ön igényeinek leginkább megfelelő megoldásokat. A Személyes tanácsadás ter­mészetesen díjmentes, és semmiféle kötelezettséggel nem jár. A végső döntés tehát mindig az Öné. Ne habozzon, keresse fel bármelyik bankfiókunkat, vagy hívja az ABN AMRO Bankvonalat a 06 40 444 444-es telefonszámon! Személyes tanácsadás ABN AMR0 Bank Bankfiókjaink: Pásztó, Kölcsey F. u. 4, Tel.: 32/560-020 < Salgótarján, Rákóczi u. 15. Tel.:

Next

/
Oldalképek
Tartalom