Nógrád Megyei Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-08 / 106. szám

Pannon Praktikum Mert a percdíj számít! előfizetés + bruttó GBH3 Hétvégén bruttó 15 forintos hálózaton belüli percdíj • SMS-eidet akár e-mail címre is küldheted • Egy feltöltéssel egy év elérhetőség \(-m/í-íÁhi -.v-.á & kHniu-ki'k <sfc'k F*í . nN- h** PANNON 2000. május 8., hétfő Szeretettel köszöntjük MIHÁLY nevű kedves olvasóinkat! A Mihály bibliai név, jelentése: ki olyan, mint isten. Védőszentje Szent Mihály főangyal, a mennyei seregek fejedelme. Az ortodox és a görög katolikus naptár szerint ez a nap Szent János evangélista apostol napja. ANap kél: 5.16 órakor, nyugszik: 20.04 órakor. ÜGYELETES SZERKESZTŐ; RIPORTER: Bódi Tóth Elemér Hegedűs Erzsébet : (32) 416 - 455 120 évvel ezelőtt, 1880. május 8-án halt meg Croiset-ben Gusztávé Flaubert (ejtsd: Flóber) francia író, a próza egyik legnagyobb francia mes­tere. Az Érzelmek iskolája című fejlődéstörténeti regénye a tár­sadalom erkölcsi és anyagi ha­nyatlását ábrázolja. Bovaryné (1857) című regényének hősnő­je a sivár életből kitörni vágyó asszony szimbólumává vált. Ol­vasásra ajánljuk még a Salambó és a Szent Antal megtérése című regényeit. 165 éve, 1835-ben ezen a napon született Kolozsvárott Székely Bertalan festőművész. A bécsi, majd a müncheni akadémián tanult és itt festette fiatalkori fő műveit, a pompás Önarcképét, a II. Lajos holttestének megtalá­lását (1860), Dobozi (1861) cí­mű történeti képeit. Eötvös Jó­zsef kezdeményezésére haza­hívták. Otthoni alkotásain (Egri nők, Zrínyi kirohanása) a hős ábrázolása mellett kidomboro­dott a nép szerepe is. Várható Időjárás: ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE A fölénk érkező száraz, meleg levegő­ben napközben időnként ugyan növe­kednek a gomolyfelhók, ennek ellené­re sok lesz a napsütés. Néhány helyen esetleg futó záporeső, illetve zivatar előfordulhat, ezek azonban kis terület­re korlátozódnak. Közlekedésmeteorológia Készítette: Front nincs fölöttünk, a légmozgás (SffiDil, gyenge, a közlekedés időjárási feltételei nagyon jók. Május 5-i Jrk. Renó nyerőszámok 7 8 12 13 15 18 28 33 34 35 38 40 45 48 62 67 69 72 73 74 Május 6-i XV Renó nyerőszámok 4 7 8 10 12 18 23 38 44 49 50 51 54 59 63 68 70 73 76 77 c;§: 5ic x o* -Jc *: jfc i Mriap-líorm iRE ? Bika (IV. 21-V. 20.) Igen nagy lelki nyomás nehezedik Ön­re. Próbáljon lazítani és kellemes elfoglaltságot szervezni. Lényegtelen dolgokból ne csináljon ügyet, emelkedjen felül a kicsinyes pletykákon. Adjon esélyt a hódításra. Ikrek (V. 21-VI. 21.) Mindent megkaphat az élettől, amire vágyik, de az álmok maguktól nem válnak valóra, tenni kell értük. Partneri kapcsolata bonyolult helyzet elé állítja, de kellő türelemmel megoldhatja. Pénzügyekben kedvező változás várható. Rák (VI. 22-VII. 22.) Könnyelmű családtagjai miatt kisebb kellemetlenségek érhetik. A visszavonulás jót tenne Önnek a héten. Nem kell folyton szerepelni, néha kimondottan jó, ha csak a háttérből szemléli az eseményeket. Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) A munkatársaival szemben bi­zalmatlan lehet, amire ezúttal is oka van. A Jupiter együtt­állásban a Nappal, tehát megnő az összetűzések veszélye. Jól teszi, ha kimarad a pletykákból, meg sem hallgatja az örökö­sen panaszkodókat. „ Szűz (VIII. 24-IX. 23.) Noha Ön azon Szűz-jegyűek közé tartozik, akikbe nem sok színészi érzék szorult, most még­is szeretne a reflektorfényben állni és élvezni, hogy szere­pel. Talán az újhold teszi ezt Önnel. Mérleg (IX. 24-X. 23.) A Jupiter ma együttállásban van a Nappal. Ilyenkor a pénzügyi dolgok, a szellemi értékek és a P pozíció kerül előtérbe. Nem érdemes harcolnia, mert ami­lyen erősen nyomja a falat, az éppen olyan erővel nyom vissza. Elveszítheti a mellékjövedelmét, ha túlságosan sokat kockáztat. Skorpió (X. 24-XI. 22.) Érzékenysége miatt szinte elvisel­hetetlennek tűnik minden perc. Van olyan Skorpió is, akit állandó üldözési mániája nem hagy nyugodni. Ez a túlfe- szítettség szinte mindenütt megjelenik, a szerelemtől a munká­ig bezárólag. Nyilas (XI. 23-XII. 21.) Kiváló időszaka a tavaszutó a lassú, de biztos előrehaladásnak. Ön az, akire ilyenkor is lehet számítani, de sajnos, ezt a munkatársai is tudják. Az ötle­tei sokat érnek, ne adja ingyen a tehetségét! Bak (XII. 22-1. 20.) Jól halad előre, csak döntéseit fontolja meg, mielőtt nyilatkozik. Nagyszerű előrehaladási esélyek kínálkoznak. Érzelmi életében sem marad beteljesületlen kívánsága. Szerelmével a mennyekben érezheti magát. Vízöntő (1.21-11.20.) Kellemes, harmonikus lesz egész he­te. Hódolói jócskán akadnak, csak Önön múlik, hogy ki­használja-e az alkalmakat. Pünkösd hónapban Önt csupa mámorító együttlétekre ösztönzik a csillagok. l. Halak (II. 21-III. 20.) A csillagok arra utalnak, hogy az ese- mények kedvezően alakulnak az Ön számára e csodás ta- _ vaszutói pünkösd havában. Szenvedélyesebb, mint valaha. És a sikerekről is gondoskodik bolygója, a Jupiter. Kos (III. 21-IV. 20.) Kiváló kapcsolatai vannak, így minden bonyolult ügyből elegánsan kivágja magát. Pénzügyei sze­rencsésen alakulnak. A szerelemben nem tudnak ellenáll­ni Önnek. tjcjfrxif ác jfc & ;*f .jfc. ­Hat szám - egy nyeremény! IV. HÉT Á HETI NYEREMÉNY: 11000 Ft-os vásárlási utalvány j A MA! NYERŐSZÁM: Moziműsor 15.30,17.45 és 20 órától: A part. Feliratos am. film. ApMIültn, 17 és 19 órától: A John Malkovich menet. Feliratos amerikai film. 15.30 órától: Toy Story 2. Walt Disney-film. 1745 és 20 órától: Amerikai szépség. Színes amerikai film. 18 és 20 órától: Toy Story 2. Walt Disney-film. 18 órától: Árvák hercege. Színes amerikai film. Rádió’ és televízióműsor-ajánlat Rádió FOCUS az FM 100.4 MHz-en: 0-24 óráig KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. 4.33 Hatá­rok nélkül. 5.00 Reggeli krónika. 5.39 Falurádió. 6.00 Krónika. Sport. 6.30 Gazdaság. 7.00 Krónika. Sport 8.00 Krónika. Sport. 8.19 Mindennapi tu­domány. 9.04 Napközben. 11.04 Szonda. 11.35 Jókai Anna: Ne félje­tek! 12.00 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Ven­dég a háznál. 13.20 Korátok. 13.30 Vallási műsor. 14.04 Klasszikusok mindenkinek. 14.35 Tetten ért sza­vak. 14.45 Közönségszolgálat 14.55 Első közlés. 15.05 Szóljon hozzá! 15.55 Biztonsági öv. 16.00 Délutáni krónika. 16.20 Hasznos tudnivalók. 16.2512 rádió 7 nyelven. 17.05 Gaz­dasági expressz. 18.00 Esti krónika. 19.05 Sportvilág. 19.30 Esti mese. 19.40 Ünnepi könyvhét 20.00 Közle­kedés, 20.04 Élő népzene. 20.30 Ha­tárok nélkül. 21.00 Közlekedés. 21.05 Értsünk szól! 21.45 Tetten ért szavak. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Régiók. 23.00 Hírek. Kenó. 23.04 Lemez- müzeum |wi ..in"T— 5.55 Körzeti magazinok. 9.00 Napköz­ben. 18.30 Nemzetiségi műsor. 23.00 rműsora PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás. 4.32 Hajnali dal lamok. 5.00 Hírek. Időjárás. 6.00 Hí­rek. Időjárás. 6.03 Kívánságreggel. 6.30 Hírek. Időjárás. Sport Közleke­dés. 7.00 Hírek. Időjárás. 7.30 Hírek. Időjárás. Sport. Közlekedés. 8.00 Hí­rek. Időjárás. 8.44 Sportreggel. 9.00 Petőfl-délelőtt. 9.40 Gordlusz plusz 9.50 Apró-cseprő. 10.00 Hírek. Időjá­rás. 10.10 Délelőtti vendég. 10.50 Zöldjelzés. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.05 Sporthírek. 11.10 Hangalbum. 11,48 Korkérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. 13.01 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 13.50 Vízállás- jelentés. 14.00 Kívánságműsor. 15.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 17.00 Háztól házig. 18.01 Kölyökrá­dió. 18.30 Gordiusz-játék-tér. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.04 Unikum. 20.00 Váltóhang. 21.00 Hírek. Időjárás. 21.04 A zene varázsa. 22.00 Szálkák. 23.00 Hírpercek. 23.15 Ennyi... 24.00 Éjfél után... 1.00 Hírek. 2.00 Hírek. 3.00 Hírek. 3.03 Zene. 4,00 Hírek. 4.03 Verbunkosok, csárdások H~| 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 5.00 Naprakész 6.30 Körzeti híradók 8.00 Körzeti híradók 8.30 A bestia (127.) 9.00 Csak ma! 9.20 Forró szél (8.) 10.30 Mindent a szerelemért (brazil sorozat-134.) 12.00 Híradó délben 12.10 Körzeti híradók 13.00 Cigány Magazin 13.25 Domovina 13.58 Hírek. Időjárás 14.00 A Guldenburgok örök­sége (8.) 14.45 Tánczenei koktél 15.05 TS- Bajnokok Ligája Magazin 15.58 Hírek. Időjárás 16.00 Magyar Ház 16.30 A Szentföld zarándoka 16.45 Maradj velünk! 17.00 Seregszemle 17.30 Szentföldi szent he­lyek üzenete 18.00 Híradó hatkor 18.12 Körzeti híradók 18.50 Alaphangok 19.00 Telemázli 19.30 Híradó este 20.00 112 (bűnügyi magazin) 20.35 A bolygó neve: Föld Avatar 21.25 Kettesben Pallavicini Zitával 22.00 Híradó este. Időjárás 22.10 Aktuális 22.30 Alaphangok 22.35 Fogadóóra 23.10 A nyugodt nap éve (lengyel-NSZK-am. film) M I 8.30 Delta 9.00 Úton 9.30 Legenda és valóság 10.15 Nekem ne lenne... 10.30 Tv-klinika 11.00 A jövő Magyarországa 11.30 Einblicke (18/16.) 12.05 Kaliforniai álom (1-2.) 13.00 Híradó délben 14.00 Parlamenti Napló 14.55 Koncz Zsuzsa -1997 16.00 Iskola utca 17.30 Ugye, kicsit ismerős? 18.00 TS 19.40 Esti mese 20.00 Híradó este. Sport 20.30 Az emberi test (1.) 21.20 Beszéljünk a jövőnkről 21.35 Kardok a porondon (angol film) 23.10 Záróra 0.10 Halló, itt vagyok! h2 6.00 Reggeli kiadás 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 8.30 A vipera (ismétlés) 8.55 Vad angyal (ismétlés) 9.40 Csupa-csupa élet 10.05 Egy titokzatos hölgy (olasz sorozat) 11.00 Közvetlen ajánlat 11.30 Állatkert a hátizsákban 11.55 Jenny 12.10 Divat show 12.35 Riviéra 13.00 Gazdagok és szépek 13.25 Spanyol lépcsők (olasz sorozat-5/1.) 15.10 MacGyver (amerikai krimisorozat) 16.00 Sunset Beach (amerikai sorozat) 16.45 Sonadoras - Szerel­mes álmodozók (mexikói sorozat-1.) 17.10 Vad angyal (argentin sorozat) 18.00 Camilla (mexikói sor.) 18.30 Tények (hírműsor) 19.00 Szerencsekerék 19.30 A vipera (mexikói sorozat) 20.00 A maláji tigris (4.) 22.00 Jó estét, Magyarország! 22.45 Miss Pszichozsaru (amerikai film) 23.35 Autószalon 0.05 Színkép DUNA TV 4.10 Plusz 1 óra Virradóra 5.30 Virradóra 9.15 Magyar világ (ism.) 9.45 Napóra (ismétlés) 10.30 Emlékképek (ism.) 10.50 Poprád (filmetűd) 11.00 Nefrit (8/2.) 11.45 Esti kérdés (ismétlés) 12.00 Lapozó. Híradó 12.20 Mozgó Kép (ismétlés) 12.50 Magyarok Portugáliá­ban 13.25 Ami igaz, az igaz (ism.) 13.40 Családi album (ism.) 14.30 A Nemzetközi Vörös- kereszt napja Budapesti bevetés (dokumentumfilm) 15.50 Hungária Litterata- Műelemzések 16.15 Szép magyar novella 16.45 Rendhagyó történe­lemóra (sor. - 8.) 17.20 Gyerekek a nagyvilágból (francia sorozat) 17.25 Paddington kalandjai 18.00 Napóra 18.50 Sportképek 20.55 Tükör - Moziérzés 21.30 Híradó. Sport 22.00 Krónika- A 2. magyar hadse­reg a Donnál (20.) Kitörés, 1943. január 23.00 Izomláz 23.30 ...a többi csak álom” ( dokumentumfilm) 1.00 Híradó ÍTüTl KLU B 6.30 Reggeli 9.00 Receptklub (ism.) 9.10 Barátok közt (ism.) 9.40 A farm, ahol élünk 10.35 Top Shop 11.30 Delelő 12.50 Mire gondolok? 13.00 Hírek 13.30 Kavalkád (nemzetiségi műsor) 13.35 Celeste (93.) 14.25 Helene és a fiük (36.) 14.50 A farm, ahol élünk Nem minden vadállat vad állat 15.45 Esmeralda (67.) 16.35 Mire gondolok? 16.40 Tiltott szerelem (60.) 17.30 Mire gondolok? 17.35 Senora 22.) 18.30 Híradó 18.50 Fókusz 19.20 Üzenet 19.25 Barátok közt 19.55 Halálos nyugalom 16.40 O az igazi (am. romantikus vígj.) 18.20 Oroszlánbarlang (amerikai filmdráma) 20.00 A felhők színe (feliratos spanyol film) 22.00 Mozi! Mozi! Mozi! 22.30 Síd6.7-Atökéletes gyilkos (amerikai fant. thriller) Új eszközt fejlesztett ki az ame­rikai kormány a rendőrök kikép­zésére. Sid 6.7 a virtuális való­ságra épülő szimulátor, a mes­terséges intelligencia új vívmá­nya. Az emberiség legaljasabb tulajdonságaiból összegyúrt bűnöző elme. Most elszabadul. 0.20 Gyilkosság a szom­szédban (amerikai krimi) 2.00 Megoldatlan egyenle­tek (am. dráma) 4.10 A gyanú (am. krimi) 5.45 Hollywoodi csemegék Háborús filmek 21.40 Az istenek szekerei (amerikai film) 22.30 Autómánia 23.00 Este (hírműsor) 23.20 Művészbejáró: Sivár vidék (amerikai film, 1973) 0.55 Fókusz (ismétlés) Időjárás-jelentés 1.20 Divatklip A V 1 5.50 Nap-kelte 18.00 Nap-nyugta 19.00 Riporter kerestetik! 20.00 Szigorúan bizalmas 20.30 Mozivarázs /V-MAX 21.30 Licit / ATV-híradó 22.35 HQ 2000 (sorozat) 23.00 Popkalapács 23.30 Okavango (sorozat) mm 6.30 Oroszlánbarlang (amerikai filmdráma) 8.05 A függetlenség napja (amerikai sci-fi) 10.30 Csenő manók (amerikai családi film) 12.00 Medvetánc (angol ifjúsági film) 13.30 A nagy hajótörés (norvég-svéd-amerikai kalandfilm) 15.05 Lázadj! (vígjáték) TARJÁNI TV 18.10 Hírek 18.20 Háttér 18.40 Filmajánló 18.45 Szevasztok! 19.00 Szer helyett... mi ezt ajánljuk 19.40 Csendes percek 20.00 Hírek 20.10 Háttér 20.30 Eszelős Hollywood (amerikai vígjáték) NÓGRÁDftHÍRLAP BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, 8ÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉXY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPlUPiA Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a Célvonal Kft., telefon: 30/9433-548,30/9951 -279 juttatja el a lapot. Árusításban terjeszti a Magyar Posta Rt. Levél- és Hírlapüzletági Igazgatósága (Budapest, VIH., Csokonai u. 6., Tel./fax: 210-0683). Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 795 Ft, negyedévre 2385 Ft, fél évre 4770 Ft, egy évre 9540 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájámlnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi-Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom