Nógrád Megyei Hírlap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-02 / 101. szám
2000. MÁJUS 3., SZERDA Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal SPORT TÜKÖR Teljesítménytúrák, sok résztvevővel Nyílt teljesítménytúrákat rendezett Salgótarjánban az elmúlt hét végén a Nógrád Megyei Természetbarát Szövetség. A 30 kilométeres távot tizenegyedik, az 50 kilométereset hetedik alkalommal ajánlották a legkitartóbb természetjáróknak. A két távon összesen 160 teljesítménytúrázó tette próbára állóképességét a jelentős szintemelkedéssel is megnehezített terepen. A megyeszékhelyt koszorúzó, sok. érdekes látnivalót kínáló vulkáni vidékre az ország minden részéről jöttek az érdeklődők. A szomszédos Losoncról egész busznyi turista érkezett, akik közül többen teljesítették a 35 kilométeres távot. Az időjárás ezúttal a turisták kedvében járt, az elmúlt évekkel ellentétben nem nehezítette zápor, eső az amúgy sem könnyű erőpróbát. Legközelebb szeptember 2- án, Salgótarjánban a 25 kilométeres Förster Kálmán-em- léktúrán tehetik próbára képességeiket a teljesítménytúrát kedvelők. Hajszálra az első bravúrtól Röplabda, NB II Keleti csoport, nők Salgótarjáni RK - Gyöngyös 2:3 (20,17, -21, -25, -8) Salgótarján, Arany János iskola, vezette: Molnár, Zalánfi. Salgótarjáni RK: Gulyásné, Karnis, PUSN1K, KÖVESDI, Kovács E„ Szikszai. Csere: Pintér. Edző: Mátrai István. Gyöngyös: Berecz, Hrutyán, Tamás, Varjú, Mező, Szántó. Csere: BARTA, PELLE. Játékosedző: Barta Katalin. Jól kezdődött a tarjám fiatalok számára a mérkőzés, hiszen az első játszmában fej fej melletti küzdelem alakult ki. 18-18 után egyre meggyőzőbbé váltak és 18 percnyi játék után megszerezték az első szettgyőzelmet. 1:0. A folytatásban tovább tartott a mezőny legfiatalabb átlag- életkorú csapatának sikeres menetelése. Végig vezetve, magabiztosan játszottak, Pusnik és Kövesdi kitűnő befejezéseivel, Gulyásné nyitásaival és az ekkor még pontos fogadásokkal 15 percnyi játék után a második játszmát is a zsebükben érezhették. 2:0. A harmadik játékrész előtt a vendégcsapat játékos-edzője cserét határozott el. A hazaiak azonban felvették a kesztyűt és a harmadik játszmában szoros küzdelemben még 16-14-re vezettek, ekkor viszont jelentkezett a szokásos hullámvölgy, s a rutinos vendégek Barta ütéseivel fordítottak (16-21). Innen ugyan még felzárkóztak a fiatal tarjániak két pontra, de a vendégek már nem engedték ki a kezükből a játszmagyőzelmet. 2:1. A negyedik játék hatalmas küzdelmet hozott. Egyik csapat sem tudott egy-két pontnál nagyobb előnyre szert tenni. A végjátékban a vendéglátó fiatalok hajszálnyira álltak a hőn áhított bravúros győzelemtől, de 24-23-as vezetésüknél nyitást rontottak, majd 25-24-nél sem sikerült az i-re feltenni a pontot, s némi szerencsével a vendégek kiegyenlítettek. 2:2. A befejező játszma elején még méltó ellenfelek voltak a tarjáni fiatalok, végül a nagyobb rutin diadalmaskodott. 2:3 Nagyon közel állt a teljesen megfiatalított, átszervezett tarjáni gárda, hogy bravúros győzelmet arasson a jó játékerőt, rutinos, volt NB l-es játékosokat felvonultató gyöngyösi lányok ellen. Hogy ez nem következett be (legnagyobb sajnálatunkra) az a rutintalanság számlájára írható. A döntő pillanatokban megremegett a lányok keze. Mátrai István: - Ez a harmadik olyan mérkőzésünk, amikor 2:0-ás vezetésünk után nyer az ellenfél. Sok munkával a fiatalok be fognak érni, s bízom benne, hogy sok örömet fognak még okozni a röplabdát kedvelő közönségnek. Az utolsó mérkőzésen, Nyíregyházán az Örökösföld csapata ellen még agresszívebb támadójátékkal, összefogottabb mezőnymunkával meglepetést érhetünk el. Ifi: 3-1. _______________________DEÁK ISTVÁN A megszépült salgói vár volt az egyik pihenőállomás A túra során volt idő a látvány „ízlelgetésére” is A SZERZŐ FELVÉTELEI Langer győzelemmel nyitott Fut apes t Cross-5 - Kánikulafutam Legénden Coulthard balesete David Coultharddal a fedélzetén balesetet szenvedett egy kisre- pülőgép a lyoni repülőtéren. A légikikötő szóvivője szerint a Forma-l-es autós gyorsasági világbajnokságban szereplő West-McLaren- Mercedes csapat versenyzője kisebb sérülésekkel úszta meg az esetet. A brit Coulthard április 23-án sorozatban másodszor nyerte meg a silverstone-i Brit Nagydíjat, s 14 pontjával összetettben a második helyen áll. Bár a Forma-l-es pilóták nagy többsége maga is vezet repülőgépet, utoljára tíz esztendeje történt hasonló baleset, akkor az olasz Alessandro Nannini leszállás közben helikopterével zuhant le, s elvesztette fél karját. Jól kezdődött az újabb terepfutószezon a Salgótarjáni Acélárugyár Atlétikai Club kiváló hosszútávfutójának, Langer Olivérnek. Győzelemmel kezdte a Futapest Klub tavaszi-nyári Cross-5 sorozatát, a legendás legéndi terepfutást. Hangulatos majálisba csöppent az a mintegy száz futó, akik rajthoz álltak a 27 fokos kánikulában a 15 kilométeres távon. Ám a szívélyes vendéglátást a nagy többség - futótudásától függően - csak mintegy óra múlva vehette igénybe, a táv leküzdése után. Langemek valószínűleg tömegiszonya van, hiszen már a futás első szakaszában úgy igyekezett, hogy utána ne kelljen túl sokat sorban állnia a gulyáspartin. Ez annyira jól sikerült neki, hogy 51 perc 8 másodperces idejével jóval megelőzőzött mindenkit, még a volt válogatott és nagy ve- télytárs Sági Józsefet is, aki pedig sokáig „tapadt” rá. Az eredményhirdetésnél a község polgármesterének ajándékai mellett a Futapest Klubtól Olivér magkapta az előző, őszi-téli sorozat győztesének járó díjat is. Olasz-magyar edzés A napokban Salgótarjánban járt a nógrádi megyeszékhely olaszországi testvérvárosa, Vigarano küldöttsége. A hosszútávfutó Sergio Bianchi személyében most először egy sportoló is viszonozta a salgótarjáni mara- tonisták látogatását, akik már több éve rendszeresen indulnak az ottani 42 kilométeres versenyen. Az olasz sportoló Langerrel együtt edzett, amely keretében az acélgyári pályától elfutottak a salgói várhoz, ahol a vendég megcsodálhatta a testvérvárost felülről is. A közös tréning baráti beszélgetéssel és vendéglátással ért véget. SAUS David Coulthard FOTÓ: AMBER Tippeljen csapataink 18. heti eredményére, nyerhet! Továbbra is játékra hívjuk olvasóinkat! Találgató játékunkban hat labdajáték-mérkőzés végeredményére kell totószerűen tippelniük l-es. 2-es vagy X bejegyzéssel. A tárgyhéten telitalálatost elérő tíz olvasónk között sportszervásárlási utalványokat sorsolunk ki, egyikük pedig - ráadásként - egy kétszemélyes vacsorameghívást is nyer, melyet a salgótarjáni Cz. Z. Kisvendéglőben fogyaszthat el. Figyelem! A tipposzlopokba csak egy tippet írhat, tehát két esélyt nem fogadunk el, azonban egy játékos több szelvény is beküldheti A kosárlabda- és röplabdamérkőzéseken döntetlen eredmény nem születhet, ezért ezeknél a meccseknél ezt a rovatot ne ikszeljék be! A rosszul kitöltött szelvény érvénytelen, nem vehet részt a sorsoláson! Sorszám Mérkőzés A mérkőzés megnevezése 1 X 2 1. S. Öblös - SBTC labdarúgó NB III 2. Tápiószentmárton - BSE 3. Villtesz - Nagybátony 4. Kisbágyon - Berkenye labdarúgó megyei 1. o. 5. Örökösföld - SRK röplabda NB II 6. Bgy. Kábel - Verpelét kézilabda NB II Név: Lakcím: ....................................................... ................................ A tippszelvény beérkezési határideje 2000. május 5., péntek, 12 óra. Találgató-eredmények SBTC - Besenyőtelek 2 K.-lapujtő - T.-szentmárton 1 Kisterenye - Mátranovák 1 Héhalom - M.-mindszent 1 St. Építők - Verpelét 1 Pénzügyőr - Bgy. Kábel 1 Telitalálatos szelvény nem volt. ■ MTK, Vasas? Labdarúgó MK-döntő A Vasas és az MTK edzője szerint sem várható hosszabbítás a Népstadionban ma sorra kerülő labdarúgó Magyar Kupa-döntőben. Henk ten Cate (MTK) és Komjáti András (Vasas) is látványos támadófutballt ígér a fináléra. Mindkét csapat játékosai egészségesek, így az MTK és a Vasas is legerősebb összeállításában léphet pályára. A Magyar Kupa-döntőt 61. alkalommal rendezik meg. Az MTK tizenegyszer jutott el a sorozat végéig, kilencszer nyert, kétszer vesztett. A serleget utoljára 1998-ban hódította el. A Vasas eddig négyszer játszhatott a kupáért, háromszor győzött (utoljára 1986-ban)', és egyszer szenvedett vereséget. A találkozó 17.45 órakor kezdődik. Előtte rendezik a Szabad Föld Kincses Kalendárium Kupa döntőjét, amelyben 15.15 órakor két NB III-as csapat, a Tápiószentmárton ésaBodajk találkozik egymással. Ha nyerünk, felezünk! A múlt pénteken Szentpéteri Ferenc salgótarjáni lakosnak kedvezett Fortuna istenasz- szony, az ő tippjeit játszottuk meg. Játékosunk 10 találatot ért el. A nyeremén olvasónké marad, s reméljük, az elkövetkezendőkben szerencsésebbek lesznek játékosaink. Az új tippelők kedvéért leírjuk játékunk lényegét. Minden hét keddjén lapunkban megjelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mérkőzéseinek párosításával. Ezt kell játékos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 indexszámú variációra kitölteniük és szerkesztőségünk címére az adott hét péntek déli 12 óráig eljuttatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szelvények között. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesélyesre - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - l-es, 2- es, vagy x-et kell venni. A pótmérkőzésre csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és beküldött szelvények közül minden héten sorsolás útján választjuk ki azt a tipposzlopot, melyet a játékosok nevében szerkesztőségünk a Szerencsejáték Rt.-nél megjátszik. A kisorsolt játékos nevét és tipposzlopát minden héten szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyer, abban az esetben a nyereményen felezünk. Kétezer forint alatti összegnél a játékosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvényen 500 ezer .forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasz- szony kegyeit, játsszon velünk! NÓGRÁD* HÍRLAP Sorszám 1 X 2 1. csapat 2. csapat 1. Bologna Lazio Olasz A 2. Internazionale Fiorentina 3. Juventus Parma 4. Lecce Torino 5. Piacenza Cagliari 6. Reggina Verona 7. Roma Milan 8. Udinese Perugia 9. Venezia Bari 10. Brescia Cesena aas» 11. Chievo Atalanta 12. Salernitana Cosenza 13. Sampdoria Vicenza + 1 mérkőzés 14. Bremen Bayern München wt PÓTMÉRKŐZÉSEK 1. Fermana — Genoa 2. Savoia - — Monza 3. Ravenna — Pescara 4. Alzano — Treviso A pótmérkőzésekre tippelni nem kell, törlés esetén eredménymegállapításra szolgálnak. ÍÖÍójT" 64 db Név:. Cím: